Szabad Nógrád. 1956. április (12. évfolyam. 27-35. szám)

1956-04-04 / 27. szám

TANULSÁGOS LAPOZGATÁS EGY VENDÉGKÖNYVBEN

A Salgótarjáni Üveggyár mintaszobájáról igazán el lehet mondani, hogy elkápráztatja kincseivel a látogató szemét. Körös körül, amerre nézünk, a ragyogó falitükrök és a csiszolt üvegből készült polcok megsokszorozva verik vissza a fényt, amely megvilágítja a szép rendben elhelyezett festett, vagy metszett poharak, kelyíhek, serlegek, kancsók százait. Ez a nagyszerű kiállítás pompás ízelítőt ad mindabból, amit a gyár dolgozói évtizedeken át alkottak. Itt egy gyönyörű mintákkal telefestett likőröskészlet. ott egy vésett ábrákkal díszített pohár, amott egy karcsú, nemes vonalú váza — a szem szinte belefárad a sok látnivalóba. A csillogós, a káprázatos fény annyira leköti a vendég érdeklődésit;, hogy alig veszi észre az asztal közepén heverő zöldkötésű, szerény külsejű, zömök könyvecskét. Pedig ebbe érdemes belelapozgatni!

Ez a könyv nem regényt, elbeszéléseket, vagy verseket tartalmaz. Egyszerű vendégkönyv csupán. Aláírásgyűjtemény. Azok írják bele a nevüket, akik meglátogatják az Üveggyárat és megnézik a mintaszobában az exportáruk gyűjteményét. A névaláírások általában nem jelentenek érdekes olvasmányt. Ebben az esetben azonban mégis érdekesek a nevek, bejegyzések, mert meggyőzően tükrözik azt a változást, amely a gyár, az ország életében történt. Bizonyítékot akar az olvasó? Tessék, lapozgassuk át közösen a zöld könyvecskét.

Az első keltezés 1937 október 4-ére szól, akkor nyitották meg a mintaszobát. Az első vendégek az úri Magyarország uralkodó osztályának tagjai voltak; Serédi' Jusztinián hercegprímás, Róth Flóris bányaigazgató, meg a kíséretükben levő pápai kamarások írták nevüket az első oldalra. És utánuk még hosszú évekig csak a hozzájuk hasonló emberek, az urak látogatták az Üveggyár mintaszobájáf. Kacskaringós, cikornyás aláírásaikat alig lehet kibetűzni. Arra azonban ügyeltek, hogy az ipszilonok, a nemesi előnevek, meg a ..vitéz” címek jól láthatók legyenek. Vajon tetszett az uraknak, amit a gyárban láttak? Nem tudhatjuk, mert a neveik mellé csak címüket, rangjukat írták oda — az nagyon fontos volt nekik —, minden más feljegyzéstől tartózkodtak. Úgy látszik, nem tartották előkelőnek, hogy véleményt nyilvánítsanak ..:

1944-ben csaknem kizárólag katonatisztek írták be nevüket. Az egyik oldal közepetóján elmosódott, kusza gót betűk jelzik, hogy november 14-én. mielőtt eltakarodott volna erről a tájról, egy német katona is megnézte a mintaszobát. Valószínűleg „emléket" is vitt magával, anélkül, hogy adták volna neki.. Az ő aláírásával azután lezárult egy korszak. Nem kár érte! A következő aláírás egy évvel később, 1945. őszén kelt. Cirill betűi azt hirdetik, hogy Alexej Alexejevics Vjesnyikov, a szovjet szakszervezeti küldöttség tagja volt a felszabadulás után újjárendezett mintaszoba első vendége. A következő lapon hosszabb bejegyzést találunk. Ez az első eset, hogy a látogatók véleményüket is megírják a látottakról! Az első nyilatkozat ugyancsak szovjet elvtársaktól, egy ifjúsági küldöttség tagjaitól származik, s így hangzik: „Az üvegkészítés művészetének csodálatos múzeuma ez! A gyár dolgozói csodaszép dolgokat készítenek. Munkájukhoz további sikereket kívánunk.’1

És innen kezdve már a könyv további része nem pusztán aláírásgyűjtemény, hanem olvasmány. A szovjet elvtársak példájára a látogatók most már szinte kivétel nélkül beírják észrevételeiket, üdvözlik a könyv útján a gyár dolgozóit. A bejegyzések, észrevételek azt mutatják. hogy az állandó kiállítás vendégei maguk is dolgozók. 1945. óta már az ország minden részéből jönnek vendégek, különféle iskolák tanulói, kirándulók, érdeklődők, nemcsak a szomszédos megyékből, hanem az Alföldről, Dunántúlról is, Tiszántúlról is, hogy megismerjék hazájuk egyik nevezetességét, a tar- jáni üveggyárat.

A könyvet lapozgatva, nyomon követhetjük, hogyan veszi birtokába a felszabadult nép az országot. Az egyik oldalon nagy, határozott betűkkel írva ezt a mondatot olvashatjuk; „Mész-cement-üvegipari Igazgatóság első hivatalos látogatása, 1948. április 22.” Rövid szöveg, de megdobogtatja a szívet, hiszen a bejegyzés azt jelentette, hogy az Üveggyár immár a dolgozó nép birtokába került — megtörtént az államosítás.

A felszabadulás után teleírt részben alig akadt olyan oldal, amely egy-két külföldi látogatás emlékét ne őrizné. Szemmel látható, hogy a gyárban az utóbbi években sokkal több külföldi vendég fordult meg, mint a felszabadulás előtti időkben bármikor. Egyesek közülük vevők, s azért jönnek, hogy személyesen válasszanak a minták közül, mások valamilyen küldöttség tagjaként keresik fel a híres tarjáni üveg készítőit. Orosz, angol, francia, hindu, német, török, arab, svéd, norvég szövegek tanúskodnak arx-ól, hogy a gyár meglátogatása emlékezetes élménye marad a vendégeknek.

,.A múzeumban elbűvölő a gyár készítményeinek sokféle szín- és formaváltozata. Fejlett, művészi ízléssel készült üvegek ezek” — írták a szovjet újságírócsoport tagjai. Di Vittorio elvtárs, a Szakszervezeti Világtanács elnöke ezt jegyezte be látogatása után; „Nagy örömmel néztük meg a gyárat... Megcsodáltuk a munkások magas képzettségét és művészi, fejlett ízlését, amellyel ezeket a nagyon szép, finom tárgyakat készítik. Szép emlék marad számunkra ez a látogatás." És így dicsérik sorfa az üveggyár dolgozóinak eredményeit, szorgalmas munkáját a külföldiek, akik közül sokan üzennek is a dolgozóknak. Úgy, mint ahogyan Tom Ades észak-amerikai munkás tette, aki ezt jegyezte a papírra; „Tovább a szocializmusért!” Két vastag felkiáltójel'el toldotta meg felszólítását. Ki ne érezné ebből, hogy ő is egyetért a mi céljainkkal, s ő is velünk küzd? Egy francia kislány így írt látogatásakor a vendégkönyvbe: ,,Mi, párizsi lányok is az új Magyarország, az Üveggyár dolgozóival együtt küzdünk a boldog jövőért, a békéért."

Sok, igen sok barátunk van már a világ minden részében! akik velünk éreznek, örülnek sikereinknek. Ahogyan bejegyzéseiket, észrevételeiket olvasgatjuk a vendégkönyvben. érezzük azokból, hogy barátaink azért szeretnek bennünket, mert szabad országban élünk, s nagy ügyért: a szocializmus építéséért, a békéért küzdünk.

Ez a kis könyvecske — amely egy kissé a gyár történelemkönyve is — azért olyan becses érték, mert sok-sok szívmelengető, megkapó dokumentumát őrzi a különböző nSpek munkásai testvéri barátságának.

M. D.

Tizenegy szabad esztendő eredménye — bányagépekben

„Ha az utódok ugyanilyen ügy buzgalommal folytatják a munkát, akkor a következő 75 év is újabb sikereket és eredményeket hoz a nógrádi szénmedencének és vele együtt édes hazánknak". Ezeket . a kenetteljes és álhazafias sorokat Dzsida József, a Salgótarjáni Kőszénbánya RT igazgatóhelyettese 1944-ben írta le, amikor visszatekintett a szén- medence 75 éves történetére, amelyben még a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején is eseményszámba ment. ha nagy ritkán egy-egy rázócsúszdát, vagy más bányagépet szereltek fel. Akkor, 1944-ben. amikor már csak hónapok választották el népünket a felszabadulástól, a gyanútlan igazgató helyettes nem akart próféta lenni és nem bocsátkozott jóslásokba az elkövetkező 75 év kilátásaira vonatkozólag. De hiába is jósolgatott volna, mert annak az elkövetkezendő 75 évnek már az első évtizede olyan sikereket és eredményeket hozott, amilyeneket ő és tőkés társai soha nem mertek és nem is akartak volna tervezni. De a felszabadulás után tervezett helyettük a munkáosztály élcsapata, a párt; terveztek maguk a bányászok és becsületes, néphez hű mérnökeik, akiknek alkotókedve nyomán már a felszabadulás első tizenegy esztendejében szénmedencénk fejlesztésében és gépesítésében gyors fejlődés indult meg.

1944-ben 80 rázócsúszdás

szállítószalag volt bányáinkban. Ez a szám 1955. végéig közel háromszorosára növekedett, a trösztnek ugyanis tavaly már 123 rázócsúszdája és 111 hasonló célokat szolgáló kaparószalagja volt.

Szemléletesen bizonyítja a szénmedence gépesítésének fejlődését egy másik számadat is. Ha a bányaüzemek 1949-es

villamosenergiafogyaszíását 100 százaléknak vesszük, akkor az 1955-ös fogyasztás 250 százaléknak felel meg. 1944-hez viszonyítva jelentősen megnövekedett bányaüzemeinknél a fúrógépek és fúrókalapácsok száma. Míg 1944-ben körülbelül 300-at alkalmaztak belőlük. addig ma 532 könnyíti meg bányászaink munkáját.

A felsorolt néhány számadattal jellemzett nagyméretű gépesítés eredményezte azt. hogy a tröszt széntermelése, ha az 1938-as év eredményeit vesszük alapul. 1955. végére pontosan két és félszeresére növekedett.

Napjainkban a bányabeli szállítás g’pesítése mellett egyre időszerűbbé válik a munkahelyi gépesítés is. kis rakodógépek, rázócsűszdák. valamint kaparószalagok és vályúk alkalmazásával. Ebben az évben a tröszit tervei szerint 35 kis Kóta-féle felrakógépet, 2 réselőgépet, 335 fúrógépet és fejtőkalapácsot kapnak bányaüzemeink.

Nemrégiben a szénmedence élenjáró bányászai tanácskozásra gyűltek össze, hogy megbeszéljék a bányák műszaki fejlesztésének további feladatait. Ez a tanácskozás a résztvevőkben két meggyőződését alakított ki szénbányászatunk jövőjére vonatkozóan; Az egyik az, hogy bányáinknak olyan mérető gépesítése, mint amilyent Mizserfán, Pálhegy II. aknában megvalósítanak, ahol a bányában már nem jár csille, igen helyes, emellett azonban fokozni kell a munkahelyek gépesítését is. A másik meggyőződés, amellyel az ember elhagyta ezt a tanácskozást az, hogy bányászaink és vezetőik igen jó gazdái a szénmedencének a dzsidák és részvényes társaik nélkül is.

Mit kapott Szanda 11 év alatt?

Szanda — a balassagyarmati járásnak ez a másfélezer lakosú községe, mint ahogyan a tanácselnöke, Kusnyár J ános

megjegyezte, mér- földes lépésekkel került közelebb a városhoz a£ elmúlt tizenegy esztendő alatt. A felszabadulástól eltelt időszak Szanda gyors- ütemű, gazdasági, politikai és kulturális fejlődését eredményezte. A több mint egy évtized vívmányait azpnban csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha összevetjük a múltat a jelennel, ha e kettő között párhuzamot vonunk. Az ilyen összevetés igen hasznos, mert megtanít bennünket arra, hogy becsüljük eredményeinket.

Azelőtt a falu iskolájának két tantermében 85 diáknak egy tanító és egy kántor tartotta az órákat. Azóta 285 000 forintos beruházással kapott egy másik két tantermes iskolát is Szanda. Most 112 diá kot, öt pedagógus tanít. A régi iskola megjavítására 10 000 forintot fordítottak.

A felszabadulás előtt mindössze ketten végeztek

Szandáról középiskolát. A 45-től eltelt idő alatt viszont már 18-an járják, illetve fejezték be a középiskolák, vagy egyetemek valamelyikét.

Autóbuszjárat köti ma már össze Szandát Balassagyarmattal. Sokan a község lakói közül most ültek életükben először autóbuszon. Azelőtt Magyarnán- dorig gyalog, onnan pedig vonattal közelíthették meg a várost, a szandaiak.

Ismeretlen fogalom volt az óvoda Szondán a felszabadítás előtt. Most 25 férőhelyes óvodában gondos kezek vigyáznak a kicsinyekre, hogy a szülők zavartalanul végezhessék munkájukat.

Nem lebecsülendők azok az eredmények sem, amelyéket a kultúráló- dás terén elértek. Felszabadulás után kaptak mozit és kultúrotthont. Ma már mindkettő szűknek bizonyul. Pedig néhány esztendővel azelőtt sokan voltak olyanok a faluban, akik még életükben nem láttak mozielőadást. Az úttörő és a DISZ kultúrcso- portjai tevékenyen dolgoznák, rendszeresen tartanait bemutatókat, ame- lyek nagyon népszerűek.

Tudott dolog volt, még a szomszéd falvakban is azelőtt, hogy Szondán csak két rádió van. Az egyik a főjegyzőé volt, a másikat pedig az üzletben hallgathatták a vásárlók. Ma már 73 házban szól a telepes rádió és tanítja, szórakoztatja a falu népét„

Több mint 109 kerékpár van a faluban. Pedig tizen* egy esztendővel korábban mégcsak ötöt tartottak számon. A motorkerékpár is egyre népszerűbbé válik. Már közel tíz motor jár a faluból hétvégi kirándulásokra.

Szondán és a hozzátartozó Szanda- váralján félszáz új házat építettek 1945-től. Az állam jelentős hitellel támogatta a házépítőket.

Az életszínvonal emelkedésének mutatója a földműves- szövetkezet forgalma, amely hónapról hónapra növekszik. A földmű- vesszövetlzezet a falu növekvő igényeit rendszeresen bővülő áruellátással igyekszik kielégíteni.

Kis képes beszámoló felszabadult életünkről