Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-16 / 3. szám
A játékmackó utazása A játékmackó a polcon ült. Kopott bundájára rásütött a hold sárgás fénye. A maci felemelte a mancsát, és intett neki. A hold továbbsuhant, és a játékmackó sóvárogva nézett utána. Ha ő egyszer Így suhanhatna végig a város felett, és bekukkanthatna minden ház ablakán. Csak egyetlenegyszer. De hát ő csak akkor kerül le a polcról, ha gazdája, a kislány játszani akar vele. Gyakran hallgatta a többi játékot. Mindegyiknek volt valami élménye. A labda leggyakrabban a parkról és az erdőről mesélt, ahol kirándulni voltak. Mesélt a gyerekekről, akikkel olyan jó volt hancúrozni a nyári réten. A gumidelfin a nyaralásról mesélt, a tengerről, ahol igazi delfinek voltak. Az elefánt a dzsungelról álmodozott. Egyszer a macit is megkérdezték, hogy mit szeretne. — Én ... én nem is tudom. Azt hiszem utazni szeretnék — válaszolta. Én lennék a hold, és mindent látnék, ami történik... — hirtelen elhallgatott, mert az egyik sarokból nevetés csendült fel. A hajas baba volt. A delfin is kinyitotta széles száját, az elefánt meg trombitálni kezdett. „Kinevettek" — gondolta a maci szomorúan, és bánatosan nézett maga elé. Hirtelen furcsa fényesség hatolt be az ablakon, és fényes fénycsóvát húzott maga után. Egyenesen a polc felé tartott. A játékmackó ámulva nézett rá. A többi játék azonban fel sem ébredt a szokatlan fényre. — Bocsánat — kezdte a jövevény — a nevem üstökös. A legkisebb üstökös az egész világűrben. Hát te? — Én a játékmackó vagyok. — Já-ték-mac-kó? — kérdezte. — Igen. Még nem hallottál rólam? Az üstökös felkacagott. Furcsa sipító hangja volt. — Ahonnan én jövök, ott nincsenek játékmackók. — Gyerekek sincsenek? — kérdezte a maci csodálkozva, mert el sem tudta képzelni, miféle világ lehet az. — Nincsenek — sipította az üstökös. —. Csak csillagok vannak, meteorok és üstökösök. Mit szólsz? — Veletek is játszanak? — Játék? Az meg mi? Nem ismerem. A mi családunk vándorol a világűr végtelenségében. Én most érkeztem ide nagyon messziről. És voltál már itt? — kérdezte a maci, mert kezdte nagyon érdekelni a dolog. — Nem. Mondtam már, hogy én vagyok a legkisebb. De az egyik rokonom, a Halley-üstökös már többször járt itt. Azt mesélte, hogy itt, a Földön minden olyan csodálatos. — Én nem tudom. Engem csak akkor vesznek le a polcról, ha játszani akarnak velem. De egyszer már láttam egy képeskönyvet. Meg a kisgazdám is mesél néha — válaszolta a maci. — Milyen kár. Rossz lehet egész nap itt üldögélni. Tudod mit? Tarts velem. Én most körülrepülöm a földet, aztán visszatérek a világűrbe, hogy folytassam a vándorlást és utána beszámoljak, mit láttam. Jössz? Felülhetnél a csóvámra. A mackó beleegyezően bólintott és az is eszébe jutott, hogy a többiek, ha elmeséli nekik reggel. — Ne félj. Nem esel le ... Most vigyázz! Indulunk! Az ablak kicsapódott. Az üstökös nagyon gyorsan repült. Annyira gyorsan, hogy pár perc múlva elérték a tengert. Akkor kelt föl felette a nap. Csodálatos volt. A mackó hatalmas hajókat látott, persze a magasságból egész apróknak tűntek. A nagy kék víztömeg felett sirályok repültek. Nemsokára elérték Afrika partjait. Látták a piramisokat és a dzsungelt. A tudósok pedig szerte a világon ámulva adták egymásnak a hírt, hogy a Föld felett egy egészen apró üstökös repül el, és valami apró furcsaság ül a fénycsóváján. Az üstökös és a maci persze semmit sem tudtak erről. Repültek tovább. Őket köszöntötték a sziklák, a felhőkarcolók, melyek az üstökös szerint majdnem az égig érnek. Alig győztek betelni a sok-sok látnivalóval. — Gyönyörű a ti földetek — jegyezte meg az üstökös, mikor újra a város felé értek. Lassacskán már világosodni kezdett, és a hold elvonult, hogy helyet adjon a felkelő napnak. — Lassan lejár az időm, kismaci. Csak évszázadok múlva térek viszsza ... Az üstökös hangja egyre távolabbról jött, végül elenyészett a messzeségben. — Üstökös ... hol vagy üstökös — suttogta a mackó. Hirtelen kinyitotta szemét. A polcon ült, a megszokott helyén. Az ablakon besütött a nap, és a játékok lassan ébredezni kezdtek. A maci elgondolkozott. Vajon igaz volt-e, amit az éjjel látott, vagy csak álmodta-e az egészet. Elmondhatja-e a delfinnek, hogy látta a tengert, az elefántnak, hogy milyen egy igazi dzsungel? Hogy milyen szép a világ. Aztán elszunyókált, mert úgy érezte, nagyon elfáradt. KASZONYI ZSUZSANNA Kismalacom Kurta farkú kis malacom röfögött, ha látott, jött utánam, mint a kutya, jó falatra vágyott. Markomból a kukoricát kedvvel eszegette, vakargattam füle tövét, mert azt is szerette. DÉNES GYÖRGY nő 17
