Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-23 / 43. szám
# ?í!®W Fölösleges kérdés. Mert ugyan ki ne szeretné a libacombot? Legalább időnként változatossá tenni vele az étlapot, ünnepélyesebbé a megszokott étkezést — ez minden háziasszony öröme. Csakhát amióta kilónként csaknem húsz koronával felemelték a libahús kiskereskedelmi árát, bizony egyre kevesebbszer és kevesebben engedhetik meg maguknak a libasültet. Ezt a hentesüzletekben tudják legjobban, ahol a libahús iránti kereslet ugyancsak csökkent. Kisebb a fogyasztás, kisebb az árurendelés, nem kell a liba. A kör hamar bezárul: sokkal hamarabb, mint amennyi idő alatt a tojásból kikel, felnevelkedik és feldolgozásra kerül a liba. Mert ugyebár ki gondolta volna még ez év tavaszán is, amikor a tojás a keltetőbe került, hogy mire a napos libából vágósúlyú lesz, már senkinek sem kell a libahús?!... Amikor Molnár Emö mérnöktől, a Pozsonyi Állami Baromfinemesítö és -termelő Vállalat igazgatójától szeptember végén megtudtam, hogy az alistáli libanemesítő állomásukon tizenhétezer liba vár már egy hónapja levágásra, beleszédült a fejem. Ennyi libát egy rakáson el sem tudtam képzelni. S amikor a helyszínen Lengyel Sándor mérnökkel, a telep vezetőjével megláttam a libatengert, káprázni kezdett a szemem. — Már egy hónapja fölöslegesen fogyasztják a takarmányt, nagyobb súlygyarapodást nem lehet elérni, viszont megfelelően kell etetni őket, nehogy lefogyjanak. A kiadásaink így elkeseredésünkkel együtt naponta növekednek — kezdi „bemutatkozásként" Lengyel mérnök. — Hogy kerültek ilyen állapotba? — kérdem tőle, amíg körbejárjuk a kanálissal övezett szigetet. — Az alistáli libatelepet 1975-ben azzal a céllal adták át küldetésének, hogy itt biztosítjuk majd Szlovákia libatenyésztöinek a tenyészállatokat, ezenkívül külföldre is szállítunk belőle. Kutatóintézetünkhöz hasonló sem Csehszlovákiában, sem külföldön nem volt, reményeinknek tehát volt reális alapja. Szlovákiában négy üzem — a pozsonyi állami gazdaság, valamint a peredi, a hidaskürti és a slnavai szövetkezet — foglalkozott libatenyésztéssel, őket és a magántenyésztőket mi láttuk el törzsállománnyal. Tíz éven keresztül megbízható partnereink voltak Kelet-Németországban; Jugoszláviában, Magyarországon és a Szovjetunióban is. Az éveket 8,5 ezer tojóval kezdtük, ezektől 120— 150 ezer naposlibát keltettünk, melyekből 21 —22 ezret tovább neveltünk, a többit eladtuk. A legutóbbi években minden simán ment, jó eredményeket értünk el, költségvetésünkhöz az állam csak 10—12 százalékkal járult hozzá, a többit magunk termeltük ki. Kételkedve nézek rá, miért olyan elégedett, ha végül is állami támogatásra szorultak ... — Ne felejtse el, hogy mi nemesítő állomás voltunk — fűzi hozzá gyorsan—, nem pedig termelőüzem. Negyvennyolc dolgozónkból tíz kutató és műszaki dolgozó. Elsőszámú feladatunk a libaállomány nemesítése volt; mi csupán a szelekció után megmaradt állományt adtuk el, a dunaszerdahelyi baromfifeldolgozó üzemnek, évente 70—110 tonnát. — Idejövet kollégám azt kérdezte tőlem, mit lehet egy libán nemesíteni?... Ön mit válaszolt volna neki? — A laikusnak az egyik liba olyan, mint a másik. Ám a kettő között nagy lehet a különbség. Régen, ha egy tojótól a háziasszony kikeltetett 10—12 libát, örült a sikerének. Mi tizenöt éves nemesítő munkánkkal egy tojótól 40 darabot érünk el! A húsfajtáknál a súlygyarapodásfkészség a lényeg: mi az élősúlyt felemeltük 4,5—6 kilóra! Kutatófeladataink közé tartozott a nagyüzemi technológia tesztelése, valamint a libák művi megtermékenyítése. — Elárulná, miért beszél folyton múlt időben? — Mert ami eddig volt, az ma már nincs. Tavaly ilyenkor még bővíteni akartuk a telepet, a libahús iránt nagy volt a kereslet, a tollát is jó pénzért vették meg külföldön. Álmunkban sem jutott volna eszünkbe, hogy egy év alatt teljesen megváltozik a helyzet. Ma a liba senkinek sem kell. A már említett nagyüzemek közül egyedül a peredíek akarják folytatni a libatenyésztést, a többi helyen vagy szétesett a szövetkezet, vagy libákkal már nem foglalkoznak. A külföldi partnereink sem tartanak már igényt szolgáltatásainkra: a német piac nincs már, a jugoszlávok és a szovjetek fizetőképtelenek, a magyarok pedig a minimumra csökkentették a vásárlást. A hazai piacon is viszaesett a libahúseladás, a kereskedők a karácsonyi és húsvéti piacra olcsóbban megveszik a libahúst külföldön, mint a hazai termelőktől. Vagyis: a mi libáinkra már nincs szükség. — A történelem azt bizonyítja, hogy a libatenyésztés a nehéz időkben virágzott a legjobban — elmélkedik Iveta Miceková mérnök-kutató. — Közvetlenül a háború után, majd az ötvenes években, amikor a háziasszonyok a család érdekében nem sajnálta a fáradságot és az időt a libatömésre, a tollfosztásra. Aztán ahogy emelkedett az életszínvonal, csökkent a libatartási kedv. Kialakult a nagyüzemi termelés és feldolgozás, a libahúst aránylag olcsón lehetett megvásárolni. De most megint fordult egyet a kerék, nemcsak a hús drágult, hanem az életfeltételek is nehezebbek lettek, a háziasszonyoknak igyekezniük kell a lehető legtöbb élelmiszert maguknak előállítani. Ezért úgy gondolom, újra felvirágzik majd a libatenyésztés. — Ebben még én is bízok — szól közbe Lengyel mérnök—, teljesen nem is likvidáljuk a libaállományt, annyit meghagyunk belőle, hogy szükség esetén újból fejleszteni lehessen. Ám dolgozóinkat addig sem hagyhatjuk munka nélkül, valamiből nekünk is élnünk kell, ezért a vállalatigazgatósággal megegyeztünk, hogy a libák helyett brojlercsirkét nevelünk. Már hozzá is fogtunk, most várjuk az első naposcsirkéket. S mi lesz ezek után a kutatókkal, például a fiatal Miceková mémöknővel? Rekvalífikáció, átképzés vár rá, mint országszerte annyi másra. Tudomásul kell vennünk, hogy maholnap a fogyasztó diktál majd a termelőnek, akinek saját érdekében alkalmazkodnia kell a piac igényeihez. Ez az alkalmazkodás az alistáli libatelepen már elkezdődött. Megkezdték a libák kiárusítását. Akinek kell, vigye. Egyesével, százasával, kinek mennyire van szüksége. Élősúlyban, 30 koronáért kilóját, vagyis 120—150 koronáért da rabjáét Aki szereti a libacombot, az ma még megveheti. Jövőre ... Ki tudja ? H. ZSEBIK SAROLTA nő 4
