Szabad Nógrád. 1953. november (9. évfolyam. 88-95. szám)
1953-11-28 / 95. szám
1933 november 28. SZABAD \ÓGRÁD 5 A helyi tanácsok vezetőinek magasfokú szakmai műveltségéért A PARTMUNKA TAPASZTALATAI ★ A kommunisták mozgósításával javítsák meg munkájukat az építőipari pártszervezetek 63/1. Építőipari Vállalat munkájának tapasztalatai Salgótarján területén és környékén az utóbbi évek során több szép, emeletes lakóház épült. I— egyre több becsületes dolgozó családja részére jutott tiszta, kényelmes, az igényeket kielégítő lakás. Mégis suli és jogos panasz hangzik el, különösen most, a hideg beállta «tán az építőkre. Nem készítik el határidőre az épületeket, ros-z- szul dolgoznak, nem ismerik a minőségi munkát. A panaszok, a bírálatok helyesek, jogosak. Súlyos' mulasztások fékezik az építkezéseket, ami különösen a 63/1. számú Építőipari Vállalatnál tapasztatható. Nem. készült el határidőre a tűzhelygyárral szemben épülő gépipari technikum. A szövetkezeti lakások építkezésének befejezése több mint 240 napot. 8 hónapot késett. Nyolc hónapon keresztül az építtetők hiába várták a költözködés megkezdését, mert az építőipar dolgozói vontatottan, lassan dolgoztak. Ilyen munkamenet mdlett a vállalat a tervét nem teljesítheti. Százszázalékos tervteifesítést ez évben csupán február hónapban értek el. Az október havi tervüket is mindössze 69.6 százalékra teljesítették. Pedig a kormánypro- gramm megvalósítása az építőipar dolgozóira nagy feladatokat ró. Ez elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy tervüket maradéktalanul minden nap, minden dekádban és hónapban teljesítsék. A vállalat igazgatósága a tervlemaradást rendszerint a munkaerőhiánnyal ihdokőlja meg. „Kevés a dolgozó, a jó szakmunkás. ígv tervet nem lehet teljesíteni”. Ezt az „okot” az építészet vezetőinek többsége magáénak vallja. Ez az indokolás már régen elavult, mert nap nap után tömegével jelentkeznek az új munkások. Az 1953-as tervév eddigi időszakában 434 új dolgozó jelentkezett munkára, akiknek határozott céljuk az volt, hogy elsajátítva a szakmát, új házakat építenek. A sok új dolgozó munkábaáilitása után még ma is munkaerőhiányra hivatkoznak, mert a dolgozókkal való bánásmódot elhanyagolták és ennek következtében 524 dolgozó a vállalatot elhagyva, máshol keresett munkát. így a dolgozóknak 80 százaléka kicserélődött és a munkaerővándorlást a vezetők csak tétlenül nézték. A jelenlegi munkaerővel is keveset foglalkoznak. Nem fejlesztik a szocialista munkaversenyt, a dolgozóknak csak a 60 százalékát vonták be a versenybe. Az új munkamódszerek bevezetését is elhanyagolták. A termelés élenjáróival, a sztahanovistákkal való foglalkozás sem kielégítő. Ez évben még egy értekezletet sem tartottak részükre. E súlyos hibákat előidézte a párt- szervezet gyengesége, a politikai felvilágosító munka lebecsülése, a helytelen káderpolitika és a nagyfokú felelőtlenség. A pártszervezet elvesztette tekintélyét a 63/1. Építőipari Vállalatnál. Maguk a kommunisták sem tesznek eleget kötelességüknek, nem mutatnak példát a többi dolgotoknak, a taggyűlésen való részvételt sem tartják kötelességüknek, így október hónapban a technikum és az acélgyári építkezésnél nem tudták meghatározni a kommunisták feladatait, mert azok nem jöttek össze taggyűlésre. A pártszervezet vezetősége figyelmen kívül hagyta azt az irányelvet, hogy semmisem segíti jobban a kommunisták fejlődését mint az, ha tevékenyen résztvesznek szervezetük életében, a pártszervezetben, közvetlen és állandó vezetése alatt dolgoznak. Éppen ezért a pártszervezetek vezetőinek gon doskodni kel! arról, hogy minden párttag tevékenyen részt- vegyen a gyakorlati munkában, kapjon pártmegbízatást. Nem vonták be a-párttagokat a szervezet életébe, sablonosán, formálisan minden hónapban ősz szehívták a taggyűlést, azzal azonban keveset törődtek, hogv minden párttagot ellássanak feladatokkal. Nem tették színvonalassá a taggyűléseket, nem keltették íe! a tagok érdeklődését a gyűlésen, értekezleten való részvételre. A pártszervezet gyengesége mutatkozik meg abban is, hogy elhanyagolták a kommunista műszaki vezetőkkel való foglalkozást. A sok hiba ellenére egy kommunista műszaki vezetőt sem bíztak meg azzal, h-c-gy az anyagellátás terén mutatkozó zavarok okait felfedje és megszüntesse, vagy a dolgozókkal való bánásmódot megjavítsa«, azok szociális igé nyeit jobban kielégítsék. Az új munkamódszerek bevezetésével, az élenjáró és lemaradó építőkkel való foglalkozással sem bíztak meg egyetlen műszaki vezetőt sem. Hosszú hónapok alatt egyetlen e£V alkalommal, valamikor szeptember hónapban Patai Árpád elvtársat, a vállalat főmérnökét bízták meg azzal, hogy instruálja az acélgyári építkezés vezetőit és dolgozóit. A feladat meghatározása után egyszer-kétszer futólag ellenőrizték a végrehajtást, de a beszámoltatás még a mai napig is késik. Nem értékelték Patai elvtárs munkáját, így nem is nyújtottak segítséget ahhoz, hogy a legközelebbi pártmegbizatását már jobban végezze el, nem növelték a feladatok elvégzéséért való felelősségérzetét.' Ennek eredménye nyomán Patai elvtárs mindjobban visszavonul a pártmunkától. Még a salgótarjáni városi pártválasztmány ülésén sem jelent meg. A pártszervezet formális működését mi sem igazolja jobban, minthogy a feladatok elvégzésébe nem vonják be a- népnevelőket, a pártosoportbizalmiakat. Bár tudják, hogy a népnevelő és pártosoporfibizalmi értekezleteket minden két hétben meg kel lene tartani, mégis már hónapok óla nem tariottek értekezletet. így azok feladat nélkül állanak és nem tudják mozgósítani a vállalat kommunistáit, dolgozóit a kötelezettségük teljesítésére. A hibák fennállásáért felelősség terheli Szolnoki László párttitkár elvtársat, de az egész pártvezetőséget is. Bár több esetben feltárták a hibákat, de azok felszámolása érdekében eddig igen keveset tettek. Több értekezleten elhangzott már, hogy meg kell erősíteni a párt- szervezetet. Ezzel szemben nap nap után gyengül a pártszervezet, csökken a párttagoknak a száma. A mu’tévihez képest ez évben 29 kommunistával kevesebb dolgozik a vállalatnál. A pártszervezet gyengeségéről már közel egy éve értesült a városi pártbizottság. Ennek ellenére mégis kevés segítséget nyújtottak a szervezet megerősítéséhez, az élő, eleven lüktető pártélet megvalósításához. Javulás ezen a téren csak a kormányprogramul megjelenése óta tapasztalható. Azelőtt hónapok teltek el anélkül, hogy — amint Szolnoki elvtárs mondotta — valaki is ellenőrzés céljából a városi pártbizottságról kiment volna aiz építkezésekre. A feladat az, hogy haladéktalanul mozgósítsák a vállalat valamennyi kommunistáját a hibák felszámolására, tisztázzák a népnevelők és pártcsoport- bizaimiak feladatát, rendszere sen hívják össze őket értekezletre. Bátran és merészen bízzák meg a kommunista műszaki vezetőket, de minden párttagot és tagjelöltet pártfeladatok 'elvégzésével. A pártmegbizatá-sc-k titán figyeljék azok végrehajtását, már menetközben nyújtsanak ahhoz segítséget és a feladatok elvégzéséről rendszeresen számoltassák be a kommunista építőmunkásokat. Csak ezen keresztül biztosíthatják a párttagok élenjárását a termelésben. Ezenkívül foglalkozzanak többet a DISZ szervezettel, a szakszervezetet pedig rendszeresen számoltassák be a versenyről, segítsék elő a szocialista munkaverseny fokozását, hogy eleget tudjanak tenni hazafias kötelezettségüknek, a terv maradéktalan teljesítésének P ártunk Központi Vezetősége 1953 június 27—28-i határozatának s az ennek alapján kidolgozott kormánypro- grammnaik központi gondolata« a dolgozók életszínvonalának fokozott Ütemű emelése. Ez amellett, jelenti a bőségesebb, olcsóbb élelmezést, több műveltséget, kultúrát, a« dolgozó nép egészségének hathatósabb védelmét, jelenti még a« nyugodt életet, szilárd törvényességet, a dolgozók jogos- érdekeinek védelmét, Ennek biztosítása elsőrendű feladata- a tanács fualk- cionáriusainak. Ez a hatalmas fejlődés, úi gazdasági politikánk megköveteli a tanácsapparátusba-n dolgozó káderek magasabb színvonalú vezetését, politikai és szakmai ismereteinek további él an- dó fokozását, elméleti és gyakorlati felkészül íségéineíb megjavítását. Megköveteli, hogy alaposan . ismerjék az államigazgatás alapvető kérdéseit, a«z államigazgatás szerveit, feladatait a« szocialista államról, mint az új és magasabb típusúi államról szóló marxi-lenini tanításokat. Ez annál is inkább fontos, mert a ta«- nácsok munkájában jelentkezett alapvető hibák — az osztály- harcban való megalkuvás, bürokratizmus, a szocialista törvényesség megsértése —- nagy részt azzal magyarázható, hogy főként a községi vezető kádereink politikai és szakmai felkészültsége elmaradt az állaim! és társadalmi élet fejlődésétől. Csakis az a vezető tud helytállni munkájában, a-ki egyaránt tájékozott és magabiztos az osztályharc, a gazdasági és kulturális vezetésiben, de hasonlóan a szakigazgatásban is. S ztálin elviére arra tanít bennünket: „Ahhoz, hogy építhessünk, tudás kell, el kell ss'játítani a tudományt. Ahhoz, hogy tudjunk, tanulni kell. Tanulni állhataiosan, türelmesen.” Ez a sztálini tanítás kell, hogy buzdítson valamennyiünket az elkövetkezendő szakoktatási években. Községi vezető kádereink egyénileg tanulják a kétéves ál* laimigazgatá-si iskola« anyagát, s havonként megtartandó konferenciákon számolnak be az anyag elsajátításáról, valamint munkájukban bizonyítják be az elmélet gyakori ati alkalmazását. November első hetében megtartottuk valamennyi járásba-n az első konferenciákat, amely 6ok jót, de ugyanakkor helytelen dolgokat is tárt fel. Elsősorban is az tapa-sz‘altuk, hogy a követelményeknek csak azok az elvtársak felellek meg, akik rendszeresen, tervszerűen tanultak és az anyaggal kapcsolatos helyi kérdésekkel egészítették ki a jegyzeteiket. Ez meg is hozta az eredményt. Nem volt véiet en az, hogy pl. Áfra László. Hutnik Mária, Varga Ferenc, Tóth Lajos, Kemény Jáno.s és még sok funkcionáriusunk kiválóan sajátították el az anyagot s hozzászólásaikkal igen színvonalassá tették a« konferenciákat. Természetesen nemcsak arról van szó, hogy színvonalassá tet- tex a konferenciát, hanem ezzel szélesedett a látókörük, előrelátó intézkedéseket tudnak tenni s a ma«guk területén helyesen tudják végrehajtani a feladatokat, érvényt tudnak sze-. rezni pártunk és kormányunk politikájának. U gyanakkor azt is tapasztal* tűk, ami nagyon helytelen volt, hogy egyesek teljesen felkészületlenül, teljes tájékozatlansággal mentek el a konferenciákra, vagy emiatt, engedély nélkül távol maradtak Pál Kálmán, Nánai János, Slakta' István, Pavló Mihály, Kiss gy. 1st- ván és még több elvtárs. meg. feledkezett arról, hogy oly hatalmas feladatokait kell megoldanunk, amelyek a burzsoázia előtt sohasem állottak, s ezeket másképpen nem tudjuk megoldani, csak akkor, ha ismerjük mun. kánk szakmai területét, széles látókörrel rendelkezünk. Ennek pedig egyedül egy a megoldási módjai: „Tanulni állhatatosan és türelmesen." Hamarosan megkezdődik ismét a konferenciák időszaka«. Erre már úgy kell felikészülnie a tanácsok vezetőinek, hogy az első íkonlerenciák jó tapasztalatait felhasználjuk, a tanulmányi fegyelmet megszilárdítsuk és szigorú felelősség, revonással megszüntessük az engedéynélkül'i távol maradást. Nagyon helyes az a módszer, amelyet egyes járásainknál már megvalósitottaik: a tankörök szervezése. Karancsság, Nagy- bátony, Zagyvapálfalva, Ram- hánv központi helyeken esz« szejön 2—3 községi tanács vezetője és megbeszélik, megvítat- já«k a következő konferenciák anyagát. így biztosítva lesz a rendszeres és tervszerű leiké, szülés, s ezzel meg tudjuk szüntetni a tanulás elhanyagolását A járási tanácsok funkció- náriusainak kell odahat- niok, hogy fokozott ellenőrzéssel, s rendszeres segítségnyújtással, valamint a lemaradókkal vaj <5 egyéni foglalkozással biztosítsák a szakmai továbbképzés eredményességét. Minden tanácsi vezetőnek és dolgozónak egyaránt legszebb és legszentebb kötelessége, hogy teljes erejével küzdjön a kor- mányprograimm megvalósításáért. Ezt pedig úgy lehet megvalósítani, ha kitartó szorgalommal, a közösség ügye iránti odaadással tanulnak. Kiss Imre. a megyei tanács továbbképzési csoportvezetője. Rádióműsor november 3-tó| december 6-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK: KOSSUTH-RADIO: 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.40— 8.30-fg: Reggeli zene. — 5.00: A „Szabad Nép” mai vezércikke. — 6.00. Falurádió. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Torna. — 7.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 11.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. PETOFI-RADIO: 6.00: Torna. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: A „Szabad Nép” mai vezércikke.— 7.00: Jó reggelt, gyerekek! — 7.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 18.25: Hírek szlovénül. — 20.00: Műsorzárás. KOSSUTH-RÁDIÓ: Hétfő: 5.35: Vasárnapi sportered- mények. — 11.30: Vadrózsa. Elbeszélés. — 12-10: A magyar rádió aján dékműsora a Sopronban üdülő dolgozóknak. — 13-00: Jani József és zenekara Játszik. — 13.30: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 13.40: Bródy Tamás: Könnyű múzsa — egyveleg. — 14.15: Úttörő-híradó — 14.40: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.30: Az előadóművészét mesterei. — 16.00: A magyar rádió néni zenekara játszik. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Megujhodó szülőföldünk. Előadás. — 17.30: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.15: A magyar rádió válaszol a falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Ti? perc külpolitika. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Újpesti lány (Montage). — 22.20: Hanglemezek. — 23.30: Előadóművészeink műsorából. Kedd: 11.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.15: Szovjet operettrészletek. —■ 13.00: Operarészletek. — 13.30: Román népi muzsika. — 14.15: Magyar könnyű zene. — |i.45: A PjatnyíckiJ-ee'yüttes hangversenye. — 15.30: Olasz operákból. — 16.20: Látogatás a szilvásvárad! úttörők Tájmúzeumában. — 17.10: Párttörténeti előadás. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 17.45: Offenbach látogatása Magyarországon Előadás. — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Csárdások. — 19.00: A Fővárosi Népi Zenekar játszik- — 20.15: Hangos Újság. — 21.10: Irodalmi műsor. — 21-30: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Wagner közzenéiből — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — *23.30: Ifi. Magyar? Imre és zenekara játszik. Szerda: 11.30: Szabó Pál Kossuth díjas író elbeszélése. — 11.45: Fúvószene. — 12.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 13.00: Részletek a Csín tálán asszonyok c. vigoperából. . — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: A gyermekrádió műsora. — 15..30: Hangverseny üdülőknek. —. 16.20: A kis Charlie szerencséié. Ifjúsági hang- játék — 17.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 17.25. Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Hangos Újság — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Népdalok. — 19.00: Az. épülő kommunizmus nagy országában. — 20.15: Egy falu — egy nóta. — 20.45: Ui föld Szabó Pá! Kossuth-díjas író rádiójátéka — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A magyar rádió szimfonikus zenekara Játszik. — 23.26: Szórakoztató muzsika. Csütörtök: 11-30: Népdaltémák a nagyzenekarban. — 12.15: Medgvesi Nándor és zenekara játszik. — 13.00: Szovjet balettzene. — 13.30: A Szegedi Állami Pedagógiai Főiskola Énekkara énekel. — 14.15: A rádió gyermekujság műsora a kis iskolásoknak. — 15.00: A gyermekrádió műsora. j— 15.30: Hortobágyi gulvásie- gény. — Énekel: Török Erzsi és Tóth Lajos. —* 16.00: A Bónisok. Részlet Örkény István regényéből. — 16.30: Tánczene. — 17.05: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.20: Szép fővárosunk. Budapest. — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est. — 21.00: Részletek Verdi Álarcosbál c. operájából. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Szép esti muzsika. Péntek: 11.30: Forgolódnak a tőkés birodalmak József Attila, a szocialista költő. — 12.15: A magyar rádió ajándékműsora a Dunakeszi Konzervgyár dolgozóinak. — 13.00: Szvit Sosztakovics Berlin eleste c. filmjéből. — 13.30: Francia népdalok. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: MagySr népi muzsika. — 15.30: Zenekari hangverseny. —• 16.20: Orosz nyelvlecke a gimnáziumok IV. osztályának tankönyve alapján. — 16.40: Fiatalok sporthíradója. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 17.25: Részletek Dunajevszkif Békét akarunk c. film kísérőzenéjéből. — 17.40: Han gos Újság. — 18.15: A rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Népdalkórusok. — 19.00: Az épülői kommunizmus nagy országában. — 20.15: Dalok a Hegvaljáról. - 20.50: A barackfa AH Karaszu elbeszélő költeménye. — 21.00: A Magyar Állami Operaház és a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23-00: Hazánk zenei életéből. Szombat: 11.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.15:^ Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 13.00: Részletek Iga alatt c. bolgár film zenéjéből. — 13.30: Fúvószene. — 14.15: Sosztakovics: Dal az erdőről. Előadás. — 14.45: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 15.30: Zenés irodalmi műsor, • — 16 30: Tánczene. — 17.10: A rádió válaszol a hozzá érkezett levelekre. — 17.30: Csángó dalok. — 18.10: Szövetkezeti Híradó. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Üzemi hangverseny. 22.20: Tánc éjfélig. Vasárnap: 6.00—8.00-ig: Zenés vasárnap reggel. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.30: Naptár. Színházak és mozik műsora. — 8.00: Hírek. Lapszemle. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 1Ó.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Csinn-Bumm! A rádió gyermekcir- kusza. — 11.00: Épülő szét) hazánkl — 12.15: Weber-, Liszt-, Beethoven- hangvérseny. — 13.16: Szvit spanyol népi dallamokra. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Magyar népdal- kó-usok. — 14.45: 800 millió ... — 15-30: Tánczene. — 16.00: A magyar rádió irodalmi folyóirata. — 16.40:. Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Sporthírnek zenéjéből. 17-40: Kincses Kalendárium. —• 19.00: A magyar rádió ajándékmüsora. a szlhalmi Dózsa termelőszövetkezet dolgozóinak. — 20.15: Tánczene. — 20:50: Nagy népi együttesek műsora. — 21.15: Irodalmi műsor. — 21-30: A vasárnap sportja. Totohirek. — 22.10: Tánczene. — 23.00: Mozart: Requiem, K. 626. PETŐFI-RÁD IÓ Hétfő: 7.35: Az Oszipov-egyuttea műsorából. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: O'osz nyelvlecke az általános iskola VIII. osztályának tankönyve alapján. — 9.40: A gyermekrádió műsora. — 10.10: A magyar rádió kamarazenekara Játszik. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Uj szovjet lemezeinkből. — 15.00: Ko- dály-kettősök. — 15.15: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Németország. (Téli mese.) — 16.30: A Tóth-kórus énekel. — 16.47: Bágya: Tavasz (Hollós Ilona és Melis György). — 16.50: Tíz nerc tudomány. Előadás. —- 17.00: Fiatal művészek hangversenye. — 17.32: Martiny: Románc. — 17.40: Beszélő atlasz. — 17.35: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00* Schneider Hédi zongorázik. — 10.21: Norvég rapszódia. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. Kedd: 7.35: A román rádió műsorából. — 8.00: Dalok és hangszerszó. lók. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A kis iskolások műsora. — 9.40: Kis muzsikusoknak. — 10.10: Szórakoztató zene. — 10.58: Szórakoztató zene. Közreműködik a Csehszlovák főiskolás művészegyüttes. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: A nagy hazafi. — Zenés irodalmi műsor Kirov elvtárs emlékére. —■ 16.10: Délutáni hangverseny. — 17.00: Kósa Stella énekel. - 17.32: Hangverseny szovjet filmek zenéjéből. — 18.10: Természettudományos előadás. — 18.45: Szórakoztató zene. — 19.09: Somlay Artur Kossuth-díjas, kiváló művész Vörös marty-verseket mond. — 19.30: Tánczene. Szerda: 7.35: Szórakoztató zene. — 8.30: Zenekari müvek. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10,10: Könnyű dalok. — 10.30: óvodások műsora. — 11-00: Népi demokratikus o-szágok népzenéiből. — 15 00: Részletek a Boci-boci tarka c. operettből. — 15.30: Csokonai Vitéz Mihály élete és művel. TV. — 16 00: Magyar kamarazene. — 16.30: Erő — ecrészség. Előadás. — 16.40: Magyar népi együttesek műsora — 17.40:' Ooerettzene. — 18,45: Soorthíradó. — 19.00: Tánczene. — 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. Csütörtök: 7.35: Reggeli zene. ~~ 8.30: Onerarészletek. — 9.20: A gyermekrádió műsora. —- 9.40: Iskolai kórusok. — 10.10: Druschetzkv: Oboa- négyes. — 10.25: Részletek Budaskin és • LJatosinszkif film zenéiéből. — 10 55: Fúvnsindulók. — 15.00: A rádió kisegyüttese Játszik. — 15.40: Romantikus zenekari hangverseny. — 16.35: Szovjet sorozat. — 16.5Ó: Fiatalok zenei uisága. — 17.40: Hogvan kel! a silótakarmányt etetni. Előadás. — 17.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Geister-trio. — 19.25: Kodály: Közzene a Háry János c. dal- iá-ékből — 19.30: Tánczene. Péntek: 7.35: Keringőhangverseny. — 8.30: Szimfonikus táncok. — 9.2Ö: Ifjúsági műsor. — 10.10: Könnyű | hangszerszólók. — 10.30: Óvodások I műsora. — 10.50: A gyermekrádió I műsora. — 11.00: A magyar rádió I népi zenekara Játszik. — 15.00: Mii. löcker operettjeiből. — 15.40: Békét a világnak. Hja Erenburg írása. — 16.10: Az Állami Népi Együttes Énekkara énekel. — 16.20: Szív. küld! szívnek szívesen. — 16.40: Történelmi előadás. — 17.00: Tánczene. —■ 17.40: A Honvéd Kossuth Tüzértiszti Iskola zenekara játszik. — 18.05: Pártokta- <ási előadás. — 18.45: Sporthíradó.— 19,00: A magyar rádió énekkarának műsora. — 19.30: Hanglemezek. Szombat: 7.35: Magyar népi muzsika. — 8.30: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 8.56: Reggeli hangverseny. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.45: Görög gyermekek műsora. —■ 10.10: Glinka: Sextett. - 10.34: Operettkettősök. — 11.00: Karcolatok. — 15.00: Szórakoztató zenekari muzsika. — 15.50: Tíz perc közgazdaság. — 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszul! — 16.20: Mindenki operája. Mozart: Varázsfuvola. — 17.20: Tánczene. — 17.40: Tudományos híradó. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Mozart: A-dur klarinétötös, K. 581. - 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. Vasárnap: 8.00: Hangszerszólók. — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. - 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi lemezeMádája. — 10.10: Tudományos fejtörő. — 10-30: A muzsika szárnyán. — 11.24: Bródy—Szilágyi: Két karod között. — 11.35: A magyar rádió, népi zenekara játszik. - 12.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lan ismertetése. — 12.30: Az elbeszélés mesterei, -r Nagy Lajos. — 13.00: Részletek a Nagyidai cigányok c. daljátékból. — 13.53: Hidasi Hajós Éva harmonika- együttese játszik. — 14.00: így látom én.. Sípos Gyula szatirikus versei. — 14.15: Művészlemezek. — 15.00; Táncdalok. —- 15.30: Ránki: Pomádé király. Zenés komédia. — 18.45: A rádió gyermekszínházának műsora, -*■> 19-23: Hanglemezek. — 19.30: At épülő kommunizmus nagy országában.