Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
tés, osztalék, külföldi üdülés és belföldi kirándulás, színházbajárás és más szórakozás. Eddig jutott bőven mindenre. De csak eddig. Mert idén például már a gombaszögi ünnepségekre sem kaptak a tagok ingyenjegyet.- Tavaly bevezettük a húségpénzt, amelyet 20, 25, 30 év ledolgozása után kaptak a tagok - kezdi Keszi Béla személyzetis.- Jövőre nem tudom, miből fogjuk fizetni. Jócskán csökken a kamat- és térítésmentes kölcsönre szánt összeg is. Lemondtunk a 225 darab Szabad Földműves előfizetéséről, és a többi újságot sem tudjuk már megrendelni. Eddig hat nyugdíjasunknak - akiket a hatvanas években nyugdíjaztak, nagyon alacsony nyugdíjjal - havonta kétszáz korona kiegészítést fizettünk, és minden évben váltakozva 30-40 nyugdíjasnak havi 100 koronával pótoltuk a nyugdíját. Ezt szeretnénk továbbra is megtartani, dehát ki tudja, lesz-e miből?!... A bizonytalanság szele akkor érintette ' meg először a tagságot, amikor a szövetkezet vezetősége megállapította, hogy a háromszáz dolgozóból negyvenhat fölösleges. Ennyivel csökkenteni kell a létszámot. Augusztusban tudatták velük a feltételeket, vagy átképezik magukat más munkára, vagy az új gazdasági körülmények között vállalkoznak, különben december végével megszűnik a munkaviszonyuk a szövetkezetben. Eddig 31 -en kérték kilépésüket, a többit gyermekgondozási szabadság, katonai szolgálat miatt védi a törvény. A negyvenhat személyből kilenc volt a nő, közülük hárman az állattenyésztésből a kertészetbe mentek át, négyen otthagyták a szövetkezetei, ketten pedig anyasági szabadságon vannak. Aki maradt, az kezdte jobban megbecsülni a munkát, értékelni, hogy még dolgozhat. Mert a tornaijai üzemek - ahol eddig úgy-ahogy el lehetett helyezkedni - sem biztosak ma már. Inog a talaj mindenütt. Bárhogy nézzük is a dolgot, mindig oda jutunk: az itt élő embernek itt kell megtalálnia a megélhetését. A föld. a gép. a munkaeszköz mégvan. És a dolgos, igyekvő kéz is. Persze, mindehhez ma már másképpen kell gondolkodni. Maguknak, az itt élőknek. Mert jövőre már sehonnan sem várhatnak segítséget, támogatást, senki nem fog helyettük gondolkodni, cselekedni. Kozsár Katalin, a helyi nemzeti bizottság (még néhány napig tisztség be n»levő) titkára is így vélekedett:- Eddig megértettek bennünket az emberek. Jöttek dolgozni, ha a falu közművesítéséről volt szó, segítettek az új óvoda építésénél, mindenüt ott voltak. Összetartott a falu népe, nyugodt volt a hangulat. Az idegesség, türelmetlenség akkor kezdődött, amikor a szövetkezetben negyvenhat ember megkapta a „felmondást”. Sajnos, az emberek nem magunkban keresik a hibát, hanem másokban. S nehezen fogják fel, hogy megváltozott a világ körülöttük. Tapogatóznak, próbálkoznak ugyan,'de nagyobb vállalkozásba féltik befektetni a pénzüket. Itt falun nincs is nagyon mibe. A megélhetési forrás a szövetkezet.- Egyetért a véleménnyel? - kérdem még Asztalos Ferencet, a szövetkezet építészeti csoportjának vezetőjét.- Optimista voltam mindig, az is maradok. A szövetkezet megalakulása után volt idő, amikor három hónapig sem kaptunk fizetést. Lehet, ezt most is megéljük majd. De akkor is kijuttunk a kátyúból, most sem maradhatunk benne. Az aggodalom ma még nagy. Az is tény, hogy nehéz lesz a közvéleményt megváltoztatni, de a kényszer majd ráviszi az embereket. A kényszer az embert már eddig is sok mindenre rávitte - gondolom, amíg a Tornaijáról érkező autóbuszról teli táskákkal leszálló asszonyokat figyelem. S megint ők - a nők - azok, akik a „rövidebbet húzzák”. Nekik kell a sarat taposva, fázó kézzel kikaparni a földből a sárgarépát; nekik kell kilométereket utazni, órákig sorban állni, hogy beszerezzék hozzátartozóik mindennapi kenyerét, karácsonyra ünnepi asztalt terítsenek, megőrizzék a családi harmóniát. Rajtuk az év minden terhe, s ők még mindig szó nélkül, békességgel tűrik. De vajon meddig bírják még? H. ZSEBIK SAROLTA FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Többet már nem bírunk dolgozni Most ók jönnek (?) Ez a jövő?. Eddig összetartott a falu nepe... ... és holnap?
