Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-18 / 38. szám
A gyermek kulti Szokatlan, ámde csodás, színpompás világ tárult elénk a pozsonyi Mirbach palotában berendezett Gyermek Galériában: indiai játékok kiállításán jártunk, és gyönyörködtünk. Gondolatban azonban kétségeinken tépelődtünk: Legóhoz szokott gyermekeink vajon tudnának-e önfeledten játszani ilyen művészi alkotásnak is beillő hímzett, faragott, öntött figurákkal, értenék-e az indiai mondavilágból merítő meséket, az átlátszó állatbőrből készített bábokkal vagy a komor arcú marionet-figurákkal megjelenített árny- és bábjátékot? Válaszkeresés előtt egy dolgot tudatosítanunk kell: az indiai gyermekek élete alapvetően különbözik az itteni gyermekek világától. Indiában minden jel szerint nagyobb a gyermek utáni vágy, mint bárhol másutt a világon. Ez persze összefügg az ott élő emberek életfelfogásával, mely szerint a gyermekáldás — főleg azonban a fiúgyermek — az istenek különös kegyének és elégedettségének a bizonyítéka. A legelterjedtebb vallás, a hinduizmus azt mondja, hogy a gyermek több isten és istennő akaratából születik, akik ezzel fejezik ki elégedettségüket az emberekkel. Az indiaiak mindenekelőtt Sívához esdekelnek utódokért. Ebből a gyermek utáni természetes vágyból alakult ki Indiában a gyermek kultusza, amely alapjaiban meghatározza a szülő—gyermek viszonyt, de magát a családi életet is. A család küldetése, hogy legyen minél több gyermek; az anyáé, hogy gondoskodjon róluk, teremtse meg a biztonságos családi hátteret. A férjes asszonyok általában nincsenek munkaviszonyban, még az egyetemet végzettek is csak akkor térnek vissza hivatásukhoz, amikor már gyermekeik felnőttek és nincs szükségük többé az anyai gondoskodásra. A hagyományos indiai családmodellben nincs helye sem a bölcsődének, sem az óvodának. A gyermekek csak kivételes esetben vannak elszakítva a családtól. Még kötelező iskolalátogatás sincs olyan értelemben mint nálunk. A szegényebb rétegeknél bizony gyakran előfordul, hogy a gyerekek már kicsi koruktól kezdve segítenek megkeresni a család kenyerét. A kisgyerekeknek a szülők megengednek mindent. Csak egészen kivételesen szidják, büntetik őket. Valójában csak akkor lépnek közbe, ha a gyermeket veszély fenyegeti, kárt tehetne magában. A legkisebbekről való gondoskodás fő terhét az anya viseli, de az apa is sokkal többet foglalkozik a gyerekekkel, mint a modem társadalmakban. Játszik velük, hordozza, ringatja őket, különféle játékokat készít nekik, leggyakrabban faragottakat. Az édesanya babaruhákat varr, háncsból babát fon vagy agyagbábut formál. A szülők és gyermekek között így sajátos bensőséges légkör alakul ki, amelyet persze az is megkönnyít. hogy a kicsiknek nincs a szülőktől független, szigorú napirendje. Mindenben részt vesznek, ami a családban történik: szüleiket elkísérik a piacra, járnak velük áldozni a szentélybe, de még a távoli zarándokhelyekre is követik őket, részt vesznek a vallási ünnepségeken, hosszú órákon át hallgatják a szertartást, majd sötétedés után, egészen hajnalig nézhetik a hagyományos táncos-zenés színházi előadást vagy az árnyjátékot, amely a sötétségből elősejlő figuráival sajátos módon gazdagítja a gyerekek fantáziáját. Ha elszunyókálnak, közben, akkor sem történik nagy baj: az indiai hősök és hindu istenek életéről szóló történeteket édesanyjuk, nagyanyjuk elbeszéléseiből már jól ismerik, ezért ha már kialudták magukat, tudják követni a történéseket. Amikor a faluba bábszínház érkezik, az előadást megnézi a falu egész lakossága. Nem csoda, hiszen a bábjátéknak Indiában évezredes hagyományai vannak, egészen az i.e. 2. századig nyúlnak vissza. Az írásos nő 12
