Szabad Nógrád. 1956. január (12. évfolyam. 1-8. szám)
1956-01-04 / 1. szám
4 SZABAD NOGRAD 1956. Január 4. Megválasztotta országgyűlési képviselőit Franciaország Hétfőn este 6 órakor a legtöbb francia megyében befejeződött a szavazás. Sok megyében, például Szajna és Seine-et-Oise megyében este 7 órakor, másutt fél 8, illetőleg 8 órakor. Az első részletes eredmények csak későn este lesznek ismeretesek, de a hajnali órák előtt semmiképpen sem lehet tiszta kénét alkotni a helyzetről. Az első eredményekből még csak következtetni sem lehet a végeredményre, mert olyan helyeken fejeződik be először a szavazás, amelyek nincsenek döntő befolyással a végeredményre. Az időjárás nem jelentett komoly akadályt a szavazóknak, kivéve egyes hegyi körzeteket. ahonnan havat, vagy hófúvást jelentettek. A párizsi választási irodákban a reggeli órákban nehezen indult a szavazás, de később megélénkült a forgalom és dél felé már a legtöbb választási helyiség előtt hatalmas sorok várakoztak. Több helyen egy óra hosszat is kellett várakozni, míg az úrnákhoz jutottak. Heggel és délelőtt a választásokra beállított különvonatok ontották a szavazók tömegét a pályaudvarokon. Mint ismeretes, a kormány január 2-át fizetett ünnepnapnak nyilvánította, ennélfogva az üzletek zárva voltak és az utcák meglehetősen kihaltak, csak a választási irodák előtt lehetett tömeget látni. A választásról beérkezett első részletes adatok szerint a választók arányszáma óffv’á*--"- országszerte nagyobb, mint 1951- ben volt. így például Marseil- le-ben délután 4 óráig az 1951 évi 199 930 szavazóval szemben 211 285 választó adta le szavaA választás eredményit következő számunkban közöljük. A békeharc hírei Abból az alkalomból, hogy Bulganyin és Hruscsov Indiában járt, az Indiai Béketanács emlékkönyvet adott ki. Az emlékkönyv a szovjet vendégek életrajzát, Indiában elmondott beszédeiket és a látogatásról megjelent cikkeket tartalmazza. ★ Argentínában Buenos-Aires utcáin úgynevezett békekioszkokat állítottak fel. Ezekben különböző kiadványok kaphatók, amelyek tájékoztatják a közvéleményt a nemzetközi békemozgalom legfontosabb követeléseiről és a Béke-Világ- tanács akcióiról. ★ Az ausztráliai Sidneynek abban a negyedében, amelyhez közel atommáglya felállítását tervezik, atomfegyverellenes gyűlést tartottak. A gyűlés részvevőinek határozata elmerte áz' átömfegyve rke zést és felhívta a kormányt: őrködjék az atomenergia és az ausztráliai uránium kizárólag békés célokra történő felhasználásán. Angliában plakátok jelentek meg a következő felírással: „Kétszer is gondold meg, mielőtt vásárolsz valamit!“ Ezzel kapcsolatban az angol háziasszonyok között a következő adoma terjedt el. Két háziasszony beszélget —: Olvastad a plakátot? — Igen, s mialatt kétszer meggondoltam, ismét felszöktek az árak. Ciprus szigetén napirenden előfordul, hogy az angol katonaság megszáll községeket, feldúlja a lakásokat és letartóztatja a ciprusi szabadságharcosokat. A legtöbb helyen kemény ellenállásba ütköznek. Neo Horio község asszonyai a határban várták az angol katonákat és kőzáport zúdítottak rájuk. A katonáknak vissza kellett vonulniok. Ezt követően könnygáz-gránátokat használtak, hogy behatolhassanak a faluba. Egyezertizenlcét évi börtön- büntetést róttak ki Nyugat-Né- metországban az elmúlt öt év alatt 6429 olyan fiatalra, akik hazájuk békés egyesítéséért szálltak síkra. Ez év szeptemberében a Német Szövetségi Köztársaság bíróságai 10 000 pert készítettek elő német hazafiak ellen. ★ 1956 február 11-én és 12-én Belgiumban megrendezik a békeszerető erők találkozóját. A találkozó napirendjén több fontos kérdés szerepel: a katonai költségvetés csökkentése, a leszerelés, a külföldi kapcsolatok erősítése, a Belga-Kongóban feltárt urán békés célokra való felhasználása, valamint a Kínai Népköztársaság elismerése. E napirendi pontokról országszerte már megkezdődött a vita. Ezek a viták nyilvánosak, bárki résztvehet rajtuk. A lengyel kohóipar eredményei A lengyel kohóipart minisztérium adatai szerint az 1955. évi nyersvastermelés 3,1 millió tonna, az acéltermelés pedig 4,45 millió tonna. Hat év alatt a nyersvastermelés 2.2-szere- sen. az acéltermelés pedig 1,9- szeresen növekedett. A lengyel kohóipar termelése egy főre átszámítva, magasáab. mint Olaszországé. Hat év alatt Lengyelországban négy nagyolvasztót épitet- tek. mindegyiknek a térfoga^ kb. 800 köbméter (a nowa-hu- tai nagyolvasztókon kívül). Emellett tíz új martinkemencét építettek, teljesen rekonstruáltak hat kemencét. Egész sor új hengerdét építettek az országban. A lengyel kohóipar fejlődéséről szólva, első helyen kell megemlékezni a nowa-hutai kohászati kombinátról. Nowa- Hutában működik már két 1000 köbméteres nagyolvasztó, három 370 tonna kapacitású martinkemence, egv kisebb martinkemence, egy hatalmas hengerde, több kokszolókemence és sok más üzemrészleg. A hatéves terv végrehajtása során a lengyel kohóipar 2500 mérnökkel és 10 000 technikussal erősödött. Hat év alatt egymilliárd kétszázmillió zlotyt fordítottak a kohászok munkavédelmére. A lengyel kohóipar dolgozói bat év alatt 50 000 lakószobát kaptak. Ezenkívül sok ezer új lakájt adtak át Nowa-Hutában a hat.imas kohóipari kombinát dolgoz>inak. A magyar festészet remekművei — A Műcsarnok másolati kiállítása megyénkben — I A. magyar festészst remekműveiről a Műcsarnok másolati kiállítást nyitott megyénkben. A bemutatott művek szemléletes képet nyújtanak a látogatóknak a magyar festészet jelentés állomásairól a XVIII. századtól a XIX. század elejéig. A XVIII. századi realista festészet kiemelkedő alakjától, Mányoky Ádámtól II. Rákóczi Ferencről festett arcképét látjuk elsőnek. A gondosan megfestett arckép Mányoky alapos emberismeretéről tanúskodik és egyben arról, hogy a külföldre kényszerült művész mennyire erősen kapcsolódik a XVII. századi nagy holland realisták hagyományaihoz. Modelljeit mindig mesterkéltségtől és hízelgéstől mentesen, a valóságnak megfelelően ábrázolta. Broczky Károly művészete, kitől szépen megfestett női félaktot láttunk, szintén a XVII. század realista hagyományaihoz kapcsolódik. Az ő művészi pályája is külföldön bontakozott ki, Mányokyhoz és társaihoz hasonlóan. Művészete hazánk és a kor európai festészetében is sajátosan egyedül álló magaslaton áll. A magyar festészet fontos állomása a nemzeti íesztészet kialakulásának kora, amely a fejlődő kapitalizmus kezdeti szakaszával, a független nemzeti állam alakítására irányuló törekvésekkel, a XIX. század első évtizedeivel esik egybe nálunk. A kiállításon szereplő jelentősebb képviselői e kornak Barabás Miklós Bittónéról festett arcképével és Borsos József: Lányok bál után című, a polgári élet egy epizódját megörökítő életképével. Barabás Miklós művészete, korának, a reformkornak haladó eszméit segíti. Vele indul el a magyar arcképfesztészet. j A XIX. század második felében, a szabadságharc után, az elnyomatás forradalmár típusa, aki nem nyugszik bele az önkénybe, az elnyomásba. Alakját csupán külsőségeivel teszi a legendás betyár típusává. az életkép lehetőségei szélesítve, szinte a történeti kép nívójára emelte, utalva a kompozíció történetével a múltra és jelenre. Munkácsy kevés eszközzel, a színek puha, finom formálásával, a fények és árnyékok hangulatos elrendezésével kitűnően tudta mondanivalóját kifejezni. Művei az egész európai festészet kiemelkedő teljesítményei közé tartoznak. Szinyei-Merse Pál lírai hangulatú műve a Szerelmespár, finom, halk és friss színeivel, alakjainak elrendezésével „két fiatal teremtés belsőséges kapcsolatának, egymás iránti szerelmének költői kifejezése”. Hollósy Simon, Réti István és Ferenczy Károly művei már az új szellem levegőjét hozzák a századforduló idejében a korszakom uralkodó, úgynevezett „műcsarnoki” művészet irányával szemben. Hollósy vezetésével 1896-ban Nagybányán festőiskola alakul. Müveik témájával a nép életéhez kapcsolódnak, Hollósy Simon Rákóczi-induló című kompozíciójához készít sok vázlatot, egyike ezeknek a kiállításon is látható Zászlóvivők című tanulmánya. Vázlatszerűségében, is jól látszik a témához való kapcsolódása, a legmegfelelőbb festői és kompozíciós eszközök megtalálására való törekvés. A napfényfestészet szép példáját láthatjuk Ferenczy Károly Fürdőző fiúk című művében. A táj az, ami Ferenczyt itt különösebb érdekelte. | A paraszt; élet A kötelező biztosítás 1956. évi r a január 1-én esedékes A kötelező tűz- és jégbiato* sítás 19o6. évi díja — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek jégbiztosítási díjának kivételével — 1956. január 1-én esedékes és január 31-ig késedelmi pótlék nélkül fizethető, A mezőgazdasági termelőszövetkezetek jégbiztosítási díja 1956 harmadik negyedében esedékes. Késedelmes fizetés esetén havi 1 százalékos pótlékot kell fizetni, és a hátralékot köz- adók módjára hajtják be. éveiben, a legjelentősebb műfaj a történeti festészet. Művelői közül messze kiemelkednek a forradalmi Madarász Viktor és Székely Bertalan művei. Madarásztól egy önarcképet és a Zrínyi Péterhez készült tanulmányfejet látjuk. Alapszínének sötét tónusából drámaian világít Zrínyi alakja. Műveiben a szabadságharc gondolata mellett állt ki. Székely Bertalan Dobozi és hitvese című képe is a szabadságszeretet eszméjét példázza, témájával a török harcok idejébe nyúlik visz- sza, az üldöző törökök elől menekülő Dobozi és hitvese a rabság helyett inkább a halált választja. Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja című műve is még ebből a témakörből fakad. Benczúr csak későbbi festményeivel lesz a hivatalos művészetpolitika képviselője itthon. A magyar festészet legismertebb alakja Munkácsy Mihály. A Siralomház, a Tépéscsi- nálók és más kiállított művei is a nép életéből veszik témájukat. „Siralomház” című képének elítéltjébe életének minden nyomorúságát, küzdelmét belesűrítette. Főalakja — az elítélt, nem közönséges gyilkos, hanem a népi megjelenítője Koszta József. ” A Szénagyűjtők képének hangulata még Munkácsy festői hagyományaihoz kapcsolódik, de Parasztlányka arcképénél már a sajátos Koszta-íz érződik, színeinek tüze művei mondanivalóját fokozzák. Meg kell még említeni Iványi Grünwald Béla szép, hangulatos tájképét, a Tavaszi kocsikázást. A téma itt ürügy egy igazán szépen megfestett tájképre. Fényes Adolf művészetét nem a legjobb korszakából származó művének másolata képviseli a kiállításon. Ugyancsak hasonló sors érte Mednyánszkyt is. | A kiállítás isegsarvszésa helyes kezdeményezés-----------------------------------yolt a Műcsarnoktól, no ha kemény fába vágta a fejszéjét, amikor néhány másolaton keresztül akarta szinte az egész magyar festészet fejlődését ülusztrálni, és ezekkel a kiállításaival a „vidék” képző- művészeti alkotásokban szegény részeit ellátni. A Műcsarnok kezdeményezése helyes volt és ezt a megyék és járások illetékes szerveinek, de mindazoknak, akik a magyar festészet remekműveit szeretnék megismertetni megyénk dolgozó népévei. még jobban kellene segíteniük. SZABÓ BÉLA A kiállítást Balassagyarmatról folyó hó első felében — pontos időpont még ismeretlen — hozzák át Salgótarjánba. a Propaganda a dcceiáeri száma A Propagandista új, decemberi száma Az ipar műszaki színvonalának emeléséért címmel első helyen foglalkozik a Központi Vezetőségnek a technika fejlesztésére vonatkozó novemberi határozatával. Közli Nagy László A Párizsi Kommün — a proletárdiktatúra első állama című cikkét. Markos György Az ipar fejlesztésének természeti feltételei hazánkban című ismertetőjét, Beck Béla írását az importanyagokkal való takarékosság jelentőségéről. Gy&rffy Béla írása a fejlett agrotechnika alkalmazása terén a termelőszövetkezetei fölényével foglalkozik. A Nemzetközi kérdések rovatában India politikája, k néhány problémájáról Felix Pál cikkét közli a folyóirat. E rovatban jelent meg G. E Az egyiptomi kérdésekről írt cikke. Válasz a propagandista kérdéseire című rovatban Ripp Géza cikke A szocialista forradalom marxista elmélete es a reformista nézetek címmel a marxizmus és a reformizmus harcával, a reformizmus osztálygyökerével, s a szocialista forradalom általános érvény ességét tagadó különböző nézetekkel foglalkozik. Mari. -i Imre: Az állam szerepe a szocializmus építésében című írása a propagandistáknak ar a a kérdésére ad választ, ho- a proletariátus miért csak az állam segítségével tudja megáldani a szocialista építőmül ., a feladatait, A PARTOKTAT AS HÍREI Az SZKP történet II. évfolyam propagandistái és hallgatói részére konzultációs előadást tartunk Salgótarjánban pénteken 17 órai kezdettel a Városi Kultúrházban. Előadó Hajdú József, a megyei párt- bizottság első titkára. Balassagyarmaton csütörtökön a területi pártszervezet helyiségében ugyancsak 17 órai kezdettel Jakab Sándor, a megyei pártbizottság titkára tart hasonló előadást. Kérjük a tanfolyam propagandistáit, hallgatóit és ellenőreit, hogy az első előadáson jelenjenek meg. Mátranovákon a politikai gazdaságtan I. évfolyamának oktatására huszonötén iratkoztak fel. Rendszeresen azonban csak 18—20 hallgató jelenik meg a foglalkozásokon. A hiányzók legtöbbje igazoltan maradt távol. Többen felkészültségük miatt nem tudnak a vitába belekapcsolódni. A pártvezetőségnek és a propagandistának, Tőzsér elvtársnak —, aki egyben személyzeti vezető is — sokkal többet kell foglalkozni a hallgatókkal és időben ellenőrizni kell azok felkészültségét. Kerékpárosok, íogotosok figyelmébe A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS zavartalan biztonságát veszélyeztetik a kocsik és kerékpárok is. A közlekedésrendészeti szabályzat 50. §-ának 1. pontja kimondja, hogy A közúti forgalomban közlekedő jármüvet — kézikocsit is — szürkülettől napkeltéig, sűrű ködben továbbá kellően ki nem világított területen ki kell világítani.” A rendeletben meghatározott előírásoknak, a lovaskocsi-hajtok és kerékpárosok qyakran nem tesznek eleget, Mvilágítatlanul közlekednek, nem gondolnak arra hogy ezzel nemcsak saját életüket, testi épségeiket veszé- Ivezettik, de akadályozzák más larművek szabályos ét rendszeres közlekedését. Baleseti veszélynek teszik ki velük szemben vagy párhuza^osan közlekedő jármüveket is. ilyen mulasztások és gonüaLnsagolc követ- keztében keletkezet balesetek jelentékeny része ha,j!os kimenetelű, vagy súlyos sa,néssel végződik, ártatlan ember.^ vesztik életüket lesznek nyotWiuus A VILÁGÍTÁS NÉLKÜ. közlekedők felelősségre vonjuk a|. kaiméval gyakran arra hvatkoz- nak, hogy nem tudják betzerez. ni a szükséges világítási felszereléseket. Ez a védekezésük ,em fogadható el, mert minden sz>k- üzlet rendelkezik úgy fogatot járművek, mint kerékpárok ki világításához szükséges lámpákkal, tehát csupán azon múlik hogy meg kell vásárolni és fel kell szerelni a járművekre. Külö. nősen fontos a járművek kivilágítása, az őszi, téli és tavaszi időszakokban, amikor a korai sötétedések csökkentik a járművezetők szilárdságát, látási viszonyait, a csúszós, síkos utak fokozottabb éberségre, helytállásra kényszerítik a vezetőt, sokkal nagyobb a baleseti veszély, mint nyáron a száraz utakon és rövidebb étszakákon. A balesetek elkerülésé, a forgalom zavartalan biztosítása érdekében minden fogatolt Jármű vezetője és kerékpáros tartsa be a KRESZ-ben előírt szabályokat, ezzel óvja saját életét, testi épségét, embertársainak zavarta, lan közlekedését. NAGY BÉLA r. hdgy. I osztályvezető. Felhívjuk pártalapszerveze- teink vezetőinek figyelmét, hogy a pártoktatásban résztvevők névsorát és adatait a járási, illetve városi pártbizottságokhoz sürgősen juttassák el, A ménlcesi üzemegységhez tartozó Mátramindszent—Szu- ha—Nemti és Dorogháza községekben legutóbb a bányász pártoktatásokat nem tartották meg. Dorogházán csak az előadó, a három községben pádig még az előadóik sem jelentek meg. A karancskeszi gépállomá son még sem a párt-, sem a DISZ-oktatást nem kezdték meg, pedig már a mezei mun kát régen befejezték. A propagandista, Fodor elvtárs, a gépállomás párttitkára, nagyon elhanyagolta ezt a feladatot és ennek következtében igen ösz- sze kell sűríteni majd a konferenciákat, ha a tavaszi mun. kák megkezdéséig be akarják az oktatást fejezni. A Salgótarjáni Acélárugyár pártoktatásában már eddig is több hiba adódott. A hallgatók nem készülnek megfelelően. Sokan elmaradnak a konferenciáról. Hiba van a konferenciák vezetésének színvonalában is. Ez főképpen ab ból adódik, hogy maguk a propagandisták is elhanyagolják a felkészülést. A megyei pártbizottság ellenőrzése során megállapította, hogy a politikai gazdaságtant vezető propa gandistátonak a konferenciáját már 20-án meg kellett volna tartani és az üzemi pártbizottság még 27-én sem tartotta meg, sőt a propagandisták jegyzetei sem voltak készen, pedig ezen a napon abból az anyagból már a hallgatóknak keltót volna oktatást tartani. Ezért a mulasztásért a felelősség főleg az üzemi pártbizottságot terheli. A Szabad N«terád GAZDAKALENDÁRIUMA a takarmánykazlaknál állandóan betakarva kell tartani. A takarmányt mérlegelve kell máris adagolni, mert takarékoskodni csak akkor lehet, amikor van miből. Ha nem vigyázunk a takarmányra és a szalmára, az könnyen elfogy, vagy esetleg elromlik és pon tosan akkor nem lesz, vagy szűkölködni kell vele, amikor megkezdődnek a nagy tavaszi munkák. k Egészségünk védelménél, tejhűtésénél, szállításánál és egyéb célból is igen fontos a. jégfogás. Ahol megvannak a jégvermek, sürgősen ki kell tisztítani, javítani, ahol nin- * csen, ott készíteni Sell. A jógA fiatal gyümölcsfákat le- készítéshez a fo^okat^mar hetőleg tövissel a legsürgőseb- az’ sokkal ben be kell kötözni. A bekötő- ^etb eL A iégfog^al zott gyümölcsfákat pedig a tel folyamán több ízben át kell vizsgálni, nehogy a Már a betakarításnál észre lehetett venni, hogy az idén több volt a rothadt burgonya, mint más években. Ez az esős időjárás következménye volt. Miután ilyen esős időjárás esetében a burgonya romlása fo- kozottabbá válik, sürgősen meg kell vizsgálni a pincékben és a prizmákban tárolt burgonyát. Ezt szükség esetén több ízben meg kell ismételni. Ajánlatos a fennálló veszély miatt legalább 20 százalékkal több vetőgumót is tartalékolni, nehogy tavasszal vetőgumóhiány álljon elő. A keményebb hideg beálltával viszont ajánlatos a burgonyaprizmákat rossz törekkel, vagy szalmás trágyával beteríteni. kárt tegyenek benne. Ha ezt elmulasztják, tavasszal azt vesszük észre, hogy a fiatal gyümölcsfák megrágottak, tönkrementek, ' Oda van a munka, a gyümölcsfa ára, maga a gyümölcsfa és ha újat is ültetnek helyette a fák termőre fordulása egy évvel későbbre marad. k A takarmány, a szalma és a törekkazlakat haladéktalanul meg kell vizsgálni, nincse- nek-e beázva, nem lapos-e a tetejük. Ha igen, úgy feltétlenül meg kell igazítani, a takarmánykazlak tetejét pedig be kell erősen szalmázni. A takarmány- és egyéb kazlaknál csak annyit kezdjünk meg, amennyit rövid idő alatt fel lehet használni. Az ilyen kezdéseknek a tetejét, különösen nem kell várni, a’big az magától vastagra megfagy, hanem nyúlás naponként rálcusolással hízteni kell a jeget és az első alkalmas időpontban rögtön vágni kell és behordani. Ajánlatos a jégveremben betört jeget rétegenként hulladék sóval meghinteni. * Az udvarokban összegyűlt trágyát hordjuk ki a trágyázandó terület szélére és ott szarvasba rakjuk össze. A g.va korlat megmutatta, hogy a tél folyamán kihordott és kupacokba rakott, vagy elterített trágya a tápanyagának _ nagyrészét a víz, a hó. a szél kilúgozza. Nagyobb állatállománnyal rendelkező tsz-ek naponta, a dolgozó parasztok pe dig, amikor egy kocsira való trágya meggyűl a fagyon sokkal könnyebben kihordhatja: mint tavasszal, amikor sürgős munka van és fele annyit sem rakhatnak a szekérre,