Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
, ,ózSeUemP'orr' ***$<#»» egV'k NAZARET A háttérben a Szent József templom látható a Szent Család városa. Itt élt Mária és József, itt jelent meg Gábriel arkangyal Máriának, hogy bejelentse neki Jézus születését, itt töltötte Jézus egész ifjúságát. Mindenki ismerte az ács fiát, aki éppen ezért nem lehetett próféta a saját hazájában. Olyanannyira nem, hogy földijei ki is űzték Názáretból:.........mind haragra gerjedtek . . . Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt köztük és eltávozott." (Lukács 4:16— 30) Ma turisták és zarándokok tömegei látogatják a kies, ciprusokkal teleültetett dombokon épült várost, ahonnan mindössze 6 kilométerre fekszik Kánaán, a csodás menyegző színhelye, ahol Jézus a vizet borrá változtatta és alig messzebb tőle emelkedik Tábor hegye. Az angyali üdvözlet csodájára két templom is emlékeztet: a 18. században épült Gábriel-templom és az ősrégi bazilika helyén emelt Angyali Üdvözlet templom, amely 47 méteres tornyával a Közel-Kelet legnagyobb katolikus temploma. Hogy a csoda valójában hol történt meg, azt ma már senki sem tudná megmondani, mint ahogy azt sem, hogy a több, Máriáról elnevezett názáreti kút közül melyik az „igazi”. Szent József nevét csak egy templom viseli. A hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol egykor József műhelye állt. A templom alatti barlangról azt tartják, hogy benne talált otthonra a Szent Család. A várost körülölelő táj szelíd békét sugall. „Béke veled, béke veletek” - így köszönt egykor Jézus és így köszönnek ma is a Közel-Keleten. A földkerekség legszebb köszöntése ez, ennél jobbat nem kívánhat ember embernek. A sors kegyetlen iróniája, hogy éppen ott, ahol így köszöntik egymást naponta, nincs béke az olajfák alatt. MASSADA, egy véres dráma színhelye. A Holt-tenger nyugati partján emelkedik a 400 méter magas kőszirtre épült Massada. Turisták tucatjai látogatják naponta a híres erőd romjait, drótkötélpálya szállítja őket a sziklaoromra. A hatalmas épületegyüttest Nagy Heródes építette i. e. 37 és 31 között. A hegytetőn, amely nem hegyes csúcs, hanem széles, sík terület, magas, harminchét bástyával megerősített falakat emeltetett és királyi palotát is építtetett a fellegvár falai alá. A termek, csarnokok, fürdők belső kiképzése változatos és pompás volt, az oszlopokat egy darab kőből faragták, a falakat és a padlót mozaikok borították. Mindenütt, ahol lakóházak voltak, vízmedencét vágatott a sziklába, hogy a helyőrségnek mindig legyen ivóvize. Ezenkívül irdatlan mennyiségű fegyvert és készletet halmozott fel, úgy, hogy jutott belőle bőven a zsidó szabadságharc idején ideszorultaknak is, holott közben csaknem száz év telt el. A száraz levegő és a speciális éghajlati viszonyok következtében épségben megmaradt az elraktározott gabona, szárított gyümölcs és hüvelyes, ezeket fogyasztották a rómaiak ellen küzdő sikariosok is. A zord táj és a komor fenséggel magasodó erőd szolgáltatta a szcenériát a zsidó történelem egyik legdöbbenetesebb epizódjához, a massadai gigantikus tömeggyilkossághoz. Hét éven át (i. u. 66-73) dacolt a zsidóság a világbíró kolosszussal, Rómával. Az egyenlőtlen küzdelem Júdea teljes leigázásával végződött, csak a Massadában meghúzódó sikariosok egy népes csapata állt még ellen a betolakodóknak. Flavius Silva, Júdea római helytartója 15 ezer fős sereggel indult az erőd bevételére. Amikor a sikariosok látták, hogy az ostromlók tűzcsóváitól már lángba borultak az erőd külső falai, rájöttek, hogy nincs menekvés. Végiggondolták, hogyan bánnak majd a kíméletlen hódítók az elfogott nőkkel és gyermekekkel és arra az elhatározásra jutottak, hogy valamenynyiüknek önként meg kell halniok. A kortárs, Josephus Flavius így írta le a történteket: A zsidó harcosok „gyöngéden átölelték feleségüket, megsimogatták gyermeküket, sírva megcsókolták még utoljára valamennyit, és végrehajtották elhatározásukat, mintha csak idegen kézzel gyilkoltak volna . . . Elviselhetetlen fájdalom kínozta őket tettük miatt; úgy érezték, hogy megsértik a halottakat, ha csak néhány pillanattal is túlélik őket. Sorshúzással kiválasztották tíz bajtársukat, hogy azok szúrják le a többieket. Miután ezek remegés és tétovázás nélkül sorra leszúrták társaikat, ugyanúgy rendelkeztek a saját sorsukról is; az, akire a sors esik, leszúrja majd a többi kilencet, végül öngyilkos lesz. Az pedig, aki utolsónak maradt, fölgyújtotta a palotát, kemény kézzel mellbedöfte magát és odarogyott sorstársai mellé. De egy idős asszony, valamint a vezérnek, Eleázárnak egyik nőrokona öt gyerek-kel titokban elbújt az egyik földalatti vízvezetékben. A halottak száma az asszonyokkal és gyermekekkel együtt kilencszázhatvan volt. Kora reggel a rómaiak rohamra indultak. Amikor megpillantották a meggyilkoltak tömegét, nem örvendeztek, hanem csodálattal adóztak ily rengeteg ember hősi elszántságának és bátor halálmegvetésének.” Az 1963-64-ben folytatott helyszíni ásatások szinte szóról szóra igazolták Flavius leírását, aki részletesen taglalta, a massadai drámát „A zsidó háború” című művében. Az erőd egyik kapujának közelében a föld mélyéből egy agyagedény törött darabjai kerültek elő, mindegyiken egy férfinév állt. Azon végzetes cserepek közül valók lehettek, amelyek segítségével sorsot húztak a halálra elszánt harcosok. V. K.