Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-26 / 26. szám
dőt, kettéhajtotta, rám borította, és otthagyott. Én meg vártam, hogy mi lesz most. Bement a szobába és a mostohaapámmal kezdett beszélni. Nem értettem, miről beszélnek, figyelni sem tudtam már. gyorsan elaludtam. Igen hamar ébredtem, a fiú még mélyen aludt, mintha észre sem vette volna, hogy megosztotta az ágyát; öszszegörnvedve. jóízűen szuszogott. Kimásztam az ágyból, és leültem a sámlira. melléhúztam egy széket, erre hajtottam a fejem és szundítottam még egyet. Végre kinyílt a szoba ajtaja, és kilépett a mama. Azt mondta, ma húsvél vasárnapja van. elővett egy lavórt, hogy mosakodjam meg. Majd egy csomagból egy pirt» ruhát húzott elő, amelynek a nyakán és az alján fodor volt. Azt mondta: ..Húsvél lévén elmégy Bélával a templomba. A bih'si még alszik, vele együtt a kishúgod is. okét nem kell zavarni. ” Megfésült és felköltötte Béla öcsémet. Anyám a nagymamára bízta, hogy még mielőtt eljön értem, világosítson fel arról, hogy Budapesten lesz egy mostohaapám. egy Béla nevű öcsém és egv egyéves húgom. Sehol semmi, és egyszerre ilyen nagy lett a családom .. . Amíg Béla öltözött, kijött a bácsi is. oda kellett mennem hozzá, bemutatkozni és kezet csókolni. SsÉp bácsinak találtam, apró. fekete szeme volt, igen gyorsan beszélt. Tejeskávét reggeliztünk egy darab kenyérrel. A kishúgom. Jolánka nagyon szép lányka volt. barna, göndör haja. fekete szeme, hamvas szája — csak éppen nagyon kényeskedett, ami nem tetszett nekem. Ha valami nem volt kedvére, rögtön sírt. Neki csak Paula lettem, és a Béla öcsém sem tudhatta meg. hogy ők ketten a testvéreim. A mamát sem volt szabad Édesanyámnak szólítani — pedig hogyan szerettem volna neki ezt mondani!... Számukra én anyátlan, apátián, testvértelen árva vagyok, az anyám testvérének a lánya. Mentünk Bélával a pesti utcákon, ahol nekem minden olyan idegennek tűnt. Nagyon fájt a szivem, hogy ide kerültem. Még jobban bántott, hogy a mamám letagadott a férje előtt. Nem is szólíthattam még mamámnak sem. azt kellett neki mondanom, hogy néném. De én inkább nem szólítottam sehogyan sem. Nem tudtam hazudni. Anyám nem merte bevallani a férjének. hogy neki még egy gyermeke van fent a hegyekben. ÉjLazt kívántam, inkább ne is ismertem volna meg anyámat, gondoltam volna egész életemben, hogy árva vagyok. De ő maga mellé vett. mert kellett neki a segítség. Tízévesen munkába adott, negyven koronát kerestem havonta, de még egy ruhadarabot sem vett rám. Húsvét után elköltöztünk Budára a Zsámbéki út 4-es számú házba. Jankovits úrékhoz házmesternek. Jankovíts úrnak magas rangja volt a fopostatakarékban, ahol a mamám férje dolgozott, így kerültünk mi hozzá házmesternek. A mamám elvállalta a kerti munkákat, a ház rendben tartását, a mosást és a vasalást. Ezenkívül más úriházhoz is járt takarítani, mosni, sokat kellett neki dolgozni. A férje hivatali szolga volt, hatvan koronát keresett, ami nem volt sok az öttagú család eltartásához. Ezért kellett az én munkám bére is. Sokat dolgoztam. Reggel hat órakor keltem, este kilenc óráig dolgoztam. Amikor végre lementem a pincelakásunkba, várt rám a mostohaapám vagyis Pista bácsi — ahogyan szólítanom kellett —. lapátot és söprűt nyomott a kezembe, hogy még söpörjek le mindent. így ment ez napról napra. Estére már alig álltam a lábamon, olyan fáradt voltam. A fáradtságtól rögtön elaludtam, de előtte mindig az én jó nagyanyámra és nagypapámra gondoltam, akik mellett tiz évig aludtam, akiknek szíve dobogását hallgattam. Soha nem jutott volna eszembe, hogy egyszer elválasztanak tőlük. Szereltem őket. pedig a nagypapára haragudtam is egy kicsit, mert gyakran megütötte a nagymamát. De a nagymama soha senkinek sem panaszkodott miatta. Gondolatban kértem a nagypapát, ne bántsa a nagymamát. Aztán írtam is neki gyakran, ha verni lógja a nagymamát, én fogok sírni helyette. Ezt minden héten megírtam, s úgy látszik, ezt nagypapa megsokallta, mert vagy kél év múlva íratott egy hivatalos levelet, s hogy hitelesebbé tegye, még a főjegyzővel is aláíratta, hogy soha többé nem fogja bántani a nagymamát, csak már nyugodjak meg végre. Már két éve Pesten voltam, • 1914 húsvélja közeledett. A háziasszonyomnak volt szíve, gyakran látta, hogy kisírt a szemem, nagyon vágyom a nagymama után. Mondta Ls az anyámnak; ..Miért nem viszi el legalább egyszer a nagymamához? Hiszen egészen lelkibeteg a vágytól...” Megígértette az anyámmal, hogy sort kerít az útra. A háziasszony két hónapig nem adta oda a fizetésemet, mert látta, hogy a ..néném" soha semmit nem vesz nekem, csak rongyokban járat. Mondta, hogy ilyen szegényesen, mint egy koldus, mégsem kerülhetek a nagymamám elé. Engem mindenki a „szegény rokon gyerekének" nézett, akinek se anyja, se apja. akit a nagynénje kénytelen nevelni. És így is bántak velem a mostohatestvéreim is. Az utcán mindig a család után kellett kullognom, az asztalhoz csak akkor ülhettem, ha már ők megebédeltek. és sohasem beszélhettem a bácsi előtt. Megtanultam egyedül lenni, elbújni mindenki elől, csak gondolatban tértem vissza gyakran a hegyekbe, nagyanyám szép fehérre meszelt házába. Láttam meleg szemét, hallottam kedves, simogató hangját, ahogy meséli a szebbnél szebb meséket nekem. Csodálatos hangján a legszebb énekeket dalolta nekem. Amikor kettesben voltunk. mindig á rokonokról beszélt, a sokat szenvedett emberekről, akik mástól várnak segítséget. Húsvét előtt a nagyságos asszonnyal elmentünk a Márvány utcába, az volt a legközelebbi utca. ahol sok volt az üzlet. Két ruhát, egy pár fekete lakkcipőt, szandált, négy pár zoknit és két pár patentharisnyát vett nekem, lngecskére sifont kért. vett kötényrevalót is, hajamba pedig pántlikát, kék színűt. mert azt mondta, szőke hajamhoz a kék szín illik a legjobban. Én sírtam örömömben, hogy ilyen gazdag leszek, ennyi mindenem lesz egyszerre. A nagyságos asszony azt mondta, a kötényeket ő fogja megvarrni, én pedig kihímezem magamnak. Mert ő megtanított engem hímezni is. Felruházott alaposan, elköltötte rám a kéthavi nyolcvan koronámat. Nagyon féltem, hogy ezért anyám haragudni fog rám, mert így két hónapig semmit sem kaphatnak tőlem. De a nagyságos asszony bíztatott, hogy ennyi már kijár, mert már másfél éve dolgozom és még semmit sem vettek nekem. A nagyságos asszony kél lányának ruháit hordtam, szerencsére, jó szívvel voltak hozzám, amit kinőttek, azt nekem adták. Anyámnak nem tetszett a dolog, haragudott nagyon, mert már máshová akart adni munkába, de a nagyságos asszony azt mondta, ő felruházott, nála maradok és el kell engem vinnie a nagymamámhoz. így is lett. Húsvét szombatján éjjel tizenegykor a Keletiből indultunk. A mama kibékült, mert a nagyságos asszony két szép csomagot adott az útra. az egész stafírungomat becsomagolta, hátha a nagymama nem enged vissza. A vonatjegy árát is megfizette, ennivalót is adott, csak hogy ne nehezteljen rám az anyám. így aztán 1914 húsvét *vasárnapján délelőtt tíz órakor kiszálltunk a vonatból Kriványban. A mama legfiatalabb öccse. Tamás bátyám várt a kocsijával. Gyönyörű vasárnap volt. soha még nem volt ilyen örömöm az életemben. Szinte nem Is jártam a földön, röpdöstem a boldogságtól. Amikor megláttam az ismerős tájat, hegyeket, fákat, azt hittem, mindaz, amit átéltem, csak egy rossz álom volt. (folytatjuk) Feldolgozta: H. ZSEBIK. SAROLTA Hevessy Józsefné, született Paula Kalinéiaková 32 éves korában