Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-23 / 43. szám
nehéz volt. Uralkodása leginkább az engedmények jegyében telt. Már csak azért is, mert a pakisztáni alkotmány szerint a legfelső végrehajtó hatalom az elnök kezében összpontosul. Ö nevezi ki és ö váltja le a miniszterelnököt, oszlatja fel a parlamentet, írja ki a választásokat, az ő hatáskörébe tartozik a katonai főparancsnokok, a tartományok kormányzóinak és a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezése is. A miniszterelnök beiktatásától kezdve tehát kényes hatalmi egyensúly alakult ki közte, az elnök és a hadsereg között. Ha ehhez még számba vesszük, hogy a pakisztáni elnök az egykori diktátor, Ziaul Hakk bizalmasa volt, s hogy a vezérkar lényegében az egykori diktatúra gerincét képezte, teljesen nyilvánvaló Benazir Bhutto pozíciója. A miniszterelnök nem tehetett mást, mint korfátok közé szorított hatalmával próbált kompromisszumokat kötni az államfővel és a katonasággal, miközben — kihasználva a helyzetet — az ellenzék is állandó támadási felületet keresett. Az utolsó hónap feszültségeit fokozták a Zindh tartományban felélénkült etnikai ellentétek. Az 1988 novemberében megtartott választásokon Benazir Bhutto pártja, a néppárt csak néhány fős többséggel győzött, a négy tartományi gyűlés közül csak Szindh, Bhutto szülőtartománya került kormánypárti ellenőrzés alá. (Ennek következményeként a kormány nem volt „nemzeti kormány", csupán az említett tartományé.) Amikor a kormány ez év májusában nem tudott rendet teremteni Szindhben — az őslakos szindhiek és az Indiából bevándorló mohadzsidok összetűzéséről volt szó, s a több száz halálos áldozatot követelő harc a két legnagyobb városban, főleg Karacsiban és Haiderabadban folyt —, a hadsereg a teljes katonai ellenőrzés követelményével lépett elő, ezt valóban a Bhutto-kormány nem fogadta el. Ami Benazir Bhutto külpolitikáját illeti, az is ellentétesnek tűnt a katonai vezetés elképzeléseivel. Annak idején, amikor Benazir Bhutto hatalomra került, biztosítékot kellett adnia a katonai vezetésnek, hogy a polgári kormány nem sérti majd a hadsereg „külpolitikai" és „védelmi" érdekeit, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a hadsereg négy területen nem tűr beleszólást, vagyis az afgán ellenállók támogatását, Pakisztán nukleáris programját, vagy az ország atomhatalommá való kiépítését, a katonai költségvetést és az Indiához való viszonyt (India regionális hatalmi fölényének elutasítása) illetően. Mindez a miniszterelnökkel való ellentétekre adott okot, hiszen nyitottabb politikát képviselt az afgán rendezéssel, s ugyanúgy Indiával szemben is; Kasmír önrendelkezési jogát illetően semmi esetre sem az indiai-pakisztáni háborúskodásban látta a megoldást, ellentétben a katonai vezetéssel, amely fegyvereket szállított a Kasmírban harcoló muzulmánoknak. S míg külpolitikájáért külföldön jó hírnek örvendett, hazájában egyre több ellenséget szerzett, és lényegében választási ígéreteit sem tudta teljesíteni. A 110 millió lakosú Pakisztánnak összesen 257 parlamenti képviselője van. Hivatalba lépése óta Bhutto ötvenre emelte minisztereinek számát. Annak idején, óriási erkölcsi fölénnyel indult, úgy tűnt, a kivégzett Zulfikar Ali Bhutto lányaként és nőként arra rendeltetett, hogy demokráciát hozzon, megtörje az iszlám ország megkövesedett szokásokkal terhes politikai hagyományait; a sokat próbált, elmaradottságban élő nép felemelkedését szolgálja. Tény azonban, hogy a kiadós külföldi segítség (évente 2—3 milliárd dollár) ellenére sem sokat változott országa e téren. Katasztrofális helyzetben van továbbra is az egészségügy és az iskolarendszer (Pakisztánban a lakosságnak mindössze 29 százaléka tud írni és olvasni). Az egyik fő vád Benazir Bhutto ellen a korrupció és az állam pénzével való visszaélés. Ez azonban leginkább közvetlen családtagjait érinti. Férje (Aszif Ali Zardari üzletember) és apósa állítólag — pozíciójukkal visszaélve — illegális üzleteket folytattak. Benazir anyját, Nuszrat Begam Bhuttót pedig miniszterelnökhelyettesi posztjával és néppárti elnökségével kapcsolatosan emlegetik. Egyébként mindannyian, a volt miniszterelnök asszonyt is beleértve, házi őrizetben vannak, míg a korrupció-botrány kivizsgálása folyik. Eddig csupán Nuszrat Begam Bhutto kapta meg az engedélyt, hogy külföldre utazzon. Ezek a vádak okozták, hogy Benazir Bhutto bukását a közvélemény viszonylagos közönnyel fogadta. S ez az oka annak is, hogyha a Pakisztán új vezetői által kijelölt időben sor kerül a parlamenti választásokra, Benazir Bhutto esélyei rendkívül kétségesek.-friedrich-Benazir Bhutto és Aszif Zardari esküvőjük napján. A férjet a helyi szokásokhoz híven a család választotta A Bhutto kormány kivizsgálásával kapcsolatban: — Speciális törvényszéket állítottunk fel az ügy kivizsgálására. A kormány piszkosan korrupt volt. Először ezeket az ügyeket próbáljuk felderíteni. Egy vagy két bank például a csőd szélén állt, mert fedezet nélkül adott kölcsönöket. A kormány tagjai állami földeket adtak el nevetséges összegekért. Mindezek mögött Aszif Zardari áll (Bhutto férje). Bármilyen bi-Gúlám Musztafa Dzsatoi ügyvivő kormányfő véleménye zonyitékaink lesznek ellene, Aszif minden bizonnyal a legfelsőbb bírósággal próbálkozik majd. A lépéseket mi a szélhámosokra vonatkozó törvények szerint tesszük meg. A számos letartóztatásról: — Kétes és tehetetlen egyénekről van szó, akik rendkívül rossz hírben állnak. Tulajdonukban ugyan nincsenek házak, de van például cementgyár és cukorfinomitó. Honnan vették rá a pénzt? Benazir Bhutto elutasította, hogy megjelenjék a speciális törvényszék előtt: — Ha ártatlan, ez a legjobb alkalom arra, hogy tisztára mossa magát. Miért váltak el útjaik Benazir Bhuttóval még az 1988-as választások előtt?: — Rendkívül arrogáns volt és keményfejü. Természetesen, ilyen ősz fejjel nem keltem versenyre az ilyen megnyilvánulásokkal. Miniszterelnökként is arrogáns volt, korrupt és tehetetlen. Nem teljesítette a nép elvárásait. A kasmíri felkelésről: — Az ilyen jellegű mozgásokat nem lehet erőszakkal elnyomni. Nézzük csak meg a világban végbemenő változásokat! Tárgyalásainknak (az indiai-pakisztáni határmenti ellentétekről) érinteniük kell Kasmír ügyét is. Bhutto vádjáról, amelyben a katonai vezetést okolja bukásáért: — Miért csinálta ezt a salto mortálét? 1988-ban hálás volt a hadseregnek, hogy a demokratikus változások mellé állt. S most egyik napról a másikra, amikor már nincs hatalmon, a legvadabb és alaptalan vádakkal áll elő. Ez nem fair. A demokrácia jövőjéről Pakisztánban: — Optimista vagyok. A nép demokráciát akar. Benazir azonban rendkívül sokat ártott korrupt voltával a demokrácia ügyének. Az emberek azt mondják, „ha ez a demokrácia, akkor, kérjük, mentsenek meg tőle. Nem ezt a fajta demokráciát akarjuk."
