Szabad Nógrád. 1953. március (9. évfolyam. 18-25. szám)

1953-03-21 / 23. szám

2 SZABAD AO í. BAD 1953 március 21. PART ES PARTEPITES Harcoljunk a szájtátiság ellen! A SZOCIALIZMUS EPITESE során elért eredményeink nem jöftek maguktól — komoly harc közepette születtek meg. Harc folyik a régi és az új között, harc folyik az utolsó kizsákmá­nyoló osztály, a kulákok és a megvert tőkés társadalmi rend ügynökei és bérencei ellen. En­nek a harcnak következetes vi­tele óriási jelentőséggel bír öt­éves tervünk sikeres végrehaj­tása szempontjából. Sztálin elv­társ az SZKP XIX. kongresszu­sán a szocializmus rohambrigád­jai között említette meg hazán­kat. Ebből következik, hogy az ellenség még nagyobb szívós­sággal, energiával próbálkozik rést ütni sorainkon, hátráltatni építőmunkánkat. A rohambrigád megtisztelő cím azt jelenti, hogy még éberebbnek kell lenni, ha­tározottan és gyorsan leleplezni, megsemmisíteni az ellenséges elemeket. Pártszervezeteink vezetőinek, tagságának, egész dolgozó né­pünknek tudatában kell lenni, hogy a letűnt tőkés osztályok sohasem adják magukat önként, hanem körömszakadtan védekez­nek, s iparkodnak a már elvesz­tett hatalmukat megszerezni. Lenin elvtárs ezt így jellemezte: „A megvert ellenség megkétsze­rezett energiával, százszorosra fokozott gyűlölettel veti magát harcba”. Ezt nekünk egy pilla­natra sem szabad elfelejteni. Egy pillanatnyi megingás ezen a téren elég ahhoz, hogy súlyos károkat okozzon az ellenség népgazdaságunknak, egész dol­gozó népünknek. A szocializmus építése elvá­laszthatatlan az ellenség elleni harctól. Minél nagyobbak sike­reink, annál elkeseredettebben támad az ellenség. Iparkodik megkeresni a gyenge pontokat pártszervezeteink munkájában, mint ahogy tették ezt a járási tanács mezőgazdasági osztályá­ra beépült osztályidegen elemek, akik iparkodtak az őszi mező- gazdasági munka sikeres befeje­zését gátolni. A járási tanács pártszervezete — de maga a já­rási pártbizottság is — csak a megyei pártbizottság figyelmez­tetésére nézte meg és jött rá, hogy nem oda való elemek irá­nyítják a mezőgazdasági mun­kálatokat. A kulákság, az utolsó kizsákmányoló osztály taktikát változtatva most azon mester­kedik, hogy hogyan juthatna be a csoportba és belülről bom­lassza a csoport munkáját. így volt ez a jobbágyi Uj Otthon termelőcsoportnál is, ahol a pártszervezet hosszú időn ke­resztül nem értette meg, hogy mi az oka annak, hogy valami állandóan fékezi, visszafelé húzza a termelőcsoportot. Ami­kor rájött a hiba okára, az ellen­ség komoly, kártevő munkát végzett — hiszen ő vezette mint elnök a termelőcsoport munká­ját. AZ OSZTALYHARC VITELÉ- BEN döntő szerepe van annak, hogy párttagságunkat s egész dolgozó népünket az ellenség elleni gyűlöletre neveljük. Vájjon nem-e az éberség eltompulását jelenti az a tény is, ami Gará- bon történt, hogy maga a párt­titkár hívta meg a papot a köz­ségbe munkanapon misézni az­zal az indokkal, hogy valakinek csak kell.nevelni a garábi népet is. A klerikális reakció kihasz­nálja egyes pártszervezetek gyengeségét, suttogó propagan­dán keresztül a pártszervezetek szemeláttára a sorbaállást, kü­lönböző körmeneteket, kereszt- imádásokat, búcsújárásokat szer­vez csak azért, hogy elvonja a dolgozókat a legsürgősebb me­zőgazdasági munkáktól. Nem kis része van az ellenségnek abban, hogy járásunk tavaszibúza ve­tésben elmaradt. Különösen kedves gyülekező- helyei az osztályidegen elemek­nek az állami gazdaságok. Nem egy helyen a pártszervezetek vezetőinek tudtával s néma bele­egyezésével kerülnek be. így van ez a hényelpusztai állami gazdaságban, hasonlóan Pász- tón is, ahol' 75 hojdas kulák a bérelszámoló. Nem-e a nagyfokú opportunizmust mutatja, hogy egyes állami gazdaságok vezető funkcionáriusa úgy vélekedik a kulákról, hogy egyelőre nem le­het kitenni a 6zürét, mert „nél­külözhetetlen szakember”. Mi persze megbecsüljük a régi szak­embereket, de ez nem jelenti azt, hogy minden ellenséges elemet vezetőállásokba helyezzünk. Az opportunizmustól nem mentesek egyes párttitkáraink. sem. A beoskei pártszervezet titkára, Klárik elvtárs a község volt föl­desuráról valóságos dicshimnuszt írt a hényelpusztai állami gaz­daság vezetőjének azért, hogy őt továbbra is alkalmazzák, mint kiváló szakembert. AZ ELLENSEG IPARKODIK kihasználni egyes pártszerveze­teink vezetőinek ébertelenségét és kuláikrnivoltjából kivetkőző, középparaszt képében jelentkező osztályidegenek pártunk soraiba iparkodnak jutni. így volt ez a szurdokpüspöki falusi pártszer­vezetnél és a sziráki alapszer vezetnél is. Pártszervezeteink vezetőinek meg kell szívlelni Rákosi elvtársnak azt az útmu­tatását „.. amikor egy kommu­nista párt országot vezető párttá válik, amikor a megvert tőkés osztály legális szervezeteinek működése nem sok eredménnyel kecsegtel, az ellenség fokozato­san arra vesz irányt, hogy ügy­nökeit becsempéssze a dolgozók pártjába”. Szükségszerűen adó­dik ebből, hogy minden kommu­nista sajátítsa el azt a képessé­get, hogy fel tudja ismerni a párt ellenségét, akármilyen jól is álcázza magát. Olyan erős várrá kell építeni pártunkat, hogy oda egyetlen kétesmultú elem se tehesse be lábát. Fokoznunk kell az éberséget, mert az ellenség is egyre elkese­redettebben támad. Kártevő munkájukat egyes helyeken könnyebbé teszi számukra az a tény, hogy vezető funkcionáriu­saink úgy vannak az éberséggel, mint a tanulással. A minden­napi feladatok végrehajtása any- nyira elvonja figyelmüket, hogy aiz éberség és tanulás is akkor jut eszükbe, amikor már baj van. A napi feladatot pedig jól és eredményesen megoldani csak úgy tudjuk, ha állandóan tanu­lunk, szüntelenül fokozzuk éber­ségünket. Az éberség fokozásának fel­tétele a pártszerű munkamódszer fokozott alkalmazása a pártélet minden területén. Ez azt jelenti, hogy betartjuk és szigorúan be­tartatjuk a pártonbelüli demo­krácia minden követelményét, ha még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a tömegekkel, ha kommunista helytállást, példa- mutatást tanúsítunk mindennapi munkánkban, erre neveljük párt­tagságunkat és egész dolgozó népünket. FEL KELL SZÁMOLNI pád;- szervezeteink munkájában ta­pasztalható éberség hiányát, amely magyarán mondva: száj­tátiság. A szájtáii funkcionárius tehetetlenül nézi, vagy éppen meg se látja az ellenség akna­munkáját, amely az orra előtt folyik, de nem egy helyen saját maga is elősegíti. Siránkozik, hogy ellenséges agitáció van, lemaradás van a tervteljesítés­ben, de nem bokát tesz annak érdekében, hogy leleplezzék az ellenséget harcra mozgósít­sák a tömegeket az ellenséges agitáció ellen, feltárják a pár1; helyes politikáját, harcba hívja a termelési tervek végrehajtá­sáért. Az erdötarcsai tanács­elnök most a tavaszi munkáknál a kulákelmaradást a szántásban és vetésben azzal magyarázta, hogy a kulák már szegény, öreg ember, mit tegyünk vele. Pásztó község kommunistáinak is ke ményebben kell harcolni, ahol leggyakoribb az ellenségnek és azok ügynökeinek lázítása, kü­lönösen a közellátás vonalán. Egyes párttagok itt csak vicc­nek veszik, elnevezik a klerikális reakció elsőszámú ügynökének, Kolozsvári Erzsébetnek (Csöppi) az egyházi reakció által sugal­mazott propagandamunkáját, mellyel elégedetlenséget, pánikot igyekszik kelteni. Az éberség eltompulását mutatja, hogy egyes vezető funkcionáriusaink úgy nyilatkoznak, hogy nincs már kulákveszély, mink már erősek vagyunk. Hogy ez meny­nyire így van, arról a béri pártszervezet sokat tudna be­szélni, ahol a tanácselnök és még egy pár hozzá hasonló párttag úgy nézi a .kulákokat, mint végsőkig meggyengül;, senkinek ártani nem bíró és nem akaró, az építőmunkába beillesz­kedő egyének kérdését. AZ ÉBERSÉG ELHANYA­GOLÁSA, a siránkozás, száj­tátiság nem kommunista maga­tartás. Minden vezető funkcio­náriusnak, legyen az párt-, ál­lami, vagy gazdasági vonalon, de egész párttagságunknak fo­koznunk kell az éberséget, hogy le tudjuk leplezni az ellenséget, akármilyen álarcban, is jelentkez­zék. Az éberség fejlesztése érde­kében ki kell szélesíteni az alul­ról jövő bírálatot. Ezen keresz­tül vonjuk be az ellenség elleni harc vitelébe a dolgozók széles tömegeit. Az osztályéberség fo­kozása elképzelhetetlen a párt­fegyelem 'terén mutatkozó laza­ságok megszüntetése nélkül. Ott, ahol erős a pártfegyelem, ahol a felsőbb szervek határozatait maradéktalanul végrehajtják, ahol megtorolják a fegyelmezet­lenségeket, ott az ellenség pórul­jár és időben lelepleződik. Az osztályharc vitelének elengedhe­tetlen feltétele a marxizmus- leninizmus elsajátítása. Ennek ismerete adja meg párttagjaink­nak a megfelelő felkészültsége; ahhoz, hogy az osztályharc terén meg tudják állni helyüket. A TÖMEGEKRE VALÓ TÁ­MASZKODÁS, a tömegek sza­vának meghallgatása, az 6 jogos bejelentések, ezek gyors és ala­pos kivizsgálása, határozott in­tézkedések elősegíti'k, hogy az ellenség elleni harcban egész párttagságunkat, dolgozó népün­ket aktív, .cselekvő részesévé te­gyük. Gyepesi János, a pásztói járási pártbizottság titkára. Egy számtanszakkör helyes kezdeményezéséről \Jár délután 5 órakor nagy az izgalom a balassagyarmati általános gimnáziumban. A Bajcsy-Zsilinszky-úli álta­lános iskola úttörői, de különösen a számtanszakköristák készül­nek az esti előadásra. Amíg idáig eljutottak, az maga egy egész kis regény. Nem akármilyen előadásról van itt szó. Az előzmé­nyek teljesen eltértek a szokásostól. Azt gondolhatná_ az ol­vasó: egy kis műsoros est előkészületei, némi kis változássai, _ de mégis csak mindég egyformák. A szerep kiválasztása után próba, majd előadás. Ebben az esetben azonban nem így történt. Ez az előadás egy olyan dicsérendő kezdeményezés, amelynek okvetlen követőkre kell találni. Az iskola tantestülete még az ősszel elhatározta, hogy a szülői munkaközösséggel karöltve kultúrműsort rendez. A szám­tanszakkör azt a feladatot kapta, hogy egy kis színdarabot adjon elő „élő mértan" címmel. A szakköristák azonban úgy találták, a színdarab nem eléggé mutatja be a szakköri életei, a számtan szépségeit. Ekkor a szakkör munkaközössége elhatározta, hogy saját életükből merítve, maguk írnak színdarabot. A szak­kör munkaközössége összeült, hogy megvitassák a színdarabbal kapcsolatos problémákat. Egyik ötlet a másik után született, a téma egyre bővült. Az elgondolás az volt, hogy a szakkör életét reálisan ábrázoló színdarabot írnak. Megmutatják, hogy a szám­tan szép, meg lehet szeretni és szívós, kitartó tanulással, fegyel­mezettséggel kitűnő osztályzatot lehet elérni számtanból is. Ez volt az elgondolás és magát az öletet, a kezdeményezést csak dicsérni lehet. Azt a lelkesedést, amellyel a szakkör tagjai ké­szültek színién. Nagyon helyes lenne, ha a többi általános isko­lák, középiskolák és kultúrcsoportok is követnék ezt a példát, hi­szen ezernyi téma van csak fel kell dolgozni őket és az élet egy- egy problémájának a megoldását ötletesen bemutatva, nagy ered­ményeket lehet elérni. Az ilyen munka nem hátráltatja fiatalsá­gunkat a tanulásban, mivel a saját életükről, a saját problémáik­ról írnak, ha ezt lelkesen csinálják ez nagy lendületet ad a tanu­lás terén is. Példa erre ez a számianszakkör. Nem egy tanuló van a színdarab írói és szereplői között, akik négyről 5-re javí­tották a tanulmányi eredményüket és különösen számtanból mu­tatnak föl nagyon jó elömeneíelt. Tfiddig tehát rendben volna az ügy. Azt azonban meg kell említeni, hogy a kivitel már nem sikerült ilyen jól. A színdarab írói elfelejtették,, kinek köszönhetik, hogy ma ilyen szép és derűs az életük, sőt írás közben azt is elfelejtették mi volt az eredeti céljuk, hiszen a darabban alig esik szó a számtan szakkörről. Teljesen kimaradt az előadásból, hogy milyen sze­repe van a pártnak, a szülői munkaközösségnek, az úttörő- mozgalomnak, a gyermekek helyes nevelése terén. Egy-egy fegyel, mézét len „osztályszégyene" tanulóra, milyen hatással van a kö­zösség, úttörő pajtásai, a szakkörök jótanulói. Amint látjuk a ki­vitel tehát már nem sikerült olyan jól, mint ahogy az egészet el­tervezték. Ebben feltétlen hibásak mindazok, akik segítettek a gyerme­keknek az egész előadás megtervezésében. Ezekre a hiányosságok­ra okvetlen fel kellett volna figyelni az iskola igazgatójának, Hajdú Józsefnek, Farkas Andrásnak a tanítóképző intézet taná­rának, Lendvai elvtársnak, a városi népművelési csoport vezető­jének, Lucza Jánosné csapatvezető és szakkörvezetönek. Ök végig figyelemmel kísérték a darab születését és figyelmeztetni kellett volna a gyerekeket arra, hogy helytelen a rossztanuló, rendetlen Szabó Zsuzsa egész megváltozott magatartását, egy álom eredményeként feltüntetni, hiszen a való életben egy ilyen gyermek megváltoztatására egész környezetének — tanárok, szü­lők, úttörőszervezet, szakkör stb. — szívós nevelő munkájára van szükség. AJondhatnánk azt, hogy első kezdeményezés nincsen hiba nélkül. Mi nem is művészi szempontból bíráljuk a da­rabot, hiszen azt csak dicsérni lehet. Kisebb nagyobb hibáktól eltekintve ilyen szempontból sokat nyújtottak a gyerekek és is­mét hangsúlyozzuk, magát a kezdeményezést dicsérendőnek és követésre méltónak találjuk. Nem kell azonban elfelejteni, hogy az elvi tartalom nem választható külön a művészettől és ilyen elvi hibákat észre kellett volna venni azoknak, akiknek feladata, a gyermekek helyes nevelése. TJelyes lenne, az egész második felvonásnak az átírása. Ezzel az egész színdarab olyanná válhatna, amit bát­ran bemutathatnak Balassagyarmaton kívül másutt is, és akkor bizonyára többen kedvet kapnak arra, hogy kövessék a példát és egy-egy iskolai munkaközösség, vagy kultúrbrigád nagyon érté­kes müveket hozhat így létre. Sok, eddig fel nem fedezett, szuny- nyadó tehetség kerülhet így felszínre. „NE PA RÁZNÁLKODJÁL!" Szocialista épitömunkank célja: hogy megteremtsük az alkotó boldog élet felté­teleit hazánk minden dolgozója számára. Pár­tunk, államunk nagy figyelemmel, szerető gon­doskodással veszi körül a gyermekeket, anyákat, teherben lévő nőket. A múltban anyának lenni, új életet hordozni és a világra hozni, rettegést, a jövőtől való félelmet jelentette az asszonyok nagy többsége számára. Mint az élet minden területén, úgy e téren is gyökeresen megválto­zott a helyzet hazánkban. Egyre jobban erősö­dik népünkben az a tudat, hogy a< szocializmust építeni egyet jelent magunk, családunk gyerme­keink békés, örömteli, boldog jövőjének építésével. El és erősödik népünkben a családi élet, a gyer­mek megbecsülése. E tudatot erősítettemegmég jobban az 1953 február 8-án megjelent miniszter­tanácsi határozat az anya- és gyermekvédelem to­vábbfejlesztéséről. A határozatból a teherben lévő nők és anyák védelmének fokorasa érdekében a második pont kimondja, hogy: „A teherben lévő háztartási alkalmazottaknak a szülésig nem lehet felmondani, kivéve, ha azonnali felmondásra okot adó körülmény merül fel, ez esetben, ha az alkalmazott a felmondást nem fogadja el, a járásibíróság dönt.” A határozat megjelölj pon­tosan és világosan, hogy: „A terhes, illetőleg szülő nőt... a szülés előtt és a szülés után összesen 12 heti szabadság illeti meg, amely rendellenes szülés esetén hatósági orvosi javas­latra 4 héttel meghosszabbítható.” E *- HATÁROZAT maradéktalan végrehajtásai egyformán kötelező kormányunkra, amely be is tartja, üzemeink vezetőire, orvosokra, államigaz­gatási szervekre, de még a ceredi plébánosra, Illés Istvánra is. 1950-ben az állam és az egy­ház között létrejött megegyezésnél a püspöki i a>r vállalta, hogy elismeri a magyar népköz­társaság törvényeit, az alkotmányt és szigorúan felilép azok ellen, akik ellene vétenek. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ezen a véle ményen van minden pap. A ceredi plébános is ellene van az emberi haladásnak, mindennek, ami szabad, szép és felvilágosult. Sötétséget terjeszt, hogy vakon és bódultán kövessék 3t. Nézzük meg közelebbről, mit is csinál ez az Illés István: Az apja Hódmezővásárhelyen mint adótiszt dolgozott s kényelmes, jó anyagi körülmények közötti családi életet éltek, amelyről édesanyja a következőket írja: „Egész éven nyaralásra gyűjtött pénzünkön megnéztük az akkori Ma­gyarország s Erdély szép vidékeit." ök tehették, de a bányász, gyárimunkás, a dolgozó paraszt sinylődött, nem volt neki megélhetése, ezrek és ezrek tengették munka nélkül életüket. Illés istvan 1928-ban érettségizett s a pályaválasztásáról ezt írja: „Papi pályára mentem, mert öntudatos dolgozókat, szeretettől áthatott ifjakat és leányokat akarok nevelni.” Hogy milyen öntudatos leányokat nevel, hogy a törvényeket hogyan tartja be, arról B. B. na - gyón sokat tudnai beszélni. Mit nekem a törvény — gondolta magában Illés — lehet nekem, mint Isién szolgájának, 3 évig munkakönyv nél­kül alkalmazni szolgálót, látástól vakulásig 100 forintos havi fizetéssel dolgoztatni. Három éven keresztül, mint ahogy a múltban tartották, a faiu „legokosabb embere a pap”, „nem jutott” eszébe, hogy a. törvény semmibevevése az, hai munkakönyv nélkül alkalmazza, nem jelenti be az SiZTK-bai (OTI ba), nem biztosítja számára a törvényes rendelkezések által biztosított fize­tett szabadságot. ^934 JUNIUS 17-EN SZENTELTÉK PAPRA és azóta, de előtte, a papi szemináriumban is ki tudja hányszor elmondta szent áhítattal — Ne paráználkodjál! 1952, szép napsütéses jú­liusi napok... A templommelletti harangláb­ban ai harang gyakran-gyakran megcsendült. István feláll és rebegve veti a keresztet — ké­nyelmesen várja a kellemes órákat, közben a keresztvetéseknél azon gondolkozik, hogy milyen szavakkal mondja el szolgálójának, hogy a pa­ráználkodás Isten előtt nem bűn, neki és a szolgálólánynak ezt megbocsátja az Isten. 1953 február 15-én, egy héttel a miniszter­tanács határozata után özv. Illés Istvánná így fogadja a lányt. „Állapotos lányra nincs szük­ség a plébánián.” De vájjon a paráználkodó Isten szolgájára szükségük van-e a ceredi dol­gozóknak? Semmibevéve a minisztertanács ha­tározatát, elbocsátották, fizetését is csak erélyes közbelépésre folyósítják tovább. Illés István ténykedése nem az első eset és nem is az utolsó. Klivényi Jakab egyházi pályájáról így írt az 1850. években: „midőn látom, hogy a legmível- tebb elme lecsüggő fővel szolgál a színlelt er­kölcsnek, vagy amint itt nevezik, ájtatosságnak, lehetetlen, hogy meg ne borzadjak... ily érzé­sekre ne fakadjak... Átkot érdemelnek... kik a szentség palástja alatt bitangolnak.” Amikor megszabadult az egyháztól, így ír: „Az elsőt (verse) — írja — a boldog álom alkotá, amely e tömlődből kivezetett.” ^ GY GONDOLTAK Illések, hogy nem meri majd megmondani... És most alkalmazzák a megfélemlítést. Özv. illés Istvánná s a hozzá­juk közelállók fenyegetik, hogy tagadja le. Ma ilyen módszerrel akarják megfélemlíteni, a múlt­ban, amikor hatalmon voltak, máskép. Testi­lelki rokon Illés az olyan papoknak, mint aki­ről Ady Endre megrázó költeménye szól: Pompás, fehér karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba. Kidobta a havas semmibe Maqzatját a papék Katója. Kató gazdája az izmos pap S falusi nyája énekelnek: „Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek”. „Az a gyermek ott Betlehemben” Kató felsír a papi szóra, S az a gyermek, a betlehemi, Könnyezve tekint le Katóra. A „SZOLGALÓ" CEREDEN IS beleszédült a hálóba, amelyet saját papja szőtt körülötte, a hit, a csillogó ceremóniák szálaiból... Ez a példa sem vásári papi titkot árul el, hanem egy aigrárproietárlány nehéz sorsát, akinek az apja s az egész családja tengődött a múltban. Az apa később postás lett s egy pár pengőért járt gyalog Salgótarjánban postáért. A iány maga is summáskodott, majd szolgáló lett s e nehéz sorsból sötét árnyékok hullanak Illés Istvánra. A múltban hatalmuknál fogvai megtehettek mindent — mai népi demokráciánk törvényeit alkalmazni kell az államigazgatás szerveinek, legyen az bárki, még hai hosszú fekete papi ru­hában jár is. A minisztertanács határozata ki mondja aiz egyedülálló anyák fokozott védelmé­nél, hogy „... a házasságon kívül született vagy születendő gyermek apja a gyermek any­jával kössön házasságot, vagy ha ez n»m lehet­séges, a gyermeket teljeshalályú nyilatkozattal ismerje el magáénak”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom