Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

Olvasóink talán még emlékeznek „húgunk", a Barátnő egykori „Miért szép?" című, lakáskultúrával foglalkozó rovatára. Gimnazisták lévén, osztálytársaimmal akkoriban bizony sokat fanyalogtunk a „bemutatott, mert szépnek találtatott" enteriőrök felett. Nekünk aztán nem tetszettek, sőt egyenesen sznobnak, kispolgárinak vagy éppenséggel erőszakosan népiesnek tartottuk őket (persze azóta „felnőttünk"...).

Nem szeretném, ha kedves olvasóink ma azt éreznék, amit mi lánglelkű kamaszok annak idején: hogy a bemutatott lakáson keresztül a szerkesztő saját ízlését akarja rájuk erőszakolni. De arra talán kíváncsiak, hogy az épp látható lakásbelső nekem — nekünk

miért tetszik?

24 Nő

Lakótelepi lakásokban (főképp városon) manapság nagyon ritka, hogy az ebédlőasztalnak valamelyik szobában találjanak helyet (hacsak nem azért, mert a konyhában nem fér el). Ez a jelenség bonyolult okszövevényből ered: a kicsi térben a külön étkezőszoba luxusnak számít, a nappaliból egyben étkezőt is varázsolni egyenlő a szoba túlzsúfolásával, a dolgozó nő nem ér rá külön helyiségben tálalgatni stb. — Ezek a gyakorlati okok. Ma a család ritkán ül le együtt enni, mindenki akkor kapja be az ételét, amikor hazamegy, s igyekszik minél hamarább hobbijába, munkájába menekülni (ez utóbbira gyakran akaratán kívül, kényszerül rá), saját kuckójába bújni. Ezek az értékváltozást tükröző okok. Mert a nagy ebédlőasztal valamikor mindenütt érték volt. Az összetartozás fából készült szimbólumaként azt szolgálta, ami oly fontos volt gyereknek, felnőttnek: a családi együttlétet. Nem véletlen, hogy vannak, akik ma is inkább a konyha szűkös ebédlősarkában ülve beszélgetnek, s a tágasabb nappali öblös foteljeiből legfeljebb a tévét nézik. Ugyanakkor lélekbúvárok állítják, hogy a látszólag széjjelhúzó családokban is megvan a rejtett igény a hétköznapi cselekvések „ megszentelésére". A mai körülmények között egy nyugodt reggeli, vacsora mindenképpen annak számít!

Ezt ismerte fel a négyszobás lakás gazdája, a fiatal, kisgyerekes házaspár. Az étkező a konyhában is elfért volna. Ők mégis az 5,20 x 3,60-as szobát osztották ketté, ami szerencsére épp a konyhából nyílik. Az étkező és nappali — vagy inkább társalgó — funkcióbeli eltérését hangsúlyozza a padlóburkolat is: az étkezőt a konyhával (és az előszobával) a melegbarna parafa köti öszsze, ami valóban kellemesen meleg és könnyen tisztítható, a társalgórészben szőnyeg van. Ugyanakkor az étkező berendezése inkább „szobai", s ezzel a jellegével, valamint színeivel a társalgóhoz kötődik. Együtt válnak szen/es egésszé. Ebben a szobában a sok helyütt kritizált szekrény fal sem rontja az összhangot. Mindennek van helye, mégsincs zsúfoltság.-lampl—