Szabad Nógrád. 1955. március (11. évfolyam. 18-26. szám)

1955-03-12 / 21. szám

6 SZABAD létlBAD 1955 március 12. A rádió műsorából SiP^O'ífiT A DISZ Központi Vezetősége, az OTSB és a SZOT közös felhívása tömegversenyek rendezésére A DÍSZ Központi Vezetősége, az OTSB, valamint a SZOT közös fel­hívást bocsátott ki hazánk felsza­badulásának 10-ik évfordulója ünnepségére, valamint a DISZ II. kongresszusa tiszteletére rende­zendő tömegversenyek megren- dezésére. DiSZ-szervezetek és úttörőcsa­patok! A DISZ- és űttöröszervezetekre az a feladat vár, hogy a felsza­badulási és kongresszusi verse­nyeket az Ifjúság százezreinek testnevelésére és fizikai felkészí­tésére használják fel. A felszaba­dulási és kongresszusi versenyek az ifjúság minden rétegének biz­tosítják a sportban való részvé­telt. A DiSZ-szervezetek a sport­szervekkel, tömegszervekkel és oktatási szervekkel összefogva te­gyék lehetővé, hogy az üzemi, fa­lusi fiatalok és a tanulóifjúság legszélesebb tömegei kapcsolódja­nak be a versenyekbe. A versenyek alapját az orszá­gos sportnaptárban szereplő sportágak alkotják, amelyek kü­lönösképpen a falusi, üzemi, is­kolai sportkörök és a DlSZ-Szer- vezetek tevékenységére épülnek. Ezek: üzemi fiatalok részére ren­dezett mezei futóversenyek, alap­fokú tornészbajnokságok, üzemi sportünnepélyek, falusi fiatalok' részére mezei futóversenyek, röplabda-kupa, kerékpár-verseny, az egyetemi ifjúság, részére me­zei futóbajnokság, főiskolai szpár- tákiád. tavaszi úszó tömegvers.e- nyek, középiskolások részére: fel- szabadulási verseny. és ifjúsági szpártákiád, Úttörő Ifjú Békehar­cos tornaverseny, általános isko­lák tornatömegversenye, úttörő- házak országos tömegversenye, az egész ifjúság számára rendezett alapfokú lövészbajnokság. Ezen túlmenően a DISZ- és úttörőszer­vezetek önálló sportrendezvé­nyekkel tegyék színessé és gazda­gítsák felszabadulásunk 10. év­fordulóját, a kongresszus előtti heteket labdarúgó, röplabda, ké­zilabda-mérkőzésekkel, váltóin­MÁRCIUS 13 SPORTMŰSORA: Az NB l-es sorsolás szerint a Salqótarláni Bányász Budapesten a Budapesti Vasas ellen játszik bajnoki mérkőzést. A fővárosi csapat az eddiq lelátszott mérkő­zéseken jobban látszott a salqó- tarlániaknái. s így iobb eredmé­nyeket is ért el. Azonban a Bá­nyász-csapat ellen nem Igen szo­kott menni a Vasasnak. Éppen ezért mindhárom eredmény le­hetséges. Az NB ll-ben a Salgótarjáni Va­sas— Békéscsabai Építők mérkő­zés kerül sorra Salgótarjánban. Az utóbbi mérkőzésen vereséget szenvedett Cegléden a Vasas, a Békéscsabai Építők ugyancsak Megyénk falusi sportköreinek vezetőség választásairól: tással, kerékpárversenyekkel. A versenyeket országszerte a DISZ kongresszusa napjáig rendezzék meg a falvakban, községekben já­rásokban, üzemekben, iskolákban és a városokban. A versenyekét bejelenteni a TSB-kné!, oktatást osztályokon és DlSZ-bizottságok- ná! lehet. Részletes tájékozta­tókat a járási és megyei DISZ- bizottságok adnak a DlSZ-szerve- zetek részére. Minden DISZ-szervezet és DISZ- vezető kapcsolódjék be a helyi versenyek előkészítésébe, rende­zésébe, tevékeny részvételükkel járuljanak hozzá hazánk felszaba­dulásának 10. évfordulója és a DISZ II. kongresszusának méltó megünnepléséhez. Sportvezetők és sportolók! Szaktudástokat, tapasztalatai­tokat felhasználva segítsétek, szervezzétek az ifjúság sportren. dezvényeit. Járuljatok hozzá lel­kes és odaadó munkátokkal a felszabadulási és kongresszusi sportversenyek sikeres előkészí­téséhez. Tanítsátok és vezessétek a fiatalokat, hogy megismerjék _a sportban rejlő szépséget, erőt, amelyre hazánkban nagy szük­sége van minden fiatalnak. Olyan fiatalokat neveljetek a sporton keresztül, akik a testne­velésben és sportban szerzett ké­pességeiket felhasználják minden­napi életükben, a munkában, a tanulásban egyaránt, akik kemé­nyen tudnak harcolni saját jövő­jükárt és az egész világ dolgozól- nák Jövőjéért. Kéréssel fordulunk minden sportszervezethez, tömegszerve­zethez, oktatási, szervhez, sport­vezetőkhöz, pedagógusokhoz, sportolókhoz, valamint az összes sportkedvelőhöz, hogy szaktudá­sukat felhasználva vállaljanak részt a felszabadulás! és kong­resszusi versenyek munkájában, s ezáltal is segítsék elő annak sik». rét. vereséget szenvedett odahaza. A két csapat találkozójából a hazai csapat győzelme valószínűbb A megyei labdarúgó-baino1 1- ban a következő mérkőzése rülnek lelátszásra: Nagybá ban: a Nagybátonyi Bányász Üveggyár, Zagyvapálfalván: 1 vapálfalvi Bányász —Zaqyvapál- falvi Építők. Salgótarjánban: St. Vörös Meteor —Forqácsi Bányász, St. Tűzhelygyár —St. Erőmű, St. Vasas II —Klsterenvei Bányász. Jobbágyiban: Jobbáqyi Vasas — St. Dózsa. Salqón: Sajgói Bányász — Baqlyasallai Bányász. Balassa­gyarmaton: Balassaqyarmaíi Lo­komotív— Mátranováki Bányász. 1955. MÁRCIUS 14—20-ig HÉTFŐ KOSSUTH-RADló: 8.30: Zeneka­ri hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztályának. — 10.10: Pillitz Alice zongorázik. — 10.30: Óvo­dások műsora. — 11.00: Opera­részletek. — 11.30: Vesszőfutás. Elbeszélés. — 12.10: Operettkettő­sök. — 12.45: Vízilovak és elefán­tok kozü't. űtirajz. — 13.00: Ma­gyar népdalok, csárdások. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Heti zenés kalendárium. — 15.40: Zongoraműsor. — 16.00: Az Ifjú­sági Rádió természettudományos folyóirata. — 16.25: A középisko­lások zenei műsora. — 16.40: Dé­nes Vera gordonkázik. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Mi újság Kazincbarcikán? — 18.20: Német mesterek kóru­sai. — 18.40: Az Ifjú Figyelő pos­tája. — 19.00: MAGYAR—SZOV­JET BARATSAG HON APJA. Elő­adás Prokofjev muzsikájáról. — 20.20: Tánczene. — 21.00: Mi új­ság a tudomány és technika vilá­gában? — 21.20: Nagy mesterek kedvelt műveiből. — 22.10; Tíz perc külpolitika. — 22.20: Ha­zánk zenei életéből. — 23.30: Safran gordonkázik, Oborin zon­gorázik. — 0.10: A Magyar Rá­dió népi zenekara látszik. PETÖFI-RADIÓ: 6.50: Fúvós­Indulók. — 14.00: Operarészletek. — 15.00: A Magyar Rádió kis­együttese játszik. — 15.40; Ki volt nekünk Petőfi Sándor? Elő­adás. — 16.00; Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Körösi Dudus Zoltán és zenekara játszik. — 17.00; Kultúrotthonok énekkarai énekelnek. — 17.25: A dollár ál­arc nélkül. — 17.40: Uj szovjet filmek zenéjéből. — 18.00: Titta Ruffo énekei. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Népdalok Petőfi ver­seire. — 19.30: Jeszényin költé­szetének ismertetése. — 20.00: Mai operákból. — 20.20: Sport- híradó. — 20.40; Weiner: Magyar szvit — 21.10: Népi zenekarok hangversenye. — 21.45; A csil­lagszemű asszony. Elbeszélés. — 22.00: Esti hangverseny. KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: A Szek­szárdi Népi Zenekar játszik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — 9.15: üttörö-híradó. — 10.10: Strauss: Keringőszvit. — 10.42: Halló, itt Peking! A Kínai Rádió műsorából. — 11.00: Nők ne­gyedórája. — 11.15: A Moszkvai Nagyszínház zenekara játszik. •— 11.30: A Sántha-család. Részletek Juhász Ferenc költeményeiből. — 12.15: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 13.00: Köny- nyű hangszerszólók. — 13.30: Operettrészletek. — 14.25: A zenetörténet híres gyermek­darabjai — 15.00: Versek Petőfi Sándorról. — 15.40: Magyar operákból. — 16.20: Tavaszi eső. Rádiójáték. — 17.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 17.30: A magvar történelem forradalmi dalaiból. — 18.00: Egy év­tizede ... — 18.20: Az Alek­szandrov-együttes és a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag ér­demrenddel kitüntetett művész- együttesének műsora. — 18.55: Ozorai példa. Színjáték három felvonásban. — 22.20: Operett­zene. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: A Ma­gyar Rádió "népi zenekara ját­szik. PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Fuvola és gitár műsor. — 14.00: Népek dalai és kórusai. — 14.30: Ma­gyar fúvószenekarok műsora. — 14.40: Ritkán hallott Petőfi-ver- sek. — 15.00: Kedvelt melódiák. — 16.00: Népdalok és csárdások. — 17.00* Kamarazene. — 17.30: Mivel ültessük be virágosker­tünket? Előadás. — 17.45: Tánc­zene a népi demokratikus rá­diók műsorából. — 18.30: Az énülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.00: Petőfi és a zene. Előadás. — 19.50: Csaj­kovszkij: Zongoratrió. — 20.40: Előadás Derkovfts Gyuláról. — 21.00: Felgördül a függöny. Részletek a miskolci Déryné Színház műsorából. — 22.00: A Textilszakszervezet Központi Népi Együttesének zenekara játszik. — 22.28: Muszorgszkij: Egy ki­állítás képei. S7FRDA KOSSUTH-RADIO: 8.30: Népsze­rű operarészletek. — 10.10: Nar»-v muzsikusok leveleiből — 10 30: óvodások műsora. — 11.00* Az Uráli Népi Etrvüttes és a Moldvai Népi Hangszerek Eevüttesének műsora. — 11.30: Részletek a magyar forradalmi sajtóból. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Szü­lőknek — nevelésről. — 13.20: Híres prímások műsorából. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Könnyű kamarazene. 15.20: A vi­lág végén. Rádiójáték a Moszkvai Rádió műsorából. — 16.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Tudósítások a világ minden tájáról. — 17.25: Az Állami Népi Együttes műsora. — 18.00: A vi­rágzó mezőgazdaság útján. — 18.30: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikátl — 20.20: Juta- lomjáték. Rózsahegyi Kálmán. — 21.20: Tánczene. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Ma­gyar Rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. — 23.30: Hanglemezek. — 0.10: Csillagos dalok PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Csárdá­sok. — 14.00: Művészlemezek. — 14.40: Könnyű zenekari hangver­seny. — 15.20: Fali és Huszka operettjeiből. — 16 20: Irodalmi műsor a hallgatók kívánságára. — 16.50: Lengvel népdalok. — 17.20: Orosz nyelvtanfolyam ha­ladóknak. — 17.40: Hangverseny régi mesterek műveiből. — 18.30: A magyar munkásosztály harca a hatalomért a felszabadulás Után Előadás. — 18.50: Mai ope­rettek. — 19.30: Az épülő kom- kiunizmus nagy országában. — $0.00: Kórushangverseny. — fe0.20: Sporthiradó. — 20.40: bperarészletek. — 21.30: Ahogy |z orvos látja . — 21.30: Nép- lene. — 22.30: Mesélő muzsika. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RADIö: 8.30: Zene­kari hangverseny. — 10.10: Régi magyar müzsika. — 10.50: Ba­lettzene. — 11.30: Zászlóvivők. Részletek Goncsár regényéből. — 12.15: Szecsödy Irén és Si­mándy József operaáriákat éne­kel. — 13.00: Ismeretterjesztő műsor. — 13.20: Suppé és Zel­ler operettjeiből. — 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.00: A Csehszlovák Hadsereg központi zenekara játszik. — 16.20: Ver­sek. — 16.40: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Községpolitika a megvalósulás útján. — 18.20: A Rádió mu­tatta be. Zenés összeállítás. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Könnyű zene. — 20.40: Donizetti: Lam- mermoori Lucia. Dalmű három felvonásban. — 23.02: Kellemes szórakozást. Hanglemez. — 0.10: Vörös Sári és Mindszenti Ödön népdalokat énekel. PETŐFI-RADIO: 6.50: Népdal- feldolgozások, kórussal. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 14.40: Népdalok. — 15.00: Szegény sze­relmesek krónikája. — 15.30: Gáncs Edit énekel. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Zeneszerzői arcképek: Bi­zet. — 17.25: Népek zenéje. — 17.45: A Kaspi alföldön. Elő­adás. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Kritikusok fóruma: Pándi Pál. — 19.00: Operettrészletek. — 19.30: Daloló szovjet föld. — 20.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.40: Magyar táj — magyar ecsettel. Szeged. — 21.10: Tánczene. — 21.30: Sporthiradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Zene­kari hangverseny. PÉNTEK KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Népda- lók és nóták. — 9.00: Tömegda­lok. — 9.10: Toldi Tihanyban. Ifjúsági rádiójáték. — 10.10: Mar.jay Erzsébet énekel. — 10.30: Mi újság az óvodában? — 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Film­zene. — 11.30: Operaindulók. — 12.15: A magyar rádió népi zene­kara játszik. — 13.00: Tánczene. — 14.25: Üttörőhíradó. — 15.10: Legkedvesebb verseimből. El­mondja Mészáros Ági. — 15.35: Részletek Kemény Egon rádió­operettjéből. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola VIII. osztályának. — 16.20: Fia­talok sporthiradója. — 16.40: Gudrun Wuestemann és Gerhard Unger énekel. — 17.10: Az em­ber származásának bizonyítékai. Előadás. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: „Söp- rik a pápai utcát...” Látogatás Pápán. — 18.30: Magyar népi muzsika. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikátl — 20.20: A Magyar Rádió szimfoni­kus zenekara játszik. — 21.30: Sporthiradó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tánczene. — 22.50: A villamosvezető. Bodó Béla karcolata. — 23.00: A Len­ivel Rádió zenekara játszik. — 23.30: Lassan leszáll az éj . . . — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Mendels­sohn: Koncertkeringő. — 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népek dalai. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Szendlay László és zene­kara játszik. — 16.40: Zenekari hangverseny. — 17.30: Képeslap Rómából. — 18.00: Kamárazene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: A Lengyel Rádió szimfonikus zene­kara és énekkarának műsora. — 19.40: A postamester. Rádiójáték. — 20.45: Szól a harmonika. — 21.00: 900 millió... — 21.30: Az orosz operairodalom remekei. II. — 22.20: Liszt műveiből. Vízszintes: 1. ö is a maavar szabadságért harcolt. 13. Mutató­szó. 14. öltözet. 15. Szaladj. 16. Fél cikk! 18. Szamár szó. 20. T. Z. 22. Ideiét múlla. 26. Ellentétes kötőszó. 27. Kutyáik. 29. Félig sikerült móka! 30. Ácsára való. 32. Táplál. 33. Itt halt mea a víz­szintes 1. 35. A táviratban lát! 37. K. E. 38. NIM keverve. 39. Be­cézett Etel. 41. Gőzölöa. 44. Te­hénpásztor. 6. E. N. 47. Ranaiel. 48. Fegyver. 50. Naavon naav piszok. 51. Adeni mássalhanazók. 52, Érzé’-szp^v. 53. Szom lám ol­tottam. 54. Egyik híres opera. Füagőlegcs: 1. Egvik fehó**- neműm. 2. Ugyanez a rómaiaknál! 3. Suszterszerszém. 4. A vízszin­tes 1. katonái. 5. Meglepetésünk­ben mondjuk. 6. Zavarbahozott Ica! 7. Monte Cristo ebből a vár­ból menekült. 8. Szalad. 9. A tal­pasok vezére volt. 10. R. S. 11. Fnchen v^n| 12. Hír^ clg*5"”' 17. Egy fél baba! 19. Rádióban van{ 21. Vásárolta. 23. Visszáia­SZOMBAT K0SSUTH-RAD16: 8.30: Táncok fúvószenekarral. — 8.50: Szov­jet operettrésziétek. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművészeti Főiskola hall­gatóinak hangversenye. — 11.30: Hogyan qyóqyíthatók az ideges eredetű szívzavarok? — 11.40: Üzemi kórusok énekelnek. — 12,15: Dallal — tánccal a világ körül. — 13.00: Andrásból csendőr lett. Novella. — 13.20: A Magyar Rádió népi zenekará­nak műsora. — 13.40: Szórakoz­tató fúvószene. — 14.25: új Ze­nei Újság. — 15.20: Emlékezés a Maqyar Tanácsköztársaság di­csőséges napjaira. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Szövetkezeti Híradó. — 16.40: Borodin: Zongoraötös. — 17.10: Szovjet népi együttesek hang­versenye. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánc­zene. — 18.20: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.00: összeállítás a magyar dal­játék születéséről. — 20.20: Tarka-barka. Vidám zenés mű­sor. — 22.20: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.50: Filmzene. — 14.00: Operettrészletek. — 14.50: Mesterségem a halál. Könyvismertetés. — 15.20: Wag­ner „Walkür” című operájának ismertetése. — 16.20: Magyar természettudósok arcképcsarno­ka. — 16.40: Tánczene. — 17.05: Miről Irt a Vörös Újság? — 18.00: Földrengés. Elbeszélés. — 18.30: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: Külpolitikai ka­lauz. — 19.10: Híres előadó­művészek hangversenye, — 19.45: Zala megyei írók műveiből. — 20.00: A Magyar Néphadsereg művészegyüttesének kórusa éne­kel. — 20.20: Sporthiradó. — 20.40: Operarészletek. — 21.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 21.50: A Rádió szim­fonikus zenekara játszik. VASÁRNAP KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Egv fa­lu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi le­vél. — 10.10: Kíváncsiak klub­ja. — 11.00: Itt a tavasz... — 12.15: Jó ebédhez . szól a nóta. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát! — 13.30: Hangos Nap­tár. — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: Műsor Tatabánya felszabadulásá­nak emlékére. — 16.30: Helyszí­ni közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 17.15: Zenés vasárnap délután. — 17.40: Kin­cses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában — 20.20: Szabadság — szere­lem. A Rádió irodalmi folyó­irata. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: Du- najevszkíj-est. — 23.00: Buda- pest hangversenytermeiből. — 0.10: Magyar népdalok. PETŐFI-RÁDIó: Színes magyar muzsika. — 9.00: Rácz Béla és zenekara . játszik. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek táncai. — 1-1.85: Utazás Dél-Ameri>kában. Hanglemezek. — 12.30: Kosztolányi Dezső két el­beszélése. — 12.55: Müvészie­mezek. — 14.00: Klasszikus ope­rettek. — 15.00: A tudomány tíz éve. Beszélgetés Somos And­rás professzorral. — 15.20: , Fo­nó” ... Népdalok, népballadák, népmesék. — 16.00: Nagy írók megzenésített müvei. — 17.00: Hegyek varázsa — szvit. — 17.15: Helyszíni közvetítés ez út­törők és középiskolások „Szel­lemi öttusa” versenyének díjki­osztó ünnepélyéről. — 17.55: Szimfonikus zene. — 19.10: Arc- képcsarnok. — 19.45: Magyar népi muzsika. — 20.20: A „Tar­tós békéért, népi demokráciáért!” című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószene a baráti rádiók műsorából. — 22.00: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja.) ról! 24. Az őz is ez. 25. Less ösz- sze vissza! 28. Idegen leánvnév. 31. A. T. 32. Nem enaed érvénye­sülni. 34. Érzékszerv. 36. Ufába való. 38. Ilonkához szól íav a ba­rátnőié! 40. Csináld. 4-> Illáit, és Egér teszi. 44. Németül jó. 45. Fél szakáll! 49. Y. I. Beküldendő a ví-szintes 1. 33. függőleges 4, 9, 12 sorok Beküldési határidő: március 17. Ä megfejtők közül az elmúlt rejtvényünkhöz sem mellékelték sokan a „Vasárnapi feltörő” fel­írást. Aki ezt elmulasztja, a he­lyes meqfeltés ellenére sem vesz részt a sorsolásban. A III. 5-i számunkban közölt reltvénv helves megfeitése: Arany János Toldija, Toldiak. A helves megfejtők közül az .-'áht-iai' nyertek könyvjutalmat: Herczeg Istvánná Homokterenye. Galbács József Salgótarján. Mácsík Sándor Romhány, Dénes János Szécsénv. A könyveket postán küldlük el. GYÖRKY ELVTÁRS TRJÍSÍTÍTTÍ VÁLL/VLÁSÁT Gyürky Zoltán, a balas­sagyarmati járás MSZT agit-prop. titkára február 19-én MSZT tagtoborzási versenyre hívta a megye valamennyi járási tanácsát. Vállalta, hogy felszabadu­lási ünnepünk tiszteletére a járási tanács valamennyi dolgozóját — számszerint 150 főt — beszervezi a Magyar—Szovjet Társaság tagjai sorába. Gyürky elv­társ betartotta adott sza­vát. Február 28-ra — tehát öt héttel a vállalt határidő előtt — teljesítette vállalá­sát: a balassagyarmati já­rási tanács valamennyi dolgozója tagja a Magyar— Szovjet Társaságnak. Dicséret illeti Gyürky elvtársat derekas, jó mun­kájáért. HÍREK A balassagyarmati Palóc Múzeumban minden hét pén­tekén ingyenes lemez-esteket rendez a TTIT. Az esteken Beethoven, Mozart, Wagner, Verdi, Musszorgszkij és más zeneszerzők műveit hallhat­ják a látogatók. Réti Zoltán és Bertalan Ákos az alkal­makként műsoron lévő zene­művekről és zeneszerzőkről tartanak előadást. Vasárnap bensőséges ün­nepséggel kezdődött meg Szécsényben a magyar—szov­jet barátsági hónap. Szigeti Béla tartott ünnepi beszédet, majd a honvédség és a helyi kultúrcsoport kultúrműsora következett ezután. Leszállított áruk boltja nyílt Szécsényben a Földművesszö­vetkezet kezelésében. A bolt már az első napon igen nagy forgalommal kezdett. BÍRÓSÁGI ÍTÉLET Engedély nélkül vágott ser­tést Józsa Kálmán gyári mun­kás, nagyióci lakos. A szécsé- nyi járásbíróság 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. SZABAD NóGRAD Az MDP Nógrádmeqyet Párt­bizottságának lapja Felelős kiadó: Hajdú ózsef Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Salqótarlán, Rákóczl-u. 92. "elefon: felelős szerkesztő 14—41 ipari rovat 14—40 Mezöeazdasáel rovat 14 — 42 Belpolitikai rovat 14—49 Kladóhivatal-vezetö 17—21 Kiadóhivatal 16 — 21 Szikra Lapnyomda Rudaoest. VIII. Rökk SzIIárd-n F Felelős vezető: Kulcsár Mihály Szécsényfelfaiuban a sportkör tagjai és a község sportszerető dolgozói február végén ültek össze, hogy az eddig rosszul dolgozó sportköri vezetőség he­lyett úlat. aktívabbat válassza­nak maguk közül. Olyanokat, akik arra érdemesek, akik min­dent megtesznek a köség sport­jának fejlesztése érdekében. .A választás megtörtént, de nem je­lent meg ezen a választáson sem a járási TSB képviselője, sem pedig a Megyei TSB megbízottja, így adódott, hogy a szécsényfel- t'alusi sportvezetőség választá­son csak 4 tagú vezetőséget vá­lasztottak. mivel senki nem adta meg nekik az útmutatást, hogy az új vezetőség 7 tagú kell, hogy legyen. Azonban ezt a hiányos­ságot pótolni fogják, mint ahogyan ezek a lelkes dolgozók mondották, a közeli hetekben még három DISZ-taeot választa­nak be a már meglévő új sport­köri vezetőség soraiba, hogy így még Jobban megerősödve, in­duljanak az 1955-ös sportévnek. Az új vezetőségben helyet ka­pott: Kuris Ferenc, Dankó Géza, Bodi Ferenc.. Saját Miklós. Szurdokpüspökiben: a sport­köri vezetőségválasztáson kevés volt a megjelent sportköri tagok száma, de ennek ellenére jónak mondható a gyűlés lefolyása. A vezetőségbe már nőket is válasz­tottak, Így kerültek a vezetőség­be Benyus Ica és Roláki Mária. Eqyházasqerqén a sportkör előző elnöke elzárkózott a be­számoló elől, s nem volt hajlan­dó megtartani azt. A választás során ezután Tóth László, Goda Lajos menyus, Goda Imre, Barta Béla. Kovács István, Kazaraclci István, László István és László József személyében olyan veze­tőség került a sportkör élére, akikben nem fog csalatkozni a község sportszerető társadalma. Csesztvén hatalmas lelkese­déssel választották meg az új vezetőséget. A község lakóinak mintegy 30 százaléka vett részt ezen a sportszempontból igen fontos megmozduláson. Drégely patánkon igen jő szer­vezés után példás lefolyású volt ez a sportmegmozdulás. Vasár­nap délelőtt 11 órakor a párt­helyiségben jöttek össze a sport- szeretők hogy megválasszák azokat, akik a továbbiakban irá­nyítani és vezetni fogják a köz­ség sportját. Igen sok nő is részt vett ezen a gyűlésen. A sportve- zetőségvSlasztáspn Is láthattuk, hogy ahol a párt, a DISZ. a köz­ségi tanács és a sportvezetőség együtt dolgozik, a siker nem ít maradhat el. Ez Drégelypalán- kon látható volt. A drégélypa- lánki sportvezetőségválasztá megrendezéséből, s az egész y \ lasztás lefolvásáról néldát ve’; i, nénelc olyan községek, ahol r nem voltak meg a választást a Mátraszőllősön. már nem volt. Ez a vezetőségválasz, gyűlés nem mondható jónak.,1 a DISZ nem adott semmi sej, séget a gyűlés megszervezi' hez. Egyedül a tanácstltl végzett mindent, s ez azut meg is látszott. Pedig a pászt Járás 3-ik legjobb sportközségé tői sokkal többet vár megyénk sporttársadalma. Honton a balassagyarmati jé rás egyik kis községében i meghirdették a sportvezetőség választást. Azonban a DISZ errfi nem vett tudomást. Hiszen a VB titkár eltávozott a községből és az utasítást nem adta át senki­nek, hanem a fiókjába zárta, így nem tudták kellőképen megszer­vezni ezt a gyűlést. A TSB sem tudott kellő segítséget adni a honfiaknak. így a vezetőségvá­lasztó gyűlés nem sikerült. APRÓHIRDETÉSEK Eladó iókarban lévő mélv baba­kocsi. Cím a kiadóban. Férfi raktári munkaerőt fel­vesz a Papír- és Irodaszerérté- kesítő Vállalat (volt Textil nagv- ker. épületében). A szécsényi Tangazdaság érte­síti a meeve tsz-eit és doleozö parasztságát, hogy f. hó 14-én. hétfőn, délelőtt 10 órakor 5 darab vegyeskor;! és ivarú csikót fos elárverezni Szécsénvben a gazda­ság központi irodája előtt. Az ár­verezésen részt vehet minden tsz. vagy egyénileg dolgozó paraszt, aki az árverés befejezésekor vé­tel esetén csikónként 1000 forint bánatpénzt lefizet, továbbá az ár­veréstől számított 3 napon belül a telies vételárat kiegyenlíti és ugyanakkor igazolja, hogv a vé­telár minden 500 forintja után 125-kg szemestakarmánvt. melv 15 százaléknál nem magasabb víztartalmú morzsolt k”v'm*r-áh'e-! illetve árpából vagy zabból ' állj a Terménvforgalmi Vállalat bár­mely telepén mázsánkint 280 fo­rintos vételáron átadott. A csikók átadása a vételár telies kiegészí­tése alkalmával a iárlatlevé! egvJ idei átadása mellett történik. A» átírás költségei az eladót terhelik. VASÁRNAP I FEJTÖRŐ 1955. III. 12. Szerkeszti: Béres Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom