Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-09-18 / 38. szám

tot is. Csak most meg más ám a baj. Mezőgazdasági üzemeinknek jócskán megcsappant a pénze s a jövőjük is annyira bizonytalan, hogy senkinek sincs kedve és bátorsága drága gépekbe fektetni a pénzét. Talán majd jövőre ... így többnyire csak jó érzéssel állapították meg, ha akarnák és lenne pénzük, megvehetnék. Mert megnyíltak a sorompók, nincsenek már csupán a hazai gépekre utalva. S azt nemcsak a mezőgazdasági üzemek vezetői, hanem a hazai gépeket gyártók is tudatosították, hogy abban a pillanatban, amikor a korona konvertibilissé válik, többségük „csomagolhat", mert a külföldi gépek minőségével nem vehetik fel a versenyt.

Azt is meg kell azonban mondani, hogy a harmincöt külföldi kiállító — főleg gépeket, berendezéseket kínáltak — nagyobb üzletkötéssel számolt, mint amilyenre sor került. De még így sem csalódtak, mert látták az érdeklődést és vele szemben álló hiányt. Az üzletkötés tehát csak idő kérdése. S az sem mellékes, hogy a nyitrai kiállításra a szomszédos országokból is jöttek szép számmal, főleg magyarok és osztrákok, akik hamar megállapították, hogy az itteni vásárlás előnyösebb az otthoninál. Sőt akadt több olyan szovjet vállalkozó is, aki nem a közeli Ukrajnából vagy a Balti-országokból jött, hanem a hatezer kilométernyire lévő Novoszibirszkből. Ez pedig arra vall, hogy a cseh-szlovák termelők előtt is kinyílnak a kapuk; persze a minőség és szerviznyújtás terén ugyancsak fel kell kötniük a nadrágot, hogy a nyugati partnerek mellett versenyképesek maradjanak.

Ami új és reménykeltő volt az idei Agrokomplexen, ez ennyivel talán ki is merült. Mert az élelmiszer-pavilonok számomra csak bosszúságot szereztek. Még szemüveggel is csupán azt láttam a vitrinekben, amit már jó pár éve ismerek. Az üzemek helyében én, ha nincs új termékem, nem jövök a kiállításra, mert ugyancsak szégyen olyan terméket bemutatni, amit öt-hat éve gyártok, mégha az üzletekből hiányzik is. Mert az is igaz, hogy az itt kiállított sajtok, joghurtok, más tejtermékek például évek óta ismerősek, de csak a kiállításról! Az üzletekben hírük sincs. Akkor meg minek idegesítik vele itt évről évre az embereket? Minek húzogatják a fogyasztók orra előtt a mézesmadzagot, ha nem képesek a keresletet kielégíteni? A kérdést a sajtóértekezleten feltettük a pozsonyi Milex képviselőjének is, amire

megint a szokásos választ kaptuk: nem rendelik meg termékeinket az üzletvezetők. Amióta pedig felemelték a tejtermékek árát, néhány gép kapacitásának kihasználása is egyharmadára csökkent! Vagyis ők ellátnák a piacot, ha lenne rá igény.

A húsfeldolgozó üzemek tárlóiban sem lehetett sok újdonságot látni. Az üzemek képviselői nem nagy örömmel fogadták az újságírókat. Mit felelhetnek olyan kérdésekre, amelyekre még maguk sem tudják a választ?!... A vállalatok felbomlása, a termelési program átalakítása, a vezetők állandósítása, az árak alakulása — olyan döntő kérdés, mely nélkül nem lehet előbbre lépni. Amíg mindez nem tisztázódik, nemcsak lassul a termelés, hanem néhol teljesen le is áll. Ilyen feltételek mellett pedig nehéz inovációról, új termékekről beszélni... A kassai kelet-szlovákiai baromfifeldolgozó üzem, amely Cseh-szlovákiában a legtöbb — évi 6 000 tonna — pulykahúst dolgozza fel, csak reménykedik; „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy áruszállítóinkkal és termékeink vásárlóival minél előbb megegyezzünk a pulykahús és a belőle készült termékek áraiban". Ez bizony nagyon fontos, mert hiába egészséges a pulykahús, az ára olyan, hogy nem tudjuk megvenni.

Járjuk a kiállítótermeket és boszszankodunk. Vagy azért, mert semmi újat sem látunk, vagy mert még a régi terméket sem kapni az üzletünkben, vagy mert olyan magas az ára, hogy számunkra elérhetetlen.

Az árak a pavilonokon kívül sem hagyták nyugodni a látogatókat: a frissítők, ennivalók olyan áron kerültek a tálcára, hogy az embereknek elment az étvágya tőle. Konkrétan annak a bácsinak is, aki előttem állt sorban. Darabka kolbászt kért egy szelet kenyérrel. A fiatal elárusítónö elébe dobta a tálcát és vele együtt az árát is. Harminc korona harminc fillér. A bácsi elvörösödött, nagyot nyelt, majd csak ennyit mondott: „Köszönöm. Tartsa meg magának!" És tovább ment.

Hasonló érzéssel távoztam én is a kiállításról. Még az sem segített rajtam, hogy láttam, mennyire örülnek” a gyerekek a gözmozdonyos vasútnak, vagy a régen elfelejtett háziumunkák — gabonacséplés, kenyérsütés, vajköpülés — látványának. Én mást vártam. Azt, hogy jobb kedvre derít, nagyobb reményekre biztat, világosabb perspektívát nyújt.

Talán majd jövőre . ..

H. ZSEBIK SAROLTA

Üdítőkből már van választék. Az ára miatt azonban nem sokat ihatunk belőle...

Tejtermékek, amelyeket már régen ismerünk. Sajnos, csak a kiállításról.

KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI