Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
Amikor a magyar származású brit humorista, George Mikes harminc évvel ezelőtt Rio de Janeiróban járt, megállapította, hogy a brazil férfiak számára „a nőkkel töltött éjszaka valósággal nemzeti hobbinak számít, olyannak, mint Angliában a krikett. Az évek során ennek a ’’mulatságnak" az lett a vége, hogy népszaporulat tekintetében Brazília világrekordot ért el. Mára azonban fordult a kocka: az számít örömteli hírnek, hogy a braziloknak kevesebb gyerekük van. Az 1990-es népszámlálás adatai szerint az évi népességnövekedés a tíz évvel ezelőtti 2,5%-ról 1,9%-ra esett vissza. Csakhogy mindez milyen áron történt? Olyan áldozat árán, hogy a nők jelentős hányada sterilizáltatta magát. Az országban ma parázs vita folyik arról, miért választotta oly sok szegény nő a fogamzásgátlásnak e radikális módját. Egyes feminista és néger csoportok a sterilizációt a népirtás újabb, burkolt formájának tekintik. „Ez a fekete lakosság kiirtásának újabb eszköze” — jelentette ki Jurema Werneck, a CEAP (az emberi jogok védelmére alakult szervezet) elnöke. Ez is bizonyítja, milyen indulathullámokat kavar a fogamzásgátlás a fejlődő országokban. A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy a házasságban, illetve állandó partnerrel élő fogamzóképes nők 71%-a használ fogamzásgátlót. Minit SZOMORÚ VÁLASZTÁSA Közülük 41% a tablettát, 44%-uk pedig a sterilizációt választotta. Ez az arány a többi fejlődő országban végzett felmérések adatainak kétszerese, és azt is jelzi, hogy Brazíliában a sterilizáció a fogamzásgátlás legelterjedtebb formája. Mivel a brazil egészségügy ingyenesen teszi lehetővé ezt a sebészeti beavatkozást, az orvosok sok esetben meggyőzik a várandós kismamákat, hogy járuljanak hozzá a császármetszéssel történő szüléshez, és egyúttal végeztessék el a sterilizációt is. Bizonyos orvosok állítólag a páciens tudta nélkül is elvégzik a beavatkozást. Brazíliában több mint száz családtervezési magánügynökség működik, amelyek javarészt külföldi anyagi támogatásból élnek. Adds Hélio Aguinaga, az ügyvédi irodák asszociációjának elnöke volt az, aki kimondta a dolgok szomorú lényegét: „Brazília praktizálja a születésszabályozás legperverzebb formáját a világon: munkanélküliség, éhség, csecsemőhalálozás, terhességmegszakítás”. A valódi okok között ott van a nők egyre nagyobb számban való megjelenése a munkaerőpiacon, továbbá a gyermekintézmények általános hiánya, s hogy a nők közül egyre többen szeretnének többek lenni, mint „csak” anyák. Másrészt el kell mondani, hogy Brazília egyes részein még tartja magát az a felfogás, miszerint a férfi nem férfi, ha a felesége nem esik évenként teherbe. A szegénységben élő, ebből adódóan alacsony műveltségi szintű nőknek valójában nincs választási lehetőségük. A jogalkotók eközben olyan törvényeket igyekeznek hozni, melyek szerint lenne bizonyos várakozási idő, amíg a nő mégváltoztathatná döntését a sterilizációt illetően. De addig, amíg az országban nem lesz megfelelő tanácsadás, tudáson alapuló lehetőség a fogamzásgátlás legmegfelelőbb formájának megválasztására, mTndaddig szomorú téma marad a következmények nélküli szerelem Brazíliában. KINŐ (A TIME nyomán) KIHEZ TARTOZOM? Elég gyakran vetődnek fel ezek a kérdések hol csupán költői kérdésként, hol pedig egy-egy kemény konfliktusban, bonyolult élethelyzetben. Egy ilyen bonyolult élethelyzet a párválasztás, amely elsősorban nagyfokú önismeretet igényel, és csak másodsorban jelenti a másik alapos megismerését. Vegyük először az érzelmi hovatartozás kérdését, azt, hogy valójában „Kihez is tartozom?”, vagy „Kihez szeretnék tartozni?”és „Ki tartozik hozzám?”. Nehéz leválni érzelmileg arról a családról, melyben felnőtt korunkig nevelkedtünk. A házasság viszont az az intézmény, amely a legkevésbé tűri el azt, ha egyszerre többfelé kötődünk. A mai házasságok alapja nagy százalékban a szerelem, a szerelem pedig egocentrikus, azt, akit szeretünk, mindenestül ki akarjuk sajátítani, magunkénak akarjuk érezni, mindenben magunk mellett akarjuk tudni. Nem számolunk azzal a ténnyel, hogy szerelmünk tárgya érzelmileg a szülőkhöz is tartozik, és mi magunk is bizonyos mértékig és ideig függünk a szülői döntésektől. A szülői döntések pedig többnyire önzőek, számítóak, nem veszik figyelembe a már nős vagy férjnél levő gyermekek érzelmi beállítottságát. „Hiszen annak idején megmondták ők, hogy nem lesz ebből jó házasság” — halljuk gyakran a tanácsadóban. Pedig gyakran pontosan ők az okai a házasságok felbomlásának (a dunaszerdahelyi járás válási statisztikájában például válóokként a generációs problémák vannak első helyen, emögött természetesen többnyire az érzelmi hovatartozás bizonytalansága húzódik meg) az érzelmileg labilis gyermekeiknél, akik a szeretetért ingáznak szüleik és a házastársuk között. Ha a házasulandók még jóval a házasságuk előtt önmagukban tudatosítani tudják, hogy érzelmileg a szó tiszta és mély értelmében a leendő párjukhoz tartoznak, akkor rengeteg konfliktustól menekülnek meg, még akkor is, ha a házasság első éveit a szülőkkel kénytelenek leélni. Ahhoz, hogy valaki így döntsön, magas szintű önismeretre van szüksége.
