Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-24 / 5. szám
MARGÓRA azoknak, akik esetleg hajlamosak volnának azt hinni, hogy a sok tanulás és az állandó versenyre készülés megnyomorítja a diákéletet. A villáminterjú Móricz Ildikóval és Radi Zsolttal készült Mindketten a IV. A osztály tanulói. Osztályfőnökük dr. Ka lácska József. Ildikó elsőben a fizikai olimpia D kategóriájában eredményes megoldó lett a kerületi versenyen, harmadikban a B kategóriában, az A kategóriában hatodik, és eljutott az országos versenyre. Zsolt elsőben a kerületi fizikai olimpia D kategóriájában lett eredményes, másodikban hatodik a C kategóriában, harmadikosként pedig harmadik helyezett az A kategóriában, és eljutott az országos döntőbe. Mindketten az idén érettségiznek. Ildikó aztán Bmóba szeretne architektúrát tanulni, Zsolt pedig Prágában fizikai elektronikát. — Szóval, hogyan is álltok a szabadidővel? Van vagy nincs? Ildikó: Hát, engem most éppen több tanárom is szid. Nem foglalkozom a fizikával. — Miért, mivel foglalkozol, szerelmes vagy? Ildikó: Nem, pillanatnyilag nem vagyok szerelmes. — Lehet az ember az állandó és intenzív készülés mellett egyáltalán szerelmes? Zsolt: Meg lehet csinálni... Jó tanácsot persze senkinek nem tudok adni, esetleg egyet, hogy nem ajánlatos olyan igen belemaródni még a fizikába sem, mert megbosszulja magát, láttam már rá példát. Szóval csak mindenféle túlzás nélkül. És legyen az embernek önkritikája. PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELEI Aki az iskola évkönyveit lapozgatja, a matematikai és a fizikai versenyekről az utóbbi években egész listát talál. A tanulók nevei, az elért helyezések, a pontszámok hosszú sora — mintha az iskolának állandó versenycsapata volna matematikából és fizikából. A beszámolók végén pedig nem ritka, hogy a szaktanár gratulál a felsorolt diákoknak kiváló teljesítményükért. Sőt, az egyik évkönyvben a rövid bemutató végén a szaktanár nem óvakodott azt sem leírni végzős tanítványáról, mennyire örült, hogy taníthatta. A matematika—fizika munkaközösségnek — ahogy itt a két tantárgy tanárai magukat mondják — 13 tagja van. A rendelkezésükre álló 15 négyzetméternyi terület, a maroknyi tantestületi szoba — ahol mindenkinek valószínűleg még asztala sincs — elmélyült munkára nem éppen alkalmas. Mégis honnét az erő avagy az idő — a folytonos megújuláshoz. a felkészüléshez? — Mi ezt a munkát küldetésnek érezzük — mondja dr. Ipóth Barnabás, aki szintén az iskola diákja volt, most a fizika és az elektrotechnika tanára. Mindezek mellett a fizikai olimpiák központi tanácsának tagja. A munkaközösségből még fiatal kollégája. Szabó Endre tölt be hasonló tisztséget kerületi szinten. — Úgy érezzük, — folytatja —, hogy nekünk itt bizonyítanunk kell. És mi tagadás, rettentő jó hallgatni Prágábajci, ahol a szakma legkiválóbbjai vannak jelen, egyetemi tanárok és minisztériumi dolgozók, amikor a mi iskolánkat dicsérik. Hogy bezzeg a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium! Hogy más gimnázium miért nem tud hasonlóan sok gyereket az országos döntőbe küldeni! És így tovább. Ez persze nekünk rengeteg munkát jelent, és nagyon komoly, állandó tanulást. Ma fizikából például a harmadikosok tananyagába tartoznak olyan feladatok, amelyek húsz évvel ezelőtt még nemzetközi olimpiai szintűek voltak. A fizika gyors fejlődése századunkban igencsak próbára teszi tanítóit. A tehetséges diákokkal való megfelelő foglalkozás a mi iskolákban szerintem ott kezdődik — mondja Rácz Lajos, az ábrázoló geometria tanára és pályaválasztási tanácsadó —, hogy ez a sok fiatal tehetséges és energikus pedagógus csaknem mindegyike az iskola volt diákja. Maguk is valamikor olimpiák résztvevői voltak. A saját példájukon tudják, hogy mi kell az eredményekhez. Mert a versenyeken való puszta szerepléshez is edzenie kell a diáknak magát, a versenyzést is meg kell tanulni. Ez manapság különösen fontos dolog. — Mi itt valóban tradícióba csöppentünk bele — mondja dr. Ipóth Barnabás. — Míg másutt a fiatal tanárnak először meg kell vívnia a maga csatáit az iskola vezetőségével stb., mi itt kitaposott utakon járunk. Egy kollégánk kivételével valamennyien az iskola volt diákjai vagyunk, Czókoly Béla, Oláh Imre és Oláh Imréné tanítványai. A háború után újra megnyílott gimnázium első matematika tanára Czókoly Béla volt, az ő első tanítványai közül került ki Oláh Imre. De már a mi diákjaink közül is vannak a tantestületben. Tanárok és volt diákok most együtt tanítunk. KOCSIS ARANKA — Mire gondolsz? Zsolt: Hogy fel tudja mérni az ember, mennyit bír el, és mennyit nem. Versenyre például leginkább a verseny előtt kell készülni, de akkor nagyon, komolyan. Időnként aztán érdemes felfrissíteni a tudást. Például, amikor már a tanárom utánam jön, hogy ideje lesz készülni, annak mindig van alapja, Ipóth tanár elvtársnak ugyanis különös érzéke van az ilyesmihez, nagyon jól ismer bennünket. — És amikor nem kell készülni, mit csináltok az időtökkel? Idikó: Olvasok. Ha érdekes a könyv, néha éjjel egyig is. — De nem a kötelező olvasmányt. Ildikó: De azt is. Idáig én még minden kötelezőt elolvastam. Zsolt: És színházba járunk. Az egész osztály az osztályfőnökkel együtt. — Köszönöm a beszélgetést. Dr. Ka lácska József a IV. A-ban mintha ettől a bajtól se hagynák magukat túlságosan befolyásoltatni. A számítógépek mellől állítólag még péntek délután is nehéz kiverni a gyerekeket. Mellesleg jegyezzük csak meg, hogy a szakkörre a pedagógus ugyancsak a szabadidejét áldozza fel. Ezért neki semmilyen fizetés nem jár. Hogy mi ösztönöz a munkára? Az egyik —külső — forma a verseny. — A lehetséges versenyek mindegyikébe bekapcsolódunk — mondja dr. Kalácska József, ugyancsak az iskola volt diákja, most a matematika tanára. — Ezek legnehezebbike az olimpia. Az olimpiára való jó felkészülést azonban sok és különféle versengés segíti. Rendszeresek a háziversenyeink, ahol a baráti iskolákkal mérkőzünk, mint a tatai Eötvös József Gimnázium, az építészeti Ógyallán (Hurbanovo) vagy a gépipari szakközépiskola itt Komáromban. Évente két-három versenyt tartunk fizikából, egyet-kettőt matematikából. A Nyugat-szlovákiai kerület magyar tanítási nyelvű gimnáziumainak vándorversenyét valamikor még a mi iskolánk indította be. A Nyitrai Pedagógiai Fakultás matematika tanszéke által szervezett levelező szemináriumon is szép eredményeket érnek el tanulóink. Ezen a jutalom az, hogy diákjaink részt vehetnek a főiskola egyhetes továbbképzésen. De más jellegű versengésekbe is bekapcsolódunk, mint Déldául a Budapesten megjelenő Középiskolai Matematikai .apók, a Kömal versenyeibe. A tanuló ennél nincs időhöz (ötve a feladatok megoldásában, otthon dolgozhat kedve szerint. A 85—86-os évben iskolánk diákjai összesen 2 230 jontot gyűjtöttek össze, így a bekapcsolódott valamennyi skola között az előkelő 8. helyet szereztük meg. Aki ezen a rersenyen elér egy bizonyos pontszámot, az megkapja az Iktatási Minisztérium és a Kömal Szerkesztőbizottságának licsérő oklevelét. A mi diákjaink közül már nagyon soknak ■an ilyen oklevele. Pár éve pedig a prágai fíozhledy matemaicko-fyzikálnifolyóirat versenyein is részt veszünk. fez Lajos nő 5
