Nógrádi Népújság. 1957. május (2. évfolyam. 34-42. szám)
1957-05-01 / 34. szám
Éljen a néphatalmat védelmező, harcban született forradalmi munkás-paraszt kormány! Gondolatok a madarak és fák napján F annak életünknek olyan eseményei, amelyekre még három évtized távlatából is mindig szívesen tekintünk vissza és féltő gonddal őrizzük emlékezetünkben. Ilyen jóleső érzéssel gondolok vissza azokra a gyermekkori kirándulásokra is, amikor évenként egy-egy szép, verőfényes májusi napon jó tanítónk vezetésével, hangos énekszóval kilátogattunk az erdőbe, hogy megemlékezzünk a madaraik és fák napjáról. A jó öreg tanítónk ilyenkor tőle szokatlan hévvel beszélt, mi pedig lélegzet-visszafojtva csöndben hallgattunk. Emlékezetemben bizony az apróbb részletek már elmosódtak, beszédének csak az része cseng máig is a fülemben, hogy szeressük, védjük a madarakat, mert ha a madarak nem volnának, fáinkat és mezőinket a rovarok és apró rágcsálók elpusztítanák, ezenkívül, hogy ültessünk minél több fát. A fákról úgy emlékezem, még talán azt is mondta ;i?gy a búi. esőnktől . teopo sónkig ear sér és éppen annyira nélkülöz, hetetlen számunkra mint a levegő, víz vagy éppen a napfény. hl még azt is megegyezte l ogy a fát nem magunknak hanem legtöbbször fiainknak és unokáinknak ültetjük mert túlélnek bennünket. zért jöttünk ki az üdelomb- köntösbe öltözött fák közé a „természet nagy templomába“ — mondotta, hogy iközelröl érezzük az erdő lehelletét, halijaik a madaraik vidám énekét, hogy jobban emlékezetünkbe véssük a hallotta- !kot és egy élménnyel meggazdagodva térjünk vissza. Az iskola négy fala között sohasem hallottam olyan szépen, olyan lelíkesen beszélni, mint ilyenkor a nagy tölgyfa alatt szokott, s azt máig sem tudom elfeledni. Beszéde után néhány szavalat hangzott el ugyancsak a fa és az erdő szépségéről, a madarakról, egykét énekszámmal véget is ért rövidke megemlékezésünk és példás rendben, nótázva mentünk haza az iskola udvarára. De ezzel még nem ért véget az aznapi elmélkedésünk, most jött a nehezebbik része, mert az egész kirándulásról, elindulástól — hazaérkezésig és az ott elhangzottakról házifeladatiként dolgozatot kellett írni, amelyre két napot kaptunk tanítónktól. A harmadik napon — miután a beadott dolgozatokat átnézte — kiszólított egy 9—10 éves vézna kis fiút, aki pirulva, szemlesütve állt a katedrán. Azért hívta ki, mert az ö .dolgozatát találta a legjobbnak és az 50-r-55 főből álló összevont osztálynak felolvasta, de abból az írója a szokatlan kiállítás és lámpaláz miatt egyetlen szót sem tudott megérteni. M ajd megveregette a vállát es azt mondta neki az osztály előtt: „Te jól kinyitottad a szemedet és füledet a kiránduláson, hogy így le tudtad írni, vagy pedig nagyon szeretheted a fákat és a madarakat! Szeresd is amíg élsz, mindig!” Azt hiszem nem árulók el titkot, ha leírom, hogy az a líci- szólított 9 éves vézna kisgyerek én voltam (máig sem tudom, mit tetszhetett a dolgozatomban?) és sohase feled- ikezek meg jó öreg tanítómról, akire mindig hálás szívvel és tisztelettel gondolok, s akitől nemcsak a betűvetés tudományát tanultam meg, hanem fogékony gyermekszivembe elhintette a madarak és fák iránti szeretetet is. éhai Tóth Kálmán igazgató-tanító, (aki 1931-től a vizslási temetőben nyugszik) élete és lelkiismeretes munkája nem volt hiábavaló, mert sak általa ültetett fa (köztük sak gyümölcsfa is) őrzi emlékét hálás tanítványain kívül talán még hosszú évtizedekig... — Az ö érdeme az is, hogy éppen ma ezt az emlékezést megírtam! NB II jntásert: Petőfibánya—St. Üveggyár 1:2 Petőfibányán kemény küzdelemben megérdemelten győzött az üveggyári együttes. Zagyvapálfalvi Bányász— Gyöngyös 2:2 Két egyenlő erő küzdelme végződött döntetlenül Pásztó—Kisterenye 0:0 Pásztón jóiramú mérkőzés keretében a gólképtelen csatárok révén nem sikerült egyik csapatnak sem kiharcolni a győzelmet. ( Forgácsi Bányász—Zp. Építők 1:5 Nagy meglepetés a forgácsi fiúk ilyen arányú hazai veresége. Gyöngyösi AK—Salgói Bányász 6:0 Gyöngyösön igen kijött a lépés a hazai csatároknak. Mátranováki Bányász— St. Tűzhelygyár 2:1 Elszenvedte első vereségét Mátranovákon a listavezető tüzhelygyári együttes. Ifjúsági bajnokság: Salgótarjáni SE ifi— Salg. Petőfi ifi 2:1 Változatos, jóiramú küzdelemben csak kapushiba miatt győzött az SSE ifi. A mérkőzésen látottak alapján a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Baglyasi Bányász ifi— Saig. BTC ifi 4:3 Nagy küzdelemben az eredményesebb csatársora révén győzött a baglyasi ifi a jó erőkből álló SBTC ifi ellen. Megyei bajnokok tornája: Baglyasaljai Bányász— Hatvani VSE 1:1 Nagy érdeklődés mellett vívta meg a két csapat a nagy küzdelmét. A találkozón a hatvaniak két gólt rúgtak, de szerencsétlenségükre az egyiket saját maguknak. így mégsem tudtak győzni a lelkes, kemény játékot nyújtó hazai együttes ellen. Szerémi jól, Bibók nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a magyar ökölvivó válogatottban a bolgárok ellen Vasárnap Budapesten rendezték meg a Magyarország— Bulgária nemzetek közötti válogatott ökölvívó találkozót. A találkozón két salgótarjáni fiú, Szerémi és Bibók is szerepelt a magyar válogatottban. A ke- ményöklű bolgárok ellen sajnos. csak Szerémi Andor, az SBTC pehelysúlyú bajnoka állta meg jól a helyét, s aratott pontozásos győzelmet a jónevű Velinov ellen. Bibók a nehézsúlyban csak 4 percig bírta az óriás Lozanov elleni küzdelmet azután elkészült erejével, s biztosan győzött a bolgár fiú. Ez a találkozó egyébként 10:10 arányú eldöntetlen eredménnyel végződött. Járja, a Salg. SE ifjúsági birkóiója második helyen véglett az országos bajnokság döntőjében Vasárnap délelőtt rendezték meg a fővárosban az országos ifjúsági szabadfogású birkózóbajnokságot.. melyen kitűnő szerepléssel a Salgótarjáni SE versenyzője: Járja a légsúlyban második helyen végzett. A salgótarjáni fiatal kemény munkája nyomán, jó felkészüléssel érte el ezt a szép eredményt. Motorkerékpárokat adtak ei 1000 forintos felárral A Nógrád megyei Állami kereskedelmi Felügyelőséghez a közelmúltban bejelentés érkezett arról, hogy a Balassagyarmati Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalattól motorkerékpárokat szereztek be egyesek úgy, hogy a vállalat egyik dolgozójának — név- szerint Jávor László raktárosnak — a motorkerékpár hivatalos árán felül még 1000 forintot fizettek. A Nógrád megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség a bejelentés alapján vizsgálatot tartott. A vizsgálat eredményeként kiderült, hogy a Tereske és vidéke, valamint Bomhány és vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél történtek ilyen visszaélések. Szátokon Boda Péter (ez Tereske és vidéke körzetéhez tartozik), Romhány- ban pedig Boda József voltak azok, akik a vasnagykereskedelmi vállalatnál közreműködtek a motorkerékpárok eladásában. Az ügy kivizsgálásánál kiderült még, hogy öten vásároltak eddig 1000 forintos felárral motorkerékpárt. A rétsági FJK szintén vizsgálta az ügyet. Az előbb említett két boltvezetőt utasította, hogy Jávor Lászlótól kérjék visz- sza az 5000 forintot és azt fizessék be az FJK pénztárába, ahonnan visszaadják majd azt a vevőknek Vissza is kérték a pénzt. Ebből 3000 forintot eljuttattak az FJK pénztárába, de Boda József még 2000 forintot visszatartott magánál, mert amint ő mondja, ezt az összeget saját zsebéből fizette ki. A bizonylatok azonban azt igazolják, hogy a vevőktől minden esetben elvették a hivatalos áron felüli 1000 forintot. Az ügy kivizsgálása még tovább tart a rendőrség közreműködésével. Május elején indul megyénk területén a falusi dolgozók VI. spartakiádjának községi küzdelmei — Mondotta érdeklődésünkre Kaszás András, a Nógrád | megyei sportfelügyelőség vezetője. Majd a továbbiakban erről így tájékoztatott: — Szerintünk igen jó alkalmat nyújt a falusi sparta- kiád a falusi fiatalok és mezőgazdasági dolgozók sportolására, s újabb tehetségek felfedezésére. Ezért is ragaszkodunk ahhoz, a falusi fiatalokkal együtt, hogy minden évben megrendezésre kerüljön ez a falusi seregszemle. — Elárulom azt, hogy amellett, hogy ez a verseny az atlétika, kerékpár, röplabda és a torna sportágak népszerűsítését szolgálja, az idei versenyek még más hivatást is töltenek be: mégpedig azt, hogy eldöntsék, a falusi fiatalok közül kik képviseljék majd a moszkvai ifjúsági sportjátékokon a magyar falusi fiatalokat. Ehhez persze az kell, hogy megnyerjék a versenyszámaikban az országos döntőn a büszke, „országos bajnok” címet. Milyen időközökben kerül sor az idei falusi spartakiád döntőire? Teszem fel az újabb kérdést. — A községi döntőket május 20-ig kell megrendezni — mondja Kaszás elvtárs. — A járási döntőket június 3-ig, míg a megyei döntőket, mely Salgótarjánban kerül megrendezésre: június 16-ára kell kiírni — mondotta a Nógrád megyei sportfelügyelőség vezetője. — Majd az országos döntőkre, mely kétnapos lesz, Budapesten kerül sor július 6-án és 7-én. Az idén kik vehetnek részt és kik nem a falusi spartakiád küzdelmeiben? — A VI. falusi spartakiád versenyszámaiban 1942-ben, vagy korábban született falusi dolgozók, mezőgazdasági üzemi dolgozók, ha 1957. május 15-ig betöltötték a 15. életévüket és a község állandó bejelentett lakói. A serdülő korban lévők azonban egy napon, csak egy versenyszámban állhatnak rajthoz az idei verseny kiírása szerint. — Nem vehetnek részt ezen Napos csibét lehet vásárolni a MAGYARNÁNDORI ÁLLAMI GAZDASÁG Kelecsényi telepén Elcserélném losonci házamat magyarországi házzal. Cím a kiadóban. Méhviaszt, műléoet vennék. Árajánlatot kér: Méhészet. Tahi, oostafiók kettő. Gyönyörű dió hálószoba, kom* bináltszekrény készen és rendelésre kanható. Hegedűs asztalosnál. Újpest. Rezi Károly utca 40. (20 és 43 autóbusszal. Erzsébet- utcánál.) Mozaiklanok színes, mintás kapható a készítőnél. Kaba. Budapest. XI.. Bartók Béla út 76. Akácerdő mellett méhészetre Igen alkalmas 2 szobás S. B. T. lakásomat eladnám, esetleg cserélnék a Mátrában. Cím: a kiadóban. A LUDANYHALASZI FÖLD- MÜVF.SSZÖVETKEZETNÉL ; MEGRENDELHETŐK: mozaiklapok, kútgyű- rűk, hídátereszek. kerítésoszlopok. díszes ke- rítésmodellek vízleeresztő csövek, betonmedencék, járdalapok és kéményajtók. A földművesszövetkezet vállalja a helyiségek mozaiklappal való beburkolását kiváló szakemberekkel. Cím: Ludány- halászi és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet betongyártó üzeme, Ludányhalászl. a spartakiádon a diákok, az általános és ipari iskola tanulói, valamint a középiskolások sem, de az egyetemi hallgatók és főiskolások sem, ha 1957. április 15. után a fenti iskolák beíratott rendes tanulói voltak. Ezenkívül nem versenyezhetnek a néphadsereg vagy a belügyi hatóságok keretében szolgálatot teljesítő falusi fiatalok, valamint azok a sportköri tagok, akik — a sakkon kívül — 1954. óta II. osztályú minősítésnek megfelelő eredményeket értek el. De nem vehetnek részt az idei spartakiád küzdelmeiben a testnevelő tanárok és a pedaSalgótarjánban igazi kánikulában meglehetős szép érdeklődés mellett került sor a két NB II-es csapat találkozójára. A mérkőzés előtt a tarjáni szurkolók találgatták, hogy milyen eredményt érhet el a csapatuk, amely az utóbbi időben igen mérsékelt teljesítményt nyújtott, a Spartakusz elleni mérkőzés kivételével. Sokan még a döntetlennel is megelégedtek volna. De nem így a csapat tagjai, akik ezen a találkozón pompás játékkal lepték meg, nemcsak az ellenfelet, hanerri a szépszámú szúr. kolótábort is. Rá sem lehetett ismerni az SSE játékosaira. Gyors, helycserés, pompás össz- játékkal felépített támadások jellemezték a hazaiak játékát. Szinte nem is volt gyenge pont a vasárnapi csapatban. Mindenki a lehető legjobbat nyújtotta. A védelem biztosan verte vissza a vendégek támadásait míg a csatársor szinte ellenállhatatlanul tört kapura az előre küldött labdákkal. Hogy mégis csak két gólt tudtak elérni, az még annak a jele, hogy a helyzetek kihasználásával van még baj. Nem lőttek eleget és minden helyzetből a csatárok, s ha lőttek is, bizony a legtöbb lövés a kapu mellé, vagy fölé ment. De 4 kapufalövés is azt bizonyítja, hogy már ezen a téren is javulás van a csatároknál. A mérkőzés végén boldogak voltak a játékosok, a vezetőség és az SSE-szurkolók is. Egy formán örültek valamennyien a győzelemnek, no meg a ír játéknak. Meg is kérdeztük Hercsik István elnököt és Molnár Béla szakosztályvezetőt, hogy nekik mi a véleményük a látottakról? Hercsik István azt mondotta: — Nagyon örülök a fiúk gógiai főiskolát végzett test* nevelők sem. Még azok sem vehetnek részt a versenyekben, akik nem állandó jelleggel laknak a községben — mondotta Kaszás András. Fel tehát Nógrád megye falusi fiatal sportolói az idei seregszemle minél eredményesebb versenyeire! Mutassuk meg, hogy megyénk fiataljai az idén fis az ország legjobbjai között lesznek, akik nemcsak hazánk határain belül, de más országok sportolói közötti versenyben is jól megállják helyüket, s újabb hírnevet és dicsőséget szereznek hazánknak. (Szerk.) szép játékának és győzelmének. Remélem, hogy ezekután már csak jobb játékkal rukkolhatnak ki fiaink a mérkő-: zéseiken. Molnár Béla így beszélt: — Most igazán szépen és okosan játszottak a fiúk, ezt a játékot azt hiszem még a közönségünk sem várta tőlük. Tehát igen kellemes volt a meglepetés. Most már csak a csatárok gólképességén kell javítanunk, s akkor jöhet az őszi bajnokság. Nem fognak fiaink ott sem csalódást okozni. Budapesti Törekvés—Nagybá- tonyi Bányász 2:1 Nagybátonyban a második helyen álló fővárosi együttes vendégszerepeit. A mérkőzésen nem látszott meg. hogy a hazai csapat a tabella végén foglal helyet, s a budapestiek pedig az NB I várományosai, mert egyenrangú félként küzdöttek, s bizony úgy is látszott, hogy legalább az egyik pontot a hazaiak szerzik meg, de hogy ez mégsem sikerült, azt nem a fővárosiak akadályozták meg, hanem a hazai csatárok gólképtelen játéka. Mert helyzetük legalább annyi volt, mint a fővárosiaknak, de- hát a vendégek jobban ki tudták használni a helyzeteiket, s így ha nagy küzdelemben is, de meg tudták szerezni Nagybátonyban a győzelmet és a két bajnoki pontot: NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Cser Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján Batcsy-Zstimszky o. IL Szikra Lapnyomda F. V.: Kulcsár Mihály Budapesten a sportpályákon tilos a pálinka- és a borkimérés A napokban olvashattuk az Esti Hírlap hasábjain, hogy a fővárosi tanács kereskedelmi osztálya betiltotta a vendéglátó iparnak a sportpályákon való bor és pálinka kimérését, mely igen sok botránynak az előidézője volt. Ezzel igen jó szolgálatot tett a sport számára. Azt hisszük, ez a példás cselekedet igen jó szolgálatot tenne az ország valamennyi LABDARÚGÁS: NBI. Pécs—Salg. BTC 2:0 (1:0) A Salgótarjáni NB I-esek egyheti lengyelországi túra után utaztak Pécsre, ahol ezt a bajnoki találkozót bonyolították le. A találkozó igen élvezetes, jó játékot hozott. A mérkőzés kimenetele teljesen nyílt volt. Melyet végülis a hazaiak Opova két góljával nyertek meg. A tarjániak mentségére azt lehet felhozni, hogy bizony megerőltető volt a lengyelországi túra után a pécsi mérkőzés, hiszen Lengyelországban Igen jó játékkal biztos győzelmet aratott az SSE SSE-Békéscsabai Előre 2:0 területén. Jó volna, ha megyénk valamennyi sportpályáján és annak környékén, a felállított büfékben is hasonlóan járnának el, s csak sört, vagy éppen hűsítő italokat; málnavagy narancsszörpöt és szódavizet árusítanának. Ezzel nagyban hozzájárulna a vendéglátó vállalat is a sport és a sportszerűség további fejlődéséhez. égy hét leforgása alatt 3 mérkőzést kellett játszaniok, majd hazaérkezve egy edzés után azonnal útnak kellett indul- niok Pécsre a bajnoki találkozóra. így azután érthető az STC síma, 2:0-ás veresége. Viszont a pécsi szurkolók úgy vélekedtek a mérkőzés után. hogy az idén még nem láttak Pécsett ilyen izgalmas, változatos, jóiramú mérkőzést, mint a Pécs—Salg. BTC találkozó volt.