Nógrádi Népújság. 1957. június (2. évfolyam. 43-51. szám)

1957-06-01 / 43. szám

% NÓGRÁDI Népújság 1957. június 1* A PARTÉRTEKEZLET ETÁN... A jó munkamódszer kialakításához elengedhetetlenül szükséges a centralizmus helyes megvalósítása Mindaz a pártvezető, párt­tag, aki részt kíván venni a pártépítő munkában, komoly figyelmet fordít minden olyan kommunista összejövetelre, ahol a pártépítő munkát, a párt vezetését és a párt előtt áldó feladatokat tárgyalják. Az ellenforradalom előtti időben is több kommunista összejöve­telen, illetve pártértekezíeten vettem részt, s véleményem 6zerit ezek » pártértekezletek hibáik ellenére segítettek a pártvezetés jó módszereinek kialakításában. Az ellenforradalom előtti, vagy az ellenforradalom utáni kommunista összejövetelek között azonban lényeges kü­lönbséget teszek. E különbsé­get természetesen nem az elvi célkitűzésekben, 'hanem e cél­kitűzések megvalósításának módszereiben látom. Felejthe­tetlenek számomra 1956. októ­beri ellenforradalom után megtartott kommunista össze­jövetelek, amikor az értekezlet vörös zászlót bontott, vagy amikor a pártszervezetet ala­kította és meghatározta „ leg­fontosabb tennivalókat■ Az 1957. május 25-én megtartott megyei pártértekezletre való készülődés és az értekezlet le­folyását is komoly figyelem­mel kísértem, mert sokat vár­tam tőle. különösen a pártépí­tés, a pártvezetés módszerei­nek kialakításának segítésé­ben. Véleményem szerint az egyszerű párttagok véleményét is kifejezésre juttatta a párt­bizottság beszámolója, amikor azt mondotta: „A pártmunka fontos kérdés, kell keresni az újat, a jobbat.’’ Egyáltalán bines szándékomban az ellen­forradalmat tárgyalni a fenti Idézet magyarázásánál. Véle­ményem szerint azonban, mint történelmi tényt e kérdésnél sem mellőzhetjük. Ném mel­lőzhetjük, mert voltak a párt­vezetésnek olyam hibái és gyengeségei, amelyet jól fel tudott használni az ellenforra- dalom a pártszervezetek szét- rombolására. a pártvezetők el­szigetelésére. Hiba volt. hogy a pártszervezet megteste­sítőit, a pártszervezet egé­szét, sok esetben a titkár­ban látták, még a felsőbb pártszervek dolgozói is. Az ilyen és ehhez hasonló né­zetekből következhet az olyan nézet, de sok eset­ben a gyakorlat is, hogy ha nem végez aktív mun­kát a pártszervezet titká­ra, akkor nem dolgozik, vagy csak névlegesen van meg a pártszervezet. Amikor a fenti kérdéssel fog­lalkozok, akaratlanul a párt- szervezet önállósága jut az eszembe. Ugyanakkor hiányo­lom a pártéríékezlettől, hogy é bonyolult s fontos kérdésre nem adott megfelelő, konkrét választ. Arra utalt a pártbi­zottság beszámolója, „nem he­lyeselhető az, ami a közel­múltban néhány helyen ta­pasztalható volt, hogy minden­ki kereste az új módszert, s a régi, bevált gyakorlatot telje­sen mellőzték” Egyáltalán nem vagyok elle­ne a régi jó módszerek alkal­mazásának, sőt tőlem telhe­tőén azon vagyok, hogy ezt fejlesszük tovább. Amikor azonban e kérdésről tárgya­lunk, vagy vitázunk, én első­sorban azt tartom szem előtt, hogy nem 1945—46-ban, a fasiszta háború után, ha­nem egy véres ellenforrada­lom után vagyunk. Bár sok kérdésben tisztult a párttag­ság, s következésében a párt- szervezet tisztánlátása az alap­vető fontosságú kérdésekben. Ez azonban véleményem sze­rint önmagában véve a helyes munkastílus megvalósítására nem elegendő. Ehhez szüksé­ges. hogy a pártszerű vita alapján — a személyes intriká­ikat mellőzve — alakuljon ki minden fontos kérdésben az önálló vélemény, s e vélemé­nyek összessége alapján vezes­sünk és hozzunk határozatot különböző kérdésekben. E munkastílus kialakításához adott segítséget a pártértekez­let, de nem elegendőt, pedig igen nagy szükség van erre, annál is inkább, mert a párt- bizottság beszámolója is meg­állapította: „Az eltelt fél év­ben pártszervezeteink erejét teljesen lekötötték az átigazo­lásokból adódó szervezési fel­adatok” E megállapítás, szerintem, a mi pártszervezetünkre is vo­natkozik, de ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy keveset tö­rődtek a párt vezető, ellenőr­ző szerepének megvalósítá­sáért. Ha gondoltam is rá, ak­kor is azt vitattuk, hogy ho­gyan, milyen formában és mi-' lyen módszerekkel. Azt hi­szem, e kérdés nemcsak engem, hanem sok alapszervezeti funkcionáriust foglalkoztat. Ezért helyesnek tartanám, ha felhasználnánk a sajtó ad­ta lehetőségeket és vita formájában cserélnénk ki véleményeinket és mód­szereinket, magyarázato­kat kérnénk olyan kérdé­sekre, amelyeket nem ér­tünk. Én például bővebb magyarázat nélkül nem értek egyet Nyers Rez-ő elvtárs (Központi Bizott­ság tagja) azon megállapí­tásával, hogy csak olyan egyéneket vegyünk fel a pártba, akiknek kommu­nista világnézetük van. Az ilyöi kategorikus kijelen­tések zavarják a pártépítő munkát; kütónösképpen a pártszervezésnél. Á jó munka- iúödszer; 'kiaiákitásáhöz elen­gedhetetlenül szükséges a centralizmus helyes megvaló­sítása. E fontos kérdés foglal­koztatja a pártszervezeteket annál is inkább, mert segítsé­get várunk a felsőbb pártszer­vektől. A pártbizottság beszámoló­jából örömmel hallgattam, hogy „megszűnt a káros, egy­személyi vezetés, a túlzott centralizmus”. Ezt a javuló munkastílust kedvezően érez­zük az alapszervezeteknél is. Véleményem szerint azonban a centralizmus következetes vég­rehajtását a pártszervezetek önállóságának biztosításával kell végrehajtani. E feladat megvalósításához a pártszer­vezetek vezetőinek elméleti és gyakorlati ismeretekre van szükségük. Ezért a pártbizott­ságnak. szerintem, alaposab­ban meg kellene vizsgálni azt a megállapítását, amikor azt mondja: „Kevés az alsóbb párt- szervezeteknél töltött idő, s éppen ebből kifolyólag hiány­zik az elvi, módszerbeli segít­ség.” E megállapítás alaposabb vizsgálatát szükségessé teszi az a tény. hogy a túlzott, centralizmus fel­számolása nem járhat együtt az alsóbb pártszer­vek segítésének, ellenőrző munkájának gyengülésé­vel. A centralizmus következetes megvalósításánál természete­sen nem arra gondolok, hogy a felsőbb pártszervek, vagy inkább egyes személyek önké­nyesen diktáljanak az alsóbb pártszervezeteknek. Szerin­tem a centralizmus következe­tes végrehajtásához elenged­hetetlenül szükséges az alsóbb pártszervezetek életének tár­gyilagos és alapos ismerete, mert csak így lehet vezetni és alaposan ellenőrizni. Toronyi László acélgyári szegverő alapszervezet Egyre inkább erősödik a pedagógusok bizalma a pari- és a kormányrezeíés iránt A megyei pártértekezlet be­hatóan foglalkozott a nevelők munkájával és rendkívül szi­gorúan elítélte az ellenforra- dalmi eseményekben szerepet vállaló pedagógusok magatar­tását. Örvendetes, hogy a pe­dagógus aktívaértekezleten is bátran és határozott hangon elítélték a szinte felmérhetet­lenül nagy anyagi és erkölcsi károkat okozó ellenforradal­márokat. Alig lehet leírni a lelkes hangulatban megfogal­mazott különböző követelése­ket, „Nem vállalunk közössé­get az ellenforradalmi peda­gógusokkal, el a nevelés terü­letéről a reakciósakkal!“ ,,Pár­tunk vizsgáltassa meg a 'ká­dermunkát a legfelsőbb színtől a legalsóbbig és távolítsák el az oda nem való, az ellenfor­radalommal paktáló opportu­nista elemeket!” És még to­vább sorolhatnánk a pedagó­gusok reális állásfoglalását hűen tükröző követeléseket. Néhány gondolattal szeret­nék hozzájárulni a pedogógus- helyzet felméréséhez és az előttünk álló feladatok meg­oldásához. Állam vezetésünk a túlnyo­mórészt helyes intézkedések mellett, mint amilyen az isko­lák államosítása, az általános iskola megteremtése, a fakul­tatív vallásoktatás bevezetése stb. komoly hibákat is elköve­tett az oktatás területén. Ilyennek minősíthetjük túl­zott egységesítési követelését, a tananyagban a múlt hagyo­mányainak elhanyagolását. Nyomasztóan hatott ifjúsá­gunkra a zsúfolt tananyag, a maximalizmus, a tankönyvek Pártközi tárgyalásokra Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége Csütörtökön este háromne­gyed nyolckor, a menetrend szerinti párizsi repülőgéppel, az MSZMP Központi Bizott­ságának meghívására Buda- pesre érkezett nagy testvér­pártunknak, a Francia Kom­munista Pártnak küldöttsége. A küldöttséget Raymund Guyot, a Francia Kommunista Párt politikai bizottságának tagja. Párizs egyik képviselője vezeti. Tagjai: Gustav Ansart, a politikai bizottság póttagja, Nord megye képviselője, Ju­liette Dubois, Fernand Gre- mier, Szajna megye képviselő­je, George Marchais és Luden Lanternier, valamennyien a központi bizottság tagjai. A Francia Kommunista Párt küldöttsége tárgyalásokat foly­tat az MSZMP Központi Bi­zottságának megbízottaival a nemzetközi helyzetről és a nemzetközi munkásmozgalom feladatairól. A tárgyalások péntek dé’telőtt kezdődtek. száraz volta és igen gyakori vál­toztatása. A tanulóknak nagy mennyiségű és nem eléggé rendszerezett tananyag miatt alig maradt szabad idejük, s ha mégis maradt volna vala­mennyi, akkor különböző szer­vek (úttörő, sport, szakkörök stb.) tapadtak rájuk és túlter­helték őket. Túllicitálva saját feladataik jelentőségéi, az ok­tató-nevelőmunkát is gátolták ezzel. Tankönyveink legtöbb­je maximalista és rossz össze­állítású volt. Az egyes tan- könyvíró-csoportok túlzott szakimádatról, helytelen vetél­kedésből és okoskodásból nem az egyszerű, érthetőnél, hanem a bonyolult, alig érthetőnél kötöttek ki. A tankönyvek szinte éves változtatásával a tanulóknak és a nevelőknek is megingott a valóságérzetük, hitük a tankönyvekben, azok írói és kiadói iránt. S ez vég­ső fokon rossz jellemnevelő hatásban jelentkezett és hitet­lenségben, közönyben, ciniz­musban nyilvánult meg a fia­taloknál. Mi tehát a teendő? A már meglevő, főleg alsó tagozati jő tan­könyvek mellett, a leglé­nyegesebb anyagot tartal­mazó fogalmakat tisztázó, lerögzítő, világos rend­szerű és állandó Jelleggel bíró tankönyveket kérünk iskoláinkba. A különböző, most már a megújhodás alatt álló szervezetek pe­dig vegyék komolyan ala­pul a tanulók iskolai mun­káját és ehhez igazodva vé­gezzék segítőjellegű mun­kájukat. Sajnos, a személyi kultusz erénnyé avatta a kétszínűsé­get, amely a képtelenségig fo­kozta a szavak és a tettek kö­zötti ellentéfet. A talpnyalók siserehadának szorgalmas köz­reműködésével erkölcsi válság keletkezett, amely az eszmék­ben való hitet is megingatta. Az emberek, az ifjúság töme­geit a személyi kultusz és iker­testvérei, a dogmatizmus, se­matizmus és a formalizmus kényszerzubbonyába szorította. Mindezeket a hibákat a szer­vezett és hosszú időn át előké­szített ellenforradalmi szervez­kedések mellett nekünk világo" san látnunk kell épp a jövő­ben végzendő jó munka érdé­A hétköznapi tettek embere 4 napokban Napybátony­-fl ban jártamban arra kér­tem az ottani vezetőket: se­gítsenek hozzá, hogy egy de­rék, szorgalmas, kommunista bányásszal találkozhassam, olyannal, aki taggyűléseken nem „szerepel”, a versenytáb­lán is ritkán olvasni a nevét, de egyszerű, hétköznapi tet­teivel igazolja a szocializmus iránti hűségét. Olyannal, aki a nehéz napokban is, ha nem is fegyveresen, különleges hőstettekkel, de szerényen, becsülettel kiállt, embersége mellett, aki nem hagyta cser­ben a pártot. — Hát jó, keresd meg Su­lyok (alsó) Lászlót Kossuth- tárón. Most éppen délelőttös. Megtalálod a bányában — adták meg az útbaigazítást. Nekivágtam az útnak, hogy megtaláljam emberemet. Van idő, amikor a rideg számok olvasása izgalmasabb, mint bármilyen rémtörténet, vagy detektívregény. Emlé­kezzünk csak decemberre, meg januárra, amikor a szén­bányászat eredményei, szá­mai az ország legizgalmasabb „olvasmánya’’ volt. Már 35 ezer tonna, már 40 ezer! A fegyveres harc megvívása után a kétkezi munkások ■nagy csatája következett. A bányászok harca a megrongá­lódott munkahelyeken az ele­mekkel — az életért, éret­tünk. Ezekben az időkben fel- magasztalódtak ezek az em­berek, hős és egyéb dicsérő jelzőket adtunk nekik, Elmúlt a nagy vihar, a bányászok már nem a 40 ezer, hanem lassan 80 ezer tonnánál tar­tanak és mostanában keve­sebbet beszélünk hősiességük­ről, helytállásukról. Pedig ők keményen, becsülettel, em­berséggel állják a harcot — serényen, szerényen dolgoz­nak. Míg kísérőm mögött a két méter magas fővágaton nya­kamat összehúzva baktatok, hogy „be ne verjem a fejen.“, arra gondolok, hogy milyen különös világ a föld alatti élet. Örökös harc a természet erőivel... Elönt az izzadság, lábam botladozik, kísérőm biztat csak: mindjárt megér­kezünk. Zuga kaparószalag motorja, rörög, rázkódik a csúszda, ki­lométernyi földalatti út, után megérkezünk — ez Sulyok László birodalma. Ügy fogad, mint az a gazda, aki büszke portájára, amihez két keze munkája fűződik. Két év hí­ján 50 éves már — ősz haja eleven ellentéte fiatalos moz­gásának. — Megizzadt — mondja, csak úgy, mintha azt mon­daná: Nem baj, legalább meg­tudja, mi a bánya. r7<lmondom, hogy mijárat- J-4 ban vagyok. Alig beszé­lünk néhány percig — elsza­lad. Szinte hallom gondolatát: ha nézgelődni akar, csak néz- gelődjön, de nekem más mun­kám van. Csapatvezető. Kom­munista bányász. Nyolc em­ber dolgozik irányítása alatt, nyolc ember tartja őt nem­csak vezetőjének, de gondos, idősebb barátjának. Épp műszak végére értünk. Abbahagyják a munkát. A csapatvezető szemével még. egyszer végigpásztázza a te­repet: rendben van-e minden. Megvárja, míg emberei össze­gyűlnek és elindulnak. Azaz előbb néhány rövid szóval el­intézi, hogy mennyi volt. — 73 csille. — Ahá, nem rossz. És megindulnak kifelé. Elől a csapatvezető. Mere­dek emelkedőn kapaszkodnak kifelé. Izzadva bukdácsolok utánuk. Kezükben lámpa. Ha­tározott, kemény léptekkel mennek. Amíg szemtől szem­be álltam a csapatvezetővel, amolyan középmagas ember­nek tűnt. A fény és az ár­nyék félelmetes naggyá teszi őt is, embereit is. Az árnyék rámvetődik, szinte ez is ne­hezíti lépteimet. Nyomukba szegődök, hátha így könnyeb­ben haladok. Ahogy kiérünk a világosságra, nagyot szip­pant a friss levegőből. — Hát itt élünk. Nehéz beszédű ember. Ke­mény iskolát járt. Több mint 30 éve dolgozik csapaton. Ta­lán beszéde is azért olyan tempós. Olykor-olykor a hu­mor oldja fel, teszi pergőbbé. Ahogy beszélgetünk, kiala­kul előttem a csapatvezető képe: gondos felelőssége, em­berséges élete. Nagy gond csa­patvezetőnek tenni. Segíteni a fiatalokat a fogások elsajá­tításában, ügyelni az önkölt­ségre, a fával való takarékos­ságra és még sok egyébre. Emellett Sulyok elvtárs azt tartja egyik legfontosabb fel­adatának: megtanítani az em­bereit az ésszerű munkára. Mert a Sulyok-csapat „hajt” ám. 8,3 csille a fejenkénti előirányzat, de ők általában 10—11-et termelnek. Beszélgetés közben szóba- kerülnek az októberi, novem­beri idők. Elmondja, hogy nem hagyták ez idő alatt sem cserben a bányát. A csapat emberei (hol ez, hol az) be­bejártak a munkahelyre. Egy­szer még az asszonyt is meg­fenyegették, hogy ráfizetnek a buzgólkodásra, amikor sen­ki sem dolgozik. Volt idő, ami­kor nem volt tanácsos a ren­des úton megközelíteni a bá­nyát. Ekkor a hegyen át járt, de valahogy nem volt szíve magára hagyni. Hiába, élete jelentős részét itt töltötte — ide húz a szíve. Munkahelyü­ket meg is őrizték és amikor a csapat teljes lett, nem kel­lett várni, azonnal megkezd­hették a termelést. Ahogy elnézem ezt a „szür­ke’’ embert, valóban nem hős ő, egyszerű, becsületes bá­nyász, aki számára a munka nem robotot jelent, örömet, célt ad életének. /csapata május 1-től 20-ig vi majd 4 ezer csille sze­net termelt. Mennyi munká­val, mennyi izzadság árán! Becsületük, hűségük a rend­hez, ez az ami hajtja őket. Hősök? Bányászok, az élet kovácsai. Tisztelet, becsület nekik! T. L. kében. Megbocsáthatatlan bűnbe esik az, aki azt gondol­ja, hogy az ellenforradalom égből csapott villámként je­lentkezett. Világosan mes kell monda­nunk, hogy ifjúságunkat való­ságos üvegágyi kezelésben te­nyésztettük, eltekintve egyré- szétől. Sok mindent adtunk in­gyen nekik, s hiányzott velük szemben a jóindulatú és kö­vetkezetes szigorúság. Bőven kaptak ösztöndíjat, sokan ab­ból házasodtak és többre men­tek a tanulással, mint egy gyengébben bérezett állással; Miután az ösztöndíj „csak úgy jött” számadással annak, aki küldte, nem tartoztak (üzem, régi iskola) lassan úrrá lett rajtuk a közöny, vagy az elé­gedetlenség, a cinizmus. A nevelői munka lazasága a hivatásra való nem megfelelő nevelés hatását is alaposan vizsgálni kelle­ne ezzel kapcsolatban. A nevelői munka tekintélyén sok esetben csorba esett. Pártunk nem egy határo­zatával igyekezett komoly segítséget nyújtani mun­kánkhoz, a nevelők társa­dalom által történő meg­becsülte té se érdekében. Hogy csak a legutóbbit említ­sem, ilyen a pedagógusok fi­zetésrendezése, egyéb erkölcsi megbecsülés mellett. Nevelőink között az ellen­forradalmi események után egészséges erjedés indult meg. A jelenlegi párt- és kormány­vezetést helyesnek tartják és lassacskán még a „hőbörgök* is elcsitulnak. A közvetlen tör-* ténelmi események súlyos ta­nulságát elismerve, kívánják a szilárd párt- és állami veze­tést. elítélik a kalandorok, re­akciós politikáját. Mi ennek a viszonylag gyors kibontakozásnaic a magyará­zata? Véleményem szerint az, hogy a mostani vezetőink reálpolitikusok és őszin­ték. Ezért a bizalom egy­re inkább erősödik a pe­dagógusok részéről is s ma jobban mint bármi­kor, szembe találná magát a kommunista, de a párton- kívüii haladó pedagógu­sokkal is az, aki jóindula­tú, segítő szándékú bírálat helyett az ellenforradal­márok intrika-fegyverét használná. Nevelőink megértették, hogy politikamentes iskola nincs, és saját bőrükön tapasztalva most már határozottabban mint ko­rábban kiállnak a párt és az állami vezetés által irányított materialista alapokon nyugvó világnézeti oktatás mellett. Jakab Imre, Salgótarján, Rákóczi úti Ált. Isk. Igazgató. Latin-Amerika ifjúsága készül a moszkvai VIT-re Chile, Uruguay és más la­tinamerikai országok ifjúsági szervezete} nagy lelkesedéssel készülnek a VI. Világifjúsági Találkozóra. Santiago ifjúsága 10 tagú balettcsoportot küld a feszti­válra. A balettcsoport tagjai kijelentették az El Siglo című lapnak, azért utaznak Moszk­vába, hogy jobban megismer­jék a szovjet balett-iskolát, amely legjobb a világon. Ezenkívül sportolók, szín­játszók, valamint népművészek csoportjai is utaznak a feszti­válra. Az uruguayi szervezetek több mint 50 munkás-, paraszt és értelmiségi küldöttet indí­tanak el a moszkvai fesztivál­ra. Az El Popular című lap sze­rint most nagyobb küldött­séget. küldenek, mint az eddigi fesztiválokra. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom