Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
««»****'“ Prikler László felvételei Temesváron és Szegeden, a Spéter-alapítvány díjkiosztó ünnepségén készültek 'etVá9yat' Pa-dö-a kát. Egyikük térdig fölhúzta koszos, szakadt nadrágját, a lábszárán féltenyérnyi sebhely. A templom bal oldali szárnyában öt-hat kölyök hancúrozott, gyertyákat gyújogattak, söprögettek. Egy tíz év körüli srác hozzám lépett:- Csaszi más? Gumi? - tulajdonképpen mindegy, hogy mit, csak adjak már nekik valamit, mert mindnyájuk papáját lelőtték a forradalomban, árvák, félárvák, éhesek. A templom kapujáig kísértek, aztán eltűntek a félhomályban, melegedni a gyertyafénynél, lesni-várni, hátha jönnek gazdagabb turisták. Csak a kis fekete kölyök nem tágított. - Una lei, papa ratatata -, s amikor látta, hogy kérése hasztalan, toporzékolni kezdett. - Cigareta!- Neked? - Cigareta, papa, kolléga - ráncigálta a kabátom ujját. - Papa ratatata, vagy papa cigareta? Döntsd el, kisöreg. - A gyerek méregbe gurult. Az Opera téren át a szállodáig kísért, a fal mentén ülő koldusok, az egymás sarkát taposó utcaseprők, a gyógyszertár előtt sorakozó vagy száz ember közt. Mintha hozzánk tartozna. A szálloda kapujában megtorpant, valamit morgott, nagyon dühösen, mintha átkot szórt volna ostoba fejünkre, mellyel nem vagyunk képesek megérteni, hogy neki most már mindegy, mit kap, csak valamit adjunk neki, ha már ilyen kitartó volt; valamit adjunk neki, amivel eldicsekedhet a többi kis koldus előtt mert lám, a parkolóban egy külföldi kocsit körülvettek a kollégái, azoknak csurrant-cseppent valami, s ő erről miattunk lemaradt; bízott bennünk, a saját kitartásának erejében, ránk áldozott vagy fél órát, s lehet, hogy ez idő alatt más megszánta volna. Az üvegajtón keresztül még láttam, hogy tehetetlen dühében, elkeseredédében belerúg egy autó kerekébe, megrázza magát, összehúzott szemmel körülnéz, és egy éppen beálló kocsihoz somfordái. Összeraktuk holminkat, kiegyenlítettük a szállodai számlát, és elindultunk Szeged felé Temesvár ütött-kopott utcáin. „Feketézők”, csenceslők, üres boltok, sötét, hideg áruházak, kilométeres sorok benzinért, és bármiért, ami éppen van - tojásért, osztrák kávéért, hatvanöt lejes szalámiért, mert az tartósabb ehetőbb, mint az olcsóbb. A kis Gavroche járt az eszemben, akit gyerekfejjel megsirattam, nem tudtam, hogy így lehet élni; nem tudom, hogyan lehet így élni, nem tudom, hogyan fogunk élni, amikor egyre gyakrabban fogjuk idézgetni József Attilát, „hogy ők egész fazékkal esznek”. Másnapra Szegeden felszállt a köd, estére fényben úszott a Nemzeti Színház épülete. Kis- és nágyestélyiben pompáztak a hölgyek, akiket szmokingos, elegáns öltönyös urak kísértek, csupa illat, csupa mosolygás, vidámság, virágözön a díjkiosztó ünnepségen. Az élet ilyen is - meg olyan is. Tudom, hogy vannak árnyalatok, de van, amikor csak fekete - fehér, van, amikor csak árnyak és fények.-gr-8. Miami polgármestere és felesége Szeged város polgármesterétől vette át a város kulcsát 7. Spéter Erzsébet kíván kellemes szórakozást a díjazottaknak és a vendegeknek C '(0 > N (/) C 00-O tö >N c •0 0 (0 0 CD £ 0 0 <0 =5 £ 0 S O) < 0 rsi -X CO 0 o
