Nógrádi Népújság. 1957. május (2. évfolyam. 34-42. szám)
1957-05-15 / 38. szám
6 NÓGRÁDI Népújság 1937. május 13. NE FELEDJÜNK... alakul ki bennük. Ez azért van egyrészt, mert Napjainkban az olvasó, ha beletekint az újságba, köztük a megyei lapba is, megüti a szemét egy-egy bírói hír az ellentorradalmá- rok elítéléséről. Ma már túl vagyunk az eseményeken. Az ellenforradalmi cselekmények egyesek előtt a mindennapi munka ütemében lassan elhalványulnak. Nincs már sok ember agyában olyan tisztán a sok vandál gyilkosság, a Köztársaság téri vérfürdő, ahol a magát győzőnek hitt ellenforradalom tobzódott a kommunisták vérében. Ma már egyre halványabban él az emlékezetben Tóth Ilona orvosnő rémtette, az alvilági „mocskok" véres cselekedetei, a lerombolt szovjet emlékművekre felakasztott mártírok holtteste. Talán ennek tulajdonítható, hogy egyesek, ha meglátnak egy-egy bírósági hírt az újságban, bizony sajnálkozás féle sajnos a munkások a rosszat, gyakran gyorsan felejtik, másrészt annak is tulajdonítható, hogy megyénk dolgozói előtt nem eléggé tisztán állnak az itt lezajlott ellenforradalmi cselekmények. Lapunk mai számától kezdve közlünk olyan cikkeket, amelyek megvilágítanak egy sor olyan dolgot, amely nem eléggé ismert a megye lakossága előtt. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy megmutassuk a meztelen valóságot, az ellenforradalmi eseményeket illetően itt Nógrád megyében és ezzel bizonyítsuk, hogy a Nógrád megyei ellenforradalmi megmozdulás szerves része volt az országos jellegű ellenforradalomnak. MSZMP Nógrád megyei IB. Ágit. Prop. Osztálya Az acélárugyári fegyveres ellenforradalmi csoport jellegzetes alakja: Girtli Emilia tevékenysége A acélgyári ellenforradalmi csoport egyik jellegzetes alakja Girtli Emília, aki ugyan munkáscsaládból származik, de az ellenforradalmi Hadadi volt SS-tiszt vezetése alatt álló acélárugyári fegyveres ellenforradalmi csoportban tevékenykedett. A csoport létszáma _ kb. 80—85 fő volt. Fegyverzetük két golyószóró,- 18 szálfegyver és 60 géppisztoly. Mielőtt rátérnénk Girtli Emilia ellenforradalmi tevékenységére, nem árt megismerni azt, hogy milyen „válogatott“ társaságból tevődött ki csoportjuk vezetősége. A csoport vezetője Hadadi nevezetű egyén, aki a hitleri hadseregben mint SS-főhad- nagy szolgált és akinek Hitler a háborúban szerzett érdemeiért vaskeresztet adományozott. Méltó társa neki az ellenforradalmár Hars László hideghengermű-dolgozó volt horthysta tiszt. Dr, Magos Béla jogász, ellenforradalmi vezető, aki mun. kásokat rugdosott meg, mert nem akartak részt venni ellenforradalmi tevékenységben. íme egy-két név és az, amit a név takar. Azt gondolhatnánk, hogy ezek az emberek egyszerű munkások, mert olajos ruha volt rajtuk. Most láthatjuk, hogy ezek nem munkások többségükben, hanem a régi rend levitézlett képviselői, horthysta katonatisztek, lezül- lött lumpenproletárok. Ezek Vezették a nyilasszervező Trezsnyik-féle munkástanács által irányított ellenforradalmi fegyveres csoportot. A csodálatos „véletlen“ folytán ezek az emberek az októberi és novemberi napokban megtalálták egymást. Éppen ezért nem lehet csodálkozni, hogy az ellenforradalom fellegvára az acélárugyár lesz, miután egyre-másra távolítják el az üzemekből a becsületes kommunistákat, a nép, a munkásosztály legjobbjait. Ilyen Viszonyok között elérkezettnek látják az időt a cselekvésre. Nagyon jól tudják, hogy a hatalom megszerzésének a módja a helyi viszonylatban az, hogy megszerezzék a megyei tanács épületét, amelyben a rádió is székelt, lefegyverezzék az ott szolgálatot teljesítő, néphez hű kommunistákat és pártonkívülieket, a többi pedig megy „gördülékenyen", mint ahogy mondták. Kik is hajhatják ezt a tervet' végre? Nem más, mint a Hadadi SS-tiszt parancsnoksága alatt álló géppisztolyos osztag, a köztudomásúan ellenforradal- már nyilasok, horthysta katonatisztek, áruló jobboldali szociáldemokraták vezetése alatt álló fegyveres ellenforradalmi csoportok. Ebbe a fegyveres ellenforradalmi csoportba lépett be teljesen önként Girtli Emilia, ö is részt vett a megyei tanács épületének megtámadásában. Az osztag váratlanul érkezik és a lefegyverzés percek műve. Girtli Emilia a szálfegyver mellé géppisztolyt szerez és a fegyveres ellenforradalmár férfiakat megszégyenítő módon viselkedik. A győzelem biztos tudatában sértegeti a lefegyverzett kommunistákat és tettlegesen bántalmazza őket. „Piszkos kommunisták, még golyót sem érdemeltek“. S. karhatalmista élv- társ állát verve géppisztolyával mondja: „Te piszkos kommunista, a te részedre is van egy ólmom“, s társait buzdítva mondja: „Gyávák vagytok. Ha kell 150 kommunistát magam kinyírok, méghozzá válogatott módszerekkel. A karhatalom vezetőjét szermélyesen intézem el, őt hagyjátok nekem." Minden becsületes dolgozó előtt ma már világos tény, hogy egyes ellenforradalmár csoportok milyen rémséges tetteket követtek el. Minden újságolvasó előtt köztudomású az, hogy Tóth Ilona ellenforradalmár orvosnő milyen bestiális módon gyilkolt meg egy kommunista munkást, vagy az a kuláklány, aki meggyilkolta Asztalos Géza ezredes elvtár. sat és kivágta a szívét. Hogy erre nem kerülhetett sor Salgótarjánban és még máshol a megyében, az nem a girtliemiliák jószándékán múlott. ök be is váltották volna ígéreteiket, ha több idő lett volna, e felöl kétség nem lehet. Az első siker megszédítette a Hadadi-féle ellenforadalmi csoportot. Uj, nagyobb „hőstettet" akartak végrehajtani. Ma már köztudomású élőt. tünk, hogy az ellenforradalom részleges előnyomulása elől a néphez, a párthoz hű kommunisták és pártonkívüliek Ka- rancslapujtőn, Saigon és Bag- lyason gyülekeztek és az ottani hű kommunisták és pártonkívüliek fegyvert fogva készültek megvédeni a forradalom ügyét Salgótarjánban és az egész megyében. Mi a tennivalója tehát ilyen viszonyok között a Hadadi- féle ellenforradalmi fegyveres csoportnak? Lefegyverezni Karancslapujtőt, Salgót és Baglyast. Hadadi tehát kiadja az utasítást Karancslapujtő lefegyverzésére. A hű kommunisták és pártonkívüliek megsemmisítésére a Hadadi-féle ellenforradalmi csoportnál ser. kentőleg hat az a tény is, hogy Ipolytamócon az ellenforradalmárok tűzharcot provokálnak ki a vasutat biztosító bá- nyászkarhatalmistákkal és ebben a harcban meggyilkolják a karancslapujtői Albert elvtársat ..; Úgy gondolják, itt az idő cselekvésre, hogy megsemmisítsék a proletárdiktatúrát, a pártot védelmező egységet. A csoportban természetesen ott van — mint mindenhol, ahol a kommunistákat kell „kinyírni" — Girtli Emília is. Golyószórókkal, géppisztolyokkal, pisztolyokkal és szálfegyverekkel felfegyverkezve két teherautó, körülbelül hatvan fegyveressel indult el Ka- rancslapujtőre. A falu előtt szabályos harci alakzatban indultak a karhatalmi egység és a falu ellen. Azonban megfe- ■ lelő fogadtatásban részesültek. J Csak a faluban levő kommu- g nista és pártonkívüli egység S vezetőinek köszönhető, hogy a S vérontás elkerülése végett S nem nyitottak tüzet, nem sem- S nősítették meg a bekerített S fegyveres ellenforradalmár | csoportot. Mégis, még ilyen kö- » rülmények között is volt bá- ; torsága Girtli Emíliának ha- * lállal fenyegetni embereket és 5 sértegetni nyomdafestéket nem J tűrő szavakkal a kommunista- * kát és a becsületes embereket. S Csak a karancslapujtői egység S fegyelmezettségének volt kö- S szönhető, hogy épségben meg- S úszta ezt a kalandot Girtli ! Emilia és a többi fegyveres 5 ellenforradalmár társa. A Hadadi-különítmény tér- í ve nem sikerült, amihez nem 1 kis mértékben járult hozzá, ! hogy Salgótarján felé közeled- ! tek a szovjet csapatok, amely- ; nek híre az ellenforradalmiak- ; hoz is eljutott. j Még mindig nem ért véget • Girtli Emilia tevékenysége ez- ! zel a kudarccal. A csoport a i nyílt fegyveres akció szerve- í zéséről áttért a sztrájkra és a ■ tüntetések szervezésére, ame- » lyet az úgynevezett megyei J munkástanács ellenforradalmi 5 vezetői — Dr Garamvölgyi, | Mlinarik, Szádvári, Lénárd — 9 irányítottak é6 ezzel milliós ■ károkat okoztak népgazdasá- ■ gunknak. Nem tudtak bele- ; nyugodni vereségükbe és szün- J telenül azon fáradoztak, hogy g hogyan ássák alá a népi de- S mokratikus államhatalom S alapját. így szervezték meg a S december 8-i provokációt az- ■ ze1 az ürüggyel, hogy az elő- í zőleg őrizetbe vett két ellen- » forradalmár társukat kiszaba- 5 dítsák. A megbeszélt három j rövid szirénajelre Girtli Emi- ■ lia besietett a gyárba és erő- ■ szakos módon hajtotta ki az J irodából, egyes üzemekből az i embereket. Még arra is gond- f ja volt, hogy a telefonokat i használhatatlanná tegye, ne- ! hogy valaki tudtul adja a kar- ! hatalomnak, hogy mi készül. ! Ilv módon sikerült neki és [ társainak felvonultatni egy ■ megtévesztett és félrevezetett ■ tömeget az Acélárugyárból ■ provokációs célokra. ; A provokáció megtörtént. * Tudjuk, mennyi halálos áldó- ► zatot követelt, és mindez mi- 5 ért? Azért, hogy a re- j; akciós horthysta katonatisztek, ■ volt nyilasok, lumpenproletá- g rok a népi demokratikus ál- S lamrendet megdöntsék, hogy S kiszakítsák államunkat a f Szovjetunió vezette szocialista ■ tábor országai közül. Azért, ■ hogy a horthysta tisztek, a nyi- ! lasok újra a nép nyakára ül- 9 hessenek és szívják a nép vé- S rét a kapitalisták, a földbirto- * kosok és a többi kizsákmányo- S lók. Azt akarták, hogy a kom- • munisták és a haladó párton- ■ kívüliek újra üldözött vadak S legyenek ebben az országban. S E tervük megvalósítása nem j sikerült. Nem rajtuk múlott. * AZ Ő NAPLÓJA... Messze idegenben hontalanul. támogatás nélkül hányódnak magyarok. Reménytelen holnapjuk, nincs hol lehajtsák lejüket. De lassan már feleszmélnek és rádöbbennek, hogy rútul becsapták őket. Eszközök lettek hitvány politikai kalandorok kezében, akik most már a semmibe taszítják valamennyiüket. Czótu Emil ifjúmunkás nemrég tért meg. útját naplójában így örökíti meg: „A határt átléptük. Hárman voltunk. Kis bandukolás után megláttunk egy kis fénypontot. Alighanem osztrák falu lesz, gondoltuk. Elindultunk abban az irányban. A falu szélében egy idegennel találkoztunk, aki levezetett bennünket egy vöröslkeresztes segélyhelyre, ahol már vagy 300 disszidens lármázott. Itt megkínáltak bennünket egy kis Ikákaóval és keksszel. Majd le. feküdtünk egy ököristállóba. Másnap reggel tovább vittek bennünket egy másik osztrák faluba (Féltornyára). Itt kaptunk már ebédet, amiről megállapíthatatlan volt, hogy micsoda. A második napot szintén utazással töltöttük. Riedbe érkeztünk. Ott egy lágerben helyeztek el bennünket. A láger 8—10 darab 50—60 személyes fabarokkból állt, drótkerítéssel körülvéve. Egy barakkba, amely két szobára volt osztva, szobánként vagy 120-an voltunk bepréselve (nők, férfiak). Priccshez hasonló emeletes ágyak voltak. Mi fölülre feküdtünk, hogyha netán leszakadna, nehogy agyoncsapjon bennünket. Majd !később kihallgatásra mentünk. PJév, születés, foglalkozás, milyen forradalmi cselekményekbe vettünk részt. Kaptunk egy ideiglenes német nyelvű igazolványt. Ott elmentünk ruhát vételezni, s mire kaptunk egy tányért, kést, bögrét, két pót- rácot, meg egy térdigérő nagy- kabátot, s egy jókarban levő imakönyvet. Egynapi koszt így nézett ki: Reggelire tea cükor nélkül, 2 deka lekvár, 2 deka vaj, 10 deka kenyér. Ebédre,, kaptunk valami különös levest és különösízű német főzeléket mustárral, míg vacsorára füstölt halat (60 méterről a szagát érezve letettem) 10 deka kenyérrel. Kaptunk ezenkívül egy napra három cigarettát, így telt el két nehéz hét. Szórakozni nem tudtunk, mert a reggeli, ebéd és vacsora sorbanállása elvette az időt. Reggelenként a patakba jártunk tisztálkodni, pokrócba törülköztünk. Napirenden yolt a verekedés. Politikai viták folytak a forradalmi eseményekkel kapcsolatban, s ebből támadtak a veszeikiedések és verekedések. Egy reggelre az élelmiszerraktárból minden eltűnt, s kitudódott, hogy vagy 8—10 magyar „honfitárs“ volt a tettes. Egyik napon egy francia kö- vetségi tag látogatott meg bennünket. Lehetett jelentkezni Franciaországba. Mi feliratkoztunk. Innen elvittek Franciaországba (Metzbe). Itt a helyzet ugyanaz volt, csak a koszt javult valamit. Az itteni láger egy kaszárnya volt. Innen helyeztek bennünket egy bányához. A kereset 30—40 ezer frank lett volna, ha ott maradunk, ami magyar pénzben megfelel 1300—1400 forintnak. A havi koszt belekerült egy személynek fele fizetésébe, plussz rá a szállás 1500 frank. A vöröskereszttől kaptunk 5000 frank segélyt. Itt már kezdtük unni a dolgot, és hatan összefogtunk és elindultunk az idegenlégióba. Volt ott egy magyar származású pali, aki megsajnált és nem veti fel. Még vagy négy napot csavarogtunk, s elindultunk Belgium felé, ami közel ezer ki. lométerre volt. (Gyalog.) Másfél hónapi viszontagságos utazás közepette elértük a belga határt. A kosztról a természetfelelős gondoskodott (marharépa, sárgarépa, rothadt al- S ma stb. és hasonló csemegék). S Átléptük a belga határt, de az S ottani rendőrség teljesen in- í gyen visszaszállított Francia- i országba. Luxemburgot meg- í kerülve Nyugat-Németország _ 1 ba mentünk. Itt a rendőrséget j hívtuk segítségül, hogy vala- j mi állást kapjunk. A rendőr- J ség egy lágerbe küldött Ostho- \ jenbe, majd onnan egy bányá- • ba helyeztek Ifci bennünket Es- ■ sen-Hobczonba. Itt tíz napig » dolgoztunk, mikor megtudtuk, g hogy milyen fizetést fogunk g kapni, ükkor heten elindultunk g hazafelé. [ ■ Száz kilométerre váltottunk S jegyet expresszre, amivel 500 g kilométert tettünk meg, hogy g a kelet-németországi határt g meg tudják közelíteni. Nyolc- ~S van kilométerre voltunk a ha- S tártól. Este 10 órára értünk a S határhoz, ahol a nyugati határ- I' őrséget kijátszva és a keleti I határőrség segítségével átju- * tottunk Kelet-Németországba. ■ Itt a határőrséghez vittek ben- ; nünket. Kihallgattak és mond- ■ tűk, hogy haza szeretnénk 5 menni. Innen Drezdába vit- g tek bennünket, ahol a magyar g követségtől kaptunk útlevelet. J így kerültünk Magyarországra * Csehszlovákián keresztül. Már g el is foglaltam a régi munka- ■ helyemet és próbálok becsület- g tel dolgozni,'' ■ A NÉVTELEN S zerkesztőségünk ismét egyre több levelet kap. Közöttük a bizalom növekedésének legbiztosabb jelei is egyre sűrűbben érkeznek. Ezek a biztos jelek a bíráló levelek és azok, amelyeknek írója személyes problémájával fordul hozzánk, kéri a közbenjárásunkat, ha igaz ügye elakadt valamelyik szervnél. Többször is írtunk már erről, mert ezek a levelek nagyon kedvesek nekünk, hiszen a Magyar Szocialista Munkán Párt lapja a mi lapunk. Aki hozzánk fordul, a pár hoz fordul, a párttól várja a segítséget és akinek igaza van, meggyőződhetett róla, hogy nem hiába várja a se- gítséget. Október 23-a után voltak, akik minden eszközt igénybevettek, hogy bemocskolják a páriot, hogy a dolgozókat szembefordítsák a párttal és íme, nem sikerült. Nemcsak párttagok, de pártonkívüliek is bizalommal fordulnak hozzánk. Ugye érthető lenne, ha már ez a tény is arra késztetne bennünket, hogy időnként írjunk erről a problémáról. Most mégis más valami késztet az írásra, más és cseppet sem örvendetes valami. Az, hogy a rendesen aláírt, a levélíró pontos címével ellátott levelek mellett mos’anában ismét feltűntek a névtelen levelek. I gen, sajnos, egyesek nem merik aláírni a nevüket, ha bírálnak. Hogyan is néz az ember egy ilyen levélre: vagy azt gondoljuk, hogy biztosan nem igaz, amit ír, csak vádaskodik, vagy arra gondolunk, hogy az írója nagyon gyáva, félős ember. De annyit legalább megtehetett volna, hogy világosan és részletesen írja meg, mi a baja. Mert, higgyék el kedves olvasóink, nincs annál bosz- szaintóbb, mint amikor az ember kap egy levelet, amely élesen bírálja egy üzem vezetőjét, ahogy leírja, komoly oka is van rá, csak éppen azt „felejti el“ megírni, hol vezetők ezek a megbírált vezetők, de még azt Is, hogy ő maga hol dolgozik. „K. István termelőmunkás” — így szól az egyik levél aláírása. Tessék most ennek a K. Istvánnak igazat tenni. Persze, hogy nem tudunk, pedig lehet hogy igaza van és nagy gazemberségekre deríthetnénk fényt, csak tudnánk hol? Ugyanilyen rejtélyes egy másik levél, amely alatt egyáltalán nincs aláírás, egy harmadik, aki állítólag Etesről „egy bányász dolgozó” -aláírással küldte be levelét. Ugye nem csodálkoznak kedves olvasóink, ha nem hiszünk a levélíró igaz szándékában? A bányászra nem az jellemző, hogy fél. Már a munkája természetéből fakad, hogy a bányász többnyire szókimondó, még ha nincs igaza is, nehéz meggyőzni róla. Akkor nem lehet bányász az, aki egy bíráló levél alá nem meri odaírni a nevét és különösen nem lehet kommunista. Pedig a levél írója így kezdi: „Kedves Elvtársak!“ Ha mégis csak a kellemetlenségektől való félelmében akar „inkognitóban” maradni és egyébként valóban igaz dolgokat ír, megnyugtatjuk, ne féljen, nem lesz semmi baja. Az utóbbi években beérkezett jó pár ezer levél íróinak még a hajaszála sem görbült meg. Mindössze két esetben szereztünk róla tudomást, hogy a megbírált kellemetlenkedni próbált a bírálónak. Az egyik esetben erélyesen felléptünk ellene, mert a bíráló a színtiszta igazat írta, a másik esetben sántított az igazság, a megbírált felháborodása jogos volt. Névtelen levélíróink tehát egészen nyugodtak lehetnek, ha igazat írnak, nem lehet semmi kellemetlenségük. A Magyar Nép- köztáisaságban törvény védi a jogosan bírálót és ugyancsak elhúznák a nóLEVELEKRŐL táját, ha egy jogosan megbírált vezető visszaélne a hatalmával. Mint ahogy az előbb említett esetben is ez történt. Az illetőt, aki katonatiszt volt, a Honvédelmi Minisztérium azonnal leszerelte. Ha tehát kellemetlenkedni próbálnak egy levélírónak, aki az igazat írta, első dolga legyen ezt tudtunkra adni. De ismét hangsúlyozni kell, hogy ez csak minden szökőévben egyszer fordul elő. Vagy mi baja lett Kissimon Gézának Hugyagon, amiért megbírálta a tanácsot? Semmi; Pedig nem is volt egészen igaza. Antal Istvánná tanácselnök szépen megmagyarázta a dolgot és még meg is köszönte a figyelmeztető bírálatot, mert abból azt látja, hogy a lakosság milyen figyelemmel kíséri a munkájukat. Vagy Galgagután Golyha Jánost talán bántották? Pedig nem az elnök hibájából kapta meg későn a segélyt. Cziko- ra Albin is bátran megbírálta a Somoskői Kőbánya vezetőit. Az eredmény: a recski igazgató — meri oda tartoznak — megírta, milyen intézkedést tettek, hogy minél előbb segítsenek a bajon. B ozsó János varsányi olvasónk rokkantsági nyugdíját hosszabb időn át nem tudta elintézni az SZTK. Végül a bírósághoz fordultunk, mert tudtuk, hogy a kérelme jogos, csak bizonyos tisztázatlan évek miatt már csak a bíróságnak volt jogköre a nyugdíj megítéléséhez. Ha hosszabb időt vett is igénybe, azért az igazság kikerestetett és erről boldogan számol be levelében. Hogy a mi közbelépésünkre miért volt szükség, ha igaz volt? Kedves olvasóink is bizonyára tudják, akárcsak mi, hogy sajnos, még mindig akadnak emberek, akik ha nem is tudatosan rosszak, kissé felületesek és esetleg ráadásul az akták, kérelmek tömege is váratlanul fölszaporodott. Ehhez márcsak az kell, hogy embertársaikat ne szeressék eléggé és már meg is van — egy paragrafusra hivatkozva — az elutasító határozat. Hogy Bozsó János és családja közben majdnem a semmiből él, az a mi emberünknek talán eszébe sem jut és mégesak felelősségre sem vonhatják, hisz első látszatra valóban nem lehet segíteni. Azt csak a szív tudja megsúgni, hogy a nép államában kell ott egy másik paragrafusnak is lenni, amely lehetővé teszi a segítést, Csak lelkiismeretesebb munka kell, hogy azt meg is keressék. Erre a lelkiismeretességre pedig úgy látszik erélyesen rá kell szorítani a felületességre hajlamos embereket. Ezért kell néha közbenjárnunk. Istva- novszki Kálmánt is ilyen felületesen utasították el jogos kérésével a cserhát- surányi malomban. Amikor a malom vezetőit fölvilágosítottuk arról, hogy nincs igazuk, hamar belátták, hogy tévedtek és szívesen kijavították a hibát. „Ab- ‘ ban az időben sok emberrel beszélgettem — írja ez az olvasónk — találgattunk, hová forduljak. Mikor mondtam, hogy írok a szerkesztőségnek, úgy vélték, úgyis hiába, a vállalatot a szerkesztőség sem tudja meggyőzni. Most, hogy az ügy tisztázva lett, azt mondják, ezentúl ők is a szerkesztőséghez fordulnak, ha valami problémájuk lesz.” H a igazuk lesz, szívesen segítünk, hiszen legtöbbször elég, ha bebizonyítjuk, hogy igazuk van; Ezt üzenjük a névtelen levélíróknak is. Ne kívánják, hogy névtelen leveleknek hitelt adjunk. Van elég becsületes, nyíltan író dolgozó, akinek az ügyében ki kell keresnünk az igazságot. Takács Lajosné
