Szabad Nógrád. 1955. június (11. évfolyam. 42-50. szám)

1955-06-15 / 46. szám

2

1955 június 15.

SZABAD AOÍ.RÁD

A HÍRES,

mintegy két és félmilliós költséggel felszerelt 45 tonnás üvegfúvóautomata, a modern tízkarú Owens már néhány hónapja működik a Salgótarjáni Üveggyárban. Naponta több tonna bíborszínű „üveglevest“ szippant fel a forró kemencetálból. s alakít át palackokká.

Az automatát a Német Demokratikus Köztársaságból vásárolták. Öt hónapig a német vállalat által küldött két szerelő, más vállalatok és az Üveggyár dolgozói dolgoztak a gép, az alapok, a gépet kiszolgáló kemence és más segédgépek üzembehelyezésén. Nehéz volt a munka, sok nehézséggel kellett megküzdeni, s komoly munkaszervezésre volt szükség. Az akarat és a közös erőfeszítés azonban legyőzött minden akadályt. Felépítették a gépet és 1954. december 17-én már megindulhatott az első kísérleti gyártás. Utána 2—3 hónapig még javítottak a gépen, s március végén már megindulhatott a termelés.

Az Owens percenként, három fordulat alatt, 30 darab söröspalackot ejt ki „markából“. Harminchat percenként, egy óra alatt 1800-at, naponta pedig több, mint 40.000 darabot. E teljesítmény nemcsak a hozzá nem értőket, hanem a szakembereket is ámulatba ejti. A csodálkozók azonban másképpen vélekednek, ha azt is megtudják, hogy a gép magas selejtszázalékkal dolgozik. Áprilisban pl. 45, májusban 30 százalékos volt a selejt. Ez azt jelenti, hogy a gép által termelt 40.000 palackból átlag 24—25 ezer elsöosztá- lyú kifogástalan, 5—6 ezer másodosztályú, vág}'is gyengébb minőségű áru. A többi pedig selejt. Naponta így több mint 5 ezer forint vész kárba.

Sokáig nem tudták megállapítani — sőt félig-meddig még ma is ez a helyzet —, hogy tulajdonképpen mi is leshet a selejt okozója. Tény az, hogy Kö- zép-Európában hasonló gép még nem volt, s ma sincs, s a műszaki vezetők így hiányt szenvednek tapasztalatokban. Éppen ezért az Üveggyár mérnökeinek, akik az Owens gép mellett dolgoznak, azt a feladatot szabták meg, hogy rövidesen csökkenteni kell a magas selejtszázalékot. A hiba felderítésével Chamel Ferenc fiatal, tehetséges mérnököt bízták meg. Chamel elvtársnak nem volt könnyű dolga. Állandóan a gépet leste, felülvizsgálta az alkatrészeket, az anyag minőségét, stb. A tapasztaltabb Stark Ferenc műszaki osztály- vezető és Majunko Károly főHarc tizenötezer sörösüvegért

Amire a szürke irattartó tanít

gépész elvtársak segítségével kiderítették, hogy mi is lehet a selejt okozója.

| ELŐSZÖR |

vizsgáljuk meg a 045-ös söröspalackok gyártását. Forog az óriási gép. A szívóformák a kemencetálból felszippantják az izzó. folyékony üveget. Majd a gép egyszer saját tengelyén megfordul, önműködően formázza, fújja ki a söröspalackot eredeti nagyságra, és kiejti „markából“. A gépről a beégető tálba kerül, ahol a palackok szájáról leolvasztják a szilánkokat, majd a feszültségmentesítő szalagra rakják, ahol az üvegeket fokozatosan lehűtik. A selejt okozóját a szakemberek véleménye szerint, csak a gépben kereshetik. Vegyük csak sorba.

1. Rossz az üvegelosztás, vagyis az üveg egyik oldala vastagabb, mint a másik, ezáltal könnyebben törik. Ez

részben abból adódik, hogy nem tökéletesek a szelepek, amelyek a levegőt a palackok kifúvására közvetítik. Tehát a szelepeken még javítani kell. hogy úgy szabályozza a sűrített levegőt, ahogy ezt előírták. A szelepek tökéletesítése, annak kísérlete most folyamatban van.

2. A palackok feneke megreped. Ez abból adódik, hogy egyenetlen a hűtés a szívofor- máknál. A szívóforma két részből áll. Ezt állandóan hűteni kell, mert ellenkező esetben beragad az üveg, nem tud a formához idomulni, s ezáltal selejtet, s gyenge minőségű árut gyárt. Ez esetben csak a gépész lelkiismeretén múlik, hogyan állítja a szívóforma hűtését szolgáló berendezéseket.

3. Reped a palackok szája. Itt kicsit körülményesebb a helyzet. Nézzük csak a gép műI

ködését. A szívóformák felszippantják az üveglevest. A gép forog. A forgó kemencetálban nincs meg az előírt hőmérséklet, ezért lassabban kell a gépet járatni. Gyorsabban járatni nem lehet, mert az alacsony hőmérséklet miatt a szívóformák nem tudják a kellő mennyiségű üveget felszippantani. A lassú forgás következtében a kész, kifújt palackok még a gépben, vagyis az előírt időnél előbb hűlnek ki, s megrepednek. Az egyetlen mód, hogy ezen segíteni tudjanak az, hogy mindig minden időben az előírt 1350 C fok hő alatt tartsák a kemencetáiat.

AZ ÜVEGGYÁR[

mérnökei mindent megtesznek, hogy a hiányosságok feltárásával a gazdaságos termelés szolgálatába állítsák a modern tízkarú üvegfúvó-automatát. Munkájuk már eddig is sikerrel járt. Áprilisban még 18 000 törött üveget gyártottak naponta, június első dekádjában pedig 5—6 ezerrel kevesebbet. Ez már nagy fejlődést jelent...

A szürke irattartó, amelyben lapozgatunk, szerkesztőségünk levelezési rovatának tulajdona. Ebbe rakjuk le azokat a panaszos leveleket, amelyeknek másolatát kivizsgálás és orvoslás céljából valamelyik hivatalos szervhez küldtük el. A levelek addig maradnak itt, ameddig választ kapunk rájuk a hivataloktól, s utána tovább kerülhetnek. Némelyik levél megdöbbentően régóta fekszik már az irattartóban ...

Itt van például Kovács István ipolyszögi olvasónk levele. Megtudtuk belőle, hogy

Kovács István feleségének öröklött földecskéjére

valaki házat kezdett építeni. Az asszony ezért nem tudja használni a jogos tulajdonát

képező kertet, ráadásul az épülő ház összedőléssel fenyeget. Ha pedig összedől, Kovácsék kis házát is elsodorja, hiszen arra támaszkodik. Kovácsék hiába fordulnak segítségért a helyi tanácshoz, az nem. intézkedik.

Március 22-én levélben közöltük a panaszt a megyei tanács panaszirodájával. Megkértük az ott dolgozó elvtársakat, vizsgálják ki az ügyet és intézkedjenek, az eredményről pedig értesítsenek bennünket.

Több mint két hónap telt el azóta.

de Kovácsék levele mellől még mindig hiányzik a válasz . . ;

Március 8-án a Balassagyarmati Városi Tanács város- és községgazdálkodási osztályának küldtünk levelet, amelyben kértük, vizsgálják meg,

mi lett a sorsuk Kopcsányi

Sándorné olvasónk lakásigényléseinek.

Kopcsányiné Ujkóváron lakik nyolcadmagával egy szoba- konyhás lakásban. Onnan jár be dolgozni Balassagyarmatra, méghozzá gyalog. Ujkóváron nincs bölcsőde, ezért kisgyermekét is kénytelen magával vinni a városba, ezt azonban egyre nehezebben bírja, mert ismét állapotos. Egy éve kérnek már lakást, rengeteg ígéretet kaptak, de a kért lakásokat végül mindig másoknak utalták ki.

Három hónapja már annak, hogy elment a levelünk. Egy gyár felépülhet ennyi idő alatt, de

a Balassagyarmati Tanácsnak kevés volt ez az idő

ahhoz hogy kivizsgálja és megválaszolja az ügyet!

özv. Ozsvárt Jánosné jobbágyi olvasónk arra kérte szerkesztőségünket, intézzük e! neki. hogy hadirokkant férje után megkapja a járulékot. Először az SZTK-nak írtunk

ebben az ügyben, onnan azt válaszolták, hogy a járási tanácsnak kell előbb igazolnia az elhunyt férj rokkantságát. Irtunk hát március 26-án a Pásztói Járási Tanácsnak. Kértük. intézkedjenek Ozs- vártné ügyében.

Erre a levélre sem kaptunk választ. Pedig mellékeltük az asszony levelét, amelyből kiderül, hogy a 65 éves Ozsvárt néni támasz nélkül, egyedül áll a világban. Nyolc gyermeke volt. ma már egy sem él közülük. Földje nincs, dolgozni nem tud. mert beteges. Nem gondoltuk hosv akad olyan kérges- szívű ember, aki ne érezné kötelességének. hogy segítsen ezen az asszonyon!

Igen,

ezek a levelek mind a bizalomról vallanak.

s érződik belőlük a reménykedés hogy a párt sajtója orvosolni tudja a panaszokat. ..Végső elkeseredettségemben fordulok dp naszommal a Szabad Nógrád szerkesztőségéhez“ — írja egyik olvasónk. „Kihez forduljunk, ha nem Önökhöz?’* — így kezdi levelét egy másik. Lehetséges, hogy némelyik kérelem talán nem indokolt, lehet, hogy egyik-másik panaszosnak talán nincs igaza. De

válaszra, megnyugtatásra, útbaigazításra mindegyik levélíró igényt tarthat.

És mi néha éppen ezt nem tudjuk időben megadni, mert egyes hivatalokban akadnak még olyan lélektelen, lelkiismeretlen ügyintézők, akik nem látják meg a levelek mögött a segítségre, megnyugtatásra szoruló dolgozókat. Nem. nem is jó végiggondolni, mit érezhetnek az emberek, amikor bizalommal várnak, várnak, s nem történik ügyükben semmi. Nem jó ezt végiggondolni, mert erről már nem lehet indulat nélkül, tárgyilagosan írni.

Pedig az indulatoskcdás itt nem segít. Ehelyett cselekedni kell: rendszeresen, kérlelhetetlenül

a nyilvánosság előtt kell leleplezni megbírálni a közömbösöket. a bürokratákat.

akik aktává silányítják és íróasztalok mélyére süllyesztik a ’eveleket. s kijátsszák ezzel a dolgozók bizalmát,

M I TANULTUNK ezekből ■LT'i az esetekből. Nem engedjük meg többé, hogy a szürke irattartóban hónapokig várjanak válaszra a levelek! Aki nem hajlandó ebben segíteni, úgy ahogyan azt pártunk megköveteli, ahogyan a törvény előírja, az magára vessen ...

A nagyobb műveltség eredményesebb termelőmunkát jelent

Könyvtárainkról ritkán esik szó. Éppen ezért most a könyvnapok ünnepi légkörében pillantsunk be a Balassagyarmati Járási Könyviár hétköznapjaiba.

A régi úri lutszinó helyén 1951-ben városi könyvtárat létesített kormányzatunk. Igaz, szerény keretek között indult, egy köny vtárossal, 4000 kötettel, de az eredmény hamar mutatkozott. Az első esztendőben 36 200 kötetet olvastak el a dolgozók az induló könyvtár könyveiből! Ez az örvendetes tény szolgált többek között alapul arra, hogy bővítsék a könyvtárat. így lett a városiból, járási könyvtár.

Ma már öt képzett könyvtáros, 10 000-nyi kötet közül ajánlja olvasóinak a legjobbat, számára a leginkább megfelelőt. S hozzátehetjük van kinek! 1954-es adat szerint 1238 olvasó van, ebből 735 felnőtt, 501 pedig gyermek. Ezenkívül 5 fiókkönyvtár működik számos olvasóval a kórházban, tsz-ben, gazdakörben stb.

Nem utolsósorban beszélni kell 64 falusi népkönyvtárról is (a balassagyarmati és szé- csényi járás területén), amelyeket szintén ez a könyvtár lát el olvasnivalóval.

De vajon elégedettek lehetünk-e ezeknek az eredményeknek a birtokában? Nem. S hogy miért, nem árt erről nyíltan, világosan szólni.

Sajnos sokszor a számszerű adatokkal takarózva mentjük bújtatjuk, a munkánk mélységeiben rejlő fogyatékosságokat.

— Nézze kérem: Alig 12 000 lakosa van Balassagyarmatnak és lám. 1200 nyilvántartott könyvtári olvasója van. Hát nem gyönyörű ez?

— De igen ...

És rendszerint a többit ilyenkor sokan lenyelik. Miért? Mert nem akarnak kellemetlenkedni!

A múlt héten több mint másfél óráig hallgattam a járási könyvtár irodájában, ahogy

telefonon is értesítették az egyes vállalatok, intézmények vezetőit a könyvnapi ünnepi előadásról.

S te, kedves igazgató elvtárs, hűvös udvariassággal megígérted: Ott leszünk. Nagyon köszönjük a szíves figyelmüket.

Azzal már tetted is le a kagylót dühösen, mint máskor is amikor a TTIT előadásairól értesítettek.

— Mindig zaklatják az embert! — mondtad és folytattad a munkádat.

Néked, akit a párt nevelt, s akit a nép bizalma állított vezető posztra, messzebbre kellene látnod!

Tudnod kellene, hogy a termelés növelésének egyik jelentős forrása a művelődés. Persze ezt vallód is — csak szavakban. De most már itt lenne az ideje, hogy a gyakorlatban is hozzáláss a megvalósításához. Igen. Miközben őrködsz a termelés ütemének alakulásán egy pillanatra sem tévesztheted szem elől a dolgozó tömegek, a pártonkívüliek nevelésének lehetőségeit.

Ebben a munkában segít többek között a TTIT is arra hivatott előadókkal. Lehet, hogy a TTIT részéről is vannak hiányosságok, sok az előadás, vagy éppen a téma nem áll közel a dolgozókhoz. Erről beszélni kell, hogy előbbre jussunk.

Könnyen lehetséges az is, hogy egy Petőfiről szóló műsoros előadást szívesebben meghallgatnának a dolgozók, ahol az előadón kívül, fiatal diszisták is szerepelnének versekkel, énekkel... Ez csak egy lehetőség a sok , közül, bizonyára sokan lesznek, akik ezt gyarapítani fogják.

Jő lenne, ha a TTIT, a DISZ, az egyes üzemek vezetői és a TTIT előadók itt a Szabad Nógrád hasábjain elmondanák véleményüket: lehet-e Balassagyarmaton a TTIT előadásait a művelődés nagyszerű forrásaivá tenni, mely széles tömegeket nevel, alakít.

RÁTZ TIBOR

Tolmátsi képek

EGY CSALÁD MEGVÁLTÓXOTT ÉLETE

Akár Sziluskán, a termelő- szövetkezetben, akár pedig a községben beszélgetek az emberekkel, 5 percen belül feltétlenül szóba kerül Farkas András neve. Kíváncsivá tesznek, érdeklődni kezdek utána, majd a keresésére indulok. Nincs könnyű dolgom, ő a termelőszövetkezet kondása, reggel kihajtott, és széles a határ, mehetek utána. Néhány útbaigazítás azért csak hozzá vezet.

Távolról észrevenni a kon- dát, meg az embereket is. Többen vannak. Hangok ugyan még nem jutnak hozzám, de a taglejtésükből ítélve beszélgetnek, vagy inkább vitatkoznak. Oszlik a csoport, és amikor odaérek. Farkas András már csak egyedül figyeli az állatokat. Botjára támaszkodva néz, bizonyára azon tűnődik: kit hozhat ide a friss vasárnapi szél.

Alacsony ember. Szemére húzott öreg kalapja alól kilátszik őszülő haja. Napbarnított arca nyugodt, szürke szeme állandóan a disznókat, malacokat figyeli.

Kezet fogunk, üdvözöljük egymást.

— Magára hagyták? — mutatok a távozó vendégek után. Azok már távol vannak, tehenet, lovat legeltetnek.

— Igen — válaszol mosolyogva.

— Kik voltak?

— A rétsági egyénileg dolgozó parasztok. Itt szoktunk vitatkozni.

— Miről?

— A csoportról, a közös munkáról. Látják már, hogy ez a jobb, mégis tipegnek, topognak, nem tudnak dönteni. Pedig nagyon sok jószándékú ember van közöttük.

— No és Farkas elvtárs miről beszél nekik, hogy akarja őket meggyőzni? — érdeklődöm tovább.

— Én csak a példákat sorolom nekik, aztán megmutatom a vetéseket, az ültetéseinket, meg az állatokat. Nézzék csak meg, hogy milyenek! Egy se vak, láthatja. Jobbak vagyunk, mint az egyéniek. így aztán jobban is boldogulunk. Aztán sorra veszem a tagokat. Nézzék csak meg, hogy gyarapodik valamennyi. Magamat se hagyom ki.

Ezt akarom én is hallani. Nem árulom el magam, azt szeretném, ha magától beszélne. Csak úgy mellékesen kérdezem:

— És magáról mit mond nekik?

— Azt, hogy jobban élek, mint eddig bármikor — kap azonnal a kérdésen. De nemcsak ez van itt! Gyerekkorom óta dolgozom. Ügy, ahogy mondani szokták: látástól va- kulásig az uraságnak, mégse vettek semmibe. Nemcsak az uraság nem ismert, még a

gazdák se. Én csak cseléd voltam. Amolyan se ember, se álla1:. Most meg akármerre megyek, szívesen szóba állnak velem, megbecsülnek. Azelőtt *zavam se lehetett, most pedig megkérdezik a véleményemet. Nagy dolog ez!

Tűzbe jön. Most már vem botra támaszkodva beszél, hanem kiegyenesedik, hogy ezzel is nagyobb súlyt adjon a szarának, az igazának.

— Úgy érzem, néha magam is, hogy csak most lettem igazán ember — teszi még hozzá egy kis szünet után.

Ballagunk a disznók után. Farkas elvtárs ismeri valamennyit. Egyikről is, másikról is mond valamit. Némelyiket nevén szólítja, magához csalogatja. Megvakarja a hátát, a fűié tövét. A disznó röfög, mintha megköszönné, aztán megy a többi után.

— Itt, a majorban — mutat Sziluska felé, és újra beszélni kezd:

— Szép családom volt, hét gyerek. Kereső meg csak magam. 18 hektó gabonát adtak kommencióba. Az is előfordult, hogy újig ki se tartott. A gyerekek mindig ettek volna, aztán nekem is kellett valamit harapnom, mert másképp nem tudtam volna dolgozni. Pénzt, 50 pengőt kaptam egy évre Most nem is értem, hogy miért adták ezt is. Nevetséges, ha rágondolok.

Egy év alatt, még úgy is elfogyott volna, ha az ember csak nézi. Költeni belőle?

Legyint egyet.

— Ebből bizony vékonyan lehetett ruházkodni, de még enni is ...

— És most, hogy élnek?

— Most már mi is élünk — válaszol határozottan. Nagyon szépen élünk — ismétli, hogy nagyobb bizonyságot adjon a szavának. Bizony még akkor se gondoltam, hogy ennyire megváltozik az életünk, amikor a földet kaptam. Most se repül a sültgalamb a szánkba, de a munkánknak látjuk már az eredményeit is. Gyarapszik a csoport is, meg mi is. Amikor 1951-ben megkezdtük a közös gazdálkodást, nem volt másunk jóformán, csak a föld. Iga, gép alig. Most azonban megnézhetik a Szabadság Termelőszövetkezetet!

— Gyarapodtak?

— A csoportot látta már az elvtárs. Látta az állatainkat, a gépeinket, a vetésünket. Most a magam sorsáról beszélek.

Állunk egy fa alatt. Eddig mindig cseppent egy kis huncutság is a beszédébe. Még akkor is, amikor a cselédsors- ról beszél. A mosoly állandóan ott bujkált a szemében, a szála szélén. Most komoly.

— Évről évre nagyobb lett a tövedelmünk. Nemcsak magam dolgozom a családból. így aztán tavaly 1300 munkaegység körül szedtünk össze.

Egy kicsit kihúzza magát, és a hangját is megnyomja, amikor ezt mondja. Mintha így

akarná jelezni: nem mulasztottunk mi egy napot se, ott voltunk mindenütt, amikor a munkánkra szükség volt!

— Az ma már természetes, hogy nincs kenyérgondunk — folytatta. — Már azt is megszoktuk. hogy nem mi megyünk az egyénileg dolgozó gazdákhoz lisztet kérni, hanem ők vesznek tőlünk gabonát. Tudja, mi gondolkoztat el engem a legjobban? — kérdez ő most váratlanul.

— Mi?

— A cukor. Két és fél mázsa cukrot kaptunk tavaly osztáskor. Valamikor negyedkilónként vettük, azt is csak nagy ünnepekre. Most még eladásra is jut. Így édesedik meg az életünk.

Sziluskán hallottam, hogy Farkas András is házat épített.

— Mi lesz a házzal? — fordítom most erre a szót.

— Az új termést már oda inszem! — csillan fel a szeme. Két szoba, konyha, spajz lesz benne. Villannyal!

Boldog ember! A ház volt a vágyainak netovábbja, és most ez is megvalósulás előtt áll. Gyerekes nagy örömmel mosolyog. Hirtelen lehajol egy mangalica anyadisznóhoz, megvakarja, hogy annak is jusson az ő öröméből.

Erre a disznókról kezd beszélni.

— Tavasszal eladtunk közel 50 malacot. Az idén még dobunk a piacra belőlük. Már kiválogattuk, hogy melyik kerül hízóba, melyik marad meg anyakocának. Jó lesz ez mind. Az a fontos, hogy minél több menjen a közvagyonba! Ezzel lesz még szebb az életünk, őszre már szűk lesz a hely a disznóknak. Építeni akarunk. Észre se vesszük jóformán, de minden évben bővülünk. Mert jó a csoport. Megvan az összetartás és a jó munka. Szívesen dolgozik itt mindenki, mert tudja, hogy valamennyiünknek haszna lesz a munkából.

— Tudja, én tavaly bútort vettem a lányomnak. Vácon. Megnézheti akárki. Ruha is került a gyerekeknek — tér át újra a maga sorsára. Ha nincs termelőszövetkezet, erre nem került volna sor, ez biztos. Én már egy vagyok a csoporttal, ami a csoportnak öröm, nekem is öröm, ami a csoportnak fáj, nekem is fáj. Ezért viselem ennyire gondját az állatoknak, ezért van ott a családom minden munkában.

Az akácos szélén egy gyerek tűnik fel.

— Hozzák az ebédemet — mondja Farkas elvtárs.

Jóska lábai fürgék, egykettőre mellettünk van az ebédes kosárral. Hetedikes a gyerek és katonatiszt akar lenni. Leteszi a kosarat, elkéri az apjától az ostort, amíg az apja ebédel, Ő ügyel a kondása. Búcsúzom. Farkas elvtárs leül, enni kezd. imint visszanézek, ő is éppen felemeli a fejét, szemét körülhordozza a nyájon, még így, evés közben is félti, őrzi mindannyiuk vagyonát, benne a magáét is.

Molnár Jenő