Szabad Nógrád. 1955. november (11. évfolyam. 86-94. szám)

1955-11-16 / 90. szám

1955. november 15. SZABAD !\3gRA0 5 Az állami gazdaságok téli gépjavítás! munkájáról — Ankét a Szabad Nógrád szerkesztőségében — A DOLGOZÓK ÉRDEKEINEK KÉPVISELŐI rtílttMai ttunk a» J\.ccltirugyarban A következő évi magas ter­méshozamért való küzdelem az állami gazdaságok műhe­lyeiben kezdődik. A traktorok s más modern, nagyteljesítmé­nyű földművelőgépek őszi és téli javítása a legfontosabb fel­adat, ettől függ elsősorban a szocialista földművelést foly­tató gazdaságok tervszerű to­vábbfejlesztése, jövedelmező gazdálkodása. November 1-vel elkezdődött a gépek renoválása. Pár nap­pal később elhangzott a Pász­tói Állami Gazdaság verseny- felhívása, amely a javítási ha­táridő megrövidítésére, a mi­nőségi munkára, s a javítási költségek csökkentésére hívta fel a gazdaságok gépcsoport­jainak munkásait; E nemes kezdeményezést no­vember 12-én ankéton vitatták meg a gazdaságok gépcsoport­vezetői, műhelyvezetői. A ja­vítási munka, s a verseny alapját képező, a gépjavítás­ról s az új bérezésről szóló miniszteri rendeleteket Szigeti Ernő, a Pest-Nógrád megyei Állami Gazdaságok Igazgató­ságának főmérnöke ismertette, az ankét részvevői előtt. A gépcsoportvezetők el­mondották a határozatokról alkotott véleményüket; Szabó János, a Nógrádkövesdi Ál­lami Gazdaság gépcsoport­vezetője a következőket mon-. dotta: „Nagyon helyeslem az új bérezést. A dolgozók véle­ménye is biztató. Igazsá­gosnak tartják. Könnyen kiszámíthatják keresetüket egy-egy munka elvégzése előtt és után. Ez jobb mun­kára serkent és száműzi sorainkból a lógást, a nap­lopást. Jónak tartam és el is fogadom a pásztóiak versenyfelhívását, mert a minőségi munkára, a költségek csökkentésére, a ja­vítás idejének megrövidítésére serkent bennünket.“ Szekeres János, a Pásztói Állami Gazdaság gépcsoport- vezetője így beszélt." A gya­korlat azt mutatta, hogy reális feltételeket szab az új bérezés. Például a megadott 160 óra alatt elvégezhető egy erőgép generáljavítása. Több gazdaság anyaghiánnyal küzd. Gazdaságunkban több tíz­ezer forint értékű elfekvő anyag van. Ha valamelyik gazdaságnak szüksége van anyagra, úgy jöjjön el hozzánk. Minden gazdaságban jó lesz megnézni, nincs-e olyan elfek­vő, de használható anyag, ámít más gazdaság értékesíteni tud­na a javításnál.“* Jarács Sándor, a Sziráki Ál­lami Gazdaság gépcsoportveze- tője kapva kapott az anyag­szerzési lehetőségen. „Nekünk is szükségünk van különböző anyagokra; Nagyon jó dolog, ha a gazdaságok kölcsönösen kisegítik egymást, hiszen egy a célunk: jól kijavított gépekkel küzdeni, a nyereséges gazdál­kodásért. Mi csatlakozunk a pásztóiak versenyéhez, hogy ki lesz a győztes, az majd elválik. A megyei lapunk pedig többet írjon a gazdaságok versenyéről, adjon rendszeres tájékoztatást a javítási munka jó módsze­reiről, hogy azt mi is alkalmaz­hassuk. Ne feledkezzen meg a versenyeredmények időbeni közléséről sem.“ Liszka László, a Borsosberé- nyi Állami Gazdaság főgépésze módosított a versenyvállalás pontjaim „1956. február 8-ra befejez­zük a javítást, az önkölt­séget pedig 12 százalékkal csökkentjük“ — mondotta. Juhász István, a hényeli gazdaság főgépésze 1956. február 5-re vállalta a gépjavítás befejezését. Az ankét részvevői sorra csatlakoztak a pásztóiak ver­senyfelhívásához. Csupán a kisterenyei gazdaság gépcso­portvezetője tartózkodott a csatlakozástól. „E téren igen nehéz a gazdaság helyzete — mondatta Darabos József. — Egy szerelőnk van. A traktoro­sok közül csak kettő rendelke­zik többéves szakmai ismeret­tel. Ha az igazgatóság nem se­gít, nem látom biztosítottnak a javítás határidőre való teljesí­tését.’“ Az igazgatóságon a sor. hogy a nagy gépparkkal rendelkező gazdaságot fejlett, megbízható szakkáderekkel erősítsék meg. Mire intenek bennünket az elhangzott szavak, vállalások? Hiba lenne, ha a gépcsoport­vezetők vállalásának megtéte­lével eldntézettnek vélnénk a versenyt. A vezetek hozzáállá­sa a versenyhez, igen bíztató, pozitív jelenség. De ez még nem minden. Egyes gazdaságok gépcso­portjainak mun káskollek t í - vája még nem ismeri a pásztóiak versenyfeltéte­leit, az új bérezést, sem pe­dig a javítási tervet. Az utóbbit több helyen még el sem készítették. A munkások ípv nem tudják, miihez igazí­tani versenyvállalásaikat. A verseny szervezésében, irányításában, ellenőrzésében, a mulasztások bepótlásában nagy munka vár a gazdaságok üzemi pártszervezeteire, szak- szervezeti bizottságaira. Mi a legsürgősebb teendő? Tudni kell azt, hogy két hét késés tapasztalható a javítási munkában. Az üzemi bizottsá­goknak ennek figyelembevéte­lévei kell munkához látni. He­lyes. ha röpgyüléseket tartanak és a munkáskollektívák előtt ismertetik a pásztóiak felhívá­sát, az új bérezés feltételeit és megszervezik a dolgozók válla­lásait. A pártszervezetek el­lenőrző munkájukkal segítsék a dolgozók egyéni vállalásainak kibontakozását. Érjék el. hogy a javítóbrigádokban helyesen legyenek elosztva a kommunis­ták, a népnevelők és helyesen szervezzék meg a munkát. A jó munkaszervezés, a javítá­sokkal foglalkozó dolgozók munkaidejének a termelés ér­dekében történő kihasználása, legfontosabb feltétele az ered­ményes renoválásnak. A pártszervezetek és a népnevelők szervezzék meg a vállalások teljesítésének rendszeres ellenőrzését, az új munkamódszerek elter­jesztését. A népnevelők feladata, felvi­lágosítani a dolgozókat arról, hogy a javításoknál a selejt- munka tűrhetetlen. A javítási hibákkal kibocsátott traktor újra visszakerül a műhelybe. A megismételt javításihoz újabb eszközök, anyagok és tartalék- részek szükségesek. Sokkal nagyobb veszteséget szenved az állam, a gazdaság, ha a rosz- szul megjavított traktor a leg­forróbb munkanapon, a baráz­dákon kidől a sorból. Már pe­dig a gazdaságoknak a jövő évben 20 százalékkal maga­sabbra kell emelni a gépek ki­használásának fokát, mint az 1954. évi volt. A párt népneve­lőinek előharcosként kell fel­lépni a munkafegyelemért fo­lyó küzdelemben, olyképp ne­veljék kollektívájuk tagjait, hogy azok ne tűrjék a fegye­lemsértőket. az anyaggal, idő­vel való pazarlást. Ez az piapia a javítási költségeik csökkenté­sének. Az eredményes verseny fontos feltétele a nyilvá­nosság. Az üzemi szakszervezetek fel-* adata, hogy minden munkás tudja, hogy munkatársa mit dolgozott; kik vannak előre és kik azok, akik visszamaradtak. Tehát naponta hozzák nyilvá­nosságra a vállalt kötelességek teljesítését és a munkavereeny menetét beszéljék meg a mun­kások termelési értekezletén. A szakszervezet őrködjék azon is, hogy a műhely tágas, tiszta és világos legyen. Minden ja­vítóbrigád alkalmas munkahe­lyet kapjon. A megyei lap minden segít­séget megad az állami gazda­ságok gépjavítási versenyéhez. Közli a javítási munka legjobb módszereit, hogy közkinccsé te­hesse azt. A gazdaságok javító kollektíváján a sor. hogy a vállalások valóraváltásával be­bizonyítsák: egy emberként küzdenek a Központi Vezető­ség júniusi határozatának va- lóraváltásáért. (lantos lászló) Mint országszerte minde­nütt, megyénkben is folynak a szakszervezeti választások. Ez a fontos munka előre meg­állapított ütemterv alapján halad. Számos üzemben még csak ezután kerül sor a válasz­tásira. Másutt — mint például a Salgótarjáni Acélárugyárban mér befejeződött a szak- szervezeti funkcionárius-háló­zat felfrissítése. Az acéláru­gyári tapasztalatok igen jól hasznosíthatók azokban az üzemekben, ahol még nem történt meg a választás. Az Acélárugyárban a bizalmik megválasztásával kezdődött a szakszervezeti életnek ez a fontos eseménye. E-v hét alatt, október 11-től 17-ig, 187 bizalmit választot­tak meg a gyár műhelyeiben. Közöttük volt Kovács Vince is, a GSZ A-üzemből, aki a mű­hely 20 dolgozójának ügyeit képviseli, mint bizalmi. Kovács elvtáns 1945-től kezdve tevékenykedik a szak- szervezeti életben. Régi, ta­pasztalt bizalmi. Erre a vá­Kovács Vince lasztásra gondosan felkészült, mert tudta, hogy számot kell adnia eddigi működéséről, Igye beszámolójában nem­csak felsorakoztatta a ténye­ket, hanem bírált, sőt érvelt, agitált is. A csoportban Ugyanis sok hiba volt a tag- díjfizetés körül. Akadtak olyan dolgozók, akik hónapokig el­elmaradoztak a bélyeg vásár­lásával, majd amikor túlságo­san felszaporodott az adóssá­guk, egyszerűen új könyvet kértek. Kovács elvtárs sokat foglalkozott velük egyenként, de a késedelmeskedők tovább­ra is félvállról kezelték köte­lezettségüket. Ugyan, mit ad nekünk a szakszervezet? — hajtogatták rendszerint. Nos, a választáson a bizalmi beszámolója válaszolt erre a kérdésre is. Kovács elvtáns ismertette azokat az előnyöket, amelyeket a szakszervezeti tagság és a rendszeres tagdíj- fizetés jelent. Bizonyító pél­dákért nem kellett messzire Í mennie: a csoport életéből mutatta ki. hogy azok a dol­gozók — mint Sorbán Ilona, Lakatos Ilona, Szabados Lajos és mások — akik lelkiismere­tesen teljesítik a szakszerve­zeti tagsággal járó kötele­zettségeket, a jogokat is teljes mértékben érvényesíthetik, s amikor szükséges és indokolt, segélyt kapnak, üdülni me­hetnek, stb. Kovács elvtárs a termelésiben is párttaghoz és szakszervezeti funkcionáriushoz illő példát mutat: mint csavarkulcs-saj- toló, rendszeresen 130—150 százalékra teljesíti tervét, s tavaly megkapta a „Szakma kiváló dolgozója” kitüntetést; A bizalmik megválasztása után következett a műhelybi­zottságok választása, majd no­vember 3-án megtörtént a 19 tagból álló üzemi bizoltság- választás is. Ezen a műhelyek szerve­zett dolgozóit küldöttek képvi­selték. A beszámoló részle­tes, sokoldalú volt, de a gyű­lés' részvevői mégis sok-sok észrevétellel egészítették azt ki. Bizony, bíráló hozzászólá­sok is akadtak szép számmal. Többen kifogásolták például, hogy a régi üzemi bizottság el­hanyagolta a társadalmi bíró­ság működését, ezért sok iga­zolatlan hiányzás és egyéb sú­lyos fegyelmezetlenség maradt megtorlatlanul. Voltak hibák a munkaverseny szervezésében is: gyakran elmaradt a rend­szeres értékelés. Mások szóvá tették, hogy gyenge a kapcso­lat a DISZ és az ÜB között; a szakszervezet elhanyagolja a fiatalokat. Az új üzemi bizottságba a tagság bizalmából sok régi tagot is beválasztottak. Olya­nokat, mint Berta János, a ré­gi ÜB termelési felelőse, aki 1946 óta megszakítás nélkül vesz részt a szakszervezeti üzemben bizalmi, majd ugyan­ott műhelybizottsági titkár volt, s 1952 óta az ÜB függet­lenített termelési felelőse. Berta elvtárs megválasztá­sához nem volt szükségük a dolgozóknak hosszas gondol­kodásra. fejtörésre. Ismerik őt jól, emlékeznek ná, hogy min­dig szívesen, készségesen se­gített mindenben, amiben tu­dott. Itt volt például a mag­készítő műhely női dolgozói­nak öltöző-ügye. Az asszonyok sokáig kérték az üzemvezető­séget, biztosítson részükre olyan helyiséget, ahol zavar­talanul, nyugodtan öltözhet­nék. A vezetőség nem intéz­kedett. Egyszer azután Berta elvtárs véletlenül megtudta _ a miagkészítő nck panaszát. Megígérte nekik: gondosko­dik öltözőről. Azóta Berta Jánosról azt mondják a ‘dolgozók: „Olyan ember ő, aki tudja a köteles­ségét és állja a szavát. De azt is mondják róla, hogy sze­reti az embereket, ért hozzá, hogy kell nevelni őket. Ez is igaz! Még a nyáron történt, hogy Kárpáti Artur, a GSZ C-üzem dolgozója, felháboro­dottan kereste fel Berta elv- társat az ÜB-n és elpanaszol­ta neki, hogy nem terjesztet­Berta János ték fel a „Kiváló dolgozó“ címre, noha ő teljesítette a szükséges feltételeket. Berta elvtárs megmagyarázta, hogy mennyiségileg valóban meg­felel Kárpáti Artur termelése a követelményeknek, de se- lejtje több a megengedettnél, így hát egyelőre nem nyerhe­ti el ezt a címet. Kárpáti Artur akkor meg­sértődött egy kissé. Nem járt termelési értekezletre, visz- szahúzódott a közöisségi élet­től. Berta elvtárs nem hagy­ta ennyiben a dolgot. Felke­reste Kárpátit, beszélgetett vele, meggyőzte őt igazáról, elvitte termelési értekezletre. Az eredmény: Kárpáti Artur a múlt héten becsületes mun­kája eredményeként jogosan kapta meg a „Kiváló dolgo­zó“ címet. Nem csoda hát, hogy a szak- szervezeti tagság küldöttei örömmel választották meg; Berta Jánost a Sodronygyár függetlenített műhelybizottsá­gi elnökévé és az acé’.árugyá- ri üzemi bizottság tagjává. A választás azt bizonyítja, hogy a jól dolgozó, megbízható, ál­dozatkész szakszervezeti funk­cionáriusokat szívesen bízzák meg a dolgozók ismét érdekeik képviseletével. Azoknak el­lenben, akik elhanyagolták teendőiket, nem jár a bizalom. Ezért nem került be az új üzemi bizottságba Horváth László, aki hiába volt ÜB-tag, nem vállalt semmilyen mun­kát, feladatot, sőt legtöbbször még az ÜB-értekezleteken sem jelent meg. Ezért az ő helyé­re olyat választottak az acél­gyáriak, akikben eddigi ta­pasztalataik alapján bíznak. A bizalom — ez az alapja az újonnan választott szakszervezeti veze­tők munkájának. S éppen ez kötelezi őket arra, hogy tet­tekkel bizonyítsák: valóban érdemesek a bizalomra. MIKLÖS DEZSŐ Nagy Sándor megütötte a főnyereményt / 'gy esztenő végének jöttével szokásuk az embereknek számadást készíteni. Szám­adást az életről. Honnan indultak el az esztendő küszöbén és 12 hónap elteltével med­dig jutottak? Elérték-e, megvalósttották-e mindazt, amit célul, feladatul tűztek ki? Meg­hányják, vetik, eredményes volt-e vagy ke­vésbé sikerült az év? Parasztember már most készítgeti ezt a számadást. Sokan közülük nemcsak egy év­re visszatekintőén, hanem egy egész életre. Mert oly‘ jóleső, érzés összevetni a mát azzal a tegnappal, amelyet az unokák már csak a nagyapó „meséjéből?“ ismernék és amelye­ket az öregebbek egymás között múlt-nak neveznek. Állunk Nagy Sándorral a saját háza előtt. Azzal az emberrel, aki 1953-ban a „júniusi zivatar“ idején egyedül vágta oda a szurdok­püspöki kárörvendöknek: a Béke nem oszlik fel ha addig élek se,. És egy talpalatnyi föl­det ki nem visztek belőle! Beszélgetünk. A számadásról. Arról, hogyan jutott iáig, a százezer forintos évi jövedele­mig, a Nagy család. Amit most mond, arra szokta mondani Laci, a szőke, kékszemű kis unoka, hogy mesél nagyapó. — Röges volt az út idáig — kezdi. — Olyan göröngyös, mint minden ilyen magamfajta cselédembernek. Már 12 éves koromban fel­vettem a robotot. Bojtárkodással kezdte az ember. Ahogy felfelé cseperedett, ahogy nőtt, erősödött, úgy fogták be nehezebb munkára. Aztán amikor fiatalembernek éreztem már magam — jól emlékszem, 1928 volt —, ott­hagytam a cselédséget. Akkor az volt a vir­tus. Merni otthagyni. Fiatalos bátorság kelleti hozzá és remény, hogy máshol faár jobb lesz. Talán több jut a mindennapi betevő falatnál — de annyi legalább! Gyalog jártam fel Pest­re, munka után. Nincs közel Püspökihez, de nem vonatra — még kenyérre se’ tellett ak­kor. Tömött sorokban álltunk a gyárkapuk előtt és bámultuk a lakatot. Nem nyílt az meg előttünk soha. Nekem aztán mégis „szeren­csém“ volt. Nem is tudom, hány hónapja vol­tam akkor már munka nélkül, amikor végre „protekcióval“ hozzájutottam. Egy idevalósi vasutas szerzett munkát, Pesten a vasútnál, — szusszant egyet Sándor bácsj és azt mond­ja — de talán elég is ennyi a múltról. Nem szívesen emlékszik vissza az ember, még ha számadást csinál, akkor sem. 45-től ideáig, — az igen! Arról már jobban esik a beszéd. — Azon az emlékezetes tavaszon, nekem is kiszablak két holdat abból, amire eddig csak izzadságom csörgött. Az volt aztán öröm, ami­kor az eke a saját földem hasította. Aztán, ahogy teltek az évek, úgy dkosodott az em­ber. Mi, volt cselédek, amint így összejöt­tünk beszélgetni, tervezgetni, rájöttünk, hogy boldogulhatnánk jobban is. Mert éke, meg jó­szág híján, mi voltunk az utolsók a vetéssel, a szántással. A betakarításunk is a jobbmó­dú, igával rendelkező gazdáktól függött. El­határoztuk, hogy összefogunk. 51-ben egy őszi napon megalakítottuk a Békét. Tizennégyen. 14 volt cseléd. 90 holdat vittünk a közösbe. Igaz, hogy felszerelés, meg iga nélkül kezd­tünk új életet. De bíztunk benne, hogy nem hagynak magunkra. Nem is hagytak. Köl­csönt kaptunk, mindjárt traktor pöfögött a földünkön, megalapozhattuk az állatállo­mányt és már az első év végén nem cserél­tünk volna egyetlen egyénivel sem. — Az elmúlt esztendőben házat építettem. Ezt az erős, nagyáblakú, kétszobás, elöszobás kőházat. 110 000 forintban van eddig. De még nincs bevakolva és felpadlózva sem. 32 000 fo­rint kölcsönt vettem fel rá, a többi pénzt sa­ját erőmből — a család egyévi keresetéből teremtettem. Már tízezret letörlesztettem, a többit a jövő hónapban az osztás uán. De ak­kor aztán az utolsó fillérig. Amikor a múlt évben kiemeltem ezt a házat — nagy szó volt — az egész falu csodájára járt. (Meg kell hagyni, nincs párja Püspökiben.) Azt mond­ták, nahát, te még ilyen házat is össze tudtál gabalyítani? Mondtam, láthatjátok! Aztán amikor megtudták, hogy kölcsönt vettem rá, örvendeztek néhányon, hogy majd nyögöd, sínylőd te azt. — Akár hiszik, alkár nem, ez évi jövedel­münk — a fiammal, meg a menyemmel dol­gozom a téeszben —, eléri a százezer forintot. Egy híján 900 munkaegységet teljesítettünk. Csak cukorból 9 mázsát kapunk. Búzából 8, árpából meg 3 kilót osztottunk egységedként. 5 süldőt kaptunk hárman és jelenleg 7 göm- bölyödik az ólamban, amelyekből hatra meg­kötöttem a szerződést. Nagyon csínyján szá­molva, a répa prémiumunk is kitesz 10 000 fo­rintot. Nagyszerű répaterfnést takarítottunk be. 300 mázsát holdani/cént. Ügy számolom, hogy harmadmagammal 15 000 forint kész­pénzt kell kaptunk. Szóval a százezer min­denképpen meglesz. agyon szeretnék még a terveimről is szólni, mert azok igazán"" szépek és ha egészség lesz hozzá, valóságra váltom őket. Három éves terv ez. Most gon­doltam ki a napokban, amikor megtudtam, hogy milyen lesz a jövedelem. A jövő eszten­dőben vaskerítést csináltatok a porta körül. Olyant, hogy az hét nyelven beszél. Lesznek rajta lámpák is, hogy csak úgy ragyogjon, amikor jövünk haza. Ezt megcselekszem. meg én! Ide az udvar sarkába egy téglafalú, betontetős pincének kell épülni, tetejére meg szénatárolónak. A szépen kicsinosított házba dukál egy nagy rádió is — mondja és nevet­ve hozzáteszi —■, amelyik minden oldalon be­szél. Eddig jutok el a jövő évbe. A követ­kező esztendőben két szoba és konyhabútor, egy szép tehén lesz a kívánságom. Aztán a harmadikban ...Az igaz, az még messze van — teszi hozzá elgondolkodva — ilyen koros embernek meg különösen, de azért bízom benne, hogy sikerül a vízvezeték meg a járda. Ügy tervezem én bizony, hogy odatologatom be a vizet az asszonyoknak a konyhába. Hadd csepegjen mindenütt, ahol csepegni kell. Azt mondják, lehet kapni és nem drága, csak 2000 forint egy ... hogyishíjják no... mia- motor. Azt veszek. Jó lesz a vízvezetékhez, meg a silóhoz is. És ha már ilyen szépen ál­lunk, illik a ház elé egy járda is, miért tapos­sa a sarat az ember. Nem igaz? — Ez lenne hát az én idei számadásom az élettel — meg a hároméves tervem —, mond­ja befejezésül Sándor bácsi. Nevet, igazán, tiszta szívből boldogan. Ügy, ahogy csak olyan emberek tudnak nevetni, akik már így tervezhetnek, mint ő. És akik biztosan tudják, látják, érzik, hogy tervük nem marad terv. Biztos valósággá lesz. ezet szorítunk. Viszontlátást mondunk egymásnak. És amikor már elvá­lunk, akkor jut eszembe, hogy elfelej­tettem egy nagyon fontosat megmondani Sán­dor bácsinak. No de ezt megmondom így a nagy nyilvánosság előtt. — Sándor bácsi! Maga megütötte a főnye­reményt. A százezer forintosat! Nem most, még 1951-ben. Azon az esős, késő őszi napon, amikor odákanyarította nevét a belépési nyi­latkozat aljába. KISS GY, JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom