Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-31 / 45. szám
Dr. Tóth Mária, a családi bizottság elnöke, a klub agilis támogatója (balról) a legifjabb „taggal" ismerkedik na gyermeke hároméves koráig az az anya is, akinek nincs olyan családi háttere, amely anyagilag is támogatná ... Nekem nincs más választásom. Az elülő zajt követően Bekéné, a járási iskolaügyi szakosztály képviselője mondja, hogy bizony a bölcsődék nekik is gondot jelentenek. Mindenki tudja, hogy hároméves korig nemigen való kollektívába a gyermek, hogy sokkal betegesebbek, mint egyéni nevelést kapó kortársaik. De mindenki tudja azt is, hogy a családmodellünk kétkeresős. A bölcsődék zöme az egészségügy felügyelete alá tartozik, az iskolaügynek itt a járásban csak néhány közös intézménye van, de ebből a kétféle irányításból a nemzetiségileg vegyes területeken születőben van egy új probléma. Az óvodák nevelési nyelve az igényeknek megfelelően választható, és fontos, hogy az az anyanyelv legyen a gyermek szellemi fejlődése szempontjából. A bölcsődékben viszont nincs nevelési nyelv. Az egészségügyi minisztérium megfeledkezett arról, hogy ez is fontos. Sok helyütt csodálkoznak, hogy a gyermek csak nem akar megszólalni, elmarad a nyelvi fejlődésben társaitól, de az okát nem keresik. Pedig egyszerű az: otthon magyar szót hallott és hall. — Mi a hatáskörünkbe tartozó közös intézményekben a bölcsődék esetében is két nevelési nyelvet tüntetünk fel, hogy a szülő választhasson. Vannak olyan falvaink, ahol óvoda és iskola csak magyar van, a józan észnek mondana ellent, ha a bölcsődében más lenne a nevelési nyelv. Talán a sajtó is segíthetne nekünk abban, hogy az egészségügyi minisztérium rendelkezései erre is kitérjenek, hogy ne legyen konfliktusunk miatta a gyermeknővérekkel, akikre nem a mi előírásaink vonatkoznak. — Mi itt jól megférünk egymással — mondja Tóth doktornő. — Magyarulszlovákul egyaránt beszélünk, mindenki úgy szólal meg, ahogy jobban megy neki, és anyanyelvén kapja a választ is. A legfontosabb dolgokat pedig mindkét nyelven elmondjuk, még tolmácskodunk is. Tudja, a családi nevelést nem lehet húsz év házasság után kezdeni. Az alapozást a fiatal családokban kell elindítani. A csecsemő helyes táplálásának megtanulásával kezdődik az étkezési szokások kialakítása. Ha azt akarjuk, hogy végre racionálisan és egészségesen étkezzen a nép, a legkisebbeknél kell kialakítani a szokásokat. A mi kórházunkban a szülészetben bevált a rooming in-rendszer, az anyukák nagyon örülnek annak, hogy együtt lehetnek gyermekükkel a születést követő első percektől kezdve. Megkockáztatom, hogy talán ez is növeli a szoptatókedvet, a kicsikhez való jobb viszonyt. Az újszülöttek otthoni meglátogatásakor és a rendelőben is elmondom minden kismamának: van egy ilyen klubunk a városban, jöjjön el közénk, ha tanácsra, segítségre vágyik. Sok mindenben segíthetünk neki. TATIANA VODERADSKÁ FELVÉTELEI — S amilyen fiatalok, szükségük is van rá — teszi hozzá Bekéné —, hisz a zömük alig húsz év körüli. Szeretnének jól nevelni, jó anyák lenni, igaz, de azért vannak olyan problémák is, amelyekre még nem elég érettek. Nemrég volt egy esetünk, a mama második gyermekével van szülési szabadságon, a nagyobbikat ezért, hiába hároméves, nem vettük fel az óvodába, mely amúgy is túlzsúfolt. A mama haragszik ránk, minden követ megmozgat, hogy gyermeke óvodához jusson, mert ö kettővel nem bír. Ezt állítja. Pedig egy szülőnek testvéreket is kell nevelnie! Káliay Jolán pszichológus őszintén helyesel. Ő azért vállalta a munkát a klubban, hogy a nevelési gondok megoldásában segítsen, adjon útmutatást. De a tervek szerint gyakorlati dolgokat is tanulnak majd, kézimunkázni, varrni és ami jön még. Együtt bizakodunk a folytatásban. Abban, hogy a kismamaklub vonzereje tovább növekszik, hogy általa őszinte és jó viszony alakul ki egy maréknyi, hivatástudatból jelesre vizsgázó szakemberrel számos anyában — és családban —, s erre mai, atomizálódott világunkban nagy szükség van. Egyre inkább tudatosítjuk, hogy egészségvédelmünkben mennyire fontos a bizalmas, jó viszony az orvossal, hogy lelki egészségünk érdekében milyen fontos egy jó pszichológus vagy pedagógus segítsége, vagy egyszerűen csak tanácsa. De legalább ennyire fontos egy kisközösség is, mely ráébreszt bennünket, hogy emberek százai élnek úgy, mint mi, naponta küszködve hasonló problémákkal, naponta élve meg hasonló örömöket. N. GYURKOVITS RÓZA MINT AZ ALMA Bálintkának fürdenie kell, ezért anyukája levetkőzteti. A csöppség lába csupa kék-zöld főtt. Nézegeti az ütések nyomait, majd nagy aggodalommal néz anyukájára: „Anyu. nézd, mennyi helyen puha a lábam!" LIBABŐR Kispiri fázik, most bújt ki az ágyacskájából. Odasomfordál apukájához, ölébe kéredzkedik, hogy hozzábújva megmelegedjen. „Apuci, rakd meg a tüzet, mert csupa kacsaszőr vagyok!" „IRIGYSÉG" Tündiké és Istvánka minden reggel hétkor az ablakban áll. Ekkor érkezik meg házunk elé a szemetes autó. „Ha nagy leszek, én szemetes leszek" — jelenti ki Tündi vágyakozva. „Azt hiszem, én is az leszek ..." — csatlakozik Istvánka. „Nyért akartok szemetesek lenni? — kérdezi csodálkozva a nagymama. „Hát azért, mert akkor mi is felállhatunk az autó hátuljára" — magyarázza Tündiké. ELSŐ SZERELEM A pionírszervezet diszkót rendezett az alsó tagozatosoknak. Gyerekeim kipirulva jönnek haza. kérdezem tőlük, hogy mi újság. mi történt a teadélutánon. „Anyuci, a Pityunk ötször táncolt” — árulkodik Tünde. „És tudod mit, anyu? A Tünde pedig a Patrikba szerelmes" — mondja Pityu. mert nem akar húgának adósa maradni. „És te ezt honnét tudod?" — kíváncsiskodom. — „ Talán a Patrikkal táncolt?" „Nem, de amikor mellette ült. a Patrik folyton lökdöste. a Tündi meg csak kuncogott" — hangzik az okfejtés. T. I. flő 5
