Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-03-23 / 5. szám
Nyílt levél Nagyvendégi Éva, a Nő szerkesztője részére #• Tisztelt Szerkesztőnő, Kedves Éva! Elnézést kérek, hogy kissé késve reagálok a „Vezérlő csillagok" című riportodra, mely a Nő decemberi számában jelent meg. Eredetileg nem állt szándékomban ilyen formában reagálni az említett írásodra, mert nem tartottam hivatottnak magamat arra, hogy tollat fogjak a riportod kapcsán. Csak sajnos rengeteg visszajelzés érkezett a cikkel kapcsolatosan. Bocsánatot kérek azért is, hogy ilyen közvetlen hangnemben válaszolok a megjelent riportodra. De mint a szóban forgó gimnázium volt — nekem személy szerint ma is kedves diákja — talán nem fogod tolakodó vagy netán kioktató hangúnak tartani válaszlevelemet. Bizonyára emlékszel, amikor ősszel hármasban összefutottunk az iskola új igazgatójával, aki megkért arra, hogyha lehetőség nyílik, írjál az egykori „alma matered’’-ről, már csak azért is, mert az iskolád (a néhai) ebben az évben ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. Ezt Te meg is ígérted. Ezért az iskolánk tanári kara örömmel nyugtázta ígéreted betartását. Sajnos, az örömbe nem kis mértékben üröm is vegyült, mert az, amit a neveddel a riport végén szignáltál, egyértelműen elmarasztaló lett az iskolánkkal szemben. A riportalanyaid a toliadon keresztül úgy foglaltak állást, mintha az iskola semmit sem adott nekik, és jelenleg sem felel meg az 6 elvárásaiknak. A tanárok fóliáznak, és kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a rájuk bízott leendő csallóközi értelmiséget előkészítsék a főiskolai tanulmányaikra, vagy mondhatnánk az életre is. Ez talán kissé erős kávé! Ha volna is igazság a fóliával kapcsolatban, akkor sem a szerencsétlen tanár az első számú vádlott, hanem a társadalom, amely azokat idejuttatta. Sajnos, erről egy szó sem esett. Az írottak alapján az iskola csapnivaló. A kérdés most már csak az, hogy melyek azok a kritériumok, amelyek meghatározzák egy intézmény arculatát. A tanárok képesítése, egyénisége, a főiskolákra felvettek arányszáma, netán a különböző versenyeken elért eredmények a meghatározóak? Talán! Csak sajnos, erről megint egy szó sem esett. Csak az hangzott el az egyik riportalanyodtól, hogy a szomszéd iskola színvonalasabb. Melyik? A szomszéd szlovák gimnázium? — kérdezhetném. Hirtelen nem tudom koronatanú-Kérem 8 ma “Mlyel a, Л - Mportr- 6nOÍ ként előlicitálni a közel négyezer tanulót, akik az elmúlt negyven év alatt az iskolánkon érettségiztek. Szerencsére a volt diákjaink nagy része más véleménnyel van az iskolánkról. Tudtommal Te is elvégezted az újságírói szakot az egyetemen, és dr. Világi Oszkár is, aki szintén a mi diákunk volt, és jelenleg mint országgyűlési képviselő a magyarság érdekeit képviseli. Sorolhatnám tovább a neveket, de maradjunk csak a családban. Szerencsére hosszú, kitartó munkával az iskolánkat három párhuzamos osztályról négyre bővítettük ki. Itt érezhető a magyar kisebbségi sajtó keze is. Ezért nem szerencsés lépés az, hogy amit a szlovákiai magyarság elért és szeretne elérni a magyar oktatásügy területén, éppen egy magyar kisebbségi lapban kérdőjelezzék meg azt. Mert ilyen és hasonló riportok az ingadozó magyar szülőket igazolják, akik vonakodnak gyermekeiket anyanyelvükön taníttatni. Elmondhatnád, hogy az igazat, csakis az igazat írtad le. Ehhez nem kell kommentár. Igazad van. Csak hát féligazságok kerültek ki a riportalanyok szájából a toliadon keresztül. A riportalany kiválasztása és annak manipulálhatósága sem probléma. Ezért sem foglalkozom azok mélyebb elemzésével. Nem foglalkozom továbbá azzal a tanárral sem, aki jelen volt a riport születésénél, bizonyára neki is voltak indítékai a riporttal kapcsolatban. Befejezésül még egy észrevétel: az újságírói etika tudtommal megköveteli, hogy a kész riportot nemcsak illik, hanem alapvető erkölcsi kötelesség a közlendő cikk tartalmát az érintett intézmény vezetőjével ismertetni, mert ha a sajtóban megjelenik egy vélemény, az már közügy, ebben az esetben a magyar kisebbség közügye, nem pedig magánvélemény. Maradok tisztelettel volt földrajztanárod Dr. Trgo Imre (A levelet változatlan formában közöltük.) nS2telt ***. S2erk /nyílt ZlZtibai nE2 köszönettel “iolSbbl k; 'le «иця n«kuTi к*-élését, oíf" című tését. S FTnl0 _ A^TlA HTJ ^ TT Y 0 Тшшй Ътш Ш Bizony, be kell vallanom, hogy én nem erre számítottam. Én azt hittem, hogy büszkék lesznek a Tanár Úrék, hogy ilyen szép, okos és gondolkodó lányokat, fiúkat taníthatnak az iskolájukban, mint ahogy én is büszke voltam, hogy ilyen szép, okos és gondolkodó lányokat, fiúkat tanítanak az én volt iskolámban. A Tanár Úr azonban egyáltalán nem büszke, és én sem tudok már büszke lenni. Úgy látszik, valamiben nagyon nem értünk egyet, és már soha nem is fogunk egyetérteni. Tudom, hogy a diákok nem akarták az iskolájukat megsérteni, mint ahogy én sem akartam a volt iskolámat megsérteni. Alkalmasint beszélgettünk arról, ami „itt van” és ami „ott volt”, és jó volt, és szép volt. A Vezérlő csillagok az én olvasatomban legalábbis ilyesmit jelentene. Higgye el, Tanár Úr, ezek a diákok nem gondolkodnak „ferdén", csak egyszerűen gondolkodnak. A dedukcióit különben nem értem. A gyerekeket nem manipuláltam, mint ahogy soha senkit nem manipuláltam ötéves újságírói pályafutásom alatt. Az pedig természetesen eszembe sem jutott, hogy a cikket cenzúrázás végett átadjam Szolgai igazgató úrnak, mivel a cikk őt és az általa vezetett intézményt közvetlenül nem érintette. A gyerekek pedig az autorizálást nem kérték. Ha a Tanár Úr vagy bárki más a dunaszerdahelyi gimnázium tanárai közül úgy érzi, vétettem ellene, sajnálom. Lehet, hogy nem mértem föl helyesen, milyen „érzékenységeket” sértek meg. Vigyázatlanul átléptem a Rubicont, mely az én volt iskolámban még mindig határt képez a diákok és a tanárok között. Tisztelettel: Nagyvendégi Éva N6 7
