Szabad Nógrád. 1956. április (12. évfolyam. 27-35. szám)

1956-04-04 / 27. szám

SOHA TÖBBE ...

Fodor István az Eszakma- gyarországi Áramszolgáltató Vállalat sztahanovista csoport- vezetője. Vállalta, hogy átlagos teljesítményét 128 százalékról 135 százalékra emeli, az építési anyagveszteséget 1,5 százalékról 1 százalékra csökkenti. Mindkét vállalást teljesítette, sót 135 helyett 145 százalékra növelte átlagos teljesítményét.

Simkó Ferencné. a Salgótarjáni Üveggyár export csomagolónője — aki' már kétszer nyerte el a szakma kiváló dolgozója címet — a felszabadulási hétre tett felajánlását jóval túlszárnyalta. A 160 százalékos sztahanovista szinten felüli átlagosan 185 százalékos teljesítményt ért el április 4-e tiszteletére.

Tőrei Mihály, a Salgótarjáni Kiskereskedelmi Vállalat 19-es számú boltjának vezetője. Első negyedévi tervét 139 százalékra teljesítette. Április 4-e tiszteletére az áru forgási sebességét 28 napról 24-re csökkentette. Az egy főre eső forgalom 28 000-ről 33 000 forintra emelkedett boltjában. Az I. negyedévre tervezett 1200 forintos költségellátmányból 550 forintot takarított meg.

Hányadika van? kí tudja . . Senki sem tartja számon a napot... Más gondjuk van. Összefolynak nappalok és éjjelek. Meg aztán mit is érnének vele itt a hegy alatt, a pince félhomályában. Már egy hónapja is van, hogy itt ülnek kétség és remény között. Mögöttük a múlt kínzó emléke, s előttük a nagy kérdés: a holnap. Vajon mit is hoz a holnap?

Ez a múlt kihozta Földi János feleségét is, ki apró gyermekeivel szorult az óvóhelyre. Amikor a németek a frontra hurcoltak minden valamire való embert, elvitték férjét is. Vissza jön-e? Ki tudja ezt... Végigfutotta gondolatban eddigi életét. Sötét gond bujkált ott mindenütt. Férje a szánasi bányában dolgozott... Éhbérért. A baglyasi még a tarjáni akácosban jöttek össze. Hogyan változtassanak a helyzeten — erről beszélgettek. Sztrájk.. . Földi Jánost a sztrájkőrségbe választották. Feladatuk az volt, hogy megmagyarázzák a környék bányászainak:

— Tartsatok ki... Hiszen a kenyér és a bér kérdése forog kockán! Aztán szomorú napok következtek. A sztrájk elbukott... Földi János 40 baglyas- aljai társával az utcára került. Szegényes holmijukat kirakták a fal mellé. Három család szorult össze egy lakásban. Férje munkát nem* kapott sehol. Pedig a hat gyermek enni kért. Franciaországba ment. Nem volt mit vesztenie. Ennél rosszabb sors ott sem várhat rá. Hamarosan Franciaországból is távoznia kellett. Visszajött és négy év múlva újra munkát kapott, itthon. Keresett annyit, hogy ha élelmet vett, nem futotta házbérre.

Aztán jött a háború. Sorba álltak a kenyérért, lisztért... S most meg elvitték az emberét. Pedig ketten mégis csak jobban megosztották a gondot. Most itt maradt egyedül... Szíve alatt a hetedik élettel.

Izgatott ember jelent meg a pince bejáratánál:

— Itt vannak az oroszok — csaptál össze kezét ijedten.

Régen várták már ezt a napot, azonban most mégis megrettentek. Az óvóhelyen, egy német rejtőzött. A szovjet harcosok az óvóhely előtti téren beszélgettek, míg a német orvul megbújva, gránátot dobott közéjük. Üldözni kezdték. A német — egérutat nyerve — az óvóhelyre rohant volna vissza. De a meglepődésből felocsúdott emberek megakadályozták szándékában. Még az ajtóban lefogták és az odaérkezett szovjet harcosok segítségével ártalmatlanná tették. Már közvetlenül Baglyas- alján folyt a harc. Hat szovjet katona áldozta életét, míg egy napon elhagyhatták az óvóhelyet. Haza mehettek. Kezdetben nem is hittek a hírhozónak. Nem mozdultak az emberek. Földiné fogta elsőnek gyerekeit s elindult velük ki, az új világba.

A háznak nem esett komolyabb baja. Az ablakokat vitte ki a légnyomás. „De nem baj, majd megcsinálják azt valamennyit... csakhogy itthon vagyunk végre — gondolta. A gyerekeknek kenyér is került. Reggelenként egy szovjet katona kopogott Földiéknél:

— Mama ... — mondta tört magyarsággal —kenyeret hoztam a gyerekeknek. — Földiné nem is tudta mivel meghálálni jóságukat.

— Segítek a konyhán, amit tudok. — ajánlkozott. De nem engedték. Maradjon csak otthon a gyerekekkel.

S egy szép napon megérkezett a családhoz Földi János is. ■k

Tisztára söpört, világos konyhában hallgattam végig Földiék visszaemlékezését...

— így volt. .. nagyon nehéz volt... — toldja még meg az ember. De hol vagyunk már attól... — Már nyugdíjaztak, de ameddig bírom dolgozom is. Nem nehéz a munkám a zagyva: osztályozón ...

Maga a lakás három tágas szobából áll. A konyhában új tűzhely, a sarokban az állványon rádió szól. A gyerekek megnőttek. A fiúk nősülnek, a lányok férjhez mentek. Máikét unoka is van. Most az asz- szony veszi át a szót:

— A jövő hónapban új asz- szonyí hoz a házhoz’Jancsi is. Van hely. elférnek. Már megvan a vőlegényi ruha, kifizettük a bort is. Sándor is hat öltözet ruhával hagyta el a házat. Jancsi se legyen akkor mostoha gyerek. — Aztán még hozzáteszi. — Most már tehetjük. Igen, a gyerekek már majdnem mindnyájan dolgoznak. S most már nyugodtan tervezgetnek is. A mulasztottakat pótolták, előre néznek. — Ha meglesz a lakodalom, a bútorra gyűjtünk. Mert van ám még egy eladó lány a háznál ... — magyarázza Földi bácsi. — Aztán még két malacot is szeretnénk, amit elne- velgetünk itt az asszonnyal.

k

Régen t olt, nem is jó emlékezni rá. De leírtam mégis, hogy ne feledjük el soha azokat az időket... S azon munkálkodjunk, hogy soha többé vissza ne térjen a múlt...

Vincze Istvánná

„Fel sem mérhetem a különbséget"

ÍJt év óta dolgozom a Salgótarjáni Acélárugyár hideghengenmívében, mint szakmunkás. Azelőtt, tizenöt évig csak segédmunkás voltam. 1951-ben végeztem el a hengerész tanfolyamot, s azóta kétszer nyertem el a sztahanovista és a szakma kiváló dolgozója kitüntetést. Jól dolgozom, s munkám eredménye sem marad el.

A felszabadulás után életem egyik legszebb napja az volt. amikor közvetlenül a másodszori sztahanovista kitüntetésem. után. 1953-ban, lakást kaptam. Gyönyörű, újonnan épült házban, a Sztaha- nov-úton kétszoba. összkomfortosat!

Akkor még csak hárman, a féleségemmel és a kisfiámmal örültünk ennek. Ma azonban már két gyermekem hangjától zajosak a világos, napfényes szobák. Nekik és feleségemnek boldog otthont teremtettem a felszabadulás után eltelt 11 év alatt. Életkörülményeink évről évre jobbak, kiegyensúlyozottabbak. Én átlagosan 1400 forintot keresek havonta, ehhez jön még feleségem keresete, aki a salgótarjáni szabószövetkezet szabásza.

Ilyenkor, április 4-e körül, sokszor beszélgetünk odahaza arról, mennyire megváltozott életünk. Tudjuk, hogy mindazt a jót és szépet, ami,ben részünk van, .a bennünket felszabadító Szovjetuniónak és pártunk bölcs politikájának köszönhetjük. Nem is mulasztom el soha, hogy teljes erőmmel részt vegyek a felszabadulás évfordulóját megelőző munkaversenyszakaszban. Az idén azt vállaltam, hogy ebben az időszakban — megtartva közben a 140 százalékos sztahanovista szintet, amelyet 3 éve már minden alkalommal elértem — teljesen selejtmentes munkát végzek. Ezt a vállalást becsülettel teljesítem. Most azt tervezem, hogy — természetesen továbbra is selejtmentes munka mellett — a legközelebbi hónapban 2 százalékkal túlszárnyalom a sztahanovista szintet.

Adott szavamat valóravált- va, elégedetten és örömmel ünnepelem április 4-én a fel- szabadulást, amely megnyitotta előttem és családom előtt a boldog élet, a felemelkedő" útját.

Tolnai Sándor,

Acélárugyár

„Nem felejtem a múltat*4

17 éves vagyok, a Széchényi Mezőgazdasági Technikum harmadéves hallgatója. Érettségi! Ez a szó nekem nagyon, nagyon sokat jelent. Most, mikor már alig két hónap van hátra az érettségiig, nagyon sokat gondolok vissza a múltra.

Kis gyerek voltam, szüleim, kik mindent megteltek, hogy ne erezzünk hiányt semmiben, sokat fáradoztak miattunk. Anvus sokat mesél a felszabadulás előtti időkről, gyerekkori sorsáról, mely rideg és si-. vár volt. Szülei nem tudták iskoláztatni, mert apja gyárimunkás volt és négyen voltak testvérek — 13 éves korában már gyárba ment Fülekre.

F ér jhezmenetel után sem lett boldogabb az élete. Három gyerek gondja már édesapám élptáben is főként az övé volt. A {iám gyárimunkás volt, súlyos beteg. Azt hittük, betegsége. miatt ki sem viszik a frontra. De mit számított akkor, hogy egy munkás beteg. Kiküldték a frontra, visz- sza sem jött többé.

Anyám sokat mesél róla és akaratlanul gyűlöletet szított bennem népünk ellenségeivel szemben, akik miatt sokan maradtak árván, úgy, mint mi.

Anyám három gyermekével nem tudta, mihez kezdjen. Lakásunk nem volt, tönkre ment, istállóban laktunk Mocsárinál.

A felszabadulás után édesanyám anyja magához vett bennünket. Életünk azonban nagyon nehéz volt. Édesapám elvesztésével súlyos megpróbáltatás nehezedett vállaira. Három gyermek eltartásának, nevelésének minden gondja. Félt a jövőtől és sokat emlegeti, mennyi nélkülözés várt volna ránk, ha nem jön el a fel- szabadulás, hiszen ő is beteges.

A felszabadulás után a párt segítségünkre sietett. Édesanyámnak munkalehetőséget adott, s nekünk, gyermekeknek biztosította azt, ami minden gyermek vágya, a továbbtanulást. Bátyám, aki géplakatos, és jó munkájával sok örömet okoz édesanyánknak — mérnök akar lenni. Kis húgom még csak 11 éves, még nem döntött, hogy az általános iskola VIII. osztálya után hol akar tovább tanulni, de. ha majd választ, pártunk biztosan lehetővé teszi neki, mint énnekem. hiszen az én tanulásom, kollégiumi elhelyezésem se kerül édesanyámnak egy fillérjébe sem. Szentpéteri Ildikó

Halász Béla. a Salgótarjáni Acélárugyár GSZ A üzemének kovácsa első" negyedévi tervét 151 százalékban teljesítette. Halász elv társ főként a fel- szabadulási héten ért el magas százalékot. 180—190 százalék körüli szinten mozgott az átlagos teljesítménye.

Szirák dolgozó parasztjai is bekapcsolódtak a íelszabadu* lási ünnepünk tiszteletére indított begyűjtési versenybe, összesen 76 gazda tett felajánlást. A felajánlás teljesítésében többek között Ribárszki László tanácstag mutatott jó példát. Teljesítette egész évi hízottsertés és vágómarha beszolgáltatás! kötelezettségét. Eleget tett első negyedévi baromfi-, tej- és tojásbeadásának is.

Kispál M. László, a nagybá- tonyi bányaüzem Katalin II. táró sztahanovista vájára 9 tagú csapatával első negyedéves tervét 121,3 százalékban teljesítette. A bányász csapat legkiemelkedőbb eredménye márciusban született meg, amikor a vállalt 70 tonna szén helyett 95 tonnát termeltek.

A ZÁMOLYI CSATA

(Részlet Hja Markin: A Duna partján című regényéből)

Amikor szétoszlott a füst, a magaslattól vagy háromszáz méterre óriási, körülbelül egy kilométer hosszú árok tátongott. Az árokban, az árkon túl és innen tizennégy harckocsi és kilenc páncélozott csapatszállító jármű égett. A többi harckocsi és a gyalogság visszatakarodott az erdőparcéllára.

— Derék munka volt, műszakiak. — jelentette ki elismerően Birkov.

— Kétszáz tonna robbanóanyag — válaszolt Afanaszjev. — Többé nem merészkednék ide a fasiszták.

Az ellenség most minden erejét az égő Zá- moly község irányába összpontosította. Több más üteggel együtt, az az üteg is ott harcolt, amelyiknél tegnap Akszenov részt vett a Kom- szomol-gyűlésen. A tüzelőállás háromszáz méterre lehetett. Távcsövem keresztül figyelte Akszenov a tüzéreket. Égett a munka a lö- vegek körül. Markov hadnagy egyik lövegtől a másikhoz szaladt. Az irányzék fölé Szergej Jermojalev hajolt. Vattakabátban és sötétkék nadrágban volt. Mellette gimnasztyorkára vetkőzve dolgoztak a tüzérek. A lövegek közvetlen közelről lőtték a német harckocsikat. Az ütegre tömegtűz zúdult. Fekete por és füst borította a lövegeket és embereket.

— Lefogni az ellenség tüzérségét. Minden tüzet az ellenség tüzérségére! — kiáltott dühösen a távbeszélőbe Birkov./

Lassan felszállt a füst. Egy löveg szétroncsolt kerékkel oldalára dőlt. Az egészség- ügyiek sietve hordták el a sebesülteket, A lövegek mellett már csak mindössze nyolc em- \ber maradt. Jermolajev mellett egyetlen harcos adogatta a lőszert, az is már csak térdelni tudott,

Messziről feldübörgött a szovjet nehéztüzérség össztüze. Felettük süvítve suhantak el a nehéz lövedékek.

A harckocsik újból előre lendültek. Az egyik azonnal elkezdett egyhelyben forogni és rendszertelenül tüzelt lövegével és géppuskájával, a másik pedig szétgombolyította hernyótalpát.

A Jermolajev mellett térdelő harcos kezét széttárva elterült a havon.

— Tüzet a rohamozó harckocsikra! — parancsolta tüzérjeinek Afanaszjev tábornok.

Jermolajev hátraugrott. Kezében egy fényes lövedék rézhüvelye villant fel. A löveg- hez ugrott, töltött és az irányzókhoz hajolt. A löveg visszavágott. As élharckocsi megállt. Négy tompaorrú „Tigris” megkerülte a kilőtt harckocsit ég egyenesen Jermolajev lövegére tört. A hadnagy a ládákhoz ugrott, de úgylátszik, nem volt több lőszere. Kiegyenesedett és arcával kelet felé fordult. Akszenov úgy látta, mintha egyenesen ránézett volna.

— Közelebb, közelebb. Közvetlenül a harckocsikra a tüzet! — kiáltott a hadosztályparancsnok.

— Átvinni a hadtesttüzérség tüzet a rohamozó harckocsikra! — vezényelte az altábornagy.

Akszenov még a lélegzetét is visszatartotta, úgy nézte Jermolajevet,

Jermolajev egy pillanatig mozdulatlanul állt, s aztán hirtelen megfordult és a harckocsikra tekintett. Vagy száz méterre lehettek tőle. Az első harckocsi lövegéből sűrűn csaptak elő a lángnyelvek,

Jermolajev megingott, oldaltugrott és lehajolt a földre. Alzszenov látta, hogy lázasan kutat valami után a löveoek körül... aztán felállt, kezében két páncélelhárító gránátot szorongatott. Az első harckocsi már egészen közel ért. A löveg körül egyre sűrűbben robbantak a német harckocsik lövedékei. Jermolajev felegyenesedett és a lövegpajzs mögé ugrott. A harckocsi már közvetlenül a löveg közelébe ért. Lövés villant és a fél pajzs elrepült. Jermolajev kiugrott az épen maradt fél pajzs mögül és hatalmas erővel dobta el a gránátot. A harckocsi páncélján lángnyelvek futottak végig, de tovább mozgott előre.

Jermolajev megingott, egy pillanatig egyhelyben állt, s aztán karjait széttárva elterült a havon. Lassan könyökére támaszkodott, felhúzta lábait, hogy felkeljen a hóról, de erőtlenül visszáhanyatlott. A harckocsi hernyótalpa vészes gyorsasággal közeledett feléje. A figyelőponton mindenki dermedt csendben állt. Jermolajev egyszeresük megmozdult, alig láthatóan felemelte fejét és jobbkarját a harckocsi felé lendítette. Alig látható pont vált ki a kezéből. A következő pillanatban a harckocsi hátsó része füstbeborult s alig néhány lépésnyire tőle megállt. A torony mögül sűrű füstoszlop szállt a magasba. Néhány másodperc múlva lángolva égett az egész. A hatalmas máglya vörös fénybe vonta Jermolajev élettelen testét.

Akszenov az árok falához dőlt és kezéből kiejtette a távcsövet. Afanaszjev felindultan köhécselt. Valaki szaggatottan sóhajtott. A hadtestparancsnok suttogva szólt oda a mellette álló tisztnek:

— Tudja meg, hogy ki esett el ott, s azonnal terjesszék fel a Szovjetunió Hőse címre. Rejtjelzett táviratban küldjük.

Akszenov odanézett, ahol csak az imént esett el Jermolajev. A harckocsik gyorsan vonultak vissza. Becsapódások örvénylettek körülöttük. Jobbról erős „hurrá” hallatszott, a láncalaksatba bontakozott századok indultak ellenlökésre. Néhány ember Jermolajev testi felé szaladt és odaérve, föléje hajoltak.

A felhők mögül elővillantak a nap sugarai. A tízkilométeres harcmezőt égő fáklyák borították. A tüzérség elhallgatott. Az épségben maradt ellenséges harckocsik a völgyben rejtőztek, a gyalogság pedig vontatottan tüzelt az elfoglalt árkokból.

— Holnap ellenlökést hajtunk végre — mondotta a hadtestparancsnok. — Azonnal jelentést teszek a had seregparancsnoknak és holnap lecsapunk rájuk. Ma megnyertük a. harcot.