Szabad Nógrád. 1955. március (11. évfolyam. 18-26. szám)

1955-03-16 / 22. szám

SZABAD NOCRAD 1955 március 16. Egyre szebb eredmények a Bányagépgyárban (Tudósítóvlktól.) A Zagyvapálfalvi Bányagép­gyár dolgozói a felszabadulási műszak első napján fogadal­mat tettek arra, hogy vállalá­saikat maradéktalanul teljesí­tik. A görgőszerelde dolgozói máris jelentős eredményeket értek el, de a felszabadulási verseny első napján még na­gyobb lendülettel láttak mun­kához. Antóni Sándor DISZ- tág a görgőkhöz szükséges ten­gelyek gyártásánál hétfőn dél­előtt egy óráig 212,1 százalékos termelést ért el. Kovács Tibor betanított gépmunkás, aki alig két nőnapja kapta meg beosz­tását a csőesztergapadra, ezen a napon szokatlanul nagy lel­kesedéssel fogott a munkához. A görgőkhöz szükséges kö­penylemez esztergályozásánál előírt napi tervét háromnegyed műszak alatt 187 százalékra teljesítette. Angyal Gyuláné sztahanovista esztergályos a csapágyházak méretezésénél ért el kiváló eredményt. A meg­adott napi tervét ugyancsak háromnegyed műszak alatt 183,1 százalékra teljesítette. Szopóczi János esztergályos már sok érdemet szerzett dol­gozó társai előtt. A március 14-től április 4-ig tartó felsza­badulási műszak első napján megfogadta, hogy a golyós- csapégyház oldalazási tervét jóval 100 százalékon felül tel­jesíti. Fogadalmát valóra vál­totta, mert már déli 1 óráig 145 százalékos tervteljesítést ért el. A felszabadulási műszak első napján Cl udósítóriktól.) A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár műszaki vezetői a felszabadulási verseny eddigi tapasztalatai alapján dolgozták ki a felszabadulási műszak fel­adatait. A gondos előkészítés eredménye már az első nap első órájában megmutatkozott. A dolgozók hétfőn reggel lé­nyegesen, fürgébben kezdték a munkát, mint azelőtt. Nagy lel­kesedéssel fogott munkához a Tűzhelygyár szereldéjében a Baglyas-brigád is. amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az eddigi elért jó eredményü­ket jóval túlteljesítik már az első napon is. Az előírt napi 80 darab tűzhellyel szemben a műszak végéig 40 darab tűz­hellyel termeltek többet. Az öntöde mechanizált üze­mében — annak ellenére, hogy többször kisebb-nagyobb hibák, kai kellett megbirkózni — 3000 napi szekrényes előirányzattal szemben már déli 12 óráig 3200 darab formaszekrényt formáztak be. Különösen ki­tűnt termelésével a Lipták Ró­bert és Kovács László formázó pár, akik napi előirányzott 190 darab helyett szekrénytervüket 300 darabra teljesítették. Pél­damutató eredményt ért el a Saját Ferenc és Tóth Béla for­mázó pár is. Előírt napi 180 da rab szekrény helyett 350 szék rényt formáztak be délig. Ha­sonló jó eredményt ért el a Kerek István—Gáspár László, valamint Nagy József és Nagy István formázó pár is. Befejezték negyedévi tervüket Az élelmiszeripari cikket gyártó vállalatok vezetői ja­nuár 10-én megtartott értekez­letén a Pásztói Szikvízgyártó Vállalat vezetője, Mellicher Jó­zsef elvtárs, dolgozói nevében arra tett ígéretet, hogy a fel- szabadulás 10 éves évforduló­jának tiszteletére indított ver­senyben az első negyedévben, az ásvány- és szikvíztervüket túlteljesítik. Termelési tervük túlteljesítésével egy időben az önköltséget 30 százalékkal csökkentik. Az egy főre eső termelési értéket 20 százalék­kal növelik. Villamosenergiá­ból 10 százalékot, szénből pe­dig 20 százalék megtakarítást érnek el. Mellicher elvtárs sza­vait többen kétkedve fogadták. A kétkedők most már meggyő­ződhetnek arról, hogy az üzem dolgozói állták szavukat. Már­cius 3-ára befejezték első ne­gyedéves tervüket és az egy főre eső termelési értéket 760 forinttal növelték. Az elért eredmények további jó munká­ra lelkesítik a dolgozókat. Most arra tettek fogadalmat, hogy április 4-ig tervteljesítésüket 140 százalékra növelik. F. E. Fordítsunk nagyobb gondot a szén minőségére A Nógrádi Szénbányászati Tröszt az elmúlt évhez viszo­nyítva ért el eredményeket hogy a két méter vastag szén­telepből csak 1,10 métert sza­badna csak szénként kibá­az utóbbi hónapokban. Feb- nyászni. Egyes lelkiismeretlen ruári tervét 103,6 százalékra dolgozók azonban nem törőd­teljesítette. Az eredmények mellett azonban nincsen lé­nyeges javulás a többi muta­tószámoknál. Az önköltség kedvezőtlen alakulása meg­drágította a szénkitermelést. A szén minősége rossz. így a jövőben is a szén minőségé­nek javítása égető, s megol­dandó probléma marad. Ha a Nógrádi Szénbányá­szati Tröszthöz tartozó üze­mek egyikét — például a kis- terenyei üzemegységet —meg­vizsgáljuk, rájövünk, hogy sok ízben olyan hibák aka­dályozták a gazdaságos és eredményes termelést, ame­lyen lelkiismeretes, öntudatos ve üzemük sorsával, 1,10 he­lyett többet termeltek ki. így nemcsak az üzemvezetőséget, hanem saját magukat is be­csapták, mert szén helyett kö­vet szállítottak ki és ezért jó­val kevesebb bért kaptak; Pócsházán más a helyzet. Többször előfordult és fordul ma is elő, hogy egy 18 mé­ter hosszú vágatban csak 2—3 méter tiszta szén, a többin meddő és vaskő rétegek for­dultak elő. Nem tiszta a tele­pülés. Itt is csökkenteni le­hetett volna a 6,4 százalékos palatartalmat, ha a bányászok kiválogatják a követ. * Teke lejtősön szintén ilyen munkával könnyűszerrel lehe- hibák fordultak elő. tett volna segíteni. A kisterenyei üzemegység 100 százalékon felül teljesí­tette előirányzott februári ter­vét, de a megengedett 5,8 szá­zalékos palatartalom helyett 8,2 százalékos palatartalom­Vizslás bányaüzem az egye­düli Kisterenyén, amely tisz­tán termel. Majdnem 3 szá­zalékkal csökkentette a pala­tartalmat. A fenti példák bizonyítják, hogy az üzemek a fő hang­mai termelt. Ez súlyos hiba, súlyt még mindig a mennyi­mért 100 tonna szénből 8,2 tonna — majdnem egy va­gon — szennyezett anyag, meddő, kő. A kisterenyei üzemegységhez tartozik Tor- das, Teke, Pócsháza és Vizs­lás. Az elmúlt hónapban Tor- das üzem érte el a legmaga­sabb palaszázalékot. A meg­tűrt 7,4 százalék helyett 11.5 ségi termelésre fektetik. Az idén sokkal több, jobb és ol­csóbb szenet kell termelnünk, mint az elmúlt évek során. Az 1955. évi népgazdasági terv a termelékenység 4 szá­zalékos emelését és az ön­költség 3 százalékos csökken­tését írja elő. Hogy ezt elér­jük, a párt- és gazdasági százalékot ért el. Ez termeié- funkcionáriusoknak, valamint se majdnem egynyolcadának a fizikai dolgozóknak sokkal felel meg. Tény az, hogy Tor- alaposabban, hozzáértőbben termelés das Hl. telepe, elmeddősö- kell foglalkozni a dött az utóbbi időben, de ez emelésével, az önköltség csök­Egy csapat, amely magáénak érzi a bányát A nógrádi bányászok közül alig akad olyan, aki ne hal­lott volna már a Tiribes- üzemben dolgozó Fodor gya­log Géza sztahanovista 21 ta­gú elővájási csapatának ered­ményéről. A csapat januárban 250x220 centiméteres szel­vényben 156 métert hajtott ki. Az üzemben azt beszélik a csapatról, a szénmedencében második a gyorskihajtási mozgalomban. A jó eredmé­nyek elérésében nagy érdeme van Fodor gyalog Géza elv­társnak, aki valóságos motor­ja a termelésnek és irányító­ja a csapatának. Fodor elvtárs lelkes mun­nem jelenti azt, hogy ilyen magas palaszázalékkal ter­kentésével. a minőség megja­vításával és a termelékenység ínelhet. A hiba ott rejlik, emelésével. kája elismeréséül résztvett az Országos Bányásztanácskozá­son is. Szeretett volna hozzá­szólni az ott elhangzottakhoz, de nem került rá a sor. Az értekezleten bőven jegyzetelt. Különösen elgondolkoztatták Rákosi elvtárs szavai, amikor a termelékenység emelkedésé ről és az önköltség csökken téséről beszélt. Rákosi elvtárs szavai mélyen vésődtek Fo­dor elvtárs agyába. Az érte­kezleten, de hazafelé is azon gondolkozott, vájjon ő és csa pata megtette-e mindezt? — Fiúk — szólt társaihoz, amikor munkába állt. Eddigi munkánk eredményekről ta núskodik. Mi azonban nem elégedhetünk meg eredmé nyűnkkel.;; Minél többet adunk népgazdaságunknak, annál többet kapunk mi is vissza. Fogjuk meg hát kemé­nyebben a szerszámot. Lelkesítő szavait csapata magáénak tette. A felszabadu­lási versenyben napról napra jobb eredményeket értek el. Mintha villamosáram mozgat­ta volna a dolgozókat. Az első negyedévre vállalt 601,9 ton na terven felüli szenet fel­színre küldték. Újabb válla­lást tettek. Március 10-ig be­zárólag 1284,5 tonna szénnel termeltek többet előirányza­tuknál. Fodor elvtárs a termelés fokozásával egyidőben nagy gondot fordít az önköltség csökkentésére is. Az üzemve­zetőséggel közösen harcol a bányafalopás megszüntetésé­ért. A külföldről behozott drága fenyőfákat nem lehet elherdálni. Az üzemben na­gyon sok bányász tőkét szab- dosott a fenyőfából. így na­ponta közel egy csillét tett ki az a tőke, amit a bányászok haza hordtak. Ez havonta 15—16 köbmétert tesz ki, mely értékben 3300 forint. Ennek megszüntetése eredmé­nyeképpen csaknem 50 fillér­rel csökkent az egy tonna szén kitermelése. A február hónapban megtartott termelé­si értekezleten a gépi bérén dezések megóvására hívta fel a figyelmet. Arról beszélt pél dául, hogy a csúzdacsavarokat nem óvják meg, elvesznek. Ennek megóvása pedig, mint ahogy mondotta, azért is fon­tos, mert egy darabnak az ára 70 forintba kerül, nem beszélve a kaparószalag lán­cainak megvédéséről, ami évente 1 forint emelkedést jelenthet 1 tonna szén kiter­melésében. Fodor elvtárs példamutatá­sa nyomán a gépek karban­tartásánál is komoly változás állt be. Az elmúlt hónapban igen kevés idő veszett el gép- hibásodásból. Csapata már­cius 10-ig bezárólag 131,1 szá­zalékra teljesítette tervét. Fo­dor elvtárs csapata most ar­ra tett ígéretet, hogy a fel- szabadulási műszakban min­den eddigi eredményét túl­szárnyalja. Gyorsítsuk meg a szerződéskötés ütemét Megyénk gépállomásai a téli gépjavítást határidő előtt 15 nappal befejezték. A gépek a múltévihez képest minőségi­leg jobb renoválásban részesül­tek. Ez így is van rendjén. A kifogástalan minőségben javí­tott gépek biztosíthatják csak, hogy kevesebb lesz a műszaki kiesés, s rövidebb idő alatt tud­juk befejezni a tavaszi munkát, mely jelenleg — tekintve a ké­sői kitavaszodást — különös jelentőséggel bír. A minőségileg kijavított gép még nem minden. A gépeknek munkát kell biztosítani előre megkötött szerződéssel. Csak ez biztosíthatja a tervszerű munkát, s csak ennek birtoká­ban lehet a traktorosok menet­iránytervét elkészíteni. Ezen szervezett munka által emel­kedhet a termelékenység, s csökkenhet az önköltség. A szerződéskötési terv telje­sítése terén még nagy a lema­radás. Március 10-ig a talaj- munkaterv 75 százaléka lett biztosítva szerződéskötésileg. E téren sok munka vár még a karancskeszi, az erdőkürti és a tolmácsi gépállomásokra. Egyes gépállomásvezetők azt állítják, hogy „a hiányzó szer­ződéseket már a barázdában is lehet biztosítani“. Ezen nézetek nagy kárt okozhatnak a nép­gazdaságnak. Az alkalmi mun­ka növeli az erőgép üresjára­tát, csökken a termelés, nő az önköltség, tehát drágább lesz a gabona termelési költsége. A hiányos munka, a helytelen szervezés csökkenti a traktoris­ták keresetét. Ennek előbb- utóbb az a vége, hogy a trak­torista más vállalatnál keres munkát. A gépállomási vezetők ne fe­lejtsék el, hogy a szerződés- kötés politikai esemény. A szerződésben a munkásállam kötelezettséget vállal, hogy egész éven át rendelkezésre ál­ló technikával segíti a termelő­szövetkezetet. A termelőszövet­kezet viszont arra kötelezi ma­gát, hogy maga is mindent megtesz a nagy termésért. Pártunk helyes politikájának eredményeként egyre több kor­szerű gépet kap a gépállomás. Ezekkel a gépekkel elsősorban a termelőszövetkezeteket, ter­melőcsoportokat kell, hogy se­gítsük. A gépek számszerű nö­vekedése lehetővé tette, hogy az egyénileg dolgozó paraszt­ság is igénybe vehesse a gép­állomás segítségét. Gépállomá­saink e téren — különösen az igaerővel nem rendelkező sze­gényparasztoknak nyújtsanak segítséget, mert ezzel mente­sítik őket a kulák igauzsorától. A szerződéskötések sikere ér­dekében gépállomásaink kérjék a pártszervezetek, tanácsok, termelési bizottságok segítsé­gét. A szerződéskötés nemcsak a termelőszövetkezetek érdeke, a gépállomásnak is, mert csak így tudja azt a felelősségteljes feladatát betölteni, amellyel a párt és kormány megbízta: jó­minőségű gépimunkával növel­ni a terméshozamot, s így erő­síteni a termelőszövetkezeti mozgalmat. A gépállomás jó munkája erőssé, vonzóvá teszi a szövetkezetét a kívülállók ré­szére. Ez a szövetkezeti tagság számbeli gyarapodását is elő­segíti. A gépállomási tanácsülé­sek még csak jobban igazolták e feladatok végrehajtásának szükségességét. Néhány nap múlva megkez­dődik a tavaszi munka. Gépál­lomásaink még egyszer tüzete­sen nézzék át a gépeket, áll­janak a földeken csatasorba, hogy mihelyt az idő, s talaj ál­lapota megengedi, megkezd­jék a munkát. Nagyobb gonddal és felelősséggel ápollak a községi apaállatokat Állattenyésztésünk tovább­fejlesztésének egyik feltétele az apaállatokkal való helyes gazdálkodás. A szaporulat mennyiségének alapvető té­nyezője az apaállatok helyes takarmányozása, erőnléti ál­lapota, egészséges tartása. Az utódok termelőképességének emelését leggyorsabban a nagyteljesítményű elődöktől származó apaállatokkal ér­hetjük el. Az említettek közül az elő­írás szerinti takarmányozás, az egészséges tartás biztosítása községi tanácsaink feladata. Az elmúlt években — külö­nösen a takarmány biztosítása terén — komoly akadályok voltak, ami az apaállatok idő­előtti elhasználódását ered­ményezte. Az 1954. évi tenyész­bika selejtezéseknek 55 szá­zalékát 2—4 éves korú, a te­nyészkan selejtezéseknek 43 százalékát 1—3 éves korú egyedek képezik. Jó lehet az egyes apaállatok értékét leg­biztosabban csak utóvizsgá­lattal lehet megállapítani, eh­hez pedig hat év a legalacso­nyabb tenyészbika életkor. Sertéstenyésztésnél a hely­telen apaállattartás a szaporu­lat csökkenésénél mutatkozik. Példa erre Hollókő község, ahol az apaállat túlzott igény- bevétele miatt az anyakocák átlagos ellése 3—4 darab ma­lac volt. A leggyengébb ta­karmányozás Felsőtold köz­ségben fordult elő, ahol a leg­nagyobb tenyészértéket kép­viselő cornwald tenyészkano­kat annyira gyengén takar- mányozták, hogy azok megbe­tegedtek. Legbiztosabb takarmányala­pot községi tanácsaink csak úgy tudnak biztosítani, ha a tartalékterületből minden te­nyészbikára 1,5—2 kh-t. te­nyészkanonként pedig 1 kh takarmánytermő területet biz­tosítanak. A területek beveté­séhez szükséges vetőmagot ezévben, a Megyei Mező- gazdasági Igazgatóság állatte­nyésztési osztálya biztosította. A tanácsok feladata, hogy a vetőmag földbe is kerüljön. Így a következő évben nem lesz takarmányozási nehézség. A tartalékterületek sok helyen gyenge táperőben lévő tala­jok. Ezek feljavítására az apaállatok trágyáját használ­ják fel. A fenti tanácsot kü­lönösen szívlelje meg Hont, Csesztve és Nógrádmarcal községek tanácsa, ahol a ve­zetők a vetőmagot vonakodva vették át, s azt takarmányo­zásra akarták felhasználni. A zavartalan takarmányozás biztosítása érdekében célszerű lenne ha a községekbe kihe­lyezett apaállatokat a legelte­tési bizottságok vennék át, a részükre biztosított épületek­kel s tartalékterületekkel. He­lyes lenne, ha a község költ­ségvetésében az apaállatok takarmányozására biztosított hitelkerettel is a legeltetési bizottsági elnökök értekezlete reményt nyújt arra, hogy ez­évben az apaállatok túlnyomó része a legeltetési bizottságok kezelésében lesz. Örhalom köz­ségben az átadás már meg is történt. Fábián István, a le­geltetési bizottság elnöke ígé­retet tett, hogy a jó gazda gondosságával vigyáz az állam vagyonát képező apaállatra; Az átadások után is megma­rad a tanácsok ellenőrzési jo­ga és felelőssége. A SZABAD MÁD Till PÁIYÁZATÁRA ÍRKfZlTT: A zöld takarmány ozás jelentősége a tejtermelésben A tejtermelés fokozásának legfontosabb elősegítője a ta­karmányozás, s ezen felül a zöldfutószalag kiszélesítése. A szocialista mezőgazdaságnak olyan tenyészállatokra van szüksége, melyek hosszú ideig vannak tenyésztésben. Ahhoz, hogy hosszúéletű tenyészálla­taink legyenek, tehenein­ket Okszerűen kell takarmá- nyoznunk. Azon kell lennünk, hogy a zöldtakarmányok ete­tését minél jobban kiszélesít­sük, tehát az év legnagyobb részében zöldön tartsuk álla­tainkat, de ha erre nincs elég készletünk, legalább is az alaptakarmányba adjunk zöl­det: Ott, ahol az adottságok megengedik, hogy állatainkat legeltessük, törekedjünk arra, hogy a legelőt minél jobban kihasználjuk, mert hiszen a tehén legfontosabb zöldtakar­mánya a legelő. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy 20—„ 25 kg jóminőségű legelőfű 8 liter tejre elegendő. Termé­szetes, csak zöldön tartani ál­latainkat nem lehet, mert a nagymértékű zöldtakarmány etetése az állatoknak hasme­nést okoz. Nézzünk egy példát, mely egy 600 kg-os tehén életfenn­tartására, 5 kg tej termelésé­hez szükséges. 25 kg cukor­répafej, 3 kg búzapolyva, 3 kg rétiszéna, 2 kg búzaszal­ma, őszi. Most nézzünk egy táblázatot, mely az év leg­nagyobb részében zöldtakar­mányt nyújt teheneinknek. Megetethető Etethető idő: kg: őszi rozsoskeverék bükkönnyel IV. 25—V. 2. 60 Bíborhere IV. 25—V. 10. 50 Őszi búzáskeverék őszi bükkönnyel V. 10—V. 25. 50 Baltacím V. 15—V. 31. 50 Tavaszi zabosbükköny VI. 15—VI. 30. 60 Nyúlszapuka, vagy lucerna. 2. kasz. VI. 15—VII. 10. 50 Kukorica csalamádé VII. 15—VII. 31. 80 Szudáni fű VI. 15—VII. 31. 40 Lucerna III. és vöröshere II. kasz. VIII. 1—VIII. 20. 50 Csalamádé II. vetésű VII. 20—VIII. 31. 80 Csalamádé III. vetésű IX. 1—IX. 15. 80 Leveles cukorrépafej IX. 15—X. 15. 40 Fehérmustár X. 5—X. 15. 25 Csalamádé tarlóvetés X. 10—X. 30. 80 Takarmánykáptoszta XI. 1—XII. 15. 30 A zöldtakarmányozás meg­kezdésekor ügyeljünk arra, hogy fokozatosan térjünk rá, ami azt jelenti, hogy fokoza­tosan emeljük a napi adagot. Ajánlatos a zöldtakarmányo­zás megkezdésénél a zöld kö­zé szalmát szecskázni. Azért szecskázni, mert ha nem szecskázzuk, a tehén a zöldet kiválogatja és a szalmát meg­hagyja. Az olyan takarmányt — mint az előbbi példában láttuk, amely egy 600 kg-os tehénnek szükséges — aján­latos és fontos, hogy pácol­va, vagy füllesztve etessük. H a takarmányt pácoljuk, úgy a szalma és a törek is megpuhul és az állat szíveseb­ben fogyasztja. Ügyeljünk ar­ra hogy a szálastakarmány legnagyobb (lucerna, vagy ré­tiszéna) részét a tehenek ma­gában kapják. Óvakodjunk a nedves, har­matos, fiatal lucerna vagy vöröshere etetésétől. mert ezek felfúvódást okoznak. Ha ezekkel mégis etetjük, ajánla­tos szénával, vagy szalmával keverni. Répafej etetéskor a gázok lekötésére adjunk szá­lastakarmányt. vagy tavaszi szalmát. Ha abrakot is etetünk, abba tegyünk 100 gramm fa­szénport. Ha nincs legelő, de viszont zöldtakarmány van, az állatokat jártassuk, vagy mi­nél többet tartsuk kifutók­ban. Csak annyi zöldtakar­mányt készítsünk be, amit az­nap feletetünk. Ha a zöldta­karmány fölhalmozódik, be­melegszik és etetésre ártal­mas lesz. Szocialista nagyüzemeink arra törekedjenek, hogy a téli időkre elegendő szálastakar­mányt raktározzanak. Ha zöldtakarmányozásra törek­szünk, emelkedik a tejterme­lés. Aranyosi István Szécsény, Mezőgazdasági Technikum

Next

/
Oldalképek
Tartalom