Szabad Nógrád. 1952. november (8. évfolyam. 89-97. szám)

1952-11-01 / 89. szám

2 SZABAD A'Or.RAD 1952 november f. A VILÁG SZÍVE Moszkva! Miijén szép ez a város este, amikor elcsitul a nappali zaj, és sötétedő égbolt von kupolát föléje. Felgyúlnak a magasban az első csillagok, mintha az utcai lámpák fényével kelne versenyre halványan szitáló lényük. Nincs szebb, nincs csodálatosabb látvány, mint a Lenin dombról az ember szeme elé táruló éjszaka1. Moszkva. Hosszú fénysorok mulatják utcáit, és tereit; itt a Uorkij-utca, ott a Krimi-híd, lám­páinak tündén láncával, amelyek mintha a leve­gőben függnének. Az est sötét hátterére kirajzó- lódnak az épülő Szmolenszk-téri monumcntál's felhőkarcoló és a moszkvai egyetem fölött az emelödaruk megvilágított körvonalai Alant méltóságteljesen hömpölyög a Moszkva folyó, a hatalmas ezüst szalag, hol eltűnik a sötétben, hol hirtelen felragyog és mintha egész mélusé- gében keresztülhatolnának rajta a keskeny, hosszúkás fehér, zöld és vörös fényoszlopok. Órákig elétldogálna itt az ember a kilátónál, hogy gyönyörködjék a földi és égi fényeknek e káprázatában. Mintha valami varázslatos biro­dalom terülne el a lába előtt, — talán csak a városból szél szárnyán idehatoló távoli zai hozza vissza a való életbe, a látványba bele­feledkezett nézőt. Ezekben az órákban a bársonyos ég alatt szabadon röpködnek a gondolatok. Nemcsak Moszkva tűnik fel lelki szemünk előtt, hanem mintha megnyílna az éj sötétje és látnánk a tá­voli fények tengerét. A Volga csendrs partjain a Donnál és a Dnye­pernél, Azs'a pusziaságatn, Szibéria végellálha- tatlan térségein, Krim sztyeppéin, a szeretett haza síkságain mindenütt, ahol egykor évszáza­dos sötétség uralkodott, ma a kommunizmus fé­nyei világítják meg az ember útját, új álmait, cmelyek végtelenül nagyszerűek és magaszto­sak. Sok év telt el azóta, hagy apáink földjén fel­lobbantak a kommunizmus első fényei. Míg a fényárban fürdő Moszkvát néztem, Lenin szü­lötte, a volhovi erőmű jutott eszembe, amelyet Sztálin fejezett be. Milyen óriási lelkesedést vál­tott ki belőlünk akkor ez az első hazai villany- erőmű, amelyet a szovjet nép épített felt Annak a hatalmas történelmi jeladatnak előh-möke volt, amelyet Lenin így fogalmazott meg. „Kom- mun'zmus-szovjethatalom, plusz az egész or­szág villamosítása..." Ujj) tűnt akkor, hogy Lenin álmának meg■ valósulása még nagyon messze van, mi még csajt álmunkban sem gondoltuk, hogy va­laha meg is láthatjuk... De az álom valóra vált, napról napra terebélyesednek terveink, egy­re hatalmasabbá válnak elgondolásaink és né­pünk egyre merészebben oldja meg a párt által előállított óriási feladatokat. Moszkva és ő, aki Moszkvában, a világ szívében lakik, a mi né­pünk szive, legmerészebb álmaink megtestesí­tője, feje és bölcsessége, a nép fiai és vezére, hatalmas folyók útirányának megváltozlaiásáról, mesterséges tengerek megt remtéséröl, beváltha­tatlan sivatagok öntözéséről, pusztító aszályok útját álló hatalmas zöldfal, — milliárd és nvl- liärd fa ültetéséről álmodik•. Népünk szíve együtt dobban az ö szívével, népünk gondolatai azo­nosak az 0 gondolataival. Az emberi boldog­ság, nemzedékek álma, orosz népünk legjobbjai­nak vágya, az a boldogság, amit mi kommuniz­musnak nevezünk, rövdesen valóra válik — mert velünk van Sztálin! Moszkva viliódzó fényeinek, ennek az egész káprázatos képnek láttára tíjelinszkij álmai ju­tottak eszemée arról, az Oroszországról, amely majd a művelt világ élén áll, és megalkotja a tudomány és a művészet törvényeit... Ma a Szovjetunió ált a müveit világ élén, a Szovjetunió alkotja meg a művészet és a tu­domány új törvényeit és a haladó emberek mil­liói a legnagyobb tisztelettel és megbecsülés­sel tekintenek a Szovjetunió felé. A földkerekség népe a Szovjetunióban látja békés munkájuk és békés törekvéseik legfőbb védelmezőjét. A szovjetország szíve Moszkva. Az emberi­ség Moszkva felé tekint és Moszkva hatalmas védőszárnya alá veszi az emberiséget, mert leghőbb vágya és elszánt akarata, hogy a vilá­got megvédje az új, szörnyű szenvedésektől Nyíkolaj Virta Trakloreko fásítási bemutató volt Szócsőn)ben A nógrádmegyc tanács erdé­szeti csoportja 18-án jól sikerült traktoreke fásítási bemutatót tartott Szécsénv község határá­ban. A bemutatón gyakori at'- lag is resztvettek az összes já­rási erdészet! előadók, a tolmács! és szécsényi AMG részéről 3— 3 fő, a szécsény' tangazdaság részéről 5 fő, azonkívül a szé­csényi járás DISZ-titkára, 3 község fásítása felelőse és két tszcs-től 1—1 fő. A traktoreke utáni fásítás laza és középkötött talajon jól vé­gezhető 5—G fokos lejtőig si­kerrel. Nagy előnye, hogy 60 százalékkal gyorsabb és 50 szá­zaikkal olcsóbb, mint a kézi­erővel végzett fásítás, lellát ma, am'Síor kevés a munkaerő, szin­te felbecsülhetetlen nagy az elő­nye. A jövőben tehát ott, ahol nagy a terep és a talajviszo­nyok megengedik, megyénkben is ilyen módon fogjuk fásítá­sainkat végezni, hogy ezáltal meggyorsítsuk és olcsóbbá te­gyük népgazd*águmk fásítási tervének maraiéktalan végre­hajtását. BOCSI JÓZSEF, járási erdészeti e'őadó f f Uj áruház nyílik Pásztón Pásztó községben korszerű áruházat létesít a földműves szö­vetkezet. Az áruházat novem­ber 5-én ad;ák át a forgalom­Újabb munkagyőfdmck ke! készülnek a kujbisevi vízi erőmű építkezés fiataljai, az Qktüberi forradalom évfordulójára A. M. Puzanov kuibisevi kül­dött a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán be­jelentette, hogy a kuibisevi terü­let bolsevikjei, valamint az épí­tők többezerfőnyi kollektívája megbízta, mondja e! a kongresz- szusnak: Moszkva, a Szovjetunió fővárosa 1955-ben megkapja az első áramot a Kujbisevi Vizierö- mfitől.' Amikor a lapokban megjelent a kuibisevi küldött bejelentése, a Kuibisevi Vizierőmű építői min­den munkarészlegen röpgvülést tartottak. A fiatal sztahanovis­ták elhatározták, hogv általáno­sítják és népszerűsítik az élenjá­ró tapasztalatokat. Megbeszélé­sükön körülbelül 400 fiatal gép­kezelő vett részt. Trubnvikov elvtárs, a vizierő- mü építkezés helyettes vezetője ismertette a feladatokat. A fia­talok kicserélték tapasztalatai­kat. Az Októberi Forradalom 35. évfordulója tiszteletére újabb vállalásokat tettek, majd felhí­vással fordultak a vizierőmű építkezés összes fiataljaihoz, hogy csatlakozzanak felajánlá­saikhoz, s december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára teljesítsék valamennyien évi elő­irányzatukat. A fiatalok becsülettel teljesítik újabb vállalásaikat. J Ljam'n, a híres ekszkavá- torkezeiő októberben 15 nap alatt 18.000 köbméter helyett 23.400 köbméter földet moz­gatott meg. I. Muzlov gépkocsivezető ugyan­csak 15 nap alatt 176 százalékos teljesítményt ért el. nak. Az áruházban a dolgozó parasztok minden szükségletű két beszerezhetik. Az áruházban külön készruha-rész'eg, textil- részleg, lábbeli-részleg lesz. Ezek mellett játékok és köny­vek stb. A Pásztón létesített áruház nagy segítséget fog je­lenteni a környékbeli dolgozó parasztoknak, mert megkíméli a dolgozókat attól, hogy Salgótar­jánba keilten be jármok szükség­leteik beszerzésére. Minden akadályt legyőző akarattal sajátítja el a vietnami nép az írni-olvasni tudást A gyarmatosító hatalmak szándékosan sötétségben és tu­datlanságban tartolták a viet­nami népet. Éppen ezért a népi kormány hatalomrafutásakor el­sőrendű feladatként tűzte ki a tudásra szomjas vietnami nép kulturális színvonalának emelé­sét. A háború ellenére a rendsze­resen működő iskolák széles hálózatát sikerült kiépíteni. A tanítás a hadműveletek közelé­ben és a bombázások alatt sem szünetel. Azokban a körzetek­ben, amelyeket gyakran bom­báznak, á sötétség beálltakor indul meg az iskolai foglalko­zás. Különös látvány a sötétben az iskola felé induló gyerek- csapat. Köröskörül az erdő sű­rűjében imbolygó kis lámpák tűnnek fel — mindenfelől az iskolába sietnek a gyermekek. De nemcsak a gyermekek ta­nulnak. Evek óta folyik a harc az írástudatlanság ellen. A tanulnivágyó vietnami nők és férfiak este, vagy a mezei munkák szüneteiben jönnek össze az iskolákban. A katonák menetelés közben is tanulnak: az abc betűit kis táblára ír­iák, amelyet az előttük mene­telő bajtársak felszerelésére erősítenek fel. Ilyen minden akadályt legyőző akarattal sa- iátítia el a vietnami nép a tu­dást, amely segíti az imperia­lista rablók kiűzésében és or­szága építésében. A DISZ-oktalás sikeréért A Szabad Nógrád október 15-i számában foglalkozott a DISZ-oktatás előkészítésének fontosságúval. A cikk megállapí­totta, hogy az oktatás sikeres beindulása csak ott van bizto­sítva, ahol az előkészítést nem papíron végzik, hanem mindítn egyes hallgatót személye® be­szélgetés alapján győznek meg a tanulás fontosságáról. Az ok­tatás megindulásakor a gyakor­lat bizonyította be, hogy ez mennyire így van. A salgótar­jáni üveggyárban jó! készítet­ték elő az oktatást. A 28 fiatalt gondos egyéni beszélgetés alap­ján válogatták ki a politikai is­kolára. Az alapszervi titkár és maga a propagandista is egyéni­leg beszélgetett minden egyes hallgatóval. ismertették velük az iskola pontos helyét, kezdetét és az oktatás napján újból felkerestek minden hallgatót. A széleskörű, alapos előkészítő munka ered­ménye, hogy 28 fő helyett 32 jelent meg az első foglalkozá­son. Az üveggyárban nincs füg- getlenít'eitt DlSZ-titkár, mégis a legjobban készült fel a DISZ- szervezet az oktatásra. Az ered­mény annak köszönhető, hogy itt a DlSZ-szervezet segítséget, támogatást kap a pártbizotteá.g- tól- A pártbizottság ellenőrzi a DISZ munkáját, még a propa­gandist ák felkészülésénél is se­gített. E 6egítsélg eredménye­ként Pagács Gabriella, a DISZ politikai iskola propagandises alaposan, lelkiismeretesen fel­készülve. jó, színvonalas elő­adást tudott tartani. Ahol a pártbizottságok, párt- szervezetek fontos feladatként kezeHlk a fiatalok oktatását, ott nem is maradt el az eredmény. A járások közül a pásztói lárási pártbizottság adja a legnagyobb segítséget a DISZ-nek. Az Oktatás beindulását ugyan­úgy éilenicirizte mint a pártok- tatást. Igv tudták elérni, falusi viszonylatban, hogv a kiváfo- gatott hallgatók 80 százaléka jelent meg a*z oktatáson, mig a megvetem átlagosam a bein­dulásnál! csak a hallgatók 55— 60 százaléka jelent meg. Az oktatási évad beindulása azt bizonyítja, hogy nem volt kielégítő a politikai felvilágo­sító munka 's sok helyen ma­gúik a pártiszervezetek sem eü- lenörizték a DISZ-szcrvezetek munkáját. Több helyen a füg­getlenített DISZ-titkárok is el­hanyagolták az oktatás a'apos előkészítését- Máfranovákon a fiatalok még azt sem tudták, hogv melyik napom lesz az első foglalkozás. A függetlenített DISZ-tiíkár, Kisbali László eilv- társ az utolsó percben kapko­dott. A bánya bejáratánál várta a fiatalokat és ott mondta meg nekilk, hogv menjenek az okta­tásra. Az ilven kapkodó munka nem is hozhat jó eredményt. A gyárüzemeknél általában jobban készültek fel az okta­tásra, de itt >s volt sok hiba a megindulásnál. A salgótarjáni acüirugyár­ban a hallgatók kiválogat#* sát nagyrészben papíron vé­gezték. a fiatalokkal nem foglalkoztak egyénikig. Ezt a hibát az utolsó napokban igyekeztek pótol ni - Amiikor a hallgatók összejöttek az első foglalkozásra, tötí> üzemrésznél nem volt hdyiség biztosítva. A hallgatók 50 szá­zalékát kénytelenek voltak ha­zaim Ideni. Az egyik politikai körről pedig maga a propagan­dista, Berecz Rozália küldte haza a hallgatókat, mert ő nem volt felkészülve. A függetlení­tett DISZ-íitkár. Schréíer elv- társ, de maga a DlSZ-bizott- ság sem fog'»'kozott kellően az alapszervezetakke] az oktatás előkészítésénél, nem biztosítot­tak helyiséget, nem ellenőrizték a propagandisták felkészülését. Nem kért elég segítséget a 'nagyüzemi pártbizottságtól, de a DISZ-megyebizottsáigtá! sem. Az alapszervi titkárok, a pro­pagandisták egyéni beszél­getések során kérdezzék meg a hal gatókat, milyen nehézségeik vannak a tanu­lásnál és segítsék őket a nehezebb feladatok megoldásában. Rend­szeresem ellenőrizzék a propa­gandisták felkészülését a fog­lalkozásokra. Gondoskodjanak arról, hogy rendszeresen részt- vegyenek a propagandista sze­mináriumokon. Segítsék őket az előadás elkészítésében, hogy azok ne szárazaik, a füzetből kimásolta^ testvériek, ha'nem minden egyes vitavezetés során helyi példákkal, az éleiből vett tapasztala­tokkal tegyenek érthetővé egyegy kérdést a hallgatók elölt. A propagandisták a felkészülés során kérjenek adatokat a helyi pártszervezettől. Az előadások színesebbé tételéhez használja­nak fel egy-egy szép irodalmi könyvet, újságcikket és hasz­nálják fel a szemléltető anya­gokat is­DlSZ-bizottságaínk és alap­szervezeteink tárgyalják meg az oktatás beindításánál felme­rült hiányosságokat, a jó ta­pasztalatokat pedig írják meg propagandistáink a megyei saj­tónak. hogv azokat a többi propagandisták is hasznosít­hassák. Az oktatási munkánál 1 égvén útmutatás számunkra Lenin elvtárs tanítása: „Az ifjúság feladatait általában a kommu­nista ifjúsági szövetségek és mindenféle más ifjúsági szerve­zetek feladatát különösképpen egyetlen szóval lehetne kifejez­ni: tanulni". Giródi Károly DlSZ-megyebizottság ágit. prop- ti tikára A népek békekongresssusa elé Sragatíuropa országaiban, miként szerte a vi­lágon mindenütt, napról-napra. átfogóbb i arány­ban fo'ynaik a népek békekiongresszusának elő­készületei. A kongresszus december 5-én Becs­ben kezdi meg munkáját. Az előkészítő munkát a nemzeti és helyi előkészítő bizottságok irá­nyítják. G. M. Malenkov a XIX. párt kongresszu­son tartott beszámolójában hangsúlyozta, hogy ,A háborús veszély növekedése nyomin kibonla- koz k a népek békemozgalma, létrejön a nemzet­köz' feszültség megszüntetésében és egy új vi­lágháború megakadályozásában érdekelt külön­féle osztályok ás társadalmi rétegek háborúelle­nes akciója". A nyugatén-op ai országok közvéleménye egy­re állhatatos abban követeli az öt nagyhatalom közötti bókeegyezimóny megkötését., ame'y nél­külözhetetlen feltétele a béke megőrzésének. A lakosság mind újabb rétegei győződnek meg ar­ról, hogy a tehető legrövidebb időn belül meg kel' valósítani a Béke Világtanács javaslatait, amelyek követelik a nőmet kérdés békés rende­zését, az igazi békeszerződés megkötését Japán­nal, a koreai hadműveletek azonnali beszünteté­sét, valamennyi fegyverzet és a fegyveres erő «zigorúan ellenőrzött csökkentését, az atomfegy­ver, a vegyi- és baktériumfegyver megtiltását. Nagy lendü'ettel folynak az előkészületek Franciaországban. A városokban és falvakban, az üzemekben és házcsoportokban gyűlések ezrei zajlanak le, a lakosság összes rétegeinek részvételével. Ezeken a gyűléseken megvitatják és jóváhagyják a béke megőrzését cé'zó javas­atokat és delegátusokat választanak a helyi kon­ferenciáikra. A helyi konferenciáikon készítik elő a megyei békekonferenciáit és a nemzeti béke­konferenciát, ahol megváilasztják a bécsi kon­gresszusra a küldötteket. November 15-re és 16-ra tűzték 'ki a párisi lakógyűléseket. A francia nőpa beibe ügyének védelmében mind erélyesebben sSkraazállü a német militarizmus fel­támadása ellen. A francia Nemzeti Békét am. ács ártandó bizottsága felhívta a különböző meg­győződésű választok millióit .követeljék képvise­lőiktől, hogv szavazzák le a bonni és párisi ka­tonai szerződéseket, amelyek a nyugatnémet- országi revans-vágyó fegyveres erők felé'eisizté- sére irányulnak. „Ez a hadjárat — mondja az állandó bizottság közleménye —, lesz az egyik formája Francaországban a népek békekon- greszusa konkrét előkészítésének, és ugyan­akkor megfogja erősíteni a francia nép egységét a nemzet érdekeiért folyó harcban." R. A. Rhone-megye képviselő testü'ete abszolút szó­többséggel határozatot hozott a bonni háborús különszerződés elllen. A határozat síkraszáill az egységes, független békeszerető, demokratiikus Németországért. A francia nőszövetség nemzeti tanácsának a napokban ViMejulfíben (Seine me­gye) megtartott ülésszaka tiltakozott a Pinay- kormány háborús politikája ellen és falihívta a francia nőket, harcoljanak Nyugat-Németo-rszág felfegyverzése e)!(en, a drágaság és a növekvő katonai költségek ellen. A francia nép egyik leg­főbb követe'ése az, hogy vonják ki az amerikai csapatokat, amelyeket nemcsak a háború« elő­készületek céljából vezényeltek Franciaországba, hanem azért is, hogy ott a zsandár szerepét tölt­sék be. „Jenkik, takarodjatok haza!” — ez a jelszó hallatszik országszerte. Olasfomáf! népe is az amerikai csapatok kivonását ó? a haditá.rrvaszpon t-építkezések meg- akadá’yozását követelik. ApuHs-tartomáiny béke­tanácsa felhívással fordult a- lakossághoz, hogy harcoljon a napról napra tűrhetetlenebbé váló amerikai megszállások értén. Istrana. faluban (Treviso-tartomány) gyűlésre jöttek össze aizok á parasztcsaládok, amelyeket a kormány el­üldöz az amerikai hadirepülőgép építése céljára lefog'alt földekről. A gyűlés részvevői elhatá­rozták, hogy bizottsáigokat alakítanak a paraszt­földiek megvédésére. Poggio-Berniben (R lenini - tartomány) a szállítási szövetkezet dolgozói megtagadták a katonai repülőtér - betonpályájá­nak építéséhez szükséges anyagok sziáJlítását. K ugat-IVémctország dolgozói a következő je'­szóvat készülnek a- népek békekongreKSZusára: „Adenauer háborús politikája ellen, a békeszer­ződés haladéktalan megkötéséért”. Mint ismere­tes, Nyugat-Németorazágban már majdnem 9 millió ember foglalt állást a német békeszerző­désre vonatkozó szovjet javaslatok mellett, a bonni militarista „megegyezés" ellen. Egész Nyugat-Németorszáojba,n folynak a gyű­léseik és tüntetések, amelyeken a- dolgozók lelke­sen támogatják az egységes, független, deirrno- kratilkus, békesizerető Németország megteremté­sére vonatkozó szovjet javasatokat. Kassel la­kóinak tömeggyűlése nemrég szintén követelte a Szovjetunió javaslatainak megvalósításiát, amelyek a gyűlés határozata szerint, „páratlan jelentőségűek Németország egységének helyre- állítása és a békeszerződés megkötése szempont­jából". A gyü'és végén a részvevők tüntetést ren­deztek, amelyeknek ezek voltak a> jelszavai: Vesszen Adenauer és a keretszerződése!" „A békeszerződés megkötéséért harcolunk!" A né­met nép széles tömegeinek követeléseit vitatták meg a német békekongresszuaon, amelynek mun­kájában 3200 küldött és 1500 vendég vett részt Nyugat-Németországból és a Német Demikra- ti'kus Köztársaságbó1. A lakosság mind szélesebb rétegei szállnak síkra a háborús veszély ellen, a béke megőrzé­séért Angliában. A népek békekongresszusának angol előkészítő-bizottsága, ame'y a különböző társadalmi rétegek legtekintélyesebb képviselői­ből tevődik össze, nyilatkozatában leszögezi, hogy az egyszerű angolok igyekszenek megta- 'álnii a nemzetközi feszültség enyhítésének út­jait és módjait .igyekszenek gyümölcsöző együtt­működést teremteni valamennyi ország között. A „Nemzeti Béketanács", a moly több, mint 40 pacifista és vallási szervezetet egyesít, az „Angol Békevédelmi Bizottság" és más béke- harcos szervezetek levelet intéztek Francia- ország elnökéhez és Nvugat-Németorsziálg ©'nő­kéhez s tiltakoztak a Nyugat-Németország fel­fegyverzésére vonatkozó megállapodás ellen. Szeptember 27-én London többezer lakója háborúéi lenes tüntetést rendezett. A tüntetők i'yen felírató tábláikkal járták London utcáit: „Legyen vége a jenkik uralmának!", „Vessenek véget minden gyarmati háborúnak!", „Ifjúság, védd meg a békét!", „Barátságot és kereskedel­met a Szovjetunióval, a Kína. Népköztársaság­gal és a népi demokratikus államokkal!" Szélesednek a népek békekongresszusá- nak előkészületei Belgiumban, Hollandiában, Ausztriáiban és miás nyugateurópai országokban is. Ezeknek az országoknak dolgozói számos gyűlésen követe'ik kormányuktól a fegyverkezési verseny megszüntetését, az amerikai támasz­pont-építkezéseik megakadályozását. íljugat-íurópa síéles dolgozd rétogei iól ^,<5. keznek a nagy Sztálin útmutatására: a békti fennmarad és tartós lesz. ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette. E szavak igazságának tudatában fokozzák békeharcukat, aktívan ké­szülnek a népek béketongresszusára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom