Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-16 / 3. szám
— Mint egy istent! , — Helyes! Mert nálam ez nagyon fontos. Eddig három feleségem volt, de mind a három imádott! — A Fiatalember vett két perecet. De csak az egyiket ette meg. A másikat tartotta a kezében. Fiatalok jöttek most, rendezett sorokban. Lányok és fiúk egymást karolva meneteltek. A menetoszlop előtt egy fiú és egy lány táblát emelt a magasba. A táblán nagy betűkkel a felirat: ÉLJEN A SZERELEM! Némán, hangtanul mentek, nem énekeltek, nem kiabáltak, csak nézték egymást. Megritkult előttük a tömeg, utat engedtek nekik. Sokan sóhajtottak, ahogy bámulták őket, és még sokáig kísérték a tekintetükkel, amint eltűntek a Város felé. Újabb fiatalok jöttek. Csoportba verődve könyökölték szét a tömeget. Meztelenek vottak mindannyian. Egy Drakula külsejű pucér titán óriási táblát egyensúlyozott, nagyobbat, mint az előzök, ezzel a szöveggel: ÉLJEN A SZEX! A tömeg körülöttük hüledezett, morajlott, köpött, felháborodott, de sokan észre sem vették őket. A pavilonoknál toporogtak, és saját ügyeikkel voltak elfoglalva. Alkonyodott. Többen már hazafelé tartottak a vásárról. Gazdátlanul hagyott sátraikban kédvetlenül motozott a szél. A Fiatalember bement az egyikbe, az árván maradt asztalra könyökölt, és onnan bámulta vásározókat, akik párosban vagy magányosan haladtak el a sátor előtt. A perecet apró darabokra tördelte, majd kis kupacba sepregette az asztalon. A Lány tűnt fel akkor. Sétálva közeledett, kezében, mint egy behavazott bukszuscserje, óriás vattacukor. A Fiatalember intett neki, a Lány visszaintegetett, és lassan odalépkedett a sátorhoz. Megállt az asztal előtt, és miután harapott egyet a püffedt nyalánkságból, ezt kérdezte: — Végzettség? — Egyetemista vagyok — mondta a Fiatalember. — Lakás? — Egy szoba a szülőknél, bejárat a fürdőszobán keresztül. — Kocsi? — Autóbusz, villamos, metró. Bérlettel. — Hétvégi ház? — Ó, az több is van. Mozik előcsarnoka, aluljárók, kapualjak ... — Csábitó — harapott a Lány a vattacukorból. — És ezenkívül...? Mit tud még ajánlani, uram? — Sok mindent... — Hallgatom ... — Először is egy mozijegyet holnap estére ... — Izgalmas... És? — Utána hosszabb gyalogtúrát, útba ejtve egy parkot ... — Nagyszerű ... És ? — Ott egy padot, a lámpáktól távol esőt... — Fantasztikus! És ...? — A pad mondjuk két méter, de mi beérjük a felével is... — Hihetetlen? Miért? — Mert ahhoz, hogy megcsókoljalak, egészen közel kell ülnöm.... — Ne mondja ...! És ha már megcsókolt ? — Akkor megcsókollak ismét ... — Észbontó! Mondták már önnek, hogy dús fantáziával rendelkezik? Egyébként harapjon csak nyugodtan a vattacukorból. Úgy.: Pompás egy harapás volt. De tudja mit...? Nekem is lenne egy ibolyaszerény javaslatom ... — Mi lenne az? — Muszáj holnapig várni arra a csókra ? — Nem feltétlenül... — Akkor hát ? ... Ön közelít, vagy én közelítsek? Válaszszón! — A vattacukor... — nevetett a Fiatalember. — Ja, hát ezen igazán ne múljon ... dobta el a Lány. Egyszerre ölelték át egymást, és abban a pillanatban — mint amikor tűz érinti a színesre mázolt léggömböt — szétpattant körülöttük minden. BALÁZS F. ATTILA Melyben így szól kedveséhez Nem villan késem büszke fénye meghajlott gerincem rozsda üli Csend-hályog szemeden csokorba szeded a penész virágait Torkomba markol érték-máglyák füstje mint bilincs lefejtheletlen a kénszagú félelem Fény hideg hullámai nyaldossák arcod vajon a szív is szétoszlik a ködben ? Szereltem volna kedvemre angyal lenni vagy ördög muskátli vérben forrt volna reggelünk Köd köpköd szobor-szárnyalásodra szenvedés csipkézte mosolyod Kedvesem mindennapi kenyerünk legyen e fohász: a remény villámérintése ne lobbanjon kihunyt kutak mélyére hogy ne legyen önmarcangoló jelszavunk: HALÁLT SZERETTEINKNEK! Nézd kimerednek a föld bordái barázdált szíriek s homlokunk fölött mint Járadt szél száll az idő Nem, lanyhulni nem szabad iszap-simulás kagyló-halál nem kell! Felelős vagyok mit hoz a jövő azzal hogy tudom: kétszeresen felelős Elönt az idő nválka-özöne Nagy Zoltán rajza minden nap késés: egy lépés halál (lm a halál birtokbavételének dialektikája) Szerelmem nehéz a terhem: úgy fájni úgy fújni a lángra hogy keljen vérlobogása de ki ne aludjon Szerelmem néhéz a terhem magamra se vettem máris szédülök jaj csak beléd ne haljak mielőtt adom adóm: szókeresztem Nehéz a terhem és elönt az idő hal szagával elönt a szó halálszagával elönt a szó elront a szó dögszagával Jaj kiálts kedvesem mozdulj emeld lesunyt fejed rándíts a taglón ha tépni nem tudod legalább hidd hogy lendülhet kezed rázd le a csend hqlál-harmatüt a kétségbeesés óloméjszakájában lobbanjon lángra bőrkötésben szunditó szerelmed! Szerelmem: nép vihara kölönc nem kenyered SZERESS! és csak akkor örülj ha a galamb szájában zsarátnok lesz! nő 15
