Szabad Nógrád, 1950. július (6. évfolyam, 26-30. szám)

1950-07-01 / 26. szám

4

SZABAD NOGRAD

1950 július I

ján tagadni az össznépi nyelv meglétét esi szükségességét?

Az orosz arisztokraták egy időben a cári udvarban és a szalonokban szintén szórakoztak a francia nyelvvel. Büszkélkedtek azzal, hogy amikor oroszul beszélnek, francia módra dadognak, hogy csak francia akcentussal tudnak oroszul beszélni. Azt jelentf-e ez, hogy Oroszországban abban az időben nem volt össznépi orosz nyelv, hogy az össznépi nyelv abban az időben fikció volt, az „osztálynyelvek“ ellenben valóság? (

Elvtársaink itt legalább is két hibát követnek el.

Az első hiba abban áll, hogy a nyelvet összekeverik a felépítménnyel. Azt gondolják, hogv ha a felépítmény osztály jellegű, a nvelv sem lehet össznépi, hanem osztálvjeliegíinek kell lennie. De már fentebb megmondtam, hogv a nvelv és a felépítmény két különböző fogalom, hogy marxista nem keverheti össze őket.

A második hiba abban rejlik, hogv ezek az elvtársak a burzsoázia és a proletariátus érdekeinek ellentétét, éles osztályharcukat a társadalom szétesésének, az ellenséges osztályok közötti minderre kapcsolat megszakadásának tekintik. Ltóv vélik, hogv mivel a társadalom szétesett és nincs többé egységes társadalom, csupán osztályok vannak, nincs szükség az egész társadalom számára egységes nyelvre, nincs szükség nemzeti nyelvre sem. Mi marad hát, ha a társadalom szétesett és nincs többé össznépi nemzeti nyelv? Megmaradnak az osztályok és „osztálvnvelvek”. Ez úgy értendő, hogv minden egyes „osztálynvelvnek” meglesz a saját „osztálv”-nyelvtana — lesz „proletár“-nye!vtan, „burzsoá”- nvelvlan. Persze ilyen nyelvtanok a valóságban nincsenek, ez azonban nem bátortalanítja el ezeket az elvtársakat: ők hiszik, hogy ilyen nyelvtanok majd megjelennek.

Voltak nálunk egyidőben olyan „marxisták", akik azt állították, hogy az országunkban az Októberi Forradalom után maradt vasutak burzsoá- jellegűek, hogy hozzánk, marxistákhoz, nem méltó használni őket, hogy fel kell szaggatni őket és új „proletár”- vasutakat kell építeni Ezek a „marxisták” ezért a „troglodita” (barlanglakó) csúfnevet kapták . . .

Érthető, hogy a társadalomra, az osztályokra, a nyelvre vonatkozó ilyen primitív, anarchista nézetnek semmi köze a marxizmushoz. Ez a nézet azonban kéitségkívül létezik és-még mindig él egyes eltévelyedett elvtársaink fejében.

Természetesén nem igaz az,' hogv az éles osztályharc folytán a társadalom szétesett olvan osztályokra, amelyek nincsenek többé gazdaságilag egybekapcsolva egymással egv társadalomban. Ellenkezőleg. Amíg a kapitalizmus létezik, a burzsoát és proletárt a gazdasági élet minden szála egymáshoz kapcsolja, mint az egységes kapitalista társadalom részeit. A burzsoák nem élhetnek és nem gazdagodba inak, ha nem, állanak rendelkezésükre bérmunkások, a proletárok nem élhetnek, ha nem vállalnak bérmunkát a kapitalistáknál. A burzscák és a proletárok közti mindennemű gazdasági kapcsolat megszűnése mindennemű termelés megszűnését jelenti, mindennemű termelés megszűnése viszont a társadalomnak, maguknak az osztályoknak pusztulására vezet. Érthető, hogv egyetlen osztály sem akarja megsemmisítésnek kitenni magát. Éppen ezért bármilyen éles is az osztályharc. nem vezethet a társadalom szétesésére. Csupán a marxizmus kérdéseiben való tudatlanság és a nvelv termeszeiének teljes megnemértése sugalmazhatta egyes elvtársainknak a társadalom széteséséről, az „osztály”-nyelvekről, az „osztálv”-nyelvtanról szóló mesét.

Hivatkoznak továbbá Leninre és arra emlékeztetnek: Lenin elismerte, hogv a kapitalizmusban két kultúra létezik —- burzsoá és proletár kultúra —, hogv a nemzeti kultúra jelszava a kapitalizmusban nacionalista jelszó. Mindez igaz és Leninnek ebben teljesen igaza van. Mi köze azonban ehhez a nyelv „osztály jellegének”? Amikor ezek az elvtársak Leninnek azokra a szavaira hivatkoznak, amelyek szerint a kapitalizmusban kél kultúra létezik, nyilvánvalóan, azt akarják sugalmazni az olvasónak, hogv a két kultúra — a burzsoá és proletár kultúra — megléte a társadalomban azt jelenti, hogv nyelvnek is kettőnek kell lennie, minthogy a nvelv kapcsolatban áll a kultúrával, — következésképpen Lenin tagadja'az egységes nemzeti nvelv szükségességét. következésképpen Lenin az „osz- lálvnyelvek” mellett van. Ezeknek az elvtársaknak hiba la abban áll. hogv a nyelvet azonosítják és összekeverik a kultúrával. Márpedig a kultúra és a nyelv — két különböző dolog. A kultúra lehet burzsoá és szocialista kultúra, ezzel szemben a nvelv, mint az érintkezés eszköze, mindig össznépi nvelv és a burzsoá kultúrát is, a szocialista kultúrát is szolgálhatja. Vájjon nem tény-e, hogy az orosz, az ukrán, vagy az üzbég nyelv épp olvan jól szolgálja most a szocialista kultúrát, mint az Októberi Forradalom előtt a burzsoá kultúrát szolgálta? Ezek az elvtársak tehát mélységesen tévednek,

amikor azt állítják, hogv a két külön-, böző kultúra léte két különböző nvelv kialakulására és az egységes nyelv szükségességének tagadására vezet. •

Két kultúráról beszélve, Lenin éppen abból a tételből indult ki, hogy a két kultúra létezése nem vezethet az egységes nyelv tagadásához és két nyelv képződéséhez, hogy a nyelvnek egységesnek kell lennie. Amikor a bundisták azzal kezdték vádolni Lenint, hogy tagádja a nemzeti nyelv szükségességét és a kultúrát „nem- zétnéiküiinek“ fogja fel, Lenin — mint tudjuk — élesen tiltakozott ez ellen és kijelentette, hogy a burzsoá kultúra ellen harcol és nem a nemzeti nyelv ellen, amelynek szükségességét vitathatatlannak tartja. Furcsa, hogy néhány elvtársunk a bundisták nyomdokába lép.

Ami' az egységes nyelvet illeti, amelynek szükségességét Lenin állítólag tagadja, meg kellene hallgatni Lenin követke-5 szavait:

„Az emberi 'nyelv az érintkezés legfontosabb eszköze. A nyelv egysége és akadálytalan fejlődése egyik legfontosabb feltétele a modern kapitalizmusnak megfelelő valóban szabad és széleskörű kereskedelmi forgalomnak és a lakosság egyes osztályok szerinti szabad és széleskörű csoportosulásának“.

Kiderül, hogv a tisztelt elvtársak eltorzították Lenin nézetét.

Végül,' Sztálinra hivatkozva, idézetet hoznak Sztálintól, amely szerint „a burzsoázia és nacionalista pártjai voltak és maradnak ebben az időszakban az ilyen nemzetek vezető ereje”. Ez teljesen helyes. A burzsoázia és nacionalista pártjai vezetik valóban a burzsoá kultúrát épp úgy, mint ahogy a proletariátus és nemzetközi pártja vezeti a proletár kultúrát. De mi keresnivalója van itt a nyelv „osztáiyjeüe- gének”? Vájjon ezek az elvtársak nem tudják hogy a nemzeti nyeiv a nemzeti kultúra tormája, hogy a nemzeti nyelv a ■ burzsoá kultúrát is, a szocialista kultúrát is szolgálhatja? Vájjon elvtársainknak nincs tudomásuk a marxistáknak arról az ismert meghatározásáról, amely szerint a mai orosz, ukrán, bjelo- russz és más kultúrák tartalmukat tekintve szocialista, formájukra, vagyis nyelvükre nézve nemzeti kultúrák? Egyetértenek-e ezzel a marxista meghatározással?

Elvtársaink hibája itt az, hogy nem látják a különbséget a kultúra és a nyelv között és nem erük, hogy a kultúra, tartalmát tekintve, változik a társadalom fejlődésének minden' új' szakaszával, rhíg a nyelv alapjában ugyanaz a nyelv marad, s egyenlően szolgálja mind az új kultúrát, mind a régit.

Így tehát:

a) a nyelv mint az érintkezés eszköze, mindig egységes volt és marad a társadalom számára és közös a társadalom tagjai számára;

b) a dialektusok és zsargonok létezése nem tagadja, hanem megerősíti az össznépi nyelv léiét, amelynek elágazásai, s amelynek alá vannak rendelve;

c) a nyelv „osztály jellegének" formulája hibás, nem-marxista formula.

Kérdés: Melyek a nyelv jellemző ismertetőjelei?

Felelet: A nyelv a társadalmi

lét mindig működő társadalmi jelenségeinek sorába tartozik. A társadalom keletkezésével és fejlődésével keletkezik és fejlődik. Elhal a társadalom elhalásával együtt. A társadalmon kívül nincs nyelv. Ezért a nyelvet és fejlődési törvényeit csak abban az esetben lehet megérteni, ha szoros kapcsolatban tanulmányozzák a társadalom történetével — annak a népnek a történetével, amelyé a tanulmányozott nyelv és amely ennek a nyelvnek alkotója és hordozója.

A nyelv szerszám, eszköz, melynek segítségével az emberek érintkeznek egymással, kicserélik gondolataikat és kölcsönösen megértik egymást. A nyelv, minthogy közvetlen kapcsolatban áll a gondolkodással, regisztrálja és szavakban, szavakból összetett mondatokban lerögzíti a gondolkodás munkájának eredményeit, az ember megismerő tevékenységének vívmányait és így lehetővé teszi a gondolatcserél az emberi társadalomban.

A gondolatok kicserélése állandó és létfontosságú szükséglet, minthogy nélküle lehetetlenség az emberek együttes tevékenységét megszervezni a természet erői elleni harcban, a szükséges anyagi javak megteremtéséért vívott harcban, lehetetlen sikereket elérni a társadalom termelő tevékenységében — következésképpen lehetetlen magának a társadalmi termelésnek a létezése. Ebből következik, hogy olyan nyelv nélkül, mely érthető a társadalom számára és közös annak tagjai számára, a társadalom ' megszűnik termelni, szétesik és megszűnik, mint társadalom létezni. Ebben az értelemben a nyelv, az érintkezés eszköze, egyúttal a társadalom harcának és fejlődésének is eszköze.

Amint ismeretes, a nyelv valamennyi szava együttvéve alkotja a nyelv úgynevezett szóíári szókészletét. A nyelv szótári szókészletében a legfőbb - az alapvető szókincs, ahová mint annak magva, minden gyökérszc is tartozik. A nyelv alapvető szókincse jóval kevésbbé bő, mint a nyelv szótári szókészlete, azonban igen sokáig él, évszázadokon át és a nyeiv számára új szavak képzéséhez ád alapot. A szótári szókészlet a nyelv állapotának képét tükrözi: minél gazdagabb és sokoldalúbb a szótári készlet, annál gazdagabb és fejlettebb a nyelv.

A szótári szókészlet azonban, egymagában véve, még nem jelenti a nyelvet — hanem mindenekelőtt a nyelv építőanyaga. Mint ahogy az építőanyagok az építésnél nem jelentik az épületet, jóllehet, nélkülük lehetetlen az épületet felépíteni, hasonlóképpen a nyelv szótári szókészlete sem jelenti magét a nyelvet, jóllehet nélküle semmiféle nyelv sem gondolható el. A nyelv szótári szókészlete azonban igen nagy jelentőségre tesz szert, amikor azt a nyelv grammatikája felhasználja, vagyis a nyelvtan, amely meghatározza a szavak ragózásának, a szóiíizésnek szabályait és így a nyelvnek rendszeres és értelmes jelleget ád. A nyelvtan {alaktan és mondattan) a szavak ragozása és a szófüzés szabályainak gyűjteménye. Következésképpen a nyelv éppen a nyelvtan segítségével kap lehetőséget arra. hogy az emberi gondolatokat anyagi nyelvi bu rokba öltöztesse.

A nyelvtan megkülönböztető, vonása abban áll, hogy megadja a szavak ragozásának szabályait, nem a konkrét szavakat, hanem a szavakat általában, bármilyen konkrétság nélkül; megadja a mondatszerkesztés szabályait, amikor is nem valamely konkrét mondatot tart szem előtt, például egy konkrét alanyt, egy konkrét állítmányt, stb., hanem áltálában bármilyen mondatot, függetlenül ennek vagy

annak a mondatnak konkrét formájától. Következésképpen a nyelvtan

azzal, hogy elvonatkozik az egyestől és konkréttől, mind a szavakban, mind a mondatokban — az általánost ragadja meg, ami a szavak ragozásának és a mondatfűzésnek alapját képezi és ebből nyelvtani szabályokat, nyelvtani törvényeket szerkeszt. A nyelvtan az emberi gondolkozás hosszú elvonatkoztató munkájának eredménye, a gondolkodás hatalmas sikereinek jele.

Ebben a tekintetben a nyelvtan a mértanra emlékeztet, arheív fövényeit a konkrét tárgyaktól elVo- naíkozlatva adja meg." a tárgyakat mint konkrétság nélküli testeket tekinti, s a köztük lévő viszonyokat nem mint bizonyos konkrét tárgyak közti konkrét viszonyokat határozza meg, hanem mint minden konkrétság nélküli testek viszonyait általában.

Eltérően a felépítménytől, amely a termeléssel nem közvetlenül, hanem a gazdaság közvetítésével függ össze, a nyelv közvetlenül az ember termelő tevékenységével van kapcsolatban épp úgy, minti bármely más tevékenységével, munkájának kivétel nélkül minden szférájában. Ezért a nyelv szókincse, mint amely a legérzékenyebb a változások iránt, majdnem szakadatlanul a változás állapotában van. Ugyanakkor a nyelvnek a felépítménytől eltérően nem kell megvárnia az alépítmény megszüntetését. Változásokat visz be a szókincsébe az alépítmény felszámolása előtt és függetlenül az alépítmény állapotától.

De a nyelv szókészlete nem úgy változik, mint a felépífmény, nem a régi kiküszöbölése és az új fel ■ építése útján, hanem a létező szókincs új szavakkal való kiegészítése útján, amelyek a társadalmi rend változásaival, a termelés fejlődésével, a kultúra, a tudomány, stb. fejlődésével kapcsolatban keletkeztek, amikor is annak ellenére, hogy a nyelv szókincséből rendesen bizonyos" számú elavult szó eltűnik, a szókészlet sokkal több új szóval egészül ki. Ami az alapvető szókincset illeti, ez alapjában megmarad és használják tovább, mint a nyelv szókincsének alapját.

Ez érthető is. Egyáltalában nem szükséges megsemmisíteni az alapvető szókincset, ha sikeresen ha .z- nálható egész sor történelmi időszak folyamán, nem is beszélve arról, hogy az évszázadok folyamán

felgyűlt alapvető szókincs megsemmisítése, minthogy új alapvető szókincs teremtése rövid idő alatt lehetetlen, a nyelv megbénulására,

az emberek egymásközötti érintkezésének teljes zűrzavarára vezetne.

A nyelv nyelvtani szerkezete még sokkal lassabban változik, mint alapvető szókincse. A korok folyamán kidolgozott és a nyelv vérévé vált nyelvtani szerkezet' még lassabban változik, mint az alapvető szókincs. Természetesen, az idők

folyamán változásokon megy át,

tökéletesedik, megjavítja és ponto-,

sabbá teszi . szabályait, új szabályokkal gazdagodik, de a nyelvtani szerkezet alapjai igen hosszú idők

folyamán megmaradnak, minthogy, amint a történelem mutatja, sikeresen szolgálhatják a társadalmat szánfos korszak folyamán.

Ilymódon a nyelv nyelvtani szerkezete és alapvető szókincse alkotja a nyelv alapját, sajátosságának lényegét.

A történelem azt mutatja, hogy a nyelv nagyon szilárd és óriási az ellenállóképessége az erőszakos asszimilációval szemben. Néhány történész, ahelyett, hogy megmagyarázná ezt a jelenséget, beéri a csodálkozással, de a csodálkozásra itt semmi ok sincs. A nyelv szilárdságát nyelvtani szerkezetének és alapvető szókincsének szilárdsága magyarázza. A török asszimilálok évszázadokon át igyekeztek megnyomorítani, szétrombolni és meg- semnvsíteni a balkáni népek nyelvét. Ez alatt az idő alatt a balkáni nyelvek szókincse komoly változásokon ment keresztül, sok török szót és kifejezést vettek át, voltak „integrációk” is, „differenciációk” is, de a balkáni nyelvek elviselték és túlélték mindezt. Miért? 'Azért, mert ezeknek a nyelveknek a nyelvtani szerkezete és az alapvető szókincse alapjában megmaradt.

Mindebből az következik, hogy a nyelvet, annak szerkezetét nem tekinthetjük egy bizonyos korszak termékének. A nyelv struktúrája, nyelvtani szerkezete és " alapvető szókincse számos korszak terméke.

Fel keli tenni, hogy a mai nyelv elemei még az őskorban a rabszolgaság előtt jöttek léire. Ez egyszerű ás szegényes szókincsű nyelv volt, de megvolt a maga nyelvtani szerkezete, igaz, hogy kezdetleges, de mégis nyelvtani szerkezete.

A termelés továbbfejlődése, az osztályok megjelenése, az írás megjelenése, az állam létrejötte,, amelynek az igazgatás számára szüksége volt többé-kevésbbé szabályozott írásbeliségre, a kereskedelem fejlődése, amelynek mégin- kább szüksége volt szabályozott levelezésre, a sajtó megjelenése, az irodalom fejlíiiése, mindez hatalmas változásokat idézett elő a nyelv fejlődésében. Ezalatt a törzsek és népek felaprózódtak és szétvándoroltak, keveredtek és kereszteződtek, de a továbbiak folyamán megjelentek a nemzeti nyelvek és államok, forradalmi változások mentek végbe, a régi tfársadaími rendeket újak váltották fel. Mindez még több változást idézett elő a nyelvben és a fejlődésében.

Mélységes tévedés azonban azt gondolni, hogy a nyelv fejlődése épp úgy folyt le, mint a felépítmény fejlődése: a létező megsemmisítése és az új felépítése útján. Valójában a nyelv fejlődése nem a létező nyelv megsemmisítése és egy új felépítése útján történt, hanem a létező nyelv alapelemeinek kifejlesztése és tökéletesítése útján. Ugyanakkor az átmenet a nyelv egyik minőségéből egy másik minőségbe nem robbanás útján, nem a régi egycsapásra történő megsemmisítése és az új hasonló felépítése útján ment végbe, hanem az új minőségnek, az új nyelvszerkezet elemeinek fokozatod és hosszas felhalmozódása útján, a régi minőség elemeinek fokozatos elhalása útján.

Azt mondják, hogy a nyelv szakaszos fejlődésének elmélete marxista elmélet, minthogy elismeri a hirtelen robbanások szükségességét, mint ami feltétele annak, hogy a nyelv a régi minőségből új minőségbe menjen át. Ez természetesen nem helytálló, mert nehéz találni bármit is, ami ebben az elméletben marxista volna. Es hogyha a szakaszosság elmélete valóban elismeri a hirtelen robbanásokat a nyelv fejlődésének történetében, annál rosz- szabb reánézve. A marxizmus nem ismer el hirtelen robbanásokat a nyelv fejlődésében, a meglévő nye’v hirtelen halálát és egy új nyelv hirtelen felépülését. Lafarguenak nem volt igaza, amikor hirtelen nyelvi forradalomról beszélt, amely állítólag 1789 és 1794 között ment végbe Franciaországban. (Lásd Laíargue „A nyelv és a forradalom” című brosúráját.) Semmiféle nyelvi forradalom, méghozzá hirtelen forradalom nem ment végbe akkoriban Francia- országban. Természetesen ez alatt az idő alatt a francia nyelv szókincse új szavakkal és új kifejezésekkel egészült ki, eltűnt bizonyosszámú elavult szó és néhány szó értelme megváltozott — és több nem is történt. De az efféle' változások semmiképpen sem döntik el a nyelv sorsát. A nyelvben a legfőbb a nyelvtani szerkezet és az alapvető szókészlet. A francia nyelv nyelvtani szerkezete és alapvető szókészlete azonban nemcsak, hogy nem enyészett el a francia burzsoá forradalom idején, hanem lényeges változások nélkül megmaradt és nemcsak hogy megmaradt, hanem tovább él ma is a modern francia nyelvben. Arról. már nem is beszélek, hogy a meglévő nyelv megsemmisüléséhez és új nemzeti nyelv felépítéséhez („hirtelen nyelvi forradalom") milyen nevetségesen kevés öthat esztendő — ehhez évszázadok kellenek.

A marxizmus azt tartja hogy a nyelv átmenete a régi minőségből _egy új minőségbe nem robbanásszerűen,' nem a meglévő nyelv megsemmisülése és új nyelv keletkezése, hanem az új minőség elemeinek fokozatos fel- halmozódása útján', következésképpen a régi minőség elemeinek fokozatos elhalása útján megy végbe.

Általában azoknak az elvtársaknak a tájékoztatására, akik vonzódnak a robbanásszerű átmenetekhez, meg kell mondani, hogy a régi minőségből egy új minőségbe robbanás útján való átmenet törvénye nemcsak a nyelv fejlődésének történetére nem alkalmazható, hanem ez a törvény nem mindig alkalmazható az alépítmény, vagy a felépítmény körébe vágó más társadalmi jelenségekre sem. Ez a_ törvény kötelező a társadalomra, amely ellenséges osztályokra oszlik. De egyáltalán nem kötelező arra a társadalomra, amelyben nincsenek ellenséges osztályok. Mi nyolc-tíz esztendő leforgása alatt országunk mezőgazdaságában megvalósítottuk az átmenetet a burzsoá egyéni paraszti rendről a szocialista, koíhozrendre. Ez forradalom volt, amely megsemmisítette a régi burzsoá gazdasági rendet a falun és új szocialista rendet teremtett. De ez a fordulat nem robbanás útján ment végbe, nem a fennálló hatalom megdöntése és új hatalom felépítése útján, hanem a falu régi burzsoá rendszeréről egy újra való fokozatos áttérés alján. Es ezt azért sikerült véghezvinni, mert ez felülről jövő forradalom volt, mert a fordulat a fennálló hatalom kezdeményezésére ment végbe, ^ a parasztság alapvető tömegeinek támogatásával.

Azt mondják, hogy a nyelvek kereszteződésének a történelemiből , nagy számban ismert fénye alapot ad arra a feltevésre, hogy a keresztezés alkalmával új nyelv alakul robbanás úiján, hirtelen átmenet útján a régi minőségből egy új minőségbe. Ez te.jesen hely te. en

A nyelvek kereszteződését nem szabad ' úgy tekinteni, mint _va!ame;y döntő csapás egyszeri aktusát, amely néhány év leforgása alatt meghozza a maga eredményét. A nyelvek kereszteződése hosszantartó folyamat, ameiy évszázadokon át tart. Ennélfogva itt semmiféle robbanásról som lehet szó.

Továbbá. Teljesen helytelen lenne azt gondolni, hogy, mondjuk két nyelv kereszteződése útján egy új, harmadik nyelv keletkezik, amely egyik keresztezett nyelvre sem hasonlít és. minőségileg különbözik mindegyiktől. A valóságban a kereszteződésnél az egyik nyelv rendszerint győztesként kerül ki, megőrzi nyelvtani szerkezetét, megőrzi alapvető szókészletét és saját fejlődésének belső törvényei szerint fejlődik tovább, ezzel szemben a másik nye.v fokozatosan elveszti minőségét és fokozatosan elhal.

Következésképpen a kereszteződés nem valamely új, harmadik nyelvet eredményez, hanem megőrzi az egyik nyelvet, megőrzi annak nyelvtani szerkezetét és alapvető szókészletét s-.ehetővé teszi számára, hogy saját fejlődésének belső törvényei szerint fejlődjék.

Igaz, eközben a győztes nyelv szókészlete bizonyos mértékben gazdagodik a legyőzött nyelv szókészletéből, ez azonban nem gyengíti, hanem ellenkezőleg erősíti a győztes nyelvet.

Így volt ez például az orosz nyelvvel, amellyel történelmi fejlődése során számos más nép nyelve kereszteződött s mindig az orosz nyelv került ki győztesen.

Természetesen az orosz nyelv szókincse ennek során kiegészült más nyelvek szókincse rovására, ez azonban nem gyenguetíe, sőt ellenkezőleg, gazdagította és erősítette az orosz nyelvet.

Ami az orosz nyelv nemzeti eredetiségét illeti, a legkisebb csorbát sem szenvedte, mert az orosz nyelv megőrizte nyelvtani szerkezetét és alapvető szókincsét, továbbhaladt és fejlődött saját belső fejlődési törvényei szerint.

Nem lehet kétséges, hogy a keresz- teződési elmélet semmi komolyat sem nyújthat a szovjet nyelvtudománynak. Ha igpz az, hogy a nyelvészet fő feladata a nyelv fejlődése belső törvényeinek tanulmányozása, úgy el keli ismerni, hogy a keresztezödési elmélet nemcsak, hogy nem oldja meg ezt a feladatot, de még csak fel sem veti — egyszerűen nem veszi észre, vagy nem érii meg.

Kérdés: Helyesen járt-e el a Pravda, amikor szabad vitát nyitott a nyelvészet kérdéseiről?

Felelet: Helyesen járt el.

Hogy mélyen irányban dőlnek el a nyelvészet kérdései — ez a vita végén vi!ágiik ki. De már most el lehet mondani, hogy a vita nagy haszonnal járt.

A vita mindenekelőtt tisztázta, hogy a nyelvtudományi szervekben — a központban és a köztársaságokban egyaránt — olyan rendszer uralkodott, amely nem felel meg a tudománynak és a tudomány művelőinek. A szovjet nyelvtudomány állapotának legkisebb kritikáját, sőt még az úgynevezett „új tanítás” bírálatának legfélénkebb ki-