Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-11 / 37. szám
—A Augusztus tizennyolcadikén este Vladimír Misík és az ETC, valamint az amerikai Dan Reed Network bemelegítöje után, az első esőcseppek kíséretében lépett színpadra Prágában a rockrajongók forrón áhított kedvence: a Rolling Stones. A várva várt pillanatban nagy robbanás térítette magához az izgatott közönséget, és egy olyan villanás, mintha az ember arcát méternyi távolságról hirtelen több száz vaku világítaná meg. A színpad egész hosszában 10—15 méter magas láng csapott fel, és Mick Jagger hosszú, vörös kabátban és fekete nadrágban (ó, azok a sátáni színek!) végigüvöltötte a Start Me Up című számot (1989), .miközben (bemelegítésképpen) legalább tizenötször végigszáguldott a 72 méter hosszú „kifutópályán". Hála a lézer- és fénytechnikának, a háttér izzó pokollá változott. A díszleteken látható kusza vonalak a fények hatására más-más értelmet kaptak, hol csatahajóvá, hol állomásépületté, felhőkarcolóvá, vagy éjszakai lakóházzá stb. varázsolták a színpadot. A Sad, Sad, Sad-ben (1989) Bobby Keys nagyszerű szaxofonszólót játszott, majd Mick Jagger csehül köszöntötte a közönséget. A nálunk is népszerű videoklipp nyomán jól ismertük az ezután felhangzó, 1986-os Harlem Shuffle-feldolgozást. A haragoszöld és piros színek villódzása hatására szinte a hideg ráz bennünket. Igaz, ebben talán közrejátszott a szakadó eső is, melyről Jagger csak ennyit mondott : „Nem éppen a legjobb barátunk, de azért jól érezzük magunkat ..Következett a Tumbling Dice (1972), majd egy nagyszerű gitárszóló után Jagger ismét csehül szólalt meg: „Ahoj, jsme rádi, ze jsme v Praze”. S a közönség már tombolt, amikor felhangzott a Miss You (1978). Az eső egyre inkább szakadt, de a közönség hangulata csak fokozódott. A Ruby Tuesday (1967) és az Angie (1973) dallamára a nézőtér egy csapásra gyertyalángtól és csillagszóróktól fénylő kápolnává változott, s a Stones ekkorra már teljesen meghódította közönségét. Talán hihetetlennek tűnik, de a koncert két óra tizenöt perces tartama alatt egyszer sem ismétlődött meg ugyanaz a színpadkép. A fénypark is egészen egyedülálló látványkompoziciót alkotott, szinte másodpercenként. Az igazi show pedig még csak azután következett, hogy Mick csehül bejelentette: „Jsme rádi, ze hrajeme pro Vybor dobré vűle”. Olga Havlová asszony Jóakarat Alapítványa javára ajánlották fel a koncert bevételét. Az .alapítvány elnöke, Olga Havlová, köztársasági elnökünk felesége, férjével együtt a páholyból nézte végig a nagy Rolling Stones Prágában Ken Regan, az amerikai Time magazin fotóriportere Washingtonban kapta lencsevégre a híres rockegyüttest, mely egy óra hosszáig állt rendelkezésére. Rudy Hoglund, a Time művészeti vezetője a fotózás irányítása közben úgy érezte, néhány másodpercre sikerült megpillantania a Stones igazi arcát. MaryAnne Golon-t, a Time képszerkesztő-asszisztensét az a lelkesedés bűvölte el, amelyet a Stones kisugárzott: „Az ember megtervezheti a hátteret, ki hova álljon, ki mit viseljen, de őket nem lehet megtervezni." — mondta. Erre -nem is volt szükség. íme: a Time-nak sikerült lefotóznia az igazi, ellenállhatatlan Rolling Stones-t... Czibula Csaba produkciót. Szóval, az igazi show a már legendássá vált Honky Tónk Woman (1969) című szerzeménnyel kezdődött, melyet a Rolling Stones (hál'istennek, a veresegyházi asszonykórus közreműködése nélkül is) nagyszerűen eljátszott. Több sem kellett a nézőknek! A hangulat leírhatatlan volt. Aki egy pillantást vetett az elnöki páholyra, láthatta, hogy ott már javában ropják a rock'n rollt. Zenehallgatás közben a vetítővásznon részleteket láthattunk videoklippekböl és régi, dokumentum értékű felvételekből. A You Can't Always Get What You Want (1969) során a közönség is bizonyíthatta énektudását, no meg azt, hogy nálunk sem ismeretlen a Rolling Stones. Az eső időközben elállt, Keith két beékelt énekszáma közben Mick Jagger az öltözőben felfrissült. A kis pihenő után a több mint tízperces, pszichedelikus ihletésű 2 0Ó0 Light Years From Home (1967) következett, miközben Jagger egy jól koreografált vergődést produkált a színpadon, majd egy jó ideig senkit sem láthattunk a gomolygó füsttől, meg a fénytechnika csodáitól. Ezt követően valóságos fényözön zúdult alá a toronyból, odafönt pedig Jagger „énekelte" (?) a Sympathy For The Devil (1968) című szerzeményt. Ez valóban ördögien hangzott. A koncert idején legalább harminc gitár fordult meg Mick, Keith és Ron kezében, azt pedig, hogy Mick Jagger a koncert közben hányszor öltözött át, felesleges lett volna megszámolni (legalább tízszer). De a csúcs még csak ezután következett... A kutyasétáltatásról szóló Street Fighting Man (1968) kezdő akkordjaira négy hatalmas, vagy tíz méter magas művéreb jelent meg, három a színpadon, a negyedik a toronyban. Mick az egyikkel párbajt vívott, nem kímélve közben a kutya legérzékenyebb pontját sem. Végül mégis az állat vérengző fogai között végezte ... Ekkor már az átfagyott, agyonázott, eddig ülő közönség is felmelegedett, állva ünnepelt. A strahovi stadionban valósággal elszabadult a pokol. Jagger köszönetét mondott: „Thank You, Czechoslovakia!", s az egykor nagy botrányt keltett Brown Sugar (1972) után következő Jumping Jack Flash (1968) végén a zenekar elvonult. A közönség Come Back!-jére azonban újra visszatért, s a Satisfaction című számmal még egyszer „megvaditotta” rajongóit. Az utolsó, szexcentrikus mondanivalóval megtűzdelt számot olyan pirotechnikai látványosság zárta, amelyet leírni is lehetetlen. Az egyedülálló zenei élmény a nagyszerű jazz-zenészekből álló, tíztagú vendégzenekarnak is köszönhető. nő 16
