Szabad Nógrád. 1955. január (11. évfolyam. 1-9. szám)

1955-01-01 / 1. szám

1955 január I. SZABAD NŐCRAD 3 FEJLŐDÉSÜNK ÉS ÚJ TERVEINK Ismét egy év múlt el a fe­jünk fölött. Ez az év hatal­mas lépést jelentett ipari üze­meink fejlődésében, dolgozó népünk jobb munkakörülmé­nyeinek, a korszerűbb terme­lés kialakításának terén. Az 1954-es tervévnek szinte egyet­len napja sem volt, ame’y vagy az egyik, vagy a másik üzemünkben ne adott volna újat, ne segítette volna a szo­cialista termelési mód kialakí­tását. Ma sem könnyű bányásznak lenni, de pártunk — és kor­mányunk minden igyekezeté­vel azon van, hogy a nehéz testi munkát korszerű terme­lési berendezések beállításá­val megszüntesse. Az elmúlt évben éppen ebből a célból 149 da­rab villamosmotor, 70 darab villamos szénfúrógép, 40 da­rab fejtőkalapács, 31 darab kőzetfúrókalapács 25 darab villamos robbantógép érkezett a Nógrádi Szénmedencében. Ezek a gépek a bányászok igazi segítőtársaivá váltak a termelőmunkában. Ugyancsak a jobb munkakörülmények megteremtését segíti elő az el­múlt évben kapott 10 darab légturbinás csőventillátor, 33 darab különböző centrifugál, 29 darab szivattyú. A kitermelt szén elszállítá­sának korszerűsítésére 26 da­rab rázócsúszdát, 18 darab ka­parószalag berendezést, 1000 folyóméter gumiszalag beren­dezést, 39 darab egydobos vil­lamos vitlát, 7 darab végtelen kötelű szállítógépet kapott a szénmedence. Már magában ezek a gépi berendezések is hűen tükrözik az 1954-es tervév segítségét. Ezeken kívül azonban még jgy egész sor olyan intézke­dést foganatosítottak, amelyek korszerűbbé teszik a terme­lést és a dolgozókról való lel­kiismeretes gondoskodásról tanúskodnak. Katalin-bánya- üzemnél üzembehelyeztek egy 30 vagonos bunkert, Kányáson elkészült a légaknaház, befe­jezés előtt áll a főaknaház. A tiribesi bányákról a nagybáto- nyi osztályozóhoz kötélpályát építenek, ami év végére 80 százalékban elkészül. Kányáson elkészült egy korszerű javítóműhely és a dolgozók tisztálkodására egy ideiglenes fürdő. Folyamatba van a kányási 96 személyes legényszálló építése. A kiste- renyei legényszálló építése pedig már a befejezéshez kö­zeledik. Kisterenyén ezenkí­vül az üzemi konyha és étkez­de építése is befejezéshez kö­zeledik. Ezek csak kiragadott példák abból a hatalmas egységből, amely az 1954-es tervévben gazdagította szénbányászatun­kat, segítette dolgozóinkat a kedvezőbb munka- és életkö­rülmények elérésében. De ha megnézzük megyénk többi ipari üzemeit is, min­denütt azt tapasztaljuk, hogy az ötéves terv utolsó éve igen termékeny volt az üze­mek fejlődésére nézve, a dol­gozók szociális ellátottságának megjavítása terén. A Salgótarjáni Acélárugyárban például 18 darab új szegverő­gépet állítottak munkába, a zárt ciklusú kapagyártásra közel egymillió forintot for­dítottak. Az egészségesebb munkakörülmények megte­remtése érdekében légkicseré­lő és elszívó berendezéseket kaptak a gyár dolgozói 276 000 forintos beruházással. A gaz­dasági szerszámgyárban mun­kába állítottak egy 6 000 méterkilogramos légkalapácsot, munkavédelmi és balesetelhá­rítóberendezésekre pedig 122 ezer forintot költöttek. Az üzemfejlesztés és jobb munkakörülmények megterem­tésén kívül WC-k, fürdők és öltözők építésére közel egy félmillió forintot fordítottak, üzemi üdülőre 66.000 forintot, kétszer 56 lakásos építkezésre pedig 3 800 000 forintos beru­házási keretet használtak fel. A Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói tehát szintén megkap­ták részüket az új szakasz po­litikájának 1954-es esztendejé­ben. Azonban tőlük is sokat vár az új szakasz politikája. Az acélárugyár dolgozói van­nak hivatva’ a mezőgazdaság fejlesztésének elősegítésére. Kapák, villák és ásók százez­reit küldték falura, hogy a földműveléssel foglalkozó me­zőgazdasági szerszámellátás biztosítva legyen Ezenkívül egy egész sor mezőgazdaság gép- alkatrészt is gyártottak, amely- lyel a mezőgazdasági termelés korszerűsítését segítették elő. Az új szakasz politikájának megvalósításának egy másik fontos üzeme a Salgótarjáni Tűzhelygyár. Az ország kályha- és tűzhely- szükséglete csaknem teljes egészében innen kerül ki. Az új szakasz politikája azonban egyre nagyobb igényt támaszt a kályha- és tűzhely-ellátás te­rén. Ezért már az 1954-es terv- év végén megkezdődött a gyár átszervezése, hogy az új terv­évben a megnövekedett tűz­helyszükségletet kielégítsék. A tűzhelygyár a kályhagyártást más üzemnek adja át, tűzhely­ből viszont 66 százalékkal ké­szít többet az eddiginél. Az átállás következtében a kéziformázás feleslegessé vá­lik, ugyanakkor beállítanak négy darab új légnyomású for­mázógépet. A galvanizáló üze­met négy kádról tizenhat kád­ra fejlesztik fel, három vizes dobház helyett kilenc darab vizes dobházat állítanak be. A zománcozóban megkezdték a negyedik kemence építését, a 100 kilogrammos dobokat 200 kg-os dobokkal cserélik föl, de ezenkívül még egy egész sor változást tettek folyamatba, hogy a párt- és kormányhatá­rozatoknak megfelelően segíte­ni tudják a dolgozók szükség­leteinek kielégítését. A tűzhelygyár átszervezése nemcsak a dolgozók jobb tűz­helyellátást jelenti, hanem komoly ígéretekkel van a tűz­helyek előállítási költségének csökkentésére is. Előrelátható­lag az átszervezésbe befekte­tett költségek egy fél év aúá t megtérülnek, ugyanakkor a termelési érték 33 százalékkal növekszik. Jó szervező és irá­nyító munka és folyamatos anyagellátás esetén az üzem átállításával évente 3—5 mil­lió forint önköltségcsökkentést érhetnek el. A minisztérium feladata, hogy a jövőben alapos gond­dal szervezze a lemez és egyéb anyagellátást, mert az üzemré­szek egymásra utaltsága követ­keztében az anyaghiány káro­san befolyásolhatja az egész gyár munkáját, a dolgozók igé­nyeinek jobb kielégítésére irá­nyuló törekvésüket. A cukorrépatermelők nagyszabású megmozdulása Pásztón a szerződtetési terv teljesítéséért December 27-én Pásztón a imozihelyiségben gyűltek össze a gazdák tanácsok, tszcs-k megbízottai és a termelési fe­lelősök 32 községből. Délben nyitotta meg Földi József, a Selypi Cukorgyár igazgatója, majd Komáromi elvtárs tar­tott beszédet az élelmiszer- ipari minisztérium részéről. A pásztói és a salgótarjáni járás termelőinek. illetve az itt megjelent felelőseinek meg kell érteniük, hogy jövőre 30 százalékkal több cukrot kell gyártani. A cukorrépa szerződ­tetést ezért is igen komolyan kell szorgalmazni. Bízunk a gazdákban — mondotta — akik eddig is megértették a cukorgyártás fontosságát. Ezt követően Éliás Gyula osztály- vezető ismertette több gazda, tszcs kimagasló eredményeit és azt a hatalmas járandósá­got cukorban, pénzben, szelet­ben, amit a gyártól kaptak. A különböző községek meg­bízottai megértették a cukor­répa szerződtetési terv teljesí­tésének fontosságát. Majd a nagyszámban megjelent lelkes hallgatóságnak filmet mutat­tak be a cukorrépa termesz­tésről. Munkás-paraszt szövetséggel az életszínvonalunk további emelkedéséért Új célok, új eredmények.. Kovács Rezső, a Salgótarjáni Acélárugyár Gsz. üzemének szerszámlakatosa nemcsak több­szörös sztahanovista, nemcsak kiváló jelvénnyel és szocialista munkáért érdeméremmel kitün­tetett dolgozó, hanem megyénk egyik legszorgalmasabb falujá­rója is. Kovács elvtárs a falu dolgozói munkájának megsegítése érde­kében már 1946 óta járja Nóg- rád megye falvait. Ezalatt a 8 év alatt nagyon megszerette a falu dolgozó népét. Már 1946- ban jól látta, hogy országunkat csak közös erővel, a munkás­paraszt szövetség szorosabbá tételével építhetjük fel és tehet­jük mindig szebbé és gazda­gabbá. Az új szakasz politikája óta még sokkal nagyobb lendülettel vette ki részét a falujárásból. Csoportjával együtt Hollókő zsunypusztai termelőszövetke­zeteit patronálták. A szövetke­zet jelenleg 2 millió forint ér­tékű jövedelemmel rendelkezik. Ez év folyamán felvilágosító és nevelő munkájuk eredményeként 15 új tagot szerveztek be a cso­portba és a 111. típusú termelő- szövetkezetből ezáltal IV. tipusú termelőszövetkezet lett, ami azt jelenti, hogy vagyonával önál­lóan rendelkezik. Kovács elvtárs csoportjával együtt nemcsak a nevelő és felvilágosító munkán keresztül segíti a patronált ter­melőszövetkezeteket, hanem a gépek megjavításával és a me­zőgazdasági munkákban való személyes segítséggel is hozzá­járul a szövetkezet jó eredmé­nyeinek eléréséhez. Ha valamelyik gépnél hiba mutatkozott, vasárnaponként megvizsgálták és a következő vasárnapra már vitték a meghi­básodott géphez a szükséges alkatrészeket, hogy ezt kijavítva minél előbb munkába tudják ál­lítani. Kovács Rezső elvtárs csoportja jelenleg is egy mag­tisztító szelektor javításán dol­gozik. Azt akarják, hogy mire szükség lesz rá. üzemképesen álljon rendelkezésére a csoport­nak. Kovács Rezső elvtárs idehaza a munkapad mellett is mindent elkövet annak érdekében, hogy a parasztságunk munkáját az ő egyéni munkáján keresztül meg­könnyítse. Mint szerszámlaka­tos naponként a tervét átlago­san 120—200 százalékra telje­síti. Ezzel a teljesítményével elősegíti üzeme tervének telje­sítését. Jó munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Gaz­dasági Szerárugyár részlegünk 1954. éves tervét december 11-én befejezte és, hogy terven felül az 1954-es évben még 560 tonna készárut gyártanak le, ami nagymértékben elősegíti a mezőgazdasági dolgozók mun­káját. Kovács Rezső elvtárs falujáró csoportjával elhatározta: az 1955-ös évben olyan munkát fog végezni, hogy a Dózsa termelő- szövetkezet a megye legjobb termelőszövetkezete legyen. Legfontosabb feladatuk az lesz, hogy nevelőmunkával a gyáron belüli rendhez hasonló munkafegyelmet teremtsenek a szövetkezetben. Ezenkívül a gazdasági gépeket úgy hozzák rendbe, hogy azok inkább két héttel előbb,, mint egy nappal később legyenek készen. Idebent a gyárban Kovács elvtárs azt vállalta, hogy 1955 december 20-ra befejezi 1960. évi tervét. Kovács Rezső elvtárs az el­következendő évben minden akadályt legyőzve azon dolgo­zik, hogy az egyéni munkával még szorosabbá tegye a mun­kás-paraszt szövetséget, s hogy életszínvonalunk tervszerűen napról napra emelkedjen. Előre a munkás-paraszt szö­vetség megszilárdításával az életszínvonalunk további emel­kedéséért! Barcs András Még a múlt évben történt. Szerencsés körülmények között került össze két fiatal kohómér­nök a Vasötvözetgyár technoló­giai osztály,áln. Mind a kettő az­zal a hivatásérzettel vette át az egyetemen diplomáját, hogy tu­dáséit olyan ötvöző anyagok kí­sérletezésére hasznosítja, melye­ket a hazai acélipar részére kül­földi országokból súlyos valu­tákért veszünk meg. Ezen az el­határozáson keresztül hosszú el méleti eszmecserék, vitáik, számí­tások igen komo'y sikereket eredményeztek. A gyár akkori főmérnöke — a ferroötvözet- gyártás egyik legkitűnőbb szak embere — örömmel karolt fel minden életrevaló kezdeménye­zést és tanácsaival segítette a két baráttot akkor is, amikor őt már elhelyezték a gyárból a Vaskohászati Igazgatóság Ter­melési Osztályainak élére. Ugyan­akkor mindkét fiatalembert fő­mérnökké nevezték ki. egyiket az akció-üzemhez, a másikat a Vasötvözetgyárhoz. A sok hasznos, de kisebb je­lentőségű gyártási ötlet után a legaprólékosabb gonddal kidolgozták a hazai szilikó- mangán termelésének elméletét. Az elképzelés és a várható ered­mények szenzációsnak ígérkez­tek. Az aluminiumthermikus el­járással gyártott ferromangátn egyrészt sok alumíniumot von el a közhasználati cikkeket gyártó vállalatoktól, másrészt az ily módon történő gyártás igen költséges. Ezért kezdték meg a szilikó-mangián gyártás kísérle­teit — papíron. Ennek kettős célja is lett volna. Közvetlen felhasználásával az import csök­kentése. illetve szilikó-mangán- ból ferromangán gyártálsa elek- trothermikus úton. Ebben az évben, amikor az or­szágos energia-nehézségek miatt a szilícium gyártásra megépített négy kohó közül három leállt, alkalom nyílott arra, hogy úgy­nevezett „szakaszos” energiafel­használás mellett valami új, hasznos termék előállítását kezd­jék meg. Ez azt jelentette, hogy a munkahét három utolsó nap­ján, amikor az országos áram­felhasználás alacsonyabb, gya­korlatilag megkezdjék a szilikó- mangáln kísérleteket. December 17-én volt az első kísérlet. A feladat elvégzéséhez a legtapasztaltabb kohászokat osztották be. Lálzban volt az egész gyár! Mióta megérkezett a több vagon mangánérc, könyve­lő és bérelszámoló, normás és éjjeliőr, öreg és fiatal: mindenki izgult az eredményért A labora­tórium teljes apparátussal felké­szülve várta, hogy kihűljön az első teknő és hozzákezdhessenek az elemzésekhez. Es málr délelőtt telefon vitte a hírt a fővárosba: az első gyár­tás a vártnál jobban sikerült, győztünk, megint győztünk! És ez még nem minden. Az alkotó lázban a gyári főmérnök és fődiszpécser agyában még egy szenzációs ötlet született Meg kellene próbálni a magas szilícium tartalmú profilgyártmá- nyok termelését 3-as trafó­állással is. Eddig ugyanis 4-es tiafóállással, vagyis magias- feszültséggel készült a 90 és 95 százalékos szilícium. Ha át le­hetne térni itt is a 3-as állásra, havonta jelentős mennyiségű áramot takarítanának meg. Azok, akik a régi, megszokott eljárások hívei, lehetetlennek tar­tották ezt az elképzelést és attól féltek, hogy a kísérlet mennyi­ségi termelés visszaeséssel fog járni. Az új technológia harcosai azonban azt mondották, hogy a kihozata! emelkedni fog. Ez a kísérlet is sikerült, sőt már második hónapja ezzel a módszerrel folyik a gyártás. Eredmény: nagymennyiségű árammegtakarítás, magasabb mennyiségi termelés a minőség romlása nélkül. Ezenkívül per­sze sokat jelent az is, hogy míg egy évvel ezelőtt a nagyobb ter­helés mellett igen gyakori volt a váratlan meghibásodás, ami a kohók több órás kiesését jelen­tette, addig az új módszer alkal­mazása óta a berendezések hi­bátlanul működnek. E kéf újítás többmillió forint megtakarítás; jelent az ország­nak. Kondorost János December 17-én este féltizenegy tájt szokatlan kép fogadta az üveggyár területére tévedőt. A zöldhutacsarnok sar­kában az új lll-as kádkemence rótt fényénél munkások, szere­lők, mérnökök és az Építésügyi Minisztérium küldöttei szorong­tak félkaréjba zsúfolódva, hogy lássák azt a mozdulatot, amely- lyel könnyűiparunk egyik büsz­kesége a két és félmillió forintos költséggel felszerelt üvegfúvó automatagép etsőizben nyúl a bíborszínű „üveglevest” tálaló forgó kemencetál felé. A transz­formátorház kezelője megbillen­tette a többezer voltos feszült­ségű áram kapcsolóját, a 45 ton­nás gép könnyedén meglendütt és a jelenlévők lelkesedése köze­pette pár másodperc múlva ki­ejtette „markából” az első palac­kot. Napi 40 000 közül az elsőt... Nemcsak a laikust, a szak­embert is ámulatba ejti a gép hatalmas napi termelése. A Német Demokratikus Köztársa­ságból vásárolt automatára kö­zel másfél évig várt_ könnyű­iparunk és szerelése óriási elő­készületeket vett igénybe. Most, hogy végre ontani kezdi az üve­get, egy csapásra jelentős üveg­felesleg kerül borpalackozó, szál­lító és vendéglátó iparunk ke­zére, s a gépi termelés olcsósága kihat majd az üvegárakra is. Ezek a gondolatok foglalkoztat­ták a pénteki est résztvevőit, akik nehezen váltak meg a forgó, emelkedő, süllyedő gép és az izzó üvegszálak látványától. Érthető, hogy kormányzatunk mindent megtett a gép gyors üzembehelyezéséért, dmi vég­eredményben három héttel a tervezett határidő előtt meg is történt. Kilenc vállalat az ország különböző részeiről rekrutálódott brigádok dolgoztak a gép, az alapok, a gépet kiszolgáló ke­mence és más segédgépek üzembehelyezésére. A német vál­lalat két szeretőt küldött, akik NAPI 40 000 ÜVEG ugyan egy szót sem tudtak ma­gyarul, mégis szó nélkül, tettek­kel irányították az automata szerelését. De minden erőfeszítés, Schneider és Quas szerelők min­den jóindulata kevés lett volna, ha a számtalan résztvevő, együtt­működő és szakirányító között nem alakul ki egy olyan példás légkör, ami lelkesedés és lendü­let tekintetében szinte magával ragadta a dolgozókat. A Német­országot járt dolgozók elmond­ták, hogy odakint kilenc hónapig tart az automata építése. Nálunk mindez alig három hónap alatt elkészült. De menjünk sorjában. Idestova negyed éve sürgölő­dik dolgozótársaival együtt az automata építkezéseinél az ősz, csendesszavú Holec Pál, a 63/6. építövállatat művezetője. Neki és társainak köszönhető nagyrészt, hogy a gép határidő előtt elké­szült. A szakemberek szeptem­berben attól tartottak, hogy az ötméteres mélységbe nyúló ala­pok, betontartók nem készülnek el a rendelkezésre álló napok alatt. Valóban az első csákány­csapások után egyre-másra jöt­tek a nehézségek. Régi épületek maradványai, betontömbök ron­csai, vezetékek és csövek állták a serény brigád útját. Ráadásul körülöttük mindenütt termelés folyt, a kádak, a fúvók dolgoz­tak. Fantasztikusan szűk helyen „hivatalos” munkaidőt nem is­merve, jutalmai nem várva, ve­rekedtek a földdel, betonnal, s végül is határidőre elkészült az alap, a négy és félvagonos monstrum ágya, s a németek hozzákezdhették a szereléshez. Közben egyre-másra szállingóz­tak a vállalatok. Megérkezett a hídépítők brigádja, s hozzáfogott a vasszerkezet szereléséhez, ami majd a sínen mozgó gépet tar­tam lógja. A 30-as kazánépítők a kemencét építették át az auto­matikus gyártás követelményei szerint. A gép és segédletei annyi áramot fogyasztanak, amennyi egy kisebb város világi, tását fedezné. Külön kábelrend­szer, transzformátorok és vezér­lő táblák felszeretése vált szük­ségessé és ezt részben az A VESZ, részben az ipari villany- szerelők brigádja végezte. Ezek a vállalatok egymással verseng­ve igyekeztek gyors és jó mun­kát végezni. Sajnos voltak, akik szerették volna megbontani ezt az önkén­telenül, minden külső befolyás­tól mentesen kialakult összhan­got. Az Erőgépjavító Vállalat szerelői ahelyett, hogy elvégez­ték volna a kompresszorok és vákuum-szivattyúk felállítását, napestig a szűk hely, az egy­mást keresztező szerelőcsopor­tok, a kimerítő munka miatt siránkoztak és jóformán semmit sem dolgoztak. Végül is a mű­szaki vezetők kénytelenek voltak eltávolítani őket, mert meg­mételyezték volna a valóban szocialista lelkesedéssel küzdő kollektívát. Hátráltatták a mun­kát kezdetben a kiskunfélegy- házai gépgyárban is, mert a kész palackok hűtését szolgáló sza­lagrendszert későn, s csak rész­leteiben szállították le és később sok találékonyságra volt szük­ség, míg sikerült az így okozott zökkenőt eltüntetni. A kiskunfél­egyháziak mulasztását a Zagyva- pálfalvi Bányagépgyár szerelői orvosolták, akik minden áldoza­tot vállalva küzdöttek azért, hogy a szalag idejében készen legyen. Ha az építés napjaiban — vagy akár most is — átbuk­dácsol az idegen a matíeros- ládák. csövek, lapátok, fém­gerendák halmazán a valóban „csatatér"-hez hasonló szűk kis területen, a késő esti órákban is nap nap után ott találja a kék overáljában és elmaradhatatlan kötött sapkájával e békés harc fáradhatatlan irányítóját, Kovács Zoltán mérnököt, aki ebben az évben már közel öt hónapot töl­tött „terven felüt" a gyárban, hiszen minden este 8—9 körül lépi át a porta küszöbét. Kovács mérnök, a gépműhely dolgozói, az Oláh Pál vezette kőműves­brigád szinte emberfeletti mun­kát végeztek. Előfordult, hogy egy-egy szerelő, műszaki, vagy akár „bürokrata” kényelemszere­tete veszélyeztette a közös erő­feszítés gyümölcsét. Ilyenkor a gyári kőművesek, lakatosok, Kovács irányításával azonnal beleavatkoztak. Egy alkatommal — kemenceépítés — közben — a kazánépítők kőművesei péntek délután „letették a kanalat” — azaz kőműves nyelven szólva: félbehagyták a munkát. Nyilván joguk volt hozzá, a munkatör­vénykönyv paragrafusa biztosí­totta hazautazásukat. De mire visszajöttek, munkájuk befejezve állott. Az üveggyári kőművesek vasárnap önkéntes munkával ké­szítették el a hiányzó falakat. Az ilyen példamutatás persze rendkívüli nevelőerőt rejt. A töb­biek ezentúl váltvetve dolgoztak és számosán máig is ott serény­kednek a még hátralévő teendők végzésénél. Ha végigtallózzuk az elmúlt három hónap eseményeit, meg­állapíthatjuk; a közös erőfeszí­tés diadala volt a tervezett ha­táridő előtt három héttel vizs- gálgatni az első üveget. A gép forog. Egyenlőre nem teljes ka­pacitással termel, csak amúgy „félgőzzelv. A szerelők is kutat­ják: nincs-e valahol rejtett hiba, kritikus szemmel nézik milyen az üveg minősége. Van még né­hány zökkenő is, főként az áram körül, az ideiglenesen kapott energia kevés a végleges háló­zati rendszer pedig — főleg a Mátravidéki Erőmű miatt — még nem tud áramot adni. Remélhető azonban, hogy mind­ezek a problémák épp oly gyor­san és nyomtalanul megszűnnek, mint a többi, számtalan nehéz­ség, amit ez a kitűnő kollektíva legyőzött. Ügy véljük: győzelmük nem­csak a kormányprogramért ví­vott harc diadala, de a munkás­ság és a műszaki értelmiség közös célokért lelkesülő össze­fogásáé Is. PRAVOTINSZKY LA10S

Next

/
Oldalképek
Tartalom