Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-16 / 3. szám
Hajnalban már minden hely foglalt volt a nagy vásárterületen, néhány kilométerre a Várostól. A zenekar elhelyezkedett az emelvényen, és rövidesen felhangzott a vásári nyitány: Mendelssohn Nászindulója. Ugyanakkor egy szív alakú papírsárkány léggömböktől övezve emelkedett a magasba, és fölbocsátottak kétszáz galambot is. A Fiatalember állt a tömegben, és szemével a Lányt kereste. Tegnap még nem gondolta volna, hogy a Lány eljön a vásárba. Azt hitte, ez lehetetlen, ez nem következhet be, és most mégis igaz. A Lány itt van valahol, és árulja a portékáit. Egy éve volt a menyasszonya, és már azt hitte, önmagánál is jobban ismeri. Már azt hitte, nem érheti meglepetés, hiszen naponta találkoztak, ismerték egymás gondolatait, elképzeléseit az életről. Mit tátja itt a száját ? Ne foglalja el a helyet! — lökdösték innen is, onnan is. — Minek jön ki az ilyen, ha nem akar semmit sem eladni! cáról nem tűnt el a mosoly, megigazította dús, barna kontyát, kicsit kifeszitette a mellét. — Egyetemista vagyok — mondta a Fiatalember —, építészmérnök-hallgató. — Tehát még diplomája sincs. Akkor mit akar? — Semmit. Nézelődöm. — De ne az én pavilonomnál! Engedje kérem közelebb azt az urat! A Fiatalember odébb lépett, és utat engedett egy középkorú, öszes férfinak, aki ujján autókulcsot pörgetve állt meg a ftavilon előtt. — Volkswagen? — tekintett a transzparensre. — Igen. Önnek? — Wartburg de Lux. Vadonatúj. — Diploma? — Közgazdász. — Ne haragudjon, megmutatná. — Hogyne. Parancsoljon. — A férfi zsegébe süllyesztette az autókulcsot, aktatáskájából diplomát mutatott a nőnek. A nő átvette, belenézett, aztán kikérdezte azonosítás végett az adatokat. A férfi szorgalmasan válaszolt, majd ö következett. — Önnek! — Érettségi. De orvos elvált felesége vagyok. — Lakás? I j • '\ vább ment, de néhány pavilonnal arrább újra megállt. Nagy fejű, gyűrött arcú, bizonytalan életkorú úr árulta a portékáját, ámuló nők karéjában. Négytornyú villacsoda kis makettjét emelte a magasba. — Jaj, de szép! — sikongattak a nők. — Csodálatos! — A villához gitár alakú fürdőmedence is tartozik — magyarázta a férfi —, a kertben két szelídített őz szaladgál, és egy barnamedve a meteorológusom. — Romantikus! — áradoztak a nők. — Mit kér érte ? — Szépséget! Jóságot (Hűséget! Négy nyelv perfekt ismeretét ... — Sok! Sok! — kiabáltak a nők. — Valamit engedjen! — Hölgyeim, tekintsék meg még egyszer a makettet! A Fiatalember otthagyta őket. Kikerült egy lila parókás női matuzsálemet, aki nyitott böröndböl ékszereket húzogatott elő. — Uraim, ezt nézzék meg — himbálgatott egy aranyórát, vastag aranylánccal —, még boldogult férjem viselte TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS A Fiatalember arréb húzódott. Megállt egy pavilon előtt, amelyre vászontranszparensen nagy piros betűkkel ez volt kiírva: „Volkswagen". Harminc év körüli nö mosolygott rá. — Vezető állású? — kérdezte behízelgő hangon. — Hogyan? — csodálkozott a Fiatalember. — Úgy értettem, vezető állásban dolgozik-e ? — A nö ar— Öröklakás. — Gyerek? — Nincs. — Kutya? — Újfundlandi. A férfi közelebb lépett a nőhöz. — Megcsókolna? — Természetesen. Csókolóztak, aztán letépték a transzparenst, és karonfogva eltűntek a tömegben. A Fiatalember lassan tokormányfőtanácsos korában! Javában állt már a vásár. Zaj, nyüzsgés, ordítozás. Keringöt és tangót játszott a zenekar, beatzenét és reklámot harsogtak a hangszórók. Ételszag. Illatos cigaretták, szivarok füstje. Luftballonok, papír - dudák, similabdák. Sült malac, szájában almával. Sült fácán, csőrében tollal. Ökörsütés. Divatbemutató. Filmvetítés. És kutyák minden mennyiségben! Dán dogok és buldogok. Újfundlandik, boxerek, vizslák, tacskók, uszkárok, komondorok. Egy autó, egy kis kutya. Egy nagy autó, egy nagy kutya. Egy kis autó, egy kis kutya. Hogy változatos legyen! A pavilonok reklámtranszparenseit libegtette a szél. „Igényes", hirdette az egyik, „Tenger", csalogatott a másik. „Orchidea", hivalkodott a harmadik, és mind rikítóbban, dölyfösebben ordított a többi: „Vagyon", „Villa", „Autó", „Rang", „Siker", „Pozíció", „Összeköttetés", „Sose halunk meg"! És minden pavilonnál tárgyalások. Mosoly, előzékenység, udvariasság. De a szemek éberen figyeltek. Próbáltak behatolni a másik koponyájába, kiolvasni a gondolatokat, kifürkészni az érzéseket. A Fiatalember egy pavilon mellé sodródott. Nagyon szép nö, műbőr minisortban hevert egy gumimatracon. Férfipillantások gépfegyverezték. „Vágy", lengette a transzparens. — Mérnök vagyok! — verte mellét az egyik férfi. — Főmérnök! — harsogta a másik. — Aligazgató! Főigazgató! Vezérigazgató! — kiáltoztak a többiek. Alacsony növésű, körszakállas, majdnem halkan mondta: — Bőrdíszműves. A nő felfigyelt. — Hogy hívják önt? — kérdezte. — Ford Mustangnak — suttogta a körszakállas. — Szép név. És a keresztneve? — Villa. — Nagyon kedves. Vilinek fogom becézni. Hány éves ? — Már betöltöttem az egymilliót. — A legszebb kor! Maga nagyon szimpatikus. Elvált? — Özvegy. — A szakáll karakteressé, érdekessé teszi az arcát. Gyerek? — Uszkár. — Sosem tetszettek a góliátok. Egy férfi ne legyen magas. Édesanyja? —■ A menyországban. — Árva? Miért nem ezzel kezdte? Nincs szörnyűbb annál, ha egy jóképű férfi árván marad ...! Maga mellé társ kell! Magának meg kell fogni a kezét. Nyújtsa ide. A körszakállos odanyújtotta nagy, lapát kezét. — Milyen erős! Milyen nagy! Milyen férfias! Ford Mustang Villa, a tied vagyok. Szedd le légy szives a transzparenst. Mehetünk. Dél felé járt. A vásár a tetőfokra hágott. A zenekari emelvény körül táncospárok egyberagadt masszája hullámzott. Egymásnak döntött fejek, matató kezek, izzadságszag. Zaj és kavargás mindenütt. A Fiatalember egyre idegesebben fürkészte a tömeget. Hol lehet a Lány? Kivel alkuszik? Vajon elkelt-e már, vagy még szabad, és ha szabad, visszajön-e hozzá ?Szép, okos, sokkal jobb vásárt is csinálhat. — Pozíciót tessék! Pozíciót! — nyomakodott ki Mercedeséből egy rókaképű, öntelt mosolyt permetezve szét. — Fő vagyok a Föhivatalban! Havi húsz és a prémiumok! Gyorsan közrefogták a nők. — Művész vagyok! Az énekes sztár! Ismernek, ugye? — Divatosan öltözött férfi kiáltotta ezt mosolyogva, műfogsora két kis porceláncsík. A nők összecsapták a kezüket. — Ön itt ? — Miért ne? Szeretem a vásári hangulatot! — És vásárol is? — Hogyne. Fekete legyen, hibátlan alakkal, a műveltség mellőzhető. Jelszó: reprezentálni! Fekete, hibátlan alakú nö jött közelebb. — Rám gondol ? — Méretek? — nézett rá a híres ember. — 90, 80, 90. — Fogsor? — Valódi. — Érzékiség? — Maximális. — Műveltség? — Minimális. — Az a fehér sportkocsi az enyém — intett arra a művész —, talán be is szállhatnánk ... Egy pillanat, majd elfelejtettem ...! Imádni fogsz? nö 14
