Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-03 / 41. szám
FÓRUM ^IB i KAPUALJAK Naponta mellettük járunk. Megcsodáljuk őket. de többségünk rohan tovább. Kit érdekel a megkapó szépség, a mögötte lappangó titok? Az elanyagiasodott társadalom nem tűri a kényszerszüneteket. A régi kapualjak előtt sem, melyekről szólunk. Sajátos világ az övék. Hányféle embert láthatnak be- és kijönni, hány randevút érhettek meg, hányán húzódtak védelmükbe az eső elöl? Ha tovább lépünk, titokzatos udvar fogad, közepén égig érő fával, puha léptű macska oson a mesterien kicsipkézett rácsok között. Egy percre megáll az idő. Kábultan botorkálunk ismét a fényre, a boldog tudattal, hogy birtokosai lettünk valaminek, ami nem foglalható szavakba. BÁRÁNY JÁNOS GÁGYOR ALiZ FELVÉTELEI Hadgyakorlatra indulunk. Autókra rakjuk a ..kaszárnyát'’. Tábori konyhaautóra a konyhafelszerelést, szerelökocsira a mühelyberendezést. Az indulás előtti napon rengeteg teherautó sorakozik egymás mögött. Mi. kiskatonák többet pihenünk ilyenkor. hogy elég erőt gyűjtsiink az előttünk álló tizennégy■ nap megfeszítéseihez, megpróbáltatásaihoz. Azon töprengünk, milyen is lesz életünk első hadgyakorlata ? Aznap vacsora helyeit egy napra elegendő konzervet meg kétszersühet kapunk . . . Estefelé mindenki levelet ír. Arra gondolok. nehéz lesz az otthoniaknak, ha két hétig híremet sem hallják, megírok hát két képeslapot. Azután beszélgetünk a fiúkkal. A titokzatos várakozás éjszakáján furcsa álmot látok. Megjelennek előttem a háboríts filmek nagy jelenetei, géppuskával futkosó katonák, fist. tankok és harckocsik. De hiszen az ott... a harcmezön ... én vagyok! Most meg egy terepjáró tart felém. Jön. Egyre közelebb. Izzadok, ingujjammal törlőm le a homlokomról a verítéket. A terepjáró mintegy öt méterre lehet már csak. látom a rámszögezett puskacsövet, és... Felébredek. Körülöttem már mindenki talpon van. Teljes készültségben, mezei egyenruhában, parancs szerint becsomagolt hátizsákkal, gázálarccal. Elhangzik a parancs. Indulás! Öt perc múlva a szállító teherautó elölt sorakozunk, hogy a napok óta g yakorolt módon felugráljunk rá. Vaksötétben. Tarisznyánkban kulacs és étkészlet. mintha kirándulni mennénk ... Az autó kanyargós utakon száguld velünk. Izgalmunk nagyobb annál, semhogy elaludjunk. Hajnalodik. Az „utastér" végében lévő nyíláson nézegetünk a civil világba. Integetünk a lányoknak, bár tudjuk. hogy■ menet közben tilos kihajolni. Eszünkbe jut a kedvesünk . . . Mit csinál, vár-e még rám? Szebbnél szebb lányok mosolygós fényképei kerülnek elő. Megmutatom Katiét. Tetszik a többieknek. Büszkén kihúzom magam. Az áhitatos csendben csak rá gondolok, s elhatározom, hogy a hadgyakorlat után neki írok majd először. ..De az is meglehet, hogy egységünk jeleskedni fog a harci feladatok teljesítésében. és szerencsém lesz, eltávozást kapok, s ismét találkozunk " — álmodozom. Leugrálva a teherautóról vakít az októberi verőfény. Pislogva állunk a mező szélén a tiszteletet parancsoló őrnagyok és alezredesek előtt. Elmondják, hogy mi vár ránk. Faházakban lakunk majd. Ezután oszoljt vezényelnek, s megkezdődik a terepen a kiképzés. Közben — vasúton — megérkeznek az ágyúk és mindenféle harci jármű. Lassanként ismét együtt a kaszárnya. A tábori élet keményebb, mint a falak közötti. Három napig a szabad ég alatt alszunk. Megkezdődnek az „ásási" munkálatok. Mivel feltételezett ellenséggel szemben kell védekeznünk, lövészárkot ásunk.- Reggeltől estig. A gyakorlatokon igazi katonakalandokat is átélünk. Ezeket később bizonyára kiszínezve emlegetik majd a Jiúk. Nem felejtem, miképp osontunk éjszaka a konyhaautóba kolbászt fizni, hogyan dideregtünk az őrségen, hogy két órát kerestük a visszavezető utat. mikor felderítésre küldtek bennünket... A sikeres előkészületek után megérkezik a nagy• nap! Megkezdődik az igazi hadgyakorlat. Nappal a terepszinti hálók alatt állunk — parancsra készen. Éjszaka a harckocsiban alszunk. Alszunk?! Hideg van, de ki kell bírni. Tüzet gyújtani tilos! Körülöttünk valódi harc dúl. A hadgyakorlatra érkezett megfigyelők terepjárókkal egységtől egységig járnak. Magy felmérjék. teljesítettük-e a parancsot ? Lövészárkainkat látva bólogatnak. Jöhadnagyünk elégedetten mosolyog. Kati hirtelen nagyon közel kerül... A forgatókönyvnek megfelelően legyőztük az ellenséget. Hurrá!!! Ám a neheze még hátravan. Harckocsira szádunk, és hegyen-völgyön át tovább üldözzük őket. Megkönnyebbülten sóhajtunk fel. Fülig sárosán, holtfáradtan nevetni próbálunk, de nem megy. Arra a különös összetartó erőre gondolunk, amely egy emberré kovácsolta az egységünket. Ügyel sem vetünk arra, hogy■ izzadtak vagyunk, hogy későre jár, és nem érkezett meg a meleg étel. Az a fontos, hogy vége. Indulunk vissza a kaszárnyába... A haza felé vezető úton ismét jó a hangulat. Sokan már azt tervezik, melyik kalandjukat írják meg a szüleiknek, melyiket barátjuknak. Mások azt latolgatják, vajon hányadik lett egységünk a zászlóaljak közti versenyben. Félrehúzódva Kati fényképét nézegetem. Hamarosan találkozunk. Miután megérkezünk a kaszárnyába, egykettőre visszatér a régi rend. A legközelebbi ébresztő után már nem az álomszép természet, hanem a rideg kaszárnyaudvar vár ránk .. . Tisztelettel egy kiskatona Hadgyakorlaton a kiskatona nő 6
