Szabad Nógrád. 1954. június (10. évfolyam. 43-50. szám)
1954-06-16 / 47. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÓGRAD MDP NOGRÁDMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, »7. SZÄM. ARA: 50 FILLÉR 1954 JÚNIUS 16. Felkészülten fogadják a gépállomások a nyarat Alig 3—4 hét választja el gépállomásainkat a nyári nagy munkától, a gabonatermés veszteségmentes betakarításától. A gépállomások jó, vagy rossz munkájától függ tehát, hogy ez a munka milyen ^sikerrel jár. A mezőgazdasági Programm megvalósítása érdekében a nyári mezőgazdasági munkák végrehajtásánál el kell érni, hogy a legkisebb szemveszteséggel több gabonát, a másodvetésekkel több takarmányt, a nyári kapálásokkal pedig több terményt takaríthassunk be. A sokrétű nyári mezőgazdasági munka csak szervezett felkészüléssel valósítható meg idejekorán. 1953-ban gépállomásaink nem teljesítették a nyári aratási, cséplési, tarlóhántási tervét. A multévi munka hiányosságaiból okulva most szervezettebbé kell tenni a felkészülést, hogy a tervek végrehajtása sikeres legyen. Ez felelősségteljes feladat a gépállomási dolgozók számára, annál is inkább, mert ettől függ termelőszövetkezeteink további megszilárdítása, a gépállomások és az egyéni gazdálkodók közti barátság elmélyítése. Az idén 244 darab cséplőgép végzi a gabonacséplést. Ezenkívül 20 darab cséplőgéppel aprómagvakat kell csépelni. A munka szervezettségéhez, gyorsításához igen fontos a közös szérűk biztosítása. A községi tanácsok felvilágosító és meggyőző munkával, a mezőgazdasági állandó bizottság bevonásával és a termelési bizottság segítségével szervezzék meg, hogy a gabonatermését minél több egyéni termelő könnyen megközelíthető, a tűzrendészeti előírásoknak megfelelő közös rakodóhelyre hordja. A közös rakodóhelyek kijelölésénél a kihelyezett agronómusoknak, tanácsvezetőknek külön figyelemmel kell lenni a villamoscséplésre alkalmas területekre. E helyekre lehetőleg annyi gabonát kell összehordani, hogy éjjel-nappal lehessen a cséplést folytatni. A községi vezetőknek nem feltétlenül kell ragaszkodni ahhoz, hogy csak egy közös szérű legyen. A dolgozó parasztokkal egyetértve, ha szükséges, 3—4 közös szérűt is szervezzenek. A nyári mezőgazdasági munkákra való felkészülés helyszíni szemléi már javarészt megtörténtek gépállomásainkon. A szemlék azt mutatják, hogy javulás van a gépek kijavításánál, s a munkák megszervezésénél is; Ezönk-ívül rámutatnak a még meglévő hibákra is, amelyeket lejRésőbb június 20-ig kell kijavítani. Például Erdőkürtön fe ’Hetesen javítottak ki két aratógépet. A pásztói gépállomáson nT8g a műhely előtt látni kijavítatlanul a négyütemű állómunkás erőgépeket. Egyes gépállomásokon kevés gondot fordítottak az ekék kijavítására. A kisebb-nagyobb hibák ki nem javítása nagy kárt okozna a népgazdaságnak. Az ilyen rosszul kijavított gípek csak hátráltatnák a nagymunka végrehajtását. A szervezésben nem tartották be gépállomásaink a minisztertanács elnökének a nyári mezőgazdasági munkák felkészüléséről szóló határozatát, amely kötelezi a gépállomásokat a menetfránytervek, a kombájn- és az aratógépterületek kijelölésére. így volt ez a pásztói gépállomáson is, de hiányos a szervezés előkészítése Erdőkürtön is. Sok probléma felmerült a munkaérőszervezésnél, főképpen a négyütemes motorokhoz értő felelős vezetők biztosításánál Több gépállomási igazgató várakozási álláspontra helyezkedik, arra gondolván, hogy majd biztosít az ipar szakmunkást. E várakozás igen káros következményekkel járhat. Az a feladat most, hogy kutassák fel a falvakban azokat a dolgozó szakembereket, akik értenek a cséplőgéphez, a traktorhoz. Ha e munka nem járna kielégítő sikerrel, úgy az igazgatók keressék fel a patronáló üzemeket, s kérjenek segítséget a felelős vezetők biztosítására. Helytelen az a szervezési mód is, hogy az ipari dolgozókat a fizetett szabadság ideje alatt szerződtetik. Tartsák szem előtt azt, hogy a dolgozók üdülési szabadsága pihenést kell, hogy szolgáljon. A cséplő munkacsapatok biztosítása az elmúlt évihez viszonyítva jobb ütemben halad. Az igazgatók arra vegyék az irányt, hogy minél több munkacsapatot szabad munkaerőből szervezzenek. A legjobb dolgozókat munkacsapatvezetőnek kell kiválasztani. A gépállomási tanácsülések igen sikeresek voltak. A részvevők felhívták a gépállomás figyelmét sok olyan apró hiányosságra, ami a cséplésnél ugyan nélkülözhetetlen. Idejében szállítsák ki az alkatrészeket, a mérlegeket. Javasolták, hogy a gyenge tsz-ekhez kerüljenek a legjobb cséplőgépek, a legjobb traktorosok, a legjobb munkacsapatok. Ezeket feltétlenül hasznosítani kell. A nyári betakarítás megkezdéséig a növényápológépeké a szó. Itt egy percet sem lehet késlekedni. A gépállomások a növényápolási tervüknek még 10 százalékát sem végezték el. Ez is mutatja, hogy sok a tennivaló. Traktorosaink fordítsák minden erejüket erre a fontos munkára, hisz a kapáláson múlik, milyen termésük lesz kukoricából, burgonyából, cukorrépából és a többi kapásnövényből. Az idén 8 kombájnnal és 26 darab aratógéppel segítik a gépállomások termelőszövetkezeteink gabonabetakarítását. 5650 kh. földről kell a gabonát betakarítani. Számos gépállomás az aratandó területet még nem tudta szerződésileg biztosítani. Ezek között van a berceli gépállomás is, ahol 450 kh. helyett ezidáig 375 holdra kötöttek szerződést. A gépállomások kössenek szerződést a dolgozó parasztokkal is. Az idei aratás jóval nehezebb lesz az elmúlt évinél. Egyrészt azért, mert a jó idő következtében jól kifejlődött a gabona, hosszú szalma várható, másrészt azért, hogy az esőzés következtében a gabona egyrésze megdőlt. Tehát ez azt jelenti, hogy a kombájnokat és az aratógépeket el kell látni kalászemelőkkel. Az elmúlt évben nem teljesítettük a tarlóhántási tervet. Ezévben ezen is kell javítani. Az aratással egyidőben tarlót is kell hántani. Meg kell szervezni, hogy a tsz-ek a gabonakereszteket egysorba rakják, hogy lehessen végezni a tarlóhántási munkát. Mindezeken kívül gondoskodni kell arról is, hogy minden traktorista megfelelően ki legyen oktatva a tűzés a balesetvédelemre. Gondoskodni kell a dolgozók szociális ellátásáról, a nők részére külön pihenőhelyiségről, valamint megfelelő étkezőhelyiségről. A dolgozókkal ismertetni kell a mynkanormákat, a bérezést és a premizálási rendszert. A szemlén megállapítottakból az tűnik ki. hogy gépállomásaink jobban felkészültek a nyári nagymunkára, s jobban érzik a felelősséget a nép kenyere iránt. A munka sikere csak akkor lesz teljes, ha a meglévő hibákat kijavítva, munkára készen fogadjuk a nyári nagymunkát. Krcsma Pálné, megyei tanács mezőgazd. osztályvezető. Kedden összeült az országgyűlés sen Olt Károly pénzügyminiszter előterjesztette a Népköztársaság 1954. évi költségvetését, amelyet az országgyűlés megtárgyal. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. szakasza második bekezdése alapján az országgyűlést kedden délelőtt 11 órára összehívta. A keddi üléA nógrádi honvéd és DISZ-es lányok tánccsoportja vidám tánccal szórakoztatja a traktorosnap részvevőit. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Befejezték féléves tervüket A Salgótarjáni Vastömeg- cikkipari Vállalat 1954 június 10-én 2 órakor befejezte féléves tervét. Eredményeiket különösen értékessé teszi az, hogy közszükségleti cikkeket gyártanak. A vállalat látja el a lakosságot kályhacsővel, kerítésfonattal. Itt gyártanak a gyermekek részére játéklapátot. Innen kerül a mezőgazdaságba az állatvakarő. Tervük határidő előtt való teljesítése lehetővé teszi, hogy június végéig: 18 ezer darab állatvaka- rót, 200 darab kályhacsövet, 1800 darab gyermekjátszólapátot, 2 ezer négyzetméter kerítésfonatot készítsenek tervükön felül. Lehetővé válik az acélárugyári kórház, valamint a megyei nyomda díszkerítésének az elkészítése. Az önköltség csökkentésén is eredményesen dolgoznak. A gyermek játszólapát ára 80 fillérre í csökkent. Ok gyártják a legolcsóbban az egész országban. Kimagasló teljesítmények a Tűzhelygyárban A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár dolgozói a kongresszusi verseny befejezése után újabb lendülettel harcolnak tervük teljesítéséért. Az üzemrészek között folyó versenyben, a zománcozó halad az élen, 12-én, szombaton 126 százalékkal zárta a napot. Ugyanezen a napon a lemezlakatosok 108, a sajtoló 106, a nikkelező pedig 100 százalékos eredményt ért el, A dolgozók közül Molnár István sztahanovista csiszoló 231, Erdélyi Sándor és Illés Imre gépformázók 228, Ga- lambosi Mihály sztahanovista lemezlakatos 213 százalékos eredményt harcoltak ki. Jó munkát végeztek még: Tóth András és Kasza János zo- máncégetők, akik 195, a kéziformázó csoport, amely 166 és Oravecz Mária sztahanovista gépformázó, aki 178 százalékos eredményével segíti elő a dolgozók szükségletének kielégítését. Fordítsanak több gondot a Kossuth-lejtósi frontfejtésre A Nagybátonyi Szénbányák Vállalata júniusban 95 százalékos tevteljesítéssel halad a vállalatok élén. Május hónapban szebb eredményről adhattak számot. 102 százalékos teljesítésük volt. A vállalat szorospataki és északitáró üzeme tervét nap mint nap teljesíti. Azonban a Kossuth- üzem lemaradása a vállalat tervteljesítésének kerékkötője. Minden remény megvan arra, hogy Kossuth-lejtős is teljesítse a tervét. A hónap elején indult be egy 93 méteres frontfejtés, amely teljesen gépesítve van. E frontfejtés teszi lehetővé az üzem tervteljesítését. Azonban a front nem tud folyamatosan haladni. A szállítógépek, ka- parószalagok nap mint nap meghibásodnak. A legkisebb hiba helyreállításához 2—3 óra szükséges. Ezalatt az idő alatt a front dolgozói nem tudnak termelni. 13-án mint- e-v 30 fő dolgozott a fejtésen. Feladatuk volt a biztosítás. így segítették elő a hétfői zavartalan termelést. Azonban ez mégsem sikerült. 13- án éjjel a fejtés 10 méter hosszúságban összeomlott. 14- én reggel, valamint délután a front újraátépítésénél dolgoztak. Ez idő alatt a frontot egy csille szén sem hagyta el. Az most a feladat Kossuth- lejtősön, hogy a műszakiak biztosítsák a zavartalan előrehaladást. Ne fordulhasson elő isoket egy újabb szakadás. A karbantartó iparosok tegyék lehetővé a gépek zavartalan üzemeltetését. Az üzemen múlik a vállalat tervteljesítése. Az ő jó munkájuk teszi lehetővé az adósság megszüntetését, a féléves terv mielőbbi befejezését. Súlyos lemaradás a szénbányászatban A Nógrádi Szénbányászati Tröszt vállalatai már a kongresszusi verseny ideje alatt igen nagymennyiségű szénnel maradtak adósak a népgazdaságunknak. Most a júniusi hónap elejétől kezdve napról napra jobban nő a tartozásuk. A bányavállalatok június 14-ig esedékes havi tervüket az alábbiak szerint teljesítették: Nagybátony Mátranovák Róna Mizserfa Kisterenye Ménkes Zagyva Tiribes Kányás 95.9 százalék 93.8 százalék 93.7 százalék 91.4 százalék 91.0 százalék 89.6 százalék 87.7 százalék 84.5 százalék 35.3 százalék A Nógrádi Szénbányászati Tröszt ugyan ezalatt az idő alatt mindössze 88.7 százalékos eredményt ért el. A mohorai tsz-ben olyan lendülettel dolgoznak, mint a kongresszusi héten A mohorai Kossuth tsz-ben az állandó esőzés ellenére is nagy ütemben folyik a növényápolás. A tagok egymással versenyezve dolgoznak. A 10 kh kukoricát és a 3 kh napraforgót már kétszer, az 5 kh cukorrépát és az 1 kh mákot már háromszor kapálták. Kihasználva a rövid napos időt, elvégezték a 10 kh rozs pótbeporzását is. Azonban legbüszkébbek a tsz-tagok az 5 kh angolperje vetésre. Már kétszer lókapálták, tavasszal 50 kilogramm pétisót szórtak ki kh-ként fej- trágyának és azt befogasolták. De szép is az angolperje. A környéken nem találni párját. A tsz terve az, hogy holdanként 2 mázsa magtermést takarít be. Ez pénzben 9 ezer forintot jelent. De a tsz tagjai tudják, hogy állattenyésztés nélkül nincs növénytermelés sem. Éppen ezért fokozottabb gondot fordítanak a takarmány betakarítására. A 7 kh lucerna kaszálása a legjobb időben történt. Már be is kazalozták, szinte veszteség nélkül. 13 kh vörösherét is lekaszáltak. Hogy a veszteséget legkisebbre csökkentsék, szerették volna a vörösherét „svéd lovasokon“ szárítani. Azonban tervüket nem tudták végrehajtani. Hiányzott a szükséges faanyag. A gulyások az állatok és az istállók tisztántartásával a fe- jési és az etetési idő pontos betartásával elérték azt, hogy jelenleg a napi fejési átlag 7.6 liter. Ezzel azonban nem elégszenek meg. Céljuk az, hogy a napi tejhozam állandó növelése mellett még takarmányt is takarítsanak meg. Elhatározták, hogy az istálló előtt felgyülemlett szervestrágyát a legrövidebb időn belül szarvasokba rak iák. % A sertésgondozók a mangalica anyakocáknál 6 darab fia- lási átlagot értek el. Az a törekvésük, hogy a malacokat hiánytalanul fel is neveljék és a lehető 1 legmagasabb választási súlyt érjék el. A tsz juhásza példát mutat a község egyénileg dolgozó parasztjainak is. Az egyénileg dolgozó parasztok juhainak nyírási átlaga 2.5, a tsz pedig 3.2 kilogramm volt. A juhász nemcsak a nyírósúly növelésére helyezi a súlyt. A juhok jobb takarmányozása és gondos ápolása révén a gyapjú minőségében komoly javulást akar felmutatni. A mohorai Kossuth tsz tagjainak versenylendülete most sem csökkent, úgy dolgoznak mint a kongresszusi héten. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy valóra váltsák a III. pártkongresszus célkitűzéseit. Molnár Jó»sef agronómus, Mohora HÍREK a falvakból AZ ETESI HALADÁS.tsz 10 literes fejési átlagát 10.9 literre emelte. Ezáltal istállóátlaga 2.7-el emelkedett. A nagyszerű eredményeket a helyes takarmányozással érték eL ★ TAMÄSI ISTVÁN, a dejtárt József Attila tsz sertésgondozója 19 darab berkshirei fajtájú kocától 71 darab malacot nevelt fel. ★ MEZEI JÁNOS, a nógrádi Béke tsz juhásza 86 anyajuh után 95 bárányt elletett és azokat elhullás nélkül nevelte fel. Mezei János eredményének titka az anyajuhok jó takarmányozásában, az ellés gondos levezetésében és a megfelelő férőhely biztosításában rejlik. ★ SZENTGYÖRGY1 ANDRÁS, a berceli Vörös Csillag tsz tehenésze 9.1-ről 10.1-re emelte a fejési átlagot. Ezenkívül 3 borjút mesterségesen nevelt. Az állatokat nyáron karámban tartja. A legeltetés mellett jászol-etetést is alkalmaz, zöld takarmányokkal. Zöldsilót készítenek a termelőszövetkezetekben Nógrád megye termelőszövetkezeteinek dolgozói a növényápolási munkák mellett — az állatok jó takarmányozása érdekében — a napokban megkezdték a zöldsiló készítését, A dejtári József Attila tsz tagjai, hogy a legelő minőségének romlása esetén is biztosíthassák szépen fejlődj tehenészetük takarmányszükségletét, a tavasszal újabb két, egyenként 100 köbméteres silót építettek. A gazdag lucernatermésből az egyik silót már e hét elején megtöltötték. Nem mariidnak el a silózásban a többi termelőszövetkezetek sem. A pásztói járás növény- ápolásban is legjobb eredményt elért tsz-ei, a pa- lotási Május 1, a pásztói Szabadság és a szurdokpüspöki Béke tsz-ben már készen áll egy-egy színültig töltött százköbméteres siló. Jól hasznosítják a bő takarmánytermést a szécsényi járásban is. Nincs egyetlen termelőszövetkezet sem, ahol ne gondoskodtak volna elegendő siló építéséről. A héten már többszáz köbméter takarmányt tartalékoltak az állatoknak. A szécsényi gépállomás pénteken újabb négy termelőszövetkezetnél megkezdte a silózást. A nógrádmegyeri Petőfi tagsága felhasználja a zöldsilóhoz az útmentéről, árokpartról összegyűjtött füvet is, amit vörösherével és lucernával keverve szívesen fogyasztanak az állatok