Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-17 / 4. szám
Leonyid Trejer NE SZEGYEUÜK A GYENGEDSEGET! Egy nyirkos őszi estén a járási székhely sötét utcácskáján hazafelé ballagott Grebeskov szobafestő. A kultúrházban „Csak férfiaknak!" címmel előadást hallott, amelyet egy más városból meghívott doktor tartott, s ez felbolygatta. Az életet Grebeskov eddig egyszerűnek, érthetőnek tartotta, ám most. meghallgatván az előadást, sokféle nyugtalanító gondolat kavargott a fejében. Az előadásra puszta véletlenségból pottyant, amikor betért egy pohár sörre a k ült úrház büféjébe. A büfé valamennyi vendégét beterelték a félig üres előadóterembe, s ha akarták, ha nem. meg kellett hallgatniuk a szomorú tekintetű apró ember előadását. Grebesko eleinte mogorván ült a helyén, és szidta magát, amiért a sörözés miatt most itt kell rostokolnia, és valami ostoba locsogást hallgatva töltenie a drága időt. Úgy gondolta, hogy a férfit maga az élet tanítja meg a szerelem mesterségére, s ha ez nem sikerül neki. akkor nem is férfi az illető. Furcsamód azonban, minél tovább hallgatta Grebeskov az előadót annál jobban nőtt az érdeklődése, s annál nyugtalanabbá vált. A doktor nyíltan, köntörfalazás nélkül boncolgatta a mindennapi életben előadódó különböző helyzeteket, s hallgatói hol elmosolyogtak, hol meg elgondolkodtak, s Grebeskov hirtelen ráébredt, hogy házasélete unalmas és egyhangú, s hogy az. amit ő a házasság természetes rendjének tekintett valójában óriási tévedés. Az előadás vége felé Grebeskov égő füllel, mozdulatlanul ült a helyén, s igyekezett izgalmát leplezni. Agyában egymást kergették a gondolatok, sok mindent szeretett volna kérdezni a doktortól de hogy mit — azt pontosan maga sem tudta. Az előadás befejeztével, amikor a tudást szomjúhozó hallgatók úgy körülvették a doktort, mintha valami egzotikus madár lett volna, s egy szemüveges ifjonc egyre csak valami Freudról kérdezősködött. Grebeskov is közelebb lépett az előadói emelvényhez. Gunyoros kérdést szeretett volna feltenni bizonyos ókori népekről, akik ugyan nem hallgattak efféle előadásokat. de ami a női nemmel való kapcsolatukat illette, mint mondják, ugyancsak nagy mesterek voltak. De végül mégsem tudta rászánni magát a kérdésre, s némi habozás után a kijárat felé tartott. Hazatérve hallgatagon asztalhoz ült és kenyérgalacsint sodorgatott. Nem akart beszámolni feleségének arról, hogy hol maradt ilyen sokáig, rösteiite bevallani, hogy olyan előadáson volt. ahol öt a negyvenéves férfit arról oktatták ki. hogy mit hogyan kell csinálni. — Hol csavarogtál? — kérdezte Zinaida tettetett közönynyel. — Söröztem — válaszolta rosszkedvűen Grebeskov. Az asszony hitetlenül, szódán megbántott Sággal elébe tett egy tányér borscsot, és férjének hátat fordítva hozzáfogott egy lábas súrolásához. Grebeskov lassan kanalazta a levest, közben titkon a feleségét nézte. Az előadás nem ment ki a fejéből. Az új ismeretek egyre csak gomolyogtak benne; alkalmazásra vártak. Befejezve a vacsorát, félretolta a tányért. és elgondolkodott. „Ne fukarkodjanak a bókokkal — mondta a doktor —. semmibe sem keni. de az asszony semmit sem értékel olyan nagyra, mint a bókokat." — Te, Zinaida, tulajdonképpen nem is vagy még ... — szólalt meg hirtelen Grebeskov, és mosolyogni próbált de ez valahogy félresikerült neki. Zinaida megfordult és csodálkozva nézett a férjére. Úgy tűnt fel neki. mintha gúnyolódni akarna vele. — Mit akarsz. Nyíkolaj ? — kérdezte csendesen. — Mit. mit! — Csattant fel Grebeskov. s érezte, hogy dühbe jön. — Semmit a világon! Csak összehasonlitlak más asszonyokkal... Rájött, hogy nem ezt kellett volna mondani, lenyelte a mondat végét és elhallgatott. — Miféle nőkkel hasonlít gat sz te össze engem? — kérdezte Zinaida, és idegesen elnevette magát. Grebeskov szó nélkül felállt, átment a másik szobába, bekapcsolta a tévét és leheveredett. A képernyőn először csikók szaladtak, aztán megjelent egy színész arca. Az arc felső része nem illett össze az alsóval. A készülék már régóta rakoncátlankodott. Grebeskov egyre készült hogy megjavítássá. azután már hozzászokott és immár fél év óta az eltorzult képet nézte. A színész éppen ezt a verssort mondta; Mély áhítattal, gyöngéden szerettem. Ég adja. hogy szeresse más is így. Grebeskov elszomorodott attól, hogy gondolatait és érzéseit nem tudja költeményben kifejezni. Hátára fordult a díványon, és megpillantotta a falon függő fényképet, amely öt és Zinaídát ábrázolja egybekelésük napján. Hova lett minden húsz év alatt? A duzzadó ajkú. félénk, angyali teremtés petyhüdt testű asszonnyá változott, akire reggelenként bánat volt ránézni. No de ö, Grebeskov sem az a hajdani legény már, aki után csak úgy epekedtek a lányok. Megtapogatta jócskán kidomborodó pocakját, és felsóhajtott. Megint eszébe jutott a mai előadás. ..Ne tegyük a szerelmet hétköznapi foglalatoskodássá! — — intette hallgatóit az emelvényről a kis doktor. — Ne szégyelljük a gyengédséget!" Zinaida bejött, és leült a dívány melletti székre. Grebeskov merőn nézte az asszony nyakát. A képernyőn balett-táncospár jelent meg. A karcsú balerina repkedett a színpadon, erőteljes partnere hatalmas és nehéz ugrásokkal követte, felfogta, felemelte, majd letette táncosnőjét, s ezután kezdődött minden étéiről. — Kolja. meg tudnád te ezt csinálni? — kérdezte Zinaida, anélkül, hogy felé fordult volna — Tudnál csak te igy röpködni engem nem kellene féltened ... „Megint nem jól beszéltem" — gondolta dühösen magára, és megpróbálva jóvátenni tapintatlan megjegyzését sokat jelentőén hozzátette: — Aki szeret, az mindent tud! Zinaida figyelmesen nézett az urára. — Mégis, hol járkáltál? — kérdezte nyugtalanul. Grebeskov tűrhetetlen vágyat érzett, hogy elmesélje feleségének az előadást, elmondja vele kapcsolatos gondolatait egyszóval meghitt beszélgetésre vágyott Már kinyitotta a szájat, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és szomorúan szólt: — Nem úgy élünk ml Zinaida, ahogy kéne. Nem úgy ... Zinaida zavartan nézett a férjére. Most már szinte semmi kétsége nem volt afelől, hogy Nyikolaj felcsípett valami világszép fehémépet s nála volt munka után. Rendszerint NAGY ZOLTÁN RAJZA legkésőbb nyolckor már otthon volt, most meg tizenegyig kimaradt. Grebeskov felkelt a díványról, és kiment az udvarra. Hideg és nedvesség fogadta. A szél egész fethőnyájakat terelt maga előtt kelet felé. Az esővíz hordóba nagy csöppekben csöpögött a víz a tetőről, s a szüntelen bugyborékoló hangtól Grebeskov lelkében egyre növekedett valami érthetetlen megbánt ott ság. A kerítésen túl az utcán ügyet sem vetve a rossz időre, egymást átölelve ment egy fiú meg egy lány. „Együtt járnak" — jegyezte meg magában búsan Grebeskov. Visszagondolt arra. hogy húsz évvel ezelőtt hány éjszakát átsétált Záraidéval. s eltűnődött, hogy milyen gyorsan repül az idő. A szomszédos ház tornácán előbukkant egy fehér alsóingbe öltözött férfi: Dorocsenko volt öt gyermek apja. aki gyorsan átszaladt az udvaron, majd eltűnt a rozzant galambdúchoz hasonló bódéban. Pár perc múlva már sietett vissza, valami dalocskát dúdolva. Majd megállt a kutyaól előtt, levette a láncot a nyüszítő eb nyakáról, s csak ekkor vette észre Grebeskovot. — Mit álldogálsz itt. Kolja? — kérdezte csodálkozva Doroscsenko. — Levegőzöm — felelte Grebeskov. — Levegözöl — ismételte meg hitetlenkedve a szomszéd. — Ebben a csatakos időben? Osszeborzongott. — Hallod-e — mondta hirtelen Grebeskov —. elégedett vagy-e a családi életeddel? — Elégedett vagyok — bólintott zavarfen Doroscsenko —. öt gyermekem van ... hä' istennek ... — Nem erre gondoltam — szakította félbe Grebeskov. — Vannak érzelmeid a feleséged iránt, vagy hát... megszokás? Doroscsenko fázott és kínosan törte a fejét, nem értette, hová is akar kilyukadni a szomszéd. Grebeskov összeráncolta a homlokát, és legyintett : — Menj be. Misa. mert még megfejtőd a berendezést. A furcsa kérdésektől megzavarodott Doroscsenko eltűnt, Grebeskov magára maradt. ÁUdogáttt még néhány percig, aztán bement a házba, ahol zokogás ütötte meg a fülét. Zinaida sirdogátt. arcát kezébe temetve. — Hát téged mi lelt? — kérdezte Grebeskov. bűntudattal. — Hagyd ezt Zinaida... — Te szégyentelen — szipogta a felesége, anélkül hogy felemelte volna a fejét. — Legalább a gyerekeid előtt röstellnéd. te rongy ember. Mit kínzói engem? — Ha azt hiszed, hogy félreléptem — felelte megbéntódva Grebeskov —, akkor tévedsz... Zinaida elcsendesedett, mintegy felszólítva a férjét, hogy folytassa védöbeszédét — Ma beszélgettem egy okos emberrel — mondta bizonytalanul Grebeskov, és rövid hallgatás után hozzátette: — Egy professzorral... Sok mindenre felnyitotta a szememet. Izgalmában rágyújtott. — Vegyük például, mondjuk. Antyipkát — s ezzel a tűzhely mellett szunyókáló kandúr felé intett a fejével. A kandúr, hallva a nevét, megbillentette a fülét, de a szemét nem nyitotta ki. — Sok öröme telik a nőstény macskában, pedig hát tudja is ö mi a szerelem ... Zinaida sírástól kivörösödött szemmel, bizalmatlanul nézett a férjére. — Az egész beszélgetést most nem mesélem el neked, magam sem tudom még megemészteni. Majd egyszer, később. Csak annyit mondok. Zinaida, sokat mulasztottunk veled húsz év alatt. Nem ártana bepótolni... A megnyugodott Zinaida nemsokára már aludt arcát férje vállához szorítva. Grebeskov pedig még sokáig feküdt a sötétségben nyitott szemmel, hallgatva a szél zúgását, és tűnődött. Ba& Éva fordítása nő 15