Nógrádi Népújság. 1957. november (2. évfolyam. 87-95. szám)
1957-11-06 / 88. szám
2 NÓGRÁDI Népújság 1957. november 6. Mi az igazság a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatokban ? Kinek előnyös? (Bizalom. él.tekintély Különös jelenségekkel találkozunk az utóbbi időA felszabadulással kezdetét vevő hatalmas társadalmi és gazdasági átalakulásban döntő jelentősége volt és van a szocialista tábor országaival, ezen belül is elsősorban a Szovjetunióval való együttműködésnek. Ezt az együttműködést nem a véletlen, a pillanatnyi érdek, hanem a szocializmus építésének közös ügye, szelleme hatja át. A Szovjetunió segítsége az élet valamennyi területére kiterjed, s a segítés valamennyi módját magába foglalja. Számokkal ki nem fejezhető a Szovjetuniótól kapott politikai, erkölcsi, katonai segítség, számokban kifejezve mar gasra rúg a kapott gazdasági segítség. Az ellenforradalom előkészítésének időszakában és az ellenforradalom alatt az ellen- forradalom szócsöve „jólértesült aktívái“ különböző rágalmakkal szovjetellenességet keltettek. Az ellenforradalom előkészítésének egyik legjellemzőbb vonása a rágalmazás volt. Különösen sokat beszéltek a Szovjetunióról, mint a magyar nép „elnyomójáról”. Elterjedt, hogy a Szovjetunió „kizsákmányolja” Magyarországot. Amikor egyes élelmiszerekben hiány volt, azonnal lábrakapott a suttogás: „Azért van, mert a Szovjetunióba viszik”. Más esetben a Szovjetunióból érkező segítséget igyekeztek a visszájára fordítani. Ki ne emlékeznék a dán vajjal kapcsolatos rágalmakra, azokra az állításokra, melyek szerint kenyérgabonát azért kell importálnunk, mert nagy mennyiséget szállítunk a Szovjetuniónak. Általában rosszindulatú, vagy tájékozatlanságból származó híresztelések, valótlanságok terjedtek el mezőgazdasági exportunkat illetően is. Az ellenforradalom fegyvertárában, a magyar— szovjet gazdasági kapcsolatok rágalmazására az árkérdésnek a rohamlöve- gek, a magyar uránérc körüli rágalmaknak pedig az atombomba szerepét szánták. Mielőtt ezen rágalmak valótlanságáról és általában gazdasági kapcsolataink tényéről szólnánk, hadd mondjuk el, hogy az államvezetésnek a néptől való elszakadása és az ezzel járó bürokratizmus volt az alapvető oka annak, hogy jószándékú, becsületes emberek is hitelt adtak a koholmányoknak, minthogy a két ország tárgyalásairól, gazdasági kapcsolatairól, csak néhány soros, a lényeggel szűkkeblűén bánó kommünikék láttak napvilágot. Túlhajtott titkolódzás volt a divat. A tények hiányában a kommunisták a koholmányokkal szemben pusztán kommunista hitüket a szocializmus országának jóakaratáról és segítő szándékáról vallott meggyőződésüket, a Szovjetunió iránti^ bizalmukat állíthatták.- Bár a műit rendszerben is volt kereskedelmi kapcsolatunk a Szovjetunióval, de a Szovjetunióval lebonyolított külkereskedelmünkben lényeges változás éppen úgy, mint általában, a felszabadulással állott be. Az évről-évre növekvő áruforgalom 1956-ra jelentős mennyiségi és minőségi változáson ment át. 1956-ban a Szovjetunióból jövő importunk 28,2 százalékát tette ki az összimportunknak és odairányuló exportunk 32,2 százalékát tette ki az összexportnak. A felszabadulást követő 12 évben népgazdaságunk szerkezete nagymértékben átalakult, kibővültek az ipari termelés méretei, lényegesen emelkedett a belső fogyasztás. Ennek következtében át kellett alakítani külkereskedelmi forgalmunk szerkezetét is. A Szovjetunióból származó importunk 85 százaléka nyersanyag, exportunknak több mint 58 százaléka gépi berendezés, s 58 százalékról 11 százalékra csökkent le a mezőgazdasági termékek kivitele. A szovjet példa is mutatja, hogy hazánk nyersanyagot és mezőgazdasági terméket exportáló és készterméket importáló országból mindinkább ipari készterméket exportáló és ipari nyersanyagot importáló országgá vált. Szocialista országok közötti együttműködés eredménye az, melyre az jellemző, hogy a fejlettebb nyersanyagot, fél- készárut ad a gyengébbnek cserében késztermékért. Fordítva van ez a tőkés államok egymásközti viszonyában. Az erősebb, jelentős tőkével rendelkező tőkés államok kisebb, a bizonyos mértékig támogatásra szoruló országoktól nem gépeket és gépi berendezéseket, tehát többségében munka- igényes termékeket akarnak vásárolni, hanem a mindig olcsóbb nyersanyagot, mező- gazdasági termékeket, vagy félkészárut. Igazság mezőgazdasági exportunkban A megnövekedett belső fogyasztás mezőgazdasági exportunk csökkenéséhez vezetett, s ma már a megtermelt mező- gazdasági termékeknek mind nagyobb részét magunk fogyasztjuk el. 1938-ban az össz- kivi telünk 65,5 százaléka, a mezőgazdasági termelés 15.7 százaléka, mezőgazdasági és mezőgazdasági ipari tennék volt. A Szovjetunió felé irányuló mezőgazdasági exportunk évről-évre csökkent. 1945 —46-ban az összkivitelünkből 58, 1947-ben 28, s az iparosítás éveiben 20. és 18 százalék között mozgott. 1955-ben a Szovjetunió felé irányuló össz- kivitelünk 11,2 százaléka, az egész mezőgazdasági exportunk 10,8 százaléka volt mező- gazdasági termék. 1955—56- ban marhából és marhahúsból a teljes exportra kerülő mennyiség 4,5 százalékát, sertésből és sertéshúsból 21 százalékát, baromfiból 5 százalékát, paradicsompüréből 3,5 százalékát szállítottuk a Szovjetuniónak. Ami a kenyérgabona kiszállítását illeti igazság az, hogy 1950 óta nem szállítottunk a Szovjetunióba. Meg kell állapítani, hogy a kéf ország közötti külkereskedelmi kapcsolatok mindkét félre nézve kölcsönösen előnyösek. űz árszínvonal körüli rágalmak Az árszínvonal körüli rágalmaknak rohamlöveg szerepet szántak. Megpróbálták elhitetni, sajnos nem egyszer eredménnyel, hogy mi a Szovjetuniónak olcsón adunk el és tőle drágán veszünk, vagyis, hogy a két ország közötti árucsere forgalomba nem a világpiaci árak érvényesülnek. Kifogást emeltek a rubel—forint átszámítással kapcsolatban. Az igazság az, hogy Magyarország és a Szovjetunió között mind az eladás, mind a vásárlás kli- ring—rubel elszámolással bonyolódik le, vagyis abban a rubel—forint árfolyamának nincs semmi szerepe. Az utóbbi években — a szerződés megkötése óta — a kapitalista piacon a nyersanyagok árai emelkedtek, a késztermékek árai nem, vagy alig. Ezzel szemben a szocialista világpiacon az árak változatlanok maradtak. Ismerve külkereskedelmünk szerkezetét, az alakulás részünkre kedvező volt. Exportcikkeinkért a Szovjetunió általában magasabb árat fizet, mint a kapitalista vevők: ennek következtében a hitel visszafizetése lényegesen kevesebb áruval történhet, mintha a hitelt kapitalista piacon való eladásokból nyert szabaddevizával kellene kiegyenlíteni. A márciusi kereskedelmi tárgyalásokon a Szovjetunió többek között 240 millió rubel összegű szabaddeviza hitelt adott. Ennek a kiegyenlítéséhez szükséges árumennyiség más a szovjet és más a tőkés 1956. évi eladási árakat figye- lembevéve. Ha a tőkés piacon adjuk el az árukat, akkor jóval több árut kell eladnunk, mintha a Szovjetuniónak. Erre vonatkozóan lássunk egy pár példát: a 240 millió rubel ösz- szegű szabaddeviza hitel ki- egyenlítéséhez szükséges árumennyiség: 250 köbcentiméteres motorkerékpárból szovjet eladási egységárakkal 210 000 darab, tőkés eladási egységárakkal 240 000 darab. Továbbá sertéshúsból szovjet egységárakkal 103 000 tonna, míg tőkés egységárakkal 120 000 tonna, továbbá borból szovjet egységárakkal 2,1 millió hektoliter. míg tőkés egységárakkal 4,4 millió hektoliter stb. Mi az igazság az uránérc kérdésében? Az ellenforradalom előkészítésének időszakában és az ellenforradalom alatt az uránérc körüli rágalmak jelentették az atombombát. Ki ne emlékezne olyan ellenforradalmi kijelentésre. hogy ha mi az uránércünket a kapitalista piacon értékesítenénk, annyit kapnánk érte, hogy az életszínvonalat (munkásokét) azonnal 50 százalékkal lehetne emelni. Az igazság az, hogy öngyilkosságot nem követünk el! Ma, amikor az atomkorszakban élünk — s az uránérc az atom alapanyaga — az uránércet nem egyszerű termékként kell kezelnünk, hanem úgy is, mint hadászati nyersanyag, s mint ilyen nem egyszerűen magyar kérdés. Ismeretes, hogy az uránérc bányászat rendkívül nagy beruházásokat igényel, amire mi képtelenek vagyunk. Ebből a szükségszerűségből kiindulva született meg 1956. március 20-án az MNK és a Szovjetunió között az egyezmény az uránérc lelőhelyek felkutatására és kiaknázására. Mi áll ebben az egyezményben? Az egyezmény szerint az uránérc kibányászását és feldolgozását magyar vállalat végzi. A Szovjetunió a szükséges beruházások 75 százalékát — berendezés, nyersanyag, szabad deviza formájában — kamatmentesen. hosszúlejáratú hitelként rendelkezésünkre bocsátja. A legfontosabb terveket és szakembereket küld. Ennek fejében az ércszükségletünket meghaladó részét világpiaci árnál lényegesen magasabb áron átveszi. Segítséget ad atomerőművek építéséhez. Ami az eddig kiszállított mennyiséget illeti az az igazság, hogy eddig csak kis mennyiségben, mintaként került kiszállításra. Ha feltételezzük, hogy a tőkés piacon is megkapnánk ezt az árat érte, akkor is saját nemzeti érdekünk, hogy a felesleget a szocialista tábor vezető erejének adjuk el. No, most már. ha érveléseink meggyőzőek, mégis mi volt az oka gazdasági nehézségeinknek? Semmiesetre sem a Szovjetunióra rásütött „egyenlőtlen” árucsere. Gazdasági nehézségeink, melyek különösen 1951—53-as években éleződtek ki, az első ötéves tervben kitűzött célok felemelésének következményei. Mindennek eredményeképpen a nehézségek felszámolása érdekében — csökkent átmenetileg az életszínvonal, megnövekedtek külföldi adósságaink. Nehézségeinket még jobban kiélezte, hogy 1952-ben alacsony mezőgazdasági terméshozamot takarítottunk be. Gombár János MB. politikai munkatárs ben: ha helyi pártrendezvényen nincs jelen valaki a járási pártbizottságtól, az összejövetel jelentősége mindjárt kisebbedik, az elvtársak csalódottan, már a döntéshez való illetékességüket is kétségbe vonják. Valahogy így van ez a járási pártrendezvényeken is — csakhogy itt a megyei elvtársak hiányzását kérik számon. Emlékezetes, hogy milyen csalódás fogta el a legutóbbi megyei pártaktíva nem kis részét, amikor kiderült: központi vezető nélkül zajlik majd le a megye fontos párttanácskozása. Igen gyakori jelenség, hogy bizonyos sérelmek miatt megbántott emberek úgy beszélnek: ügyüket nem. mondják el pártszervezetük vezetőinek — „úgy se segítenek“ —. de egyik vagy másik országos vezető elvtársnak mindent őszintén elmondanának. Megint más esetekben már nem is mondják ezt, de a pártközpontban kopogtatnak. Mit jeleznek ezek a jelenségek? Bizalmat is mutatnak és bizalmatlanságot is. Bizalmat a felső vezetés iránt, — bizalmatlanságot a helyi vezetőkkel szemben. Az előbbi jó. támogatni, erősíteni kell, (tekintély nélkül elképzelhetetlen eredményes munkát végezni) az utóbbi pártszerűtlen. a személyi kultusz talajáról fakadt maradvány. Azt jelzi, hogy nem egy helyen a pártszervezet erejét személyekhez kötik —. ha az nem rokonszenves, akkor megkerülik és a felsőbb szervekhez fordulnak. Ez a helyzet újabb problémákat vet fel. Egyrészt azt, hogy talán nem elég nagy az alapszervezetek jogköre. Ezzel is magyarázható, hogy bizonyos dolgok elintézéséhez nem tudnak pozitív módon hozzájárulni. Másrészt nem ritka az sem. hogy egyes párt- szervezetek — a „népszerűség” kedvéért — kitérnek bizonyos kényes kérdések elől. Nem merik megmondani a jogtalanul követelődzőknek, hogy nincs igazuk és felsőbb szervhez irányítják: vállalja az a népszerűtlen feladatot. Az ilyen szervek vezetőségei nem gondolnak arra: eljárásukkal maguk kezdik ki saját tekintélyüket. Természetes dolog, hogy a pártszervezetek tekintélyét nem lehet határozattal megerősíteni. A tekintély — munka kérdése. Annak a pártszervezetnek lehet csak tekintélye, amely jó gazdája területének, amely nem ismer népszerű és népszerűtlen feladatot. Azzal is számolni kell: ha valaki a helyi szervezetet megkerülve, felsőbb szervekhez fordul, az tekintve, hogy nem ismeri a helvi viszonyokat, nem tud érdemben foglalkozni a kérdéses üggyel. Ennek a ténynek is azt kéll jelentenie, hogy a oártszervek úgy dolgozzanak: párttagok, de a pártonkívüli dolgozók is bizalommal fordulhassanak hozzájuk; tudva azt hogy ügyüket emberséggel kezelik, s mindent megtesznek annak elintézése érdekében. Emellett harcolnunk kell az alsó vezetőkkel szemben megnyilvánuló bizalmatlanság ellen, a személyi kultusz munkánkat gátló öröksége ellen. A Szocialista Forradalom diadalmenete 1917-1957 Az Októberi Forradalom után az intervenció és a polgárháború során 1918-19-ben a Szovjet Köztársaság területe az európai Oroszország központi és délkeleti részére és Turkesztán néhány bázisára zsugorodott össze. (A térképen fekete területtel ábrázolva.) E magból fejlődött ki a polgárháború győzelmes befejezése után 1922-ben a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége (Szovjetunió). Az SzSzKSz alapításakor 4 szövetségi köztársaságból állott: 1. az Oroszországi-Szovjet Föderáció, 2. az Ukrán SzSzK. 3. a Bjelorusz SzSzK és 4. a Kaukázusontúli SzSzK.1 amelyben a már meg- alakult Azerbaidzsáni. Grúz és örmény szovjet köztársaságok tömörültek. Térképünkön az alapító köztársaságok számait bekarikáztuk. A Szovjetuniónak megalakulásakor nem voltak tagjai I. Horezm és II. Buhara szovjet népköztársaságok. valamint Tannu-Tuva népköztársaság. (III.) A fejlődés során a Kaukázusontúli Köztársaság újra részeire oszlott, úgyhogy a Grúz (5). Azerbajdzsán (6). örmény <71 köztársaságok szovjet szövetséges köztársaságokká váltak: ezenkívül az Oroszországi Föderáció középázsiai részéből, továbbá Horezm-ből és Buhara-ból a Türkmény (8), Tadzsik (9). Uzbég (10). Kazah (11). Kirgiz (12) szövetséges köztársaságok alakultak. A következő fejlődési szakaszban. 1939—40-b.en alakult meg az Észt (13), Lett (14). Litván (15). Moldován (16) szovjet szövetséges köztársaság. A volt polgári Lengyelország ukránok és bjelorusszok által lakott területeinek az Ukrán és a Bjelorusz SzSzK-hoz való csatolása is ekkor történt. A második világháború végén a Tuvai Köztársaság az orosz lakosság nagy részarányára való tekintettel az Oroszországi Föderációhoz kapcsolódott. Hasonló okokból lett a volt Karél-Finn SzSzK is 1956-ban újra az Oroszországi Föderáció tagja. Ma a Szovjetunió 15 szövetséges tagállamból áll. A második világháború eredményeként a Szovjetuniót a népköztársaságok széles övezete veszi körül. Ezek Európában: Lengyel Népköztársaság, Német Demokratikus Köztársaság Csehszlovák Köztársaság. Magyar Népköztársaság, Román Népköztársaság. Bolgár Népköztársaság. Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, Ázsiában Mongol Népköztársaság, (amely már 1922-ben felszabadult). továbbá Kínai Nép- köztársaság. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Vietnami Demokratikus Köztársaság. Nagysikerű bemufatók Megyeszerte nagy sikerrel zajlottak le a Szovjet Filmünnep bemutatói. Azóta is változatlan érdeklődés mellett játsszák a legújabb és a már régebben sikert aratott szovjet filmeket. Salgótarjánban vasárnap három film került bemutatásra. Délután 3 órakor a Megyei Nőtanács és a Moziüzemi Vállalat ünnepi előadást rendezett a nők részére, a November 7 Filmszínházban. A „Halhatatlan Garnizon“ című filmet mutatták be nagy sikerrel. Hősei talán azért olyan különösen kedvesek a szívünknek, mert tudjuk, hogy valóban éltek, szerettek és utolsó lehelletükig harcoltak a német fasiszták ellen a szovjet nép szabadságáért. A Breszti erőd hős védőinek állít emléket ez a film. Este 6 órakor a Filmünnepre hozzánk érkezett filmdelegáció tagjait fogadták ünnepélyesen. Irina Szkobcevának, az Othello főszereplőjének és Julii Rajmzan neves filmrendezőnek olyan meleg' fogadtatásban volt része, hogy később is egyre arról beszéltek: ezt a szeretetet, kedvességet soha el nem felejtik. Az ünnepi beszéd után „Az élet tanulsága“ c. színes szovjet filmet tekintették meg a nézők. A filmdelegáció tagjai és kíséretük ellátogattak a Salgótarjáni Üveggyárba is. Megtekintették a mintaterem világszerte elismert és keresett üvegtárgyait. A látogatás után a tiszteletükre rendezett vacsorán vettek részt, ahol nagyszerű hangulatban töltöttek el egy pár órát. A salgótarjáni ünnepség előtt Karancslapujtőn látták őket vendégül. A falu dolgozói itt is meleg fogadtatásban részesítették a kedves szovjet vendégeket. A tiszteletükre rendezett ünnepi beszéd után az Othello című nagysikerű szovjet filmet vetítették. A vendégeket vedig ebéden látták vendégül.
