Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-25 / 39. szám
SÓHAJTOTT A KÓRHÁZ avagy Semmelweis Ignác biztosan forog a sírjában Ugyanerről beszélt egy anyuka, Litvövá aszszony is. Kislánya egészséges, éjszaka nyugodtan alszik, de ő le sem hunyja a szemét, mert a csótányok még a kiságy szélére is odamerészkednek. A vécén és a zuhanyozóban is van belőlük elég. — Gyakran irtjuk őket, fertőtlenítjük az ablakokat, de mindhiába — folytatja a főorvos. Régi az épület, már maguk a falak is fertőzöttek. Nem engedélyezhetjük a látogatásokat sem. Az újdonsült apukák esetleg az ablakon keresztül beszélgethetnek feleségükkel. Riportunk másnapján a saját szememmel láttam ugyanitt: egy tíz év körüli fiúcska a kórház udvaron zajló építkezésen fogott egyJétrát, odatámasztotta a falhoz, fölmászott az első emeleti ablakhoz, onnan beszélgetett a nögyógyászaton fekvő édesanyjával. OMLÓ VAKOLAT AZ INKUBÁTOROK FÖLÖTT Állítólag félévenként festetnek, de az öreg, nedves falakon ilyen „ideiglenes" megoldással nem lehet segíteni. Az új vakolat két-három hónapon belül lepereg. — Egy kórház attól még lehet jó, ha régi épületben működik, hiszen nemegy ilyet láttam az NSZK-ban — találja ki gondolatunkat a főorvos. — De ahhoz hogy az épületet átalakíthassák, valahová át kell helyezni, vagy fél évre be kell zárni a szülészeti osztályt. Ez azonban korántsem egyszerű, hiszen a legközelebbi kórházak — az újvári és a dunaszerdahelyi is — túl messze vannak ahhoz, hogy a sürgős eseteket időben el lehessen látni. Mire eljutna oda a mentő, sok esetben már késő lenne. Gondoljunk csak a gyors lefolyású szülésekre, vagy a méhen kívüli terhesség életveszélyes voltára, amikor bármelyik pillanatban bekövetkezhet a belső vérzés! Egy felül nyitott üvegfal zárja el a nőgyógyászati osztályt a lépcsőháztól. A sebészetre igyekvők nyugodtan beláthatnak a lépcsőről, megnézhetik, ki várakozik a folyosón, sőt, kit tolnak épp narkózisban a szobába. Szemben a „mindenes" szoba. Méretei 3 X 6,5 méter, ez az orvosi és növéri rendelő, a felvételi iroda a nappali helyiség. Naponta 50—60 beteget vizsgálnak itt ki, kb. 20-at vesznek fel kórházi kezelésre. Jobbra a nőgyógyászati kórházi osztály, balra a szülészet. Ajtó sehol. Nyitott folyosó vezet ide is, oda is. A városból egyenesen és FÜTYÖRÉSZVE VÁNDOROLHAT BE A FERTŐZÉS A főnövér, Kveta Poláchová végigkalauzol az osztályon. A legközelebbi szűk rendelőben vért vesznek, itt végzik a kisebb műtéti beavatkozásokat. Az egyetlen ventillátor csak a port keveri be az udvarról. A szűk vizsgálóban a pácienseknek szinte még átöltözniük sincs hol, egy provizórikus spanyolfal áll a sarokban. — Nincs meg a legelemibb intimitás sem, úgy korzóznak itt az emberek, mintha legalábbis a Broadway-en lennénk — mondja keserűen Maraky doktor. A főnővér felhívja a figyelmünket, hogy éppen a vécével szemben osztják az ebédet. Mi is itt étkezünk. Szellőztetni nem lehet, itt mosogatnak, itt mászkálnak a csótányok, szemben pedig a vécé. Az pedig, miként a zuhanyozók, jópárszor eldugul, s ekkor még a tizenkettes szoba is „úszik". Egyszercsak kinyit egy ajtót, a folyosón olyan látvány tárul elénk, amelyet egyhamar nem felejtünk el. Egy rozsdás hordószerű valaminek felnyitja a tetejét, s magyarázza: ezen eresztjük le a pincébe a szennyest, amely persze ebbe a „lyukba", a takarítónők „kamrájába" is csak alig emlékeztető helyiségbe nem fér be, ezért a kórházi folyosón tárolják. Fertőzésveszély tehát ismét „kizárva". A főnövér lekalauzol a pincébe, ahol az orvosok és a nővérek öltözői találhatók. Itt töltik az éjszakát az ügyeletesek is. A bejárat, a folyosó elképesztő látvány: nepn lepődtem volna meg egy patkány láttán sem ... Hát nem szeretnék ide este tízkor-tizenegykor, az ügyelet végén vagy kezdetén lejönni. A nővérek is félnek. A zuhanyozójuk is visszataszító. Tisztaságnak nyoma sem lehet, hiszen csempék hiányoznak, kiállnak a falból a téglák, a lefolyó itt is gyakran eldugul, és kiönt a szennyvíz. A sötét folyosó végén pedig rácsos ajtó: mögötte a sebészeti raktár!!! — Naponta húsz-huszonnégy beteget veszünk fel, illetve bocsátunk el. A páciensek sokszor várnak arra, hogy az ágy felszabaduljon. Sok a beteg, gondok vannak a gyógyszerellátással, hetente egyszer érkezik tiszta ágynemű — de ezekről már ne is beszéljünk — tesz pontot „vizitünk" végére a főnövér. * * * Nos, a látványt összegezve, mit is tehetnénk hozzá? Egy nemrég megjelent cikkben az újságíró nem a főorvosnak hisz, inkább az igazgatónak (aki mellesleg egyik mondatával a másikat csapja agyon). Mi elsősorban a saját szemünknek hiszünk. S mivel a medicina terén laikusok vagyunk, nem kívánunk dönteni abban, hogy melyik osztályt kell előbb tető alá hozni. Ám emberek vagyunk, akik másnak sem kivágnak rosszabbat, mint amit maguknak szeretnének, s ilyen szempontból a már létező páciensek mellett állunk ki, az egyelőre még (szerencsére) nem „sorakozó" fertőzöttekkel szemben. LÁM PL ZSUZSANNA, HARASZTI ILDIKÓ, PRIKLER LÁSZLÓ A kórházudvaron valami nagyot puffant. Utána szürke por szállt fel. Mintha a kórház lehelte volna ki beteg lelkét. Persze, lehet, hogy csak sóhajtott, mint a betegek odabent. A kutya ugat. A macska nyávog. — irtuk kisiskolásként, amikor az egyszerű mondatról tanultunk, s írják a mai kisiskolások is. Az ember beszél. — Ez vajon miért nem jutott eszünkbe ? Pedig igazán egyszerű mondat, s mint az első kettő, ez is bővíthető. Tehát: Az angol kutya angolul ugat. Az angol macska angolul nyávog. A szlovák/magyar kutya/macska szlovákul/magyarul ugat/nyávog. Az angol ember angolul beszél. A szlovák ember szlovákul beszél. A magyar ember magyarul beszél. Csak az igeidővel van némi baj. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk: A magyar ember magyarul beszélt. Most jobb, ha magyarul hallgat, s míg fel nem találják a gondolatolvasógépet, magyarul gondolkodik. Utána már csak a magyarul eszik, iszik, alszik változat jöhet llásd a régi viccet, mely szerint én bármilyen nyelven tudok. .. enni, inni, aludni. .. ha-ha). Sok mindenkivel Imajdnem mindenkivel) előfordult már (évekkel, évtizedekkel ezelőtt is), hogy rászóltak az utcán, az autóbuszon, bárhol, bármikor, akárki: amelyik ország kenyerét eszed, azon a nyelven beszélj (ergo: Szlovákiában szlovákul). Aki nem veszítette el lélekjelenlétét, frappáns választ adott (pl.: az intelligens ember olyan nyelven beszél, amilyenen tud), vagy hallgatott (ostoba felszólításra nem reagált), vagy az alkotmány megfelelő cikkelyét idézte: de olyanok is akadtak szép számmal, akik megijedtek (nem vagyunk egyformák), és a gyereken töltötték ki tehetetlen dühüket (nem megmondtam, hogy az autóbuszon, utcán ne hangoskodj, ne beszélj magyarul stb.). Mindeninek megvannak a pontos történetei, útközben. Most aztán más világ van készülőfélben. Más világ — más törvények. Sőt nyelvtörvény. Mellyel anyanyelvhasználati jogainkat szabályozzák. Megszámolnak, százalékositanak, s ennek alapján megszabják, ki-hol-hogyan beszélhet, ki-hol-milyen nyelvű feliratokat olvashat. Hát igen, ez már liberálisabb megoldás, mint a teljes titlás, de csak liberálisabb. Sőt, álliberálisabb. Mert teszem azt, a magyar kutya magyarul ugat. Ha ez a kutya X. községben ugat ahol a lakosság számaránya annyi meg ennyi, magyarul is csitíthatom. Ha viszont átmegyek a szomszéd községbe, ahol a magyar lakosság számaránya nem ennyi meg ennyi, csupán ennyi, jogosan kifogásolhatják, ha magyarul ugató kutyámnak magyarul parancsolok hallgatást, mert nem értik, s hátha titkos összeesküvés résztvevőiként valamit forralunk valakik ellen, vagy idegen nyelvünkkel meg akarjuk rontani a szomszéd falu népét És mi van akkor, ha két más-más nyelven ugató kutya találkozik ? Azt hiszem, semmi különös, mint ahogy a gyerekek is egy-kettőre összebarátkoznak a játszótéren, anyanyelvűkre, idegennyelv-ismeretükre-tudásukra való tekintet nélkül. Az ellenszenv később fejlődik ki — mesterségesen szítva. Az engedélyezés egyúttal magában foglalja a tiltást. Mert ha valamit szabad, annak ellenkezőjét esetenként nem szabad. Tudom, például, hogy a pohárból inni szokás. De: ha azt mondja ki egy törvény, hogy csak pohárból szabad inni, azonnal eszembe jut, hogy nem használhatom éjjeli edényként. Egyébként meg sem fordulna a fejemben ilyetén — mondhatnám bugyuta — gondolat Igaz, némileg véd, ha törvény mondja ki, hol-mikor-stb. használhatom anyanyelvemet. Csak az a baj, hogy egyeseknek még mindig az okoz gondot, hogy van más anyanyelv, amit egyáltalán használni akarnak valakik. Az a baj, hogy az anyanyelvhasználat nem emberi jogunk, sőt mi több, nem kutya kötelességünk. És akkor itt nyújtózkodik ez a macska, eszébe se jut azon töprengeni, milyen nyelven nyávogjon, de ha egyszer megsértik állati mivoltában, kivonul az utcára, és alaposan kiugatja magát GRENDEL ÁGOTA KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELE nő 5
