Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-26 / 26. szám
Kevesen tudják, hogy Dunaszerdahety, amely egykor egy népes és virágzó zsidó közösség otthona volt, nemcsak Vámbéry Árminnak, a világhírű nyelvtudósnak volt szülőhelye, hanem egy sor szerényebb tehetségnek is; noha az ö nevüket ma már alig ismerik, a maguk korában sokat tettek az itteni zsidóság szellemi nívójának fejlesztéséért. Közéjük tartozik az 1869-ben született Csermely Gyula, tizenkét regény és szép számú novella szerzője. Csermely középiskoláit Pozsonyban, az egyetemet Pesten végezte. Németül, magyarul és jiddisül megjelent írásainak témáját a zsidóság életéből merítette, miközben számos alkalommal idézte fel dunaszerdahelyi emlékeit. helferböl származott, de Pozsonyban és Szerdahelyen csak kisegítő melamed a neve. Ez a kisegítő melamed, aki huszonöt éves, fiatal bócher volt, hamar megakadt az elsöszülöttön, a Cháván. És megkérdezte az atyjától: Csermely Gyula elbeszéléseiből ÍGY SZÁMOLT A FŐPAP Reb Mordche Alistál — így hitták, mert Alistálról származott — Dunaszerdahelyen, az. én pátriámban melamed volt. Vagyis földhözragadt, szűkölködő ember volt; rotschildi vagyonnal csak nem jött volna Szerdahelyre melamednek. Oktatónak nagyon szigorú és alapos volt — megkóstoltatta pipaszárát én velem is —, de nemcsak ezért szerették a községben az apák, hanem azért is, mert embernek nagyon jóízű volt. Okos és ötletes, kedélyes és élvézetes ember. Mikor megnősült és meginterpellálták az emberek: fiút szeretne vagy leányt, reb Mordche meggyőződéssel feierte: — leányt. Mert ha megöregszem, a lányomnál csak ellakhatok, de a fiamnál?... hűm, mit lehessen tudni? Hátha úri dáma lesz a menyem, aki nem látja szívesen az apósát? De a lányomért már jót állok, hogy szívesen fog látni az ura is. Csakugyan lány lett s reb Mordche: Chávának nevezte. — Miért Chávának? — kérdezték. — Mert ez az első női név Börésiszben. Második gyermeke is leány volt s reb Mordche ezt Sifrának nevezte. — Miért Sifrának? — kérdezték másodszor is. — Mert ez az első női név Sömoszban. Börésisz után a széf er Sömosz van a Tórában s ha már Chávával kezdtem, hát folytatom Sifrával... nos, ezért. — De a harmadik gyerek csak fiú lesz? — Ha a Legfelsőbb úgy akarja, akkor fiú lesz. De a harmadik gyerek is leány lett, s reb Mordche most már következetes maradt magához. Börésisz és Sömosz után Vájikro következik, és ebben az első női név: Sölajmisz. A harmadik leány tehát Sölajmisz lett. Már mosolygott rajta a hitközösség, ha már á-t mondott, mondott bé-t is. A negyedik gyermeknek — megint leány lett — a Mirjám nevet adta, mert Bámidborban ez a legelső női név. — Börésisz, Sömosz, Vájikro, Bámidbor, — nevetgélt rá reb Mordche a négy leányra; — ötödik már nem lesz, nem is lehet. — Miért ne lehetne, reb Mordche ? — Jaj de nagy ámhórec maga, kedves barátom! Hát nem tudja, hogy egész Dövóriumban egyetlenegy, de egyetlenegy női név nincs? Honnan vennék hát nevet a lányomnak? Nem is lett ötödik leánya, de a négy, ami volt, ugyancsak sok gyönyörűségét okozta. Egyik szebb volt mint a másik, egyik okosabb és kedvesebb, mint a másik, s mikor eljátszadozott velük reb Mordche s valaki tréfásan kérdezte: — Hány lánya van, mondja? — ő még tréfásabban válaszolt: — Vökách hójó majne, mondta — és igy számolt a főpap: áchász, áchász vöáchász, áchász vöstájim, áchász vösólajs, áchász vöárba. Egy és még egy, az kettő és meg egy, az három és még egy, az négy. Négy lányom van, l-ten tartsa meg őket. Nőttek és nagyobbodtak a lányok, de jóllehet szépek voltak és okosak, mégsem kaptak utánuk az ifjak. Mert reb Mordche földhözragadt szegény ember volt, aki nem adhatott leányaival hozományt. És Chává már huszonkét éves volt s a legfiatalabb, Mirjám tizenhét múlt. Jom-Kippur napján történt, mikor a Muszáf imát recitálta a kántor. Reb Mordche persze hogy a templomban ült; az álmosság ellen — mert hogy egész éjszaka ébren volt — birsalmával küzködött és tubákkal, de gondolatai ellen már nem küzdhetett sem ezzel, sem azzal. Gondolatai olykor leányaihoz szálltak s mikor elrecitálta a kántor a Bész-Hámikdosban történt áldozás sorrendjét, hogy igy számolt vala a főpap: áchász, áchász, vöáchász, reb Mordche akaratlanul is sóhajtott: — Ribajne sei ajlam, — panaszkodott szelíden — mikor mondják már én rám is, hogy igy adtam férjhez leányaimat; áchász, áchász vöáchász, áchász vöstájim, áchász vasólajs? Pillanatra-kettőre elbóbiskolt s ekkor azzal álmodott, hogy beszél hozzá valaki. — Te, reb Mordche, — hallotta álmában — minden jó zsidó háza: Bész-Hámikdos. S el ne felejtsd, reb Mordche, hogy a Bész-Hámikdosba az áldozatok mindig kívülről kerültek, mindig kívülről. — Az áldozatok! — riadt fel reb Mordche, azután jóízűen befelé mosolygott. — Minden jó zsidó háza: Bész-Hámikdos? És az áldozatok kívülről kerülnek?! Tudom, már tudom, hogy ez mit jelent. Chál-hamajdkor felzónázott Pozsonyba, s rövid utánjárással segédet rekvirált. Némely vidéken ezt Belfernek hívják, ami a német Be— Mennyi hozományt ad a lányával, reb Mordche? — Hozományt? Pénzt nem adok, mert nincs. De adok vele húsz darab tanítványt, s az első gyerek születéséig kosztot is. A segédnek felragyogott a szeme. — Húsz darab tanítvány, havi negyven forint önálló kereset: ez többet ér, mint ötszáz forint hozomány! Mit kerítsek nagy feneket a dolognak. Már Chanuka hetében azt mondhatta reb Mordche: — Ä- chász! Férjhez adta az elsőt, Chávát. — Az áldozatok kívülről kerülnek — ezt megjegyezte magának reb Mordche, s pár hónappal később Komáromba ment le, hogy szétnézzen. Nem volt ott valami különös dolga, de hát: az áldozatok kívülről kerülnek. A zsidó vendéglőben, ahol megebédelt, szóba állt az éthordó fiúval. Huszonhárom-huszonnégy éves, jóképű fiú volt. — A vendéglős fia maga? — kérdezte. — Bár volnék — felelte a fiú. — De nem vagyok, csak mint alkalmazott szolgálok. — Mondok magának valamit, — indítványozta reb Mordche a fiúnak. — Jöjjön Szerdahelyre, s nyisson ott vendéglőt. Szerdahelyen még nincs kóser vendéglő; olyan keresete lesz, hogy csoda. — Aztán magam süssek-főzzek, reb Mordche? — Azt nem mondom. De a feleségem, remekbe főz; társulhat vele s meglátja, hogy jól jár. nö 14
