Szabad Nógrád. 1953. július (9. évfolyam. 52-60. szám)
1953-07-18 / 57. szám
W53 július 18. SZABAD n9ur£d 3 Az Acélárúgyár dolgozóinak vállalása augusztus 20 tiszteletére A Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói lelkesen fogadták népi kormányunk programmját, melynek megvalósításáért már az első nap kemény küzdelmet indítottak. Tudják, hogy életszínvonalunk emelésének egyik alapfeltétele, a terv rendszeres teljesítése. Ennek érdekében az üzemek dolgozói lelkes felajánlásokat tettek. A gyár békeharcosainak a fogadalma egyhangúlag hangzott el: „Mi, a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói vállaljuk, hogy alkotmányunk 4. évfordulójának tiszteletére, a harmadik negyedéves tervünket szeptember 29-re befejezzük, így 410 tonna túlteljesítést érünk el, többezer forint ériékben. Ebből augusztus 20-ig 205 tonnát teljesítünk. A vállalt kötelezettségeink mat radéktalan teljesítése érdekében megfogadjuk, hogy a második negyedévi 191 fős 100 százalékon aluli dolgozók számát a Sztaha- tiov- és mun ka módszerét a cfási mozgalom kiszélesítésén keresztül 170-re csökkentjük. Ezzel egyidejűleg sztahanovistáink Számát 28-al növeljük. A se- lejtcsökkentés terén a műveletek közötti fokozottabb ellenőrzés áltat a második negyedévi 0.95 százalékos átlagse'.ejtünket 0.90 százalékra csökkentjük, amely 16.500 forintot képez. Az eddiginél fokozottabb gondot fordítunk a munkafegyelem megszilárdítására, s az igazolatlan mulasztásokat 11 százalékkal csökkentjük. Fokozzuk a gépek kihasználását. Tervszerű megelőző karbantartással a második negyedév 6578 kiesett gépórák számát 3 százalékká'! csökkentjük. Az anyagtakarékossági és a Gazda-mozgalom kiszélesítésén keresztül 129.550 forint megtakarítást értünk el. Ezenkívül a csizmapatkó gyártásánál az anyagbetét csökkentésével 11.000 forint, repceolajból 156 kilogrammot 2600 forintot, 10 tonna kormánylemezhulla- dék felhasználásával 25.000 forintot, eltörött esztergakések újjáalakításával 26.000 forintot is 700 kilogramm ferroszüiciirm megtakarításával 3750 forintot takadtunk meg.” Gyárrészlegeink a kitűzött cél megvalósításáért a következőket vállalják: ~A huzalmű dolgozói megfogadták, hogy a második negyedéve® tervüket a határidő előtt másfél nappal teljesítik és terven felül 220 tonnát termelnek, 870.000 forint értékben. A hideghengermű dolgozói szintén másfél nappal előbb teljesítik a harmadik negyedéves tervüket és terven felül 50 tonnát termelnek 174 ezer forint értékben. Az öntödék dolgozói T00 tonna terven felüli áru legyártására tettek fogadalmat, melynek értéke 450 ezer forint. A gazdasági szerszámuzem dolgozói 240 ezer forint értékű terven felüli 40 tonna áru termelését vállalták. A karbantartó gyárrészleg dolgozói a többi üzemek kisegítését fogadták meg, s vállalták, hogy létesítenek egy félkész raktárát, amely elősegíti a munka adagolását és a minőségi munka ellenőrzését, ezáltal 10 százalékkal csökkentik az önköltséget. A szegverőüzem részére augusztus 20-ig 2 darab wa~ fios szegverőgépet állítanak üzembe. A gazdasági szerszám- üzem részére a Davida—Takács hengermű csapágyazásának átalakítását augusztus 20-ig elvégzik. (Tudósítónktól.) A Birinyi kubikosferipdnak a harmadik negyedévben nem lesz 1BG százalékon aluli teljesítménye Lelkes versenylendiilet a bányagépgyárban A Zagyvapálfalvi Bányagépgyár dolgozói termelésük fokozásával válaszolnak pártunk és kormányunk új gazdaságpolitikájára. Látják, hogy pártunk és kormányunk nemcsak ígér, hanem ígéretét be is váltja és minden intézkedésük a dolgozók jobblétét és felemelkedését szolgálja. Az életszínvonal emelkedésére irányuló kormányprogramra lelkes versenylendületet váltott ki az üzem dolgozóiból. Vashegyi Jenő 4 tagú lakatosbrigádja azt a fogadalmat tette, hogy augusztus 20 tiszteletére három darab RTU hajtóműbe beépíti az új fogaskerekeket, elkészít két darab mosdóállványt, emellett 10 darab STB haitómű előállítását a megadott határidő előtt 30 százalékkal elkészíti, az egy darab ledobócsőrt pedig a megadott 90 óra helyett 75 óra alatt állít elő. Szabó Imre 13 tagú Kossuth- brigádja azt a fogadalmat tette, hogy a 20/500-as gumiszalag elkészítését a 31-i határidő helyett 29-ére befejezik és havi tervüket átlagosan 184 százalékra fokozzák. A bányagépgyár dolgozói közül Stefán László sztahanovista lakatos megfogadta, hogy a kormányprogramm győzelemre vitele érdekében augusztus 20-a tiszteletére Tolmácsi József lakatost sztahanovistának neveli. Gebur Gusztáv kovács 8 ezer darab csapszeg legyártására tett fogadalmat 200 százalékos tervteljesítés mellett. Ezenkívül vállalta, hogy a hozzá beosztott Vince Gyula ezelőtti termelési eredményét munkamódszerátadással 100 százalékkal növeli. Képesfüzet a Béke-Világtanács budapesti ülésszakáról Az Országos Béketanács ötvenezer példányban szép kiállítású füzetet jelentetett meg a Béke.Világtanács budapesti ülésszakáról. A füzet képekben, rövid riportokban számol be a világ nrnden részéből hazánkba érkezett békeküldöttek magyar- országi tartózkodásáról, a tanácskozás lefolyásáról, a küldöttek látogatásairól. A füzet bevezető cikkét Mihályfi Ernő, az Országos Béketanács alelnöke írta. Új nemzetközi úttörőtábor Csehszlovákiában Csehszlovákiában. Párdubice közelében, egv erdős terület kellős közepén új nemzetközi úttörőtábort nyitottak meg. A tábor egész évben nyitva lesz, k negyedévenként váltiák maid egymást az iskolások. A tanítást a legkiválóbb oktatók vetetik. A táborban 50 magyar Ittörő is résztvesz. A 63/6. számú Szakipari Építő Vállalat dolgozói között is harcos vetélkedések indultak meg a kormányprogramm megvalósítása érdedében. A vállalat területén összesen 30 értekezletet tartottak, ahol a dolgozók megismerkedtek a kormány programmá ávaj. A termelési és brigádórtekezletek lelkesedésben minden eddigi megbeszélést túlszárnyaltak. A vállalat dolgozóiinak 95 százaléka, vállait szocialista kötelezettséget, s az egyéni fogadalmakon kívül 4 szakipari részleg és 12 brigád lépett egymással párosversenybe. A lelkesedésben különösen kiemelkedett a Birinyi-kubikos- hrigád, amely versenyre szólította. a Törőcsik- és a Szilágyi- brigádokat és ezenkívül fogadalmat tett arra, hogy a harmadik negyedévbén 160 százalékon aluli teljesítményük nem lesz. A 63/1. számú Építőipari Vállalat dolgozói megértették népi kormányunk új programmját, s annak megvalósulásáért jobb munkakedvvel, egyre fokozódó lendülettel síkraszálilak. Tudják, hogy az építőiparra nagy feladat vár az elkövetkezendő időkben. Az életszínvonal emelése érdekében sokkal több lakóházat kell építeni, m’nt ameny- nyi az ötéves tervben elő volt irányozva. A ránkváró feladatok végrehajtását úgy biztosítjuk, hogy a cementtakarékossági rendeletnek 100 százalékban eleget teszünk. Az egyéni megtakarítási számlákat minden dolgozóra, brigádra felfektetjük és az anyagtakarékosság terén elért eredményeket értékelve, a dolgozókat a megtakarított érték arányában premizáljuk. Fokozottabb mértékben e]eget teszünk a munkavédelem köve- :elményeinek. Minden új dolgozót balesetelleni oktatásban részesítünk. A munkahelyeken a létszámhoz mérten megfelelő ok- iatósarkokat állítunk lel. A munA részlegek és a brigádok felajánlásai általában a terv teljesítésére és túlteljesítésére, a munkafegyelem megszilárdítására, az anyagtakarékosságra és a szerszám kímélésére vonatkoznak, de a salgótarjáni mélyépítő-részleg dolgozói fogadalmat tettek arra is, hogy az építésvezetőségüknél egyetlen 100 százalékon alul teljesítő dolgozó sem lesz. A versenyvállalásokban példamutatóan jártak az élen a munkavezetők, művezetők és a vállaltat műszaki dolgozói is, akik ígéretet tettek arra., hogy a fizikai dolgozókat a termelés minden vonalán segítik és a harmadik negyedévre tett kötelezettségvállalások . maradéktalanul teljesítve lesznek.. Eppich Ernő igazgató kávédé:mi berendezéseket és felszereléseket hiánytalanul beszerezzük. Dolgozóink részére biztosítjuk a műszaki előfeltételeket. A jelenlegi 65 százalékos tervszerűséget 85 százalékra fokozzuk, s ezáltal dolgozóink keresetét emeljük. Az építkezések befejezési határidejét minden esetben betartjuk. A párt- és szakszervezet közösen a válla'.atvezetőséggel, célkitűzéseket dolgozott ki az építésvezetők felé, hogy a harmadik negyedévet sikeresen befejezzék és a második negyedév adósságából törleszteni tudjunk. Ehhez azonban szükséges a fizikai és műszaki dolgozók lendületes munkáját még tovább fokozni. Vállalatunk valamennyi dolgozójának kötelessége a munkafegyelmet tovább szilárdítani, ne engedjenek meg dolgozótársaik részéről semmiféle lazulást, s a munkaidőt 100 százalékig a feladataink megvalósítása érdekében használják ki. Stér István igazgató Előrelátó intézkedés - sikeres tervteijesítés A Rónai Szénbányáknál ezelőtt igen sok idő esett ki a termelésből a szállító motorok üzemzavara miatt. A motorok megjavítása hosszú ideig tartott és ilyenkor a kitermelt szén 'szállítása vagy teljesen szünetelt, vagy komoly nehézségekkel járt. A műszaki vezetőség okult ezekből a hibákból. A fontosabb gépalkatrészekből és a szállításhoz alkalmazott motorokból tartalékokat helyezett készenlétbe. Az előrelátó intézkedésnek kedden a délelőttös szakban látták jó hasznát. A főtáróban lévő gumiszalag dobmotorjának tekercselése 11 órakor kiégett. Ez a gumiszalag a bunkerból a drótkötélypálya csilléibe hordja fel az egész vállalat kitermelt szenét. Az ilyen hiba kijavítása rendszerint 8—10 órát vett Igénybe. Most Paulicsek Gyula és Villányi Ferenc szerelők megfeszített hősies munkával rövid idő alatt kicserélték a gumiszaiag dobmotorját és büszkén jelentették a vállalat igazgatójának, hogy a szállítószalag újra üzemképes. Munkájukkal nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat 15-én reggelre az előző napokhoz hasonlóan 100.4 százalékot ért el. Intézkedéseket tettünk a terv teljesítése érdekében A mátranováki bányászoki behozták lemaradásukul A Mátranováki Szénbányák dolgozóinak az első féléves terv alkalmával szerzett hírnevükön a második félév első napjaiban csorba esett. A vállalat dolgozói elmaradtak a tervteljesítés terén, adóssággal kezdték a harmadik negyedévet. A kormány nagyszerű pro- grammja a mátranováki bányászokat is felrázta elbizakodottságukból, s kemény harc indult meg a terv teljesítése érdekében. Rendbehozták a szállítóvágatokat, új csapattelepítéseket hajtottak végre, s így minden csapathoz került egy-egy sztahanovista vájár. A kormányprogramm meg jele h szocialista munkaverseny fellendítésével, népünk jólétének emelését szolgáló célkitűzések Az a nagyszerű programm, amelyet pártunk Központi Ve- • zetőségének javaslatára a kormány néhány nappal ezelőtt | közzétett, komoly feladat elé állítja ai szénbányászatot, a vas- J és építőipari, de általában az összes iparágakat. Szép és fel- S emelő érzés olyan célokért küzdeni, amelyek dolgozó népünk * .—-Unni. állandó és tervszerű emeléséhez vezet- j életszínvonalának nek. j Az életszínvonal emelkedésének egyetlen járható útját : Rákosi elvtárs így határozta meg: ........mindenki elölt világos, hog y nem emelhetjük az életszínvonalat akkor, ha a termelés — és mindjárt hozzátehetem: a termelékenység — nem emelkedik, ha az önköltség nem csökken. Ahhoz, hogy több lakó ház, hogy több lakás, több kerékpár, több ruha, több cipő, több nése után szinte napról naprat cukor, több élelem legyen, több szén is kell, amely egész ipaúj abb eredményeket értek el, de\runkat fűli, több vas és acél is kell, amely nélkül nincsen gép- n i‘rtbiom„n,a^zi,i. eredményükI gyártás és nem lehetséges a dolgozó nép jólétének emea legkiemelkedőbb azon a napon született meg, amikor Rákosi elv társ beszédének meghallgatására készültek. Július 11-én 109.7 százalékra teljesítették napi tervüket. Rákosi elvtárs szavai újabb lendületet adtak munkájukhoz és így a kö vetkező napon sem esett vissz termelésük. 13-án 109 százalék harcoltak ki. Ezek után a nagy szerű eredmények után a Mátra nováki Szénbányák dolgozói tör tesztelték a hónap elejei leniara dósukat és havi tervük teljesité se terén elérték a 100.1 száza lékot. (So) A kormányprogramm megjelenése óta jelentősen csökkentek a gáphibásoüások A kormányprogramm megjelenése előtt a nógrádi szénmedencében igen gyakran va sárnap is termelő műszakot tartottak. Ez nemcsak a fizikai dolgozók munkaerejének túlzott igénybevételét hozta magával, de nem tudták tökéletesen elvégezni a szénosztályozókon, a szállító- és vontatógépeken sem a meg előző karbantartást. A Nógrádi Szénszállító és Szolgáltató Vállalat kezelésében álló szénosztályozókon és szállítóberendezéseken így a hét különböző naoiain sűrűn következtek be a géphibásodá- sok, atni miatt igen magas volt a kieső órák száma. A kormány új programmja itt is jelentős változást eredményezett. Most már a vasárnapi műszakok és felesle ges túlórázások megszüntetése után a dolgozóknak több idő jut a gépek gondos kezelésére, lelkiismeretesebben tudják végrehajtani a megelőző karbantartás mukálatait A Szolgáltató Vállalat dolgozói tervszerűen, előre elkészített ütemterv szerint végzik a gépek és osztályozok javítását. Ennek következtében az osztályozókon és a kapcsolt kötélpályákon július 15-ig az előző hónap azonos időszakához viszonyítva 67 százalékban csökkent a kieső órák száma. Az új kormányprogramm lehetőséget biztosít a megelőző karbantartás rendszeres elvégzésére. Ennek következtében, míg áprilisban közel 20 ezer, júliusban több mint 6 ezer vagon szénnel lehetett volna többet szállítani a megelőző karbantartás betartásával. addig a kormányprogramm után július első felében ez a szám 215 vagonra csökkent. A Szénszállító és Szolgáltató Vállalat dolgozói becsületesen, lelkiismeretesen harcolnak az új gazdaságpolitikánk sikeréért. A szállító és vontatógépek, a szénosztályozó tervszerű munkájával jelentősen hozzájárulnak szénmedence bányászainak folyamatos termeléséhez, amellyel a terv maradéktalan teljesítéséért harcolnak. (So) Jobb minőségű árüt kíván Balassagyarmat! Balassagyarmaton, a Rákóczi-úton van egy kisáruda. Péksüteményt, cigarettát, cukorkát, hírlapokat árusít. Vásárló közönsége és maga a boltvezető elvtársnő is felháborodottan tiltakozik az árudába érkező rosszminőségű áru ellen. A péksütemény rendszerint száraz, vagy szikkadt és sokszor fekete színű, olyan, mint az égetett cukor. A legkeresettebb cigarettafajta a Kos-; suth, ezzel szemben több csomag Har-; móniát szállítottak, azt is átvehetet- • len, nedves, itt-ott penészes állapot-; ban. Még nemrég hangzott el Nagy Imre elvtárs beszéde, amely jobbminőségű árut követel és íme, a balassagyarmati vásárló közönség nedves cigarettát, égetett kiflit vásárol jobb híján. A kérdés, kit terhel a felelősség? lése. A kormányprogrammunk megvalósításai terén nagy felelősség hárul a szakszervezetekre. Az a feladatuk, hogy mozgósítsák, a termelés további emelésére serkentsék dolgozóinkat. A programm nagy lelkesedést váltott ki dolgozóinkból. Az acélárugyár gazdasági szerszámüzemében, a rónai és a tiribesi bányaivá!!álatoknál, de még egy sor üzemünknél azóta jelentős tenmelésemelkedés állott be. Megindult a harc a több szénért, a több mezőgazdasági szerszámok gyártásáért, hogy győzelemre vigyék pártunk és kormányunk lelkesítő programmá át. A szakszervezetek termelési tömegimunkájai azonban még mindég elmarad a dolgozók lendülete mögött. A dolgozók lelkesedését, versenylendüietét, kezdeményezőkészségét a szakszervezetek vezető funkcionáriusai sem a versenyszervezés, sem az ellenőrzés terén nem tudják követni. A szakszervezetek vezetői ugyanúgy mjnt az elmúlt időben most is formálisain, bürokrata módra végzik a mozgósítást, a tervek teljesítésére és túlteljesítésére, a minőség megjavítására, az önköltség csökkentésére, a tervfzgyelem és a szocialistái munkafegyelem betartására. A vállalati igazgatók, üzemi és műhelybizottsági tagok nem gondoskodtak arról, hogy a dolgozók lendületét kifejező szocialista • kötelezettségvállalások az üzem tervének, legfőbb feladatainak megvalósítására irányuljanak. Gazdaságpolitikánk megkövetelj, hogy a munkaverseny- nyel foglalkozó szervek együttműködése minden eddiginél szilárdabb alapokra épüljön fel. A pártszervezetek vezetésével biztosítani kell, hogy a szakszervezetek, DISZ-szervezetek, igazgatók (gazdasági vezetőik) egységes agitációs és szervezési terv, egyeztetett feladatok és ütemterv alapján végezzék a versenynyel kapcsolatos munkákat, nem pedig úgy, mint azt a Bányász Területi Bizottság és a Nógrádi Szénbányászati Tröszt végezte a harmadik negyedévi versenyszervezések előkészítésénél. Bár a bányászszakszervezet vezetői ismertették a szakszervezeti bizottság elnökeivel a tennivalókat, de a tröszt vezetői a műszakiakkal nem ismertették a reájuk háruló feladatot. Ez annak a következménye, hogy a Bányász Területi Bizottság és a. tröszt nemi közösen készítette el a szervezési és agitációs ü;emtervet, pedig mind a két szerv idejében magkapta a feladatokat. Súlyos hiba, hogy a minisztérium versenyszervezéssel kapcsolatos intézkedései több mint egy héten keresztül a fiókban hever: a tröszt «gyík illetéktelen osztályán ahelyett, hogy gondoskodik volna annak maradéktalan végrehajtásáról. Súlyos felelősség terheli a tröszt igazgatóját is, aki a Bányász Területi Bizottság figyelmeztetése ellenére sem ismertette a műszakiakkal a munkaverseny feladatait és kijelentette, hogy ezért ő nem tartja vissza az igazgatókat és műszakiakat. Ez a bürokrácia és a versenyszervezés lebecsülése odavezetett, hogy azok a vállalások, amelyeket a vállalatok először megtettek nem voltak reálisak és így azoknak újabb vállalást kellett kidolgoz ni ok. A verseny szervezésével és a termelés irányításával megbízott vezetőknek egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni Rákosi elvtárs szavait: „Gondoskodnunk kell arról, hogy most, amikor irányt vettünk a munkásosztály, a dolgozó nép életszínvonalának erőteljes emelésére, a szocialista munkaverseny és szociálisra építésünk minden egyéb módszere új lendületet kapjon és segítsen meggyorsítani népünk jólétének emelését szolgáló célkitűzéseinket.” E harci programm megköveteli, a verseny lendítőerejének: a nyilvánosságnak és az ellenőrzésnek fokozottabb és lelkiismeretesebb végrehajtását. A szakszervezeti funkcionáriusok számos helyen csak a plakátok és grafikonok készítésében látják a verseny nyilvánosságának módját. Bár erre is szükség van, de a verseny eredményeinek élő szavakkal való közlése és ezzel egyidőben a versenyben dolgozó csapatok, brigádok, vagy egyénileg dolgozók tanácsokkal való ellátása teszi ele- | venné a versenyt. Ezenkívül az üzemi bizottság tekintse első- j rendű feladatának havonta legalább két olyan csoportértekezletet | szervezni, amelyen a művezetők, mesterek bevonásával | vizsgálat alá kerül a vállalt kötelezettségek teljesítése. Tegyék I általánossá a kiváló dolgozók munkamódszerét, bírálják élesen í a hibákat és az elmaradóik számára szervezzék meg az elvtársi | segítségnyújtást. j A bizalmiak rendszeresítsenek bizaliminaplókat és ezekbe f jegyezzék fel a csoportjukon belül folyó verseny állását, a £ versenyben részvevők neveit és a csoportvezetők, mesterek, i vagy művezetők által rendelkezésükre bocsátott adatok alapján i a fogadalmak teljesítését is. Tartsák nyilván a csoport tagjai álta.1 benyújtott újítási, f vagy a termelést bármilyen módon előrevivő javaslatokat és | szorgalmazzák azok gyors megvalósítását. Mindehhez hozzá- f tartozik még, hogy a nyilvánosság különböző módszerein ke- ♦ resztül; hangoshíradón, faliújságon, versenytáblán, kultúrműsor, | vagy csasztuska segítségével népszerűsítsék az élenjárókat és bírálják meg a lemaradókat. A szakszervezeti funkcionáriusoknak a versenyszervezés és a versenynyilvánosság megjavítása érdekében fáradságot nem ismerve kell dolgozniok, következetesen harcolni a határozatok maradéktalan végrehajtásáért, mert csak így tudunk biztos alapot teremteni kormányprogrammunk megvalósulásához. A feladatok nagyok, de megvalósíthatók, ha a szakszervezet aktívái fegyelmezetten, öntudatosan és példamutatóan veszik ki részüket e nagyszerű programm megvalósításából. Verjék vissza az ellenség minden hírverését, számolják föl a lazaságokat, nemtörődömségeket és segítsék győzelemre kormányprogrammunk új célkitűzéseit. Rácz Vince SZMT-elnök i I (