Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-02-10 / 3. szám
VERSPARÓDIÁK, PARÓDIAVERSEK, Reményi József Tamás Tarján Tamás Weöres Sándor Fughetta Mikor én még diák voltam, kétnaponta megszámoltam — ma már álom, ma is állom több leány volt a világon. Innen Évi, onnan Iza, Csupi, Csöpi nézett vissza. Meg a nénik, nagyasszonyok, zsúrokon a kisasszonyok, mind sietett azt mondani: egyél, igyál, Grancorn Sanyi! Kis fiúcska, hátsó padban, álmodoztam én magamban, elképzeltem turcsit, piszét, fitos szendét, vérmes pszichét, padba véstem pompás nőket, nagy keblükkel föltünőket, csöcsöst, véznát, deszkát, farost, máig őrzi deszka, farost. Szép terveket eregettem, fejecskémet veregettem, s tudtam bizton: én megúszom, mért is lenne ödipuszom, mikor annyi szép nő lát el — s befogad az alma máter. Karinthy Frigyes Tóth Árpád, a finom Ady Endrének Mester, egy ifjú agg, setétlő, béna, sánta Szól félszegen feléd, motyogva és szelíden: Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ívben Olvasva énekid a vénhedt utcasárba... S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen, S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott Máié kis inasod én szörnyű Mesterem. Alázattal, szelíden, ki ünnepelni jöttem Könnyes, fakó szivemmel és trottyos térdemen; Mely úgy fáj alkonyaikor, csúzos bokámba lenn, Mikor elaggott felhők boronganak fölöttem. Mert isten vagy, csekélység, és két isten és három Oly bús, kietlen mindegy... s eszembe jut a tantim. Ki egyszer látott téged a pályaudvarban kinn’ S szegény, jó grószpapa, ki ellenőr Párádon. Szkárosi Endre A villányi postamester sziesztája A villányi postamester sziesztája Hhhh-hhhá-ááá-aahh. Már megint ásítottam. A számmal ásítottam, Uram, a számmal. Be’ jó is az. Ezt szoktam mindig, így nyárutói — télelői órán: csak ülök itt, s kérődzőm csöndesen a lócán. Nem jár erre senki sem, igaz, a kertben ki is járna, csöppnyi agyam is békén szendereg. De hallga! Valami mégis zümmög. Idebenn! Tán emlékim zirrennek elő lelkemből? Nem, csupán egy légy az, amely számba szállt, amidőn ásíték. Engedem, hisz úgyis annyit nyeltem már. Uram, előtted megnyílók. Hhhh-hhh-ááá-aahh. 18 Nő Orbán Ottó — Tímár György Simon István hl értelem keresése Nyári napnak alkonyulatánál megállék a megyei könyvtárnál, néztem s láttam: földig ért a lábam, úgy, ahogy szokott általában. Lehet, hogy nincs szenzáció ebben, de én, de én mégis észrevettem. El is megyek komótosan, lassan, hogy a sógorommal is tudassam. Mennék is már, hát egyszerre hallom, esti szél fúj suhogva a tarlón, fekete föld, sárgán áll az asztag. Ma sem tudom elfeledni aztat.
