Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-05 / 23. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Én, Tina Életem regénye Az ötvenéves rocknagymama énektudásához nem férhet kétség. Tina Turner egyszerűen ellenállhatatlan, „simply the best”. Automatikusan reagálunk hangjára, fényképére, s örömmel vesszük kézbe a magyarra is lefordított kötetet, amely többletinformációt igér a sztárról. Aztán jön a csalódás. Kedvencünk „élete regénye” ugyanis nem regény, szerzőinek (Tina Turner, Kurt Loder) fogalma sincs arról, hogyan kell könyvet írni, szerkeszteni. Ez a kötet nem azért Íródott, mert bármelyiküknek is lett volna valami visszatarthatatlan közölnivalója, se nem azért, hogy hiteles életrajz legyen. Igaz, reklámfogásnak nem rossz, mert eladható. Márpedig ezt addig kell kihasználni, amíg az ember ott van a csúcson. Az a pár dollár, ami bejön, igazán megér annyit, hogy Tina Turner diktafonba mondja életének bármely epizódját, amin aztán elcsámcsoghat a fél világ. El lehet például mesélni, hogy az ember hogyan vesztette el a szüzességét („természetesen egy kocsi hátsó ülésén, az ötvenes években, hisz tudjátok"), hogyan verte kékre-zöldre a férje („Ike ütöttvágott .mindennel, telefonkagylóval, cipővel, ruhafogassal. Fojtogatott, öklözött — ez már nemcsak egyszerű pofozkodás volt. Egyik alkalommal, közvetlenül a show előtt, úgy beleütött az arcomba, hogy eltört az állkapcsom — és nekem így is fel kellett lépnem és énekelnem kellett, hogy a vér ömlött a számból."), hányszor akart öngyilkos lenni, mennyire szerette a gyerekeit („mindig törődtem azzal, hogy rendesen megkapják a vitaminjaikat"). Vagy mondjuk, fel lehet sorolni összes fellépésének és számának történetét — hátha bírja követni az olvasó ... A mesékből egy valami azért kiderül; a színpad, a karrier, a zene kedvéért áldozoit fel mindent. Igen, ez az, amit Tina Turnerről megtudhatunk: utánozhatatlan, ízig-vérig énekesnő — se több, se kevesebb. Amit a színpadon csinál, az nagyszerű. De könyvet máskor inkább ne írjon. Akkor inkább már Zalatnay írjon egy újabbat.-hó-Szülőföldi vallomások Évek óta hallható a jogos panasz: a szlovákiai magyarság mostohán bánik szellemi örökségével, kevés a kultúrtörténeti értékeket feldolgozó munka. (Igaz, hogy eddig olyan műhely, fórum sem volt, amely hathatósan támogatta volna az ilyesfajta kutatásokat. Csak remélni tudjuk, hogy a megváltozott körülmények hatására ezen a területen is történik pozitív változás.) Ezért csak örülhetünk annak a Csáky Károly tíz írását tartalmazó kis kötetnek, amelyet nemrég jelentetett meg a Madách Könyv- és Lapkiadó. A tanulmányok szerzője elsősorban azokról rajzolt portrét, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak tágabb mm mm mm szamom VALLOMÁSOK pátriájával, Honttal és Nógráddal, ott születtek, ott tevékenykedtek, vagy munkáikban fellelhetők a régióval kapcsolatos vonatkozások. „Tájuk kulturális öröksége, megannyi szellemi forrásvidéke korántsem szegényebb Közép-Európa más régióinak müvelödéstörténet i hagyománya inál. Az örökség azonban csak akkor válik értékké, ha feltárjuk és magunkévá tesszük, ha megismerjük a kötődések és összefüggések egymást erősítő láncolatát, ha a kultúrtörténet olyan kapcsolatai is megvilágosodnak előttünk, amelyek a szülőföld tájaihaz és hagyományaihoz való ragaszkodásunkat fokozhatják, ugyanakkor az egyetemes művelődéstörténetet is kiegészítik némi adalékkal." — Írja a szerző könyvének előszavában. Kikről is ír Csáky Károly? A portréanyag, amelyben válogathat, gazdag és változatos. Mindenekelőtt azokkal foglalkozik, akiknek munkásságát nekünk, szlovákiai magyaroknak illene alaposabban ismernünk, s akiket mégis alig ismerünk, hisz emléktábla sem őrzi nevüket és a lexikonok is csak szűkszavúan szólnak, vagy éppenséggel hallgatnak róluk. Gáspár Imréről például, aki életében költő-, műfordító- és publicistaként volt ismert, s akinek Andrej Sládkovichoz fűződő barátsága a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatoknak legszebb példája ... Ő irta az első, szakszerűségre törekvő ismertetéseket is a szlovák irodalomról. A sors iróniája, hogy mind a magyar, mind a szlovák oldalon idegenkedéssel fogadták munkáit. Krúdy Gyula, akit Gáspár fedezett fel szerkesztő korában, A vörös postakocsiban és a Hét bagolyban örökítette meg különös alakját. Rendkívül érdekes az ipolykeszi születésű tudós püspök, Ipolyi Arnold portréja. „A csodálatos ember, aki mindenre ráért, írásaival könyvtárakat töltött meg", rendkívüli sokoldalúságával hökkenti meg a mai embert. Alapvető munkát végzett a képzőművészet, a néprajztudomány, az irodalomtörténet. a szakrális emlékek, az ipartörténet, a mitológia, az oklevél- és cimertan, az iskolaügy kutatása terén. Himzésgyüjteménye, amit maga válogatott össze kutatóútjai során a mai Szlovákia mintegy 150 helységéből, hitelesebb és gazdagabb volt, mint a budapesti Nemzeti Múzeum hasonló anyaga. Saját költségén létesített nötanodát, könyveket adott ki szlovák nyelven, felújíttatta Besztercebánya műemlékeit... Mára „csupán a róla szóló legendák maradtak fenn. Születésének századik évfordulóján ... sehol, még a szülőföldön sem emlékeztek a tudósra". Ha Csáky Károly könyvének „csak" az lesz a haszna, hogy valakit megragad Ipolyi személyisége és munkássága s ennek eredményeként egy tartalmas válogatást állít össze a tudós pap munkáiból, már érdemes volt megírnia. A „Matunák Mihály helyreigazító és pótló adatai a Szondi Albumhoz" alcímet viselő tanulmánya Szondy név írásával kapcsolatban Matunák érveivel vitatkozva egy Szilády által említett levélre hivatkozik. A szövegből világos, hogy Csáky Károly nem látta, nem láthatta az eredeti levelet. Nem csoda. Rendkívül mostoha körülmények között szedegeti össze „az emlékezet tükörcserepeit"; a Kubányi Lajosról készült írásában említi, hogy a selmeci múzeum még csak nem is válaszolt leveleire, melyekben felvilágosítást kért a nógrádi festő néhány képével kapcsolatban. Pedig jó lenne, ha múzeumaink, intézményeinek segítenék a hozzá hasonló „önkéntes kutatók" munkáját, amely mindnyájunk okulására szolgál. V. K. FILM Végzetes vonzerő A film angol rendezőjét, Adrian Lyne-t a hazai közönség a Flashdance cimü, rendkívül szórakoztató zenés film rendezőjeként ismerhette meg. A Végzetes vonzerő mindössze harmadik mozifilmje (a másodikat, a Kilenc és felet nem mutatták be nálunk), Amerikában forgatta. A film hazai bemutatóját jóval megelőzte a hire: annak idején (1988) nyolc Oscar-dijra jelölték, végül azonban egy sem jutott neki. Ez persze, nem sokat számit, még Így is jól működött a reklámgépezet, a néző egy jó kis rémhistóriára kiéhezve ülhetett be a moziba. A film egészen ártatlanul kezdődik — már amennyire ártatlannak mondható egy házasságon kívüli kapcsolat, egy szerelmi háromszög. Michael Douglas játssza Dannek, a sikeres New York i ügyvédnek a szerepét, aki a tisztes férj és családapa képébe bele tudja illeszteni a futó hétvégi kalandot is a rendkívül vonzó újságírónövel (Alex — Glenn Close). A finoman kokettáló, kezdeményező, emancipált Alexböl először fokozatosan magát minden feltétel nélkül odaadó alázatos szerető, majd születendő gyermeke jogait követelő nő, végül hisztérikusan síró, követelődző, már-már a férfi családját veszélyeztető pszichopata lesz. Persze, Dán már korábban kiszállt volna, csak hát, úgy tűnik, nemigen van visszaút, a szerető semmilyen módszertől és eszköztől sem riad vissza ... Viszonylag a háttérben marad mindvégig a feleség (Anne Archer), de azért neki is jut valamicske a sikoltozásból, orditozásból. A film forgatókönyvének írója, James Dearden egy korábbi munkáját vette alapul, igencsak kimunkálva, körülhatárolva a figurákat. Michael Douglasnek nem sok dolga akad a jólszituált amerikai középosztály képviselőjeként, többnyire csak jelen van és rábeszélni próbál. A hangsúly Alex démonikus figuráján van, aki úgy tud váltani egyik pillanatról a másikra, mint a kaméleon, kiszámíthatatlan és pattanásig feszíti az idegeinket. Glenn Close jó színésznő, ez kétségtelen, de hogy értékes is lenne ez a szerep, az nem mondható. A film alkotói a feszültséget az utolsó képkockáig fokozzák, miközben se hire, se hamva nem marad a középosztálynak szánt kritikából, sem pedig Alex emancipáltságából, nem beszélve anyai ösztönei megnyilvánulásairól. Marad a kés a vér, a horror. Állítólag kétszer készült el a film vége: először Alex öngyilkosságával, ám a gyilkos konyhakésen Dán ujjlenyomataival. Ez a vég az előzetes nézői tesztelésen megbukott, az érzékeny amerikai közönség mindenképpen happy end-et követelt. Nos, hát lett. Hitchcockira sikerült, de az egészet tekintve a mester „ujjlenyomata" nélkül. FRIEDRICH MAGDA nő 16
