Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-03-23 / 5. szám
A járási székhelytől, Lévától, csupán néhány kilométerre fekszik az alig több mint száz lelket számláló Garam menti falucska, Zsemlér. Sokan ez idáig nem is nagyon hallottak róla, ám úgy tetszik, a név hamarosan ismerősen fog csengeni. Az utóbbi időben mind sűrűbben érkeznek ide ügyfelek és hivatalos levelek — az AS-PLET céghez. De mi is az az AS-PLET? Az AS-PLET cég három család a Szuiényi, a Gubík és a Babík család konzorciumaként jött létre tavaly augusztusban. Szulényi József, a jelenlegi ügyintéző, előbb az állami és a kiskereskedői üzletek kínálatát mérte fel, és csak azután határoztak a zoknik gyártása mellett. S hogy miért éppen zoknit kezdtek gyártani? A válasz egyértelmű: a lábra zokni kell! Hordják gyerekek és felnőttek, télen és nyároa S manapság, sajnos, elég ritkán jut a vevő jó minőségű és főleg árban is megfelelő zoknihoz — Az indulásnál arra gondoltunk, hogy nem árt vállalkozással megelőzni a munkanélküliséget — mondja Szulényi úr. — A lányom nyáron egy ideig nem talált munkát, a feleségem a postán dolgozik, de ki tudja, meddig. A fiam az idén érettségizik, s ha nem tud elhelyezkedni, akkor itt biztos helye lesz. Természetesen előzőleg számba vettük az anyagi lehetőségeinket, latolgattuk, milyen vállalkozásba érdemes befektetni. Az AS-PLET cégnél négyen dolgoznak főállásban, de a családtagok is besegítenek. varrják a zoknik alsó részét. Ezután már csak a vasalás következik a speciális vasalódeszkákon. — Kínálatunkat a megrendelők kívánságaihoz igazítjuk. Mindig újabb mintákat gondolunk ki, s ha tetszetős, belekötjük a zoknikba. Szulényi úr megemlíti, hogy a zoknikat aránylag olcsón állítják elő, és olcsón is adják tovább. A kereskedők viszont az ar megállapításakor a forgalmi adót is felszámolják, így a zoknik kiskereskedelmi ára jóval magasabb. Az AS-PLET cég elsősorban a megrendelő óhaját tartja mértéknek. Ha valaki (legalább) ötszáz darabot jegyeztet elő, akkor már az általa kívánt mintát is belekötik a zokniba. S az sem titok, hogy ezer darabon felüli megrendelésnél árkedvezményt adnak. A lábra zokni kell! Fotó: Szabó Miklós Az ugráló tűk alá engedelmesen simul a fonal. Csupán néhány percet kell várni, s máris kész a zokni. Megtudom, hogy a kötőgépek — két AGNE 5N és egy DERA-B típusú — Trebícből valók. Az egyiken a gyermekek számára készülnek a zoknik, a másikon a felnőtteknek vékony fonalból. Ha nincs meghibásodás, a gépek két műszak alatt általában 1 100 párat is megkötnek. A következő helyiségben ügyes kezű asszonyok be— Nemrég üzleti célból fölkerestem egy magánkereskedőt — meséli Szulényi József —, s felajánlottam, hogy a cége nevét beleköttetem a zoknikba. Majd leesett az álla a csodálkozástól, mikor két nap múlva szállítottam a mintadarabokat. Hát igen, a gyorsaság, a jó minőség nagyon is fontos szempont egy kereskedőnél. Az anyagbeszerzéssel egyelőre nincs gondjuk; problémát okoz viszont a kinnlevőségek behajtása. Szulényi úr véleménye szerint csak akkor lehet egészséges versenyszellemet kialakítani, ha az állami vállalatok és a kisvállalkozók is egyforma áron jutnak hozzá a nyersanyagokhoz. A három család a vállalkozással mindenesetre jó megélhetési lehetőséget választott. Iski Ibolya Minimum és maximum Kinek jar a segély? A parlament elfogadta a munkanélküli segély módosításáról szóló törvényt, amelynek egyik leglényegesebb „hozadéka": a munkanélküliek ezentúl nem egy évig, csak hat hónapig jogosultak a munkanélküli segélyre. A törvénymódosítás visszamenőleg is érvényes: tehát azoknak, akik már hat hónapja „munkanélküli segélyen vannak”, nem folyósítják tovább a segélyt. Azok a személyek, akik fél év elteltével sem találtak végzettségüknek, képzettségüknek megfelelő munkát, szociális segélyért folyamodhatnak — mégpedig az illetékes községi vagy körzeti hivatal szociális osztályán. Ez a segély azonban már nem jár mindenkinek, ún. szociális ráutaltsági segélyről van szó, tehát nem jár automatikusan minden munkanélkülinek — bizonyos mutatók teljesítésével „ki kell érdemelni”. Kérdezhetnénk: milyen feltételek mellett ítéli meg a szociális osztály a szociális ráutaltsági segélyt? Az összeget az SZK Munka- és Népjóléti Minisztériumának a rendeletéből vezetik 8 Nő le, amelyik kimondja- létminimumként hat éven aluli gyermekre 900,6-tól 10 éves korig 1000,10-től 15 éves korig 1200,15-től 26 éves korig — tanulmányait végző gyermek esetében — 1300, míg a többi állampolgár esetében havi 1200 korona jár. Ha valaki orvosi vélemény alapján diétára szorul, akkor a fent említett összegek 500 koronával emelkednek. A rendelet azonban kimondja, hogy a bevételek közé kell számítanunk a háztartási költségeket, amelyek egyedülálló személy esetében 500, közös háztartásban élő személyek esetében 650, három vagy több tagú család esetében 800 koronát jelentenek. A munKanélküli tehát (akit továbbra is nyilvántartanak a munkát keresők jegyzékében, máskülönben ezt az időszakot nem számítják be a nyugdíjbiztosításba) — csak akkor kap szociális segélyt, ha az előírtnál kisebb háztartásának jövedelme. Az előírások szerint családi jövedelemnek számít a családtagok keresete, az ingatlanokból, részvényekből és minden más vagyonból származó jövedelem, betegség esetén a betegbiztosítótól kapott összeg, a nyugdíj, a családi és nevelési pótlék, az állami árkiegészítő pótlék, az eltartási segély, gyermektartás, béradokedvezmények stb. —né—