Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-10 / 28. szám

szeti adottságú falvak anyagi gondjain a század - forduló körüli években.

Kevésbé látványosak a népművészetnek azok a tárgyai, amelyek nem a reprezentációt szolgálták, nem az ünnepek fényét emelték, hanem a hétköznapok mindennapi eszközei voltak. Ám a parasztember lelkének harmóniája, amely békében élt a környező természettel, ezeket is kézhez álló és szép formára alkotta. A mai ízléshez ezek a tárgyak állnak közelebb, a ma alkotó ún. népi iparművészek munkái közül ezek a természetes alapanyagokból — szalmából, vesszőből, gyékényből — font kosarak, szatyrok, szőnyegek, papucsok a keresettek a tiszta természet utáni nagy vágyódásban.

A múzeumi gyűjtemények legértékesebb darabjai viszont az ún. régi stílusú tárgyak, az az emlékanyag, amely a XVII—XVIII. század folyamán keletkezve még egy homogénebb össztársadalmi művészet létéről tanúskodik. A komáromi asztalosbútor, a hires komáromi ládák például — amelyek a Duna parti vásárosközpontok révén egészen Bulgária kapujáig, Vidinig is eljutottak — díszítő eljárásukkal, a festett tulipánokkal, gránátalmákkal, palmettalevelekkel a virágos reneszánszig nyúlnak vissza. Ezek a stílusjegyek a falusi lakosság tárgyi világában még sok hasonlóságot mutatnak a többi társadalmi réteg — főképp a középnemesség és a mezővárosi, városi polgárság — emlékanyagának jellegzetességeivel.

A komáromi Duna Menti Múzeumban áprilistól szeptemberig megtekinthető népművészeti kiállításon sok szép tárgyat csodálhat meg a látogató Komáromból és környékének falvaiból. A régi és az új stílus jegyeit őrző emlékanyag valamint a ma alkotó népi iparművészek munkáinak együttese mintegy két-két és fél évszázad kultúrájának kicsiny tükre. A kiállított tárgyak csaknem mindegyike a múzeum gyűjteményeiből került most pár hónapra a nagyközönség elé. A kiállítás áttekinthető elrendezése és a szép kivitelezés ugyancsak a múzeum szakembergárdájának hozzáértését dicséri (a rendező: Fehérváry Magda).

KOCSIS ARANKA