Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-11 / 37. szám
KUCKÓ MEGFEJTÉS A 32. számban megjelent rejtvénybe a 3, 7 és a 31, 35-ös számjegyeket kellett beírni (mindig néggyel emelkedik a számsor). A helyes megfejtést beküldők közül Kevicky József dunaszerdahelyi olvasónk nyert könyvjutalmat. FELADAT Fejezd be a kép színezését! A vízimanó csizmája (Észak-csehországi népmese) Ügy mesélik, hogy a régmúlt időkben a Nábze melletti Lísek-tóban élt egy Kleofás nevű vízimanó. A patakban sohasem volt elég víz, de az egyik mélyebb tóban igen megtetszett a vízimanónak. A tó valóban nagyon kellemes volt, de a szépséges környéket is igen megkedvelte. Ha Kleofáá időnként felült valamenyik égerfára, és a holdfénynél foltozgatni kezdte szakadozott köntösét, egészen odalett a gyönyörűségtől: ott a Kerek-hegy, amott a Szárazszirt, emitt a Dobogó, köhajtásnyira pedig ott magasodik a tevepúphoz hasonló hegytető, ahonnét a Romvár is olyan nagyszerűen látható, mintha a tenyereden feküdne. Kleofás semmiért a világon nem mozdult volna ki a Lísekből, noha már többször is alkalma lett volna rá, hogy átköltözködjék jobb síkvidéki vizekbe. Minden tavasszal végigment az egész patakon, a titokzatosan buzogó forrásától egészen a Jizera folyó torkolatáig. Itt-ott eltávolított a patakból egy-egy letörött faágat, kidőlt égerfát, vagy egy-egy lyukas csuprot, amit a rendetlen emberek dobtak a vízbe. Mivelhogy a csúszós köveken csizmában csak igen-igen nehezen tudott járni, egy reggel fölakasztotta a csizmáját a legközelebbi égerfára — visszafelé, majd ismét felhúzza, gondolta. Még egészen jó csizma volt, majdnem vadonatújnak látszott —, finom bőrből készült, pengő patkóval volt vasalva a sarka, díszes szegekkel kiverve a talpa. Elvégre a vízben nem kopik úgy a lábbeli, mintha a földön járna benne az ember. Egyszer a Lísek környékén járt egy enyves kezű gazember, a Nábzei Himpellér, ahogyan egykor bejegyezte őseit az anyakönyvbe a helybéli plébános. De az egész plébánia területén mindenki csak Kiliánnak hívta. Amikor ez a ravasz fickó megpillantotta az égerfán a gyönyörű pár csizmát, felragyogott a szeme, és azt mondta: — Micsoda szerencse ért! Mindig szerettem volna egy ilyen pár botost. Milyen nagyszerű lesz benne járni! Körülpillantott, nem néz-e valaki, és miután senkit sem látott, gyorsan bedugta a csizmát a kabátja alá, s húzta is a csíkot hazafelé. Ám Kleofás, a vízimanó mégiscsak észrevette. Amikor látta, mi történt, kidugta fejét a vízből, és-elkezdett rikácsoló hangon kiabálni: — Ezért drágán megfizetsz, Kilián! Az a csizma úgyse hoz neked szerencsét. És sohase próbálj benne elmenni a nábzei búcsúba, mert igencsak roszszul járnál! Kilián nyakába szedte a lábát, vissza se nézett, és előre örült, hogy megbámulja majd az egész falu, ha vasárnap megjelenik a csizmában az utcán. Először hagyta, hogy megszikkadjon. Amikor a csizma megszáradt, felhúzta, és egyenesen a templomtérre ment. Az emberek úgy megbámulták a Kilián botosát, hogy majd kiesett a szemük. Kérdezgették, ugyan hol vette. Talán csak nem a Zelezny Brod-i vásárban? Vagy tán Turnovban, ahová a csizmadiák járnak szombatonként a portékájukkal ? Ám Kilián csak mosolygott. A következő vasárnap búcsú volt a faluban. Nábzéban mindig híres búcsú szokott lenni. Az egész plébánia területéről összesereglettek, de főképp ezekből a községekből: Brodból, Jistebskből, Hutából, Péncinböl, Marsovicéből, Kokonínból, sőt még a távoli Jablonecböl és Kristiánovból is. Persze Kilián sem hiányozhatott a búcsúból. Ám amikor a templomtéren meglátta a vászonsátrakat, egyszerre csak furcsamód viszketni kezdett a csizmában a lába. A legjobban akkor viszketett, amikor a templom elé ért. Annyira égett a lába, mintha ezernyi hangya hemzsegett volna a csizmájában. Eleinte próbálta elkendőzni a dolgot, ám amikor már elviselhetetlenek voltak a kínjai, futásnak eredt, s meg sem állt a falu végéig, ahol is lehúzta a csizmát a lábáról. Ámde a sajgatás meg az égés nem hagyott alább. Kilián ekkor beugrott a tóba, hogy egy kicsit lehűtse a talpát. Amikor megérintette lába a vizet, nyomban csillapodni kezdett a kínja. — Mit mondtam neked, Kilián? — csendült meg az égerfák között Kleofás hangja. — Mindez azért történt veled, mert nem fogadtál szót nekem. Ha azt akarod, hogy ne égjen tovább a lábad, tedd vissza a csizmát oda, ahonnét elemelted. És míg csak élsz, nyugtod lesz! A megrémült Kilián szótfogadott, és visszavitte a csizmát arra az égerfára, amelyikről leakasztotta. Miután hazatért, elkezdett tisztességesen dolgozni, és idővel meg tudta takarítani a csizma árát, úgyhogy nem kellett többé elcsenni a másét. És a saj^t új csizmájában már bátran elmehetett minden búcsúba — nemcsak odahaza Nábzéban, hanem Vyskerben, sőt még akár Hejnicében is. Kövesdi János fordítása nő 17
