Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-06-26 / 26. szám

1. Gyarmaty Tihamét és Takács Andrea

2. Balról jobbra: Certanská Dagmar, Péter Zsolt, Nagy Csömör István, Reicher Richárd, Péter Tímea, Hégli DuSán, Gyarmaty Tihamér, Tuba László, Takács Andrea — a szólótáncverseny résztvevői

3. Péter Zsolt és Certanská Dagmar, a párosok versenyének győztesei

4. Hégli DuSán

Fotó: Andrik Gábor

Krisztus évein is túl, harmincöt évesen lehetne már felnőtt a mi kis Országos Népművészeti Fesztiválunk. Sajnos, az idén nem a felnőttséget lehetett látni — inkább hasonlított az egész egy nyegle, kezem-lábam nem tudom hol van kamaszra. A fesztivál szombat délutánján, a főműsor elején nagyjából három és fél ember ülhetett a nézőtéren (bocsánat: ne feledkezzek meg a közel négyszáz szereplőről). Tehát újra egymást néztük. Lesújtó volt a látvány, pedig műsorában az idei rendezvény jóval többet kínált, mint mondjuk a tavalyi vagy az elmúlt tizenöt. Ejh, ha tudtuk volna tavaly, milyen lehetőségeink lesznek! Ejh, ha az első műsorbizottsági ülés nem november 11 -én, hanem egy héttel később lett volna! Ejh, ha idejében ébredt volna fel a fesztivál főszervezője! (Nem tudják ki az? Pszt, elárulom, de ne mondják meg senkinek: A Csemadok Országos Választmánya.)

Ennyi füstölgés után akár a pozitívumokról is írhatnék. Mert a műsorban azért láthattunk kiváló dolgokat. A tavalyi győztesek közül bemutatkozott a Tátika, a Kisbojtár, az Apró Szőttes, az

Istiglinc, tapsolhattunk a Ghymes zenekarnak és Ökrös Csaba zenekarának Budapestről, a Szőttesnek és a Varsányi zenekarnak, a Biharinak és sorolhatnék pár igazán sikeres produkciót. De nem teszem, mert így gondolom, hogy ha egy városban fesztivál van, akkor az adott város két napig a fesztivállal és a fesztiválban él. Üres főutcát láthatok szombaton másutt is. Egyébként is nem rossz és nem meggondolatlan dolog, hogy európa rangos fesztiváljait nem osztályvezetők és titkárságok, hanem menedzserirodák és utazási irodák szervezik. És eladják. Vagy nem ezért jött létre a Csemart? A nemzetiségi kultúrát persze nem lehet valutában mérni — nem is akarja senki. De ahhoz, hogy egyetlen népművészeti fesztiválunk megmaradjon, nyitásra van szükség. Nem Csajágaröcsögő felé — onnét a műsor egy részét kell hozni —, hanem ama bizonyos nyitott ajtajú európa felé. Ez pedig nem megy másképp, mint üzlettel, annak lebonyolítása pedig a Csemart dolga lesz (reméljük). Mert azért ennek a szerencsétlen maroknyi csehszlovákiai magyarságnak van mit mutatnia — s van mit néznie is. -lovásznő 16