Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

„Hull az elsárgult Kedves Néném, kedves Bátyám! Van Victor Hugónak egy csodálatosan bölcs mondása. A nevető ember című regényéből írtam ki magamnak még réges-régen: „Amikor a sors ki­nyit egy ajtót, mindig becsuk egy másikat”. Amikor az ifjúság ajtaja becsukódott mögöttünk, szinte alig vettük észre, mert ki gondolt a múlttal, az em­lékekkel. S mert az igazi felnőttkor ajtaja általában és szerencsére halkan, diszkréten nyílik meg előt­tünk, mi már új gondjainkkal, új örömeinkkel eltel­ve, azokra gondolva, azokat várva, talán nehéz szívvel, de még könnyű lábbal lépjük át a küszö­böt. Ám harmadik életkorunk ajtajának körvonalai lassan-lassan akkor kezdenek kirajzolódni előt­tünk, amikor észrevesszük, hogy gyerekeink már a maguk útjára tértek, amikor meghalljuk, hogy egykori osztálytársunk meghalt, amikor egyszer csak egy karácsonyon elmarad egy hűséges barát üdvözlőlapja, amikor a közelünkben elhallgat egy telefon, mert a hívott fél már máshol és mással be­szél, örökre... S van, aki számára akkor csapódik be hirtelen és léleksértően a másodkor ajtaja, ami­kor a postás meghozza az első nyugdíjat. Kény­szerűen mosolygunk ugyan, de szívünk megtelik keserűséggel, mert úgy érezzük, életünk eztán már csak emlékezésből, búcsúzkodásból, lemon­dásból, fakuló napokból, bajokból, betegségek­ből, panaszokból fog állni. Lehet, valamikor elhittük, hogy az őszi napsugár is melenget, ha okosak vagyunk, az öregkor sok szépséget, új örömöket ád és így tovább. Nekem meggyőződé­sem, hogy ezeket az öregségről, öregedésről szó­ló „édesbús” igéket csak a nálunk fiatalabbak találhatták ki. Nem, megöregedni nem szép és nem jó. De elfogadható és enyhíthető a teher, ha észrevesszük, hogy a Victor Hugó-i bölcsesség azért megfordítva is igaz: ha a sors becsuk egy aj­tót, mindig kinyit egy másikat...! Lépjünk át rajta — ezen az utolsó előttin együtt, kedves Néném, kedves Bátyám! Lapunk­ban egy hónapban egyszer ez az oldal a miénk lesz, s kérem mindazokat, akiket érint, működje­nek közre a szerkesztésében. Akár egy csírányi gondolattal, amely közkinccsé tehető, egy ötlettel, amellyel sokak — vagy akárha egy ember —■ gondján segíthetünk, egy levéllel, egy verssel, egy üzenettel, egy jó tanáccsal, egy kéréssel, amely mindnyájunkat érdekelhet. Adjunk egymásnak va­lamit az életünkből, hiszen van miből, és mert adni jó. Leveleiket várva, tisztelettel és szeretettel társuk és szerkesztőjük LÁNG ÉVA Kedves Hölgyeim, feltették-e már maguknak a kérdést, vajon mi­ért festi magát a nők túlnyomó többsé­ge? Az ok igencsak egyszerű: mert az ember — különösképpen a nő — rend­kívül szoros kapcsolatban áll a tükré­vel. Ugye naponta kell megbizonyo­sodnia afelől, hogy szép, hogy meg­nyerő, hogy jól néz ki... Már csak azért is, mert ezt várják el tőle a többiek, a férfiak. Úgyhogy a smink, az arc kiké­szítésének művészete legalább olyan régi, mint a szépség utáni vágy. Mindezt nem én állítom ilyen bizto­san, hanem egy rendkívül megnyerő, „kortalan” férfiú (bár később beszélge­tésünk során maga hozta szóba, hogy negyvenhat éves), aki nem is olyan rég meghódította Prágát. A gyengébb nem képviselőit mindenképpen. Minden arc gyönyörű, csak meg kell tanulnunk szeretni, mondja Carlos, a párizsi Christian Dior cég világhírű sminkmestere, akivel egyszer New Yorkban, másszor Londonban s a világ egyéb városaiban lehet találkozni. Car­los sztár. Művész és bűvész egy sze­mélyben. Sztár, aki a filmvászon csilla­gait „veszi kezelésbe”, varázsló, aki hercegnőket tesz kecsességükben és bájukban még fennköltebbé. Fellépé­sének elengedhetetlen tartozéka a sej­telmes félhomály, hogy aztán a fények kigyulladásakor annál meglepőbb és Carlos Prágában látványosabb legyen az összhatás. Munkája közben azért jól látható (a nagy vetítővászonnak is köszönhe­tően) arcán a feszült figyelem, s nyo­mon követhető keze mozdulatainak pontossága. Ennyi a bemutatkozás, az előadás, amellyel járni lehet a világot. Járja is, hogy népszerűsítse cége ter­mékeit, és ellásssa klienseit. A mester hétköznapjai leginkább Pá­rizsban telnek. Ám nemcsak az említett felső tízezer hölgyeinek szolgál szinte megfizethetetlen tanácsokkal, hanem „közönséges" dolgozó nőknek is „ren­del”. Orvosnőket, menedzsereket, di­vattervezőket is fogad. Az ismert és vi­lághírű kliensek nevét persze diszkré­ten elhallgatja. Végül is mit szólna hoz­zá a világ, ha megtudná, hogy X. Y. her­cegnő szemöldöke vagy ajkának vona­la némi korrekcióra szorult. A mester nem híve a kozmetikai operációknak. Bár azt állítja, minden eszköz jó, amely hozzásegíti a nőket lelki egyensúlyuk, önmaguk egyéniségének megleléséhez. Carlos neve fogalom a szakmában. Lenyűgöző jelenség, s ráadásul — mint az igazán nagy embereknél szo­kásos — rendkívül szerény. Származá­sát tekintve nem európai. Santiago de Chilében született spanyol apa és svéd anya gyermekeként. S ki tudja, talán születésénél fogva adatott neki az a rendkívüli képesség, hogy a női lélek rejtelmeibe lát, s klienseit rá tudja vezet­ni a belső szépségből táplálkozó külső szépséghez vezető útra. Olyan nagy hatású sminkmester ő, hogy egy-egy neves kozmetikai cég image-ét is évről évre ő alkotja meg. Hihető-e, hogy ma, amikor éppen sminkel, már az 1993-as év sminkjén jár az esze?! Igen, ő az a mágus, akinek fejében újból és újból megszületik a legeslegújabb make-up. FRIEDRICH MAGDA Nő 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom