Szabad Nógrád, 1952. január (8. évfolyam, 1-9. szám)
1952-01-26 / 8. szám
SZOBÁD NÓGRÚD Még jobban állítsuk pártmunkánk előterébe az oktatást. Varga Pál már tudja, hogyan teljesíti idei V.. beadási tervét. J M D P NÓG RÁDMEGYE I PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. ARA 50 FILLER 195J JANUAR 26. Új győzelmek erőforrása 1952, — ötéves tervünk döníö esztendeje! Ebben az évben ötéves tervünk célkitűzéseinek több mint a felét valósítjuk meg, ebben az évben kell legnagyobb létesítményeinkbe a leghatalmasabb összegeket befektetnünk. Tehát fokozott erőfeszítéssel, a rendelkezésre álló erő és tartalék feltárásával kell biztosítani a terv teljesítését. Az 1952-es évnek egy győzelmes esztendő lezárásának tudatában, eredményeinek, sikereinek ismereté- *ben indulhatunk neki. Az 1951-es tervévben újabb dicsőséges napokkal gazdagítottuk hazánk felszabadulás utáni történetét. A termelésnek, a termelékenységnek eddig soha nem tapasztalt méretét értük el, Erről számol be a Központi Statisztikai Hivatal jelentése, a nép- gazdasági terv teljesítésének 1951. évi eredményéről. Megyénk minden becsületes dolgozója csak büszkeséggel, felelősségérzetének megnövekedésévé!, további nagyszerű feladataink megvalósítására újabb erőt merítve olvashatta e jelentést. A Statisztikai Hivatal számadatai egy felszabadult nép alkotó erejéről beszélnek. 1951-ben 57.5 százalékkal több villamosforgógépet, 16.1 százalékkal több pamutszövetet, 16.-6 százalékkal több gyapjúszövetet, 73.4 százalékkal több férfiöltönyt, 41.1 százalékkal több cukrot, emellett több mint kétszerannvi mozdonyt, 20.7 százalékkal több vasat és adelt, 14.8 százalékkal több szenet, több mint másfélszer- a.nnvi gépet gyártottunk, mint 1950-ben. Az elmúlt évben óriási fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság. Az egész ország szántóterületének kereken 25 százaléka a szocialista szektorok művelése alatt áM. A felhasznált műtrágya mennyisége 37.2 százalékkal volt több, mint 1950- ben, a gépállomások gépállománya 30—50 százalékos emelkedést ért el. A termelőszövetkezetek vagyona az októberi zárszámadás idején 127 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel ezelőtt. 1951-ben a beruházásokra folyósított összeg 44.8 százalékkal haladta meg az 1950. évit. A tervévben villamosittunk 109 falut, 80 állami gazdaságot. 74 termelőszövetkezetet, 63 gépállomást. Alaposan megváltozott ebben az évben dolgozó népünk szociális és kulturális helyzete. A középiskolák tanulóinak létszáma 12 5 százalékkal, az egyetemeké és főiskoláké 22.6 százalékkal volt magasabb, mint ezelőtt, valamint, több, mint háromn elvedével emekedlet't a falusi népkönyvtárak száma és a falusi mozielőadások látogatói 66 százalékkal többen voltak, mint 1950-ben. 1951 olyan esztendő vo’t, amikor tovább nyomultak előre hazánkban a szocializmus erői. Olyan esztendő volt. amikor az ellenség fokozta erőfeszítéseit épftőmunkánk akadályozására, — de mi visszavertük minden próbálkozását. Az e’mult év tapasztalatokban és szerekben gazdag volt, hozzásegített bennünket az ötéves terv további célkitűzéseinek megvalósításához. Az 1951. évről szóló jelentés újabb erőforrás jövő terveink végrehajtásában. Újabb erőforrás ahhoz, hogv gyorsabban fejlesszük hazánkban a nehézipart, hogy még gyorsabban haladjunk előre a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésében és fokozatosan emeljük dolgozóink kulturális és anvagi jólétét. Feladataink 1952-ben jóval nagyobbak, mint az elmu’t évben voltak. Feladatunk, hogy a tömegben meglévő odaadást, szeretetet pártunk iránt, a béke ügye iránt, Rákosi elvtárs iránt, a béketábor vezére Sztálin elvtárs iránt, újabb termelési győzelmekkel fejezzük ki. Feladatunk, hogy azt a versenylendületet, amely. sikerre vitte az elmúlt tervévet, amely az év utolsó napjáig mind magasabbra és magasabbra lángolt, most még nagyobb célkitűzések megvalósításának emelőjévé tegyük. Dolgozóink kezdeményezései máris nagyszerű bizonyítéka annak, hogy szeretik pártunkat és Rákosi elvtársat, hogy saját ügyüknek tekintik műhelyük, üzemük, bányájuk 1952. évi tervének teljesítését. Dolgozóink Rákosi elvtárs 60. születésnapjának méltó megünneplésére készül,nek és mozgalmukban az a nagyszerű, hogy túlnyomórészben a negyedévi, ezentúl az egész évi terv határidejének előrehozása szerepel vállalásukban. Nagybátonv bányászai például napi előirányzatuk 69.1 tonnás túlteljesítésével biztosítják, hogv idő előtt befejezik évi tervüket. Földi József acélárugyári kovács, március 9-ig 5 havi tervét teljesíti. EmeTett számos felajánlás történt a munkafegyelem megjavítása, anvagtakarékosság, a müszakmk részéről pedig a szükséges feltételek biztosítása terén. E kötelezettségvállalásoknak nemcsak az a jelentőségük, hogv egészévi, illetve negyedévi tervünk túlteljesítésére irányulnak, de fokozza jelentőségét, hogy a dolgozók magának Rákosi elvtársnak teszik. Dolgozóink kétkeziik munkájává'', önfeláldozásukkal akarják megmutatni azt a határtalan szeretetet, amely dolgozó népünket Rákoci elvtárshoz fűzi. Az adott szónak becsülete van és az ígéretnek a fogadalomnak is érvényt keli szerezni. Jól megszervezett munkával, minden erővel és tudással harcolni kell a vállalás teljesítéséért. A műszakiak egyik legfontosabb feladata, hogy maradéktalanul biztosítsanak minden műszaki feltételt. Ezentúl pedig — és ez szorosan kapcsolódik a versenynyilvánossághoz — maguk a műszaki vezetők is vegyenek részt a verseny nyilvántartásában. Csak az a személv, aki hivatott a munka kiadására és átvételére, maga a művezető, vagy műhelyvezető csak az döntheti el, hogv az egyes dolgozók a kiadott munkát jó', vagy rosszul végezték el, hogy hol tartanak egyes dolgozók a vállalások teljesítésében. Az üzemi pártszervezet és a műszaki do'gozók együttműködése egvik biztosíték arra, hogy a versenyvállalások eredménvei eljutnak a népnevelőkhöz, azok megismerik, hogy saját műhelyükben. po’iRkai területükön ki. hol ál!, hol tart a vállalás tejesítésében az a do'gozó. akivel ő személyesen is foglalkozik. Ilyen esetiben már fokozottabb igényekkel 'ehet fellépni a szakszervezette! és a népne'toökke' kapcsolatban és sokkal jobban le tudiuk mérni, hogv a dolgozók alulróljövő kezdeményezése és az üzemek szükség'etei között meg van-e az összhang, vagvis tne<rmondták-e érthetően a műszakiak, hogv mi a ’eofontosabb fc'adat. a legfontosabb láncszem, az üzem. a mühe'v, a bánva tervteljesitésének biztosításában. Az elmúlt tervév győzelme, jövő feladataink nagyszerűsége tehát lelkesítse dolgozóinkat, műszaki vezetőinket úiabb győze’mekre, teljesítsék mindennap a tervet, óráról órára, hónapról hónapra becsülettel harcoljunk ötéves tervünk harmadik évének sikeréért! Anagybátonyi bányászok levele Rákosi elvtárshoz? március 9-ig 3424 tonna szenet termelnek terven felül A Nagybátonyi Szénbányák dolgozói március 9-re, szeretett Rákosi elvtársunk 60. születésnapjának megünneplésére a következő felajánlást tették: O Vállaljuk, hogy napi előirányzatunkat 69.1 tonnával túlteljesítjük, vagyis március 9-ig 3424 tonna tervenfelül kitermelt szénnel adunk többet népgazdaságunknak. Az igazolatlan hiányzások számát a december havi 1.6 százalékról március 21-ig 1 százalék alá csökkentjük. O A 480 perces időnormához viszonyítva a bányász darabbéreseknél a 100 százalékon alul teljesítők számát a december havi 48.6 százalékról március 31-ig 25 százalékra, vagyis 48 százalékkal csökkentjük. Vállaljuk, hogy a ciklusos munka- módszert, amely jelenleg munkahelyeink 24.7 százalékánál van bevezetve, március 3!-ig a munkahelyek 40 százalékáig bevezetjük, ami azt jelenti, hogy a vállalatunknál lévő frontfejtések összességét és csoportos pillérfejtéseink 90 százalékát műszaki munkarenddel látjuk el. O A millszekundos robbantást, melyet súlytóléges szorospataki üzemünk miatt csak Kossuth-tárón tudjuk alkalmazni, vállaljuk, hogy Kossuth- tárón az eddigi 22 százalékról a munkahelyek 35 százalékáig bevezetjük, ami 88 kilogramm robbanóanyag megtakarítást jelentene a március 31-ig eddig 22 százalékon bevezetett millszekundos robbantással szemben. © A melegcsákányváltást vállaljuk, ha a szolgáltató vállalat, valamint a MÁV munkavállalóinkat időben munkahelyükre juttatják. • Vállalatunk szállító személyzete vállalja, hogy a szenelőcsapatok üresellátását, valamint a szállítás zavartalanságát legmesszebbmenőkig biztosít ják. Vállalatunk iparosai vállalják, hogy az üzemzavarokat gondos gépkarbantartással megelőzik, az esetleg előforduló hibákat pedig a legrövidebb időn belül .kiküszöbölik. O A vállalat műszaki munkavállalói vállalják, hogy a fenti feltételek teljesítéséhez biztosítják a szükséges műszaki feltételeket. Ezt jó műszaki irányítással a dukád-rendszer, vagyis az egyenletes, folyamatos termelés biztosításával, a tervnek dolgozókig való helyes felbontásában a szenelőcsapatok anyag- és üres csille ellátásának biztosításával, a munkamódszerátadások fokozott szervezésével, a munkafegyelem megszilárdításával és megfelelő középkáder képzésével kívánnak elérni. Ez utóbbit a jelenleg 60 fővel folyó felvigyázó és lőmester- képzo lanfolyam vite'ével. valamint a közeljövőben 35 fővel beindítandó két vájárelőkészítő tanfolyam létesítésével akarunk végrehajtani. © Szellemi dolgozóink vállalják, hogy példás, lelkiismeretes munkával igyekeznek a reklamációk r s íi U 1» p n t r p. haiáriHok betartására, s mindent elkövetnek, hogy a vállalat ügyviteli menetében zavar ne álljon be. O Termelési osztályunk vállalja a fenti vállalásoknak 10 naponkénti kiértékelését és az ezzel kapLeSkesen harcolnak a Rákosi elvtársnak tett Megyénk ipari dolgozói nagy lelkesedéssel és kemény elhatározással fogtak azoknak a vállalásoknak teljesítéséhez, amelyet szeretett vezérünk Rákosi elvtárs születésnapjának tiszteletére tettek. MEGYÉNK BÁNYÁSZAI közül eddig 6827 dolgozó tett fogadalmat és az eddigi vállalások összesen 31.266 tonna terven felüli szén kitermelését jelentik az 1952.,tervév első negyedévében. A rónai vállalat dolgozói 784 vagon, a rrkzserfai 485, a zagyvái 433, a mén- kesi 392, a nagybátonyi 342 vagon ter- venfelüii szén kitermelését vállalta, A felajánlások megtétele után kemény bányász becsülettel harcolnak fogadalmuk valóraváltá&áért. Január 22-én Forgács-lejtős bányaüzemében Rappt János és csapata 200, ifj. Pocsa József csapata 171, Mohori Gábor csapata 157 százalékot ért el. A kazári bányaüzemnél Domokos István 196, Mizserfán Barta Mátyás 176, Kisteleken Ka- zinczi József Urbán 137 százalékra fokozta termelését. Az újlaki üzemnél Máté József csapata 166 Tordason Tábori Ferenc 163, Mester Pál 152 százalékot ért el. De így sorolhatnánk a fővölgyi üzemtől Kaszás Jánost, Varga Lajost, Karancs'ejtösröl Pál István idős, Kányás-üzemtői Prezenszki József és csapatának tagjait. A SALGÓTARJÁN! ACÉLÁRUGYÁR feldíszített üzemrészeiben is napról napra újabb munkahőstettek születnek és minden dolgozó arra törekszik, hogv túlteljesítse azt a vállalást, amelyet Rákosi elvtárshoz intézett levelében megfogadott. Vartik Pál drótkötő azt írta, hogy 198 százalékos termelését átlagosan 208 százalékra emeli. A legutóbbi kiértékelésnél Vartik Pál átlagtermelése 240 százalék fölött van. Ale Kálmánné dróthúzó, aki 119-ről 125-re tett vállalást, termele'se átlagosan 139 százalék. Varga Pál drótszállító pedig 50 százalékkal teljesítette felül vállalását. Ugyancsak magasan túlszárnyalta vállalását özv. Papp Istvánná sztahanovista dróthúzó is, aki vállalása szerint minden nap 20 Lg dróttal termel többet. Ehelyett január 22-ig naponta átlagosan 235 kg drótot termelt terven felül. csolatos versenynyilvánosság legszélesebb körüli biztosítását. Vállalja továbbá sztahánovistálnk eredményeinek kéthetenkénti kiértékelését és a sztaháno visták patronálásának, ellenőrzését és támogatását. megyénk dolgozói fogadalom teljesítéséért Bodi János öntödei köszörűs vál'alása szerint március 9-re befejezi 1952. évi tervét. Január 22-i kiértékelés szerint december 30-i 'tervét teljesítette. Fogadalmának eleget tett Angyal István szegtisztító is, aki minden héten 12 kg o'aj megtakarítását vállalta. Az elmúlt heti kiértékelésnél 100 százalékban eleget tett vál'alásának. Fehér Sándor, aki eze'őtt 100 százalék alatt terme’t ígéretet tett arra, hogy új munkahelyén március 9-re 104 százalékot fog elérni. Január 21-én már túl is szárnyalta vállalását. A ZAGYVARAKODÓI GÉPMŰHELY dolgozói közül Szabó Lajos lakatos brigádja a termelés fokozása érdekében vállalta, hogy a nagy fejpadot a generál javítás után a hozzátartozó darú szerkezettel együtt január 26-ra felszereli. Vállalásukat 4 nappal előbb teljesítették. Ugyanitt Spalek Vilmos sztahanovista esztergályos brigádja versenyre hívta ki Bottyán Kálmán esztergályos brigádját azzal, hogy a Boty- fyán-brigid eddig 115 százalékos csoportátlagát 10 százalékkal túlszárnyalja. A Bottyán-brigád elfogadta a párosverseny',.elhívást, ellenlervet készített, hogy a Spa'ek Vilmos brigádjának átlagtermelését 15 százalékkal fogják tú'szárnyalni. A versenyben Spalek Vilmos brigádja 6 száza’ékka! áll Bottyán Kálmán brigádja előtt. A SALGÓTARJANI FÜTÖHAZ dolgozói már az első napokban kiváló eredményeket értek el Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére indított versenyben. Gregus Miklós mozdonyvezető és Sotnoskői Ágoston mozdonyfütő a szállítási tervet 28.2 százalékkal, a széntakarékossági tervet pedig 19.7 százalékkal teljesítette túl. Garádi Ferenc mozdonyvezető és Sándor B. János fűtő szállítási tervet 25, széntakarékossági tervét pedig 20.1 száza'ékkal teljesítette túl. Jó eredményt ért még el Cikora István salakos 214, Tóth Zoltán salakos 201, Angyal Jánosné kocsitisztító 181, Sterner Zoltán hegesztő 133 százalékos te'jesítményével. Sztahanovistáink terjesszék el élenjáró ' " ' Értekezletet tartottak bányaüzemeink sztahanovistái A nógrádi szénbányászati tröszthöz tartozó vállalatok Sztahaiiovistái január 21.én értekezletet tartottak Kiste- renyén. Az értekezleten Kovács József elvtárs tartott beszámolót, amelyben rámutatott, hogy fejlődő iparunknak mind több és több szénre van szüksége. Ennek b'ztosításához szükség van arra. hogy sztahanovistáink minél szélesebb körökben terjesszék el az élenjáró munka- módszereket. A beszámoló után hozzászólások következtek. Magos János, a Kisterenyei vállalat sztahanovistája javasolta, hogy minden sztahanovista kapjon egy munkahelyet és 5—6 hónapig hagyják együtt dolgozni a csapattal. Ez idő a'att 2 sztahanovistát is ki lehet nevelni. — Az a megállapításom — folytatja, — hogy 1—2 hetes munkamódszer átadással a dolgozókból még >nem lesz sztahanovista. Simon. István sztahanovista vájár a politikai és szakmai oktatásra hívta fel a többi sztahanovista figyelmét. Jó sztahanovista csak az lehet, aki állandóan lépést tart a fejlődéssel és munkatársait minden tekintetben segíteni tudja. Kusnyér Zoltán, a tröszt műszaki igazgatója arról beszélt, hogy a termelés fokozása érdekében át kell szervezni az üzemeket és hogy ebben a munkában a vál'alatok vezetői a sztahanovis- tákat is vonják be. Kérte a sztahanovistákat, hogy a Szovjetunió tapasztalatai alapján tartsanak sztahanovista keddet, ahol ismertetik módsizereiket. Az értekezleten ezenkívül még több mint 20 sztahanovista szólalt fel, végül a széntermelési terv mindennapi teljesítése érdekében a sztahanovista értekezlet határozatot fogadott el, amelvet megküldték Rákosi elvtársnak is. A határozat a több1 között kimondja, hogy a munkafegyelem megszilárdítása érdekében minden sztahanovista és csapatvezető saját csapatánál juttassa érvényre a 480 perc teljes kihasználását. Az igazolatlan hiányzásokat és az álbetegeskedéseket felvilágosító munkán keresztül meg kell szüntetni. Harcolni kell az egyszemélyi vezetés és egyszemélyi felelősség megvalósításáért. Minden középkáder a saját területén minden csapatvezető a saját mtmkahe’yén legyen fe'e'ős munkahelye a hpotáért, a szá'lítóvá- gatok karbantartásáért. Ügyeljenek arra, hogy a felügyelőkre bízott szerszámok és gépek ki legyenek használva, gondoskodjanak azok állandó karbantartásáról. A határozat kitér a politikai és szakmai továbbképzésre. A határozat kimondja még, hogy a munkaversenyben eíért eredményeket és hiányosságokat minden üzemben ál'andóan hozzák nyilvánosságra. A sztahanovisták értekezlete Sándor Pál, a nógrádi szénbányászati tröszt vezérigazgatójának zárószavai után, az Internacionálé hangjaival ért véget. 36389100