Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
FOTÓ: PRIKLER László „Itt születtem Zsérén. Apám előbb még Sárkányban volt kántortanító. Több mint ötven éve, ^iogy a család idekerült a Zoboraljára, Zsérére. Én már itt születtem. Diplomát Nyitrán, a Pedagógiai Fakultáson szereztem. Előbb biológia-telki munka szakon 68-ban, majd a képzőművészetin 75-ben. Azóta folyamatosan tanítok. Ghymesen hosszú ideje, pár évet közben Kolonban. Az idén pedig igazgatóhelyettes lettem a ghymesi alapiskolában. 1974-1978-ban énekkart vezettem Nyitrán a Pedagógiai Fakultás Magyar Tagozatán. Majd az megszűnt. De most februárban újra indult ez is. Újra van a Tagozatnak énekkara, és tantárgyként szerepel a karvezetés a zeneszakosoknak. így szeptembertől a Pedagógiai Fakultáson is tanítok mint kyiső megbízott tanár. Karvezetéssel vagy harminc éve foglalkozom. A falunkban, Zsérén tizenöt évig vezettem énekkart, 1981-ben még „Arany koszorú“-t is kaptunk a zsűri dicséretével a Csemadok országos versenyén. A zene és a képzőművészet jól megfér bennem egymás mellett. óta foglalkoztat, ami mindig új feladat elé állít minden új kép előtt. Sajnos, kevés az időm. Hetente kétszer este hétig a Fakultáson vagyok, kétszer szolgálatos az iskolában. S aztán itt van a kertünk, faluhelyen az ember mindig talál elfoglaltságot. S ha egész héten nem jutok hozzá a festéshez, már nyugtalan vagyok. Akkor aztán a vasárnapot ecsettel a kézben töltöm. A festés nekem már életszükséglet. Az idevalósi emberek nem értékelik túlságosan a róluk készült a Zoboraljáról A főiskola elvégzése után jöttem rá, milyen jó, hogy megismerkedtem az alapokkal, a technikákkal. Azelőtt is festegettem, de a Fakultás, érzem, átformált mégis. Bár különösebben egyik tanárom sem volt rám hatással, egyiket sem igyekeztem követni. Sokáig tartott, míg a magam stílusát kialakítottam. Bár még mindig nem vagyok kész, úgy érzem, még mindig nincs befejezve a forma keresése. Annyit azonban bizonyosan tudok, hogy a néprajzi anyag az, ami adja magát, ami kívánkozik az ecsetem alá, s amiben én mindig újat fedezek fel. Ha zoboralji népviselet tarka színeivel évek óta fogva tart. Ha ezt a tarkaságot vásznon, síkban akarom kifejezni, nagyon vigyáznom kell a színekkel, ügyelnem kell az összhangjukra. Meddig mehetek el a stilizálásban, hogy még realista legyek, de ne maradjak naturalista. Hogy a zoboralji viseletek tarkasága ne károsodjon, de képileg kifejezhető legyen minden túlzó harsogás nélkül. Ez az, ami évek munkáimat. Nekik inkább a csendéletek kellenek. Saját múltjuknak nincs előttük túl nagy becsülete. Szép, szép, mondják, de nem érzik, hogy egy ilyen képnek a lakásukban is helye lenne. Igaz, Zsérén ma is viseletben jár az idősebb korosztály. Vasárnaponként a nagymamák még így vonulnak fel a templomba. Képeim eddig több mint ötven kollektív kiállításon szerepeltek, a nyitrai Kultúrközpontban, Dunaszerdahelyen. Egyéni kiállításom is volt eddig vagy tíz, tavalyelőtt Budapesten és a volt Kelet-Németországban.” Lejegyezte: KOCSIS ARANKA nő 29
