Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-22 / 35. szám
KUCKÓ KÖKÉNY KISASSZONY A magyar irodalom legjobb mestereinek meséi kerültek be a Kökény kisasszony c. válogatásba. Pesti Gábor, Fáy András és Vitkovics Mihány állatmeséitöl kezdve Vörösmarty Mihály, Jókai Mór vagy Móricz Zsigmond szép történetein keresztül Kassák Lajos és József Attila meséjéig csupa gyöngyszemet találsz a kötetben. Sőt, még a mai legismertebb szerzőktől is jónéhányat, mint Zelk Zoltántól, Csukás Istvántól, Lázár Ervintől egy-egy igaz, cifra vagy furcsa elbeszélést Ratzky Rita összeállításában, Tóth Éva érdekes illusztrációival. (Kossuth könyvkiadó, 1988) Krúdy Gyula A nagyságos fejedelem hegyaljai szőlőjében a pásztori Csengő Palkónak hívták. Nem közönséges hivatal volt Rákóczi Ferenc szölöpásztorának lenni. Arra a szőlőre vigyázott Csengő Palkó, amely szőlőben a világ legjobb, legdrágább bora termett: a tokaji bor. A fejedelemnek különben is kedves embere volt a tokaji szőlőcsősz, és ha néhanapján meglátogatta nevezetes szőlőbirtokát. Csengő Palkóval mindig szívesen szóba állott. Rákóczi Ferenc ismerte minden cselédjét, pedig volt neki sok. Vasárnaponkint együtt ment a templomba a cselédeivel. Együtt imádkozott velük. — No. Csengő Palkó — szólította meg gyakran a tokaji csőszt —, látom, hogy hűségesen vigyáztál a rád bízott dolgokra. Egy sem pusztult el a régi tőkék közül. Fan-e valami kívánságod? — Az a kívánságom — felelt a sánta, apró emberke —. hogy a nagyságos f ejedelmet az Úristen sokáig éltesse. Csengő Palkó — Hát más kívánságod nincs ? Csengő Palkó fölsóhajtott: — Volna, hogyne volna. Régi kívánságom már az nekem, hogy udvari vitéz szerelnék lenni a nagyságos űr mellett, de tudom azt is. hogy a rossz lábam miatt ez a kívánságom sohasem teljesülhet. Abban az időben minden épkézláb elment kuniénak, harcolni a fejedelemért, a szabadságért. Nem maradi odahaza más, csak a nyomorék ember. De lám. még annak is az volt a kívánsága, hogy vérét onthassa a hazáért. A sánta, törpe szőlőpásztor fájó szívvel hallgatta néha a völgyből hangozó tárogatót, ott szeretett volna lenni ö is, ahol a zászlót viszik. De mert nem mehetett, hát csak a csengőt rázta, amely a derekára volt kötve, hogy elriassza vele a pákosztos verebeket, kotnyeles rigókat, amelyek szölőérés idején szüretelni akarták a szőlőt a fejedelem elölt. Reggeltől napestig hangzott a csengő a fejedelem szőlőjéből, minden szőlőszemre külön vigyázott Csengő Palkó. Egyszer, amikor a fejedelem ismét meglátogatta volna tokaji szőlejét. Csengő Palkó tisztelettel levette a süvegét előtte és így szólott: — Nagyságos fejedelem, a hajam. szakállam megfehéredett. Megöregedtem magam, megöregedett itt körülöttem minden. A kunyhóm, a Bodri kutyám, még a botom is olyan öreg már, mint magam. Csak egy nem akar megvénülni. A csengőm. Annak még mostan is olyan hangja van, mint gyerekkoréiban. Vékony, csilingelő hangja van a csengőnek, mintha valami gyerek rázná. Egy öreg csengőt, mély hangú kolompot szeretnék, ami az ilyen magamfajta öreg szőlőpásztornak dukál. A fejedelem gondterhelt arcán futó mosoly röppent végig. — Tehát kolompot szeretnél. Csengő Palkó? — A legnagyobb kolompot, amelyet a pataki vásáron árulnak. Idestova negyven esztendeje lesz. hogy pásztorkodom. Már a nagyságos fejedelem édesapját is szolgáltam. Szép Ernő Mátyás király lustája Hollós Mátyás királyunk országa nem a naplopók, nem a gondtalan restek országa volt, de nem ám: az az idő se katonát, se polgárt, se urat, se parasztot, se kis embert, se nagy embert nem engedett ellustulni. Örökösen tomboltak a vérontó hadak a határokon, a határokon belül izzott a munka, lángolt az igyekezet, aminek az ország hatalmát, dicsőségét fenn kellett tartani. Ebben az időben bizony megemlegették ha valamerre egy haszontalan tunya ember találtatott. Olyan nagy országban, amilyen Magyarország volt, került azért akkor is egy rakás megátalkodott iustafi, kik minden istenadta nap Szent Heverdelt szerettek ünnepelni. Mátyás királynak egyszer olyan gondolata támadt: megfogadta Magyarország leghirhedtebb három lustáját, akik még azt se állották meg nyögés nélkül, ha a kisujjokat kell mozdítani. Ezt a csuda három lustát felhurcolták a királynak Buda várába, ott Mátyás rendelkezésére külön takaros kis házat kaptak, az volt a dolguk, hogy semmi dolguk a világon ne legyen. Szolgákat, szolgálókat adtak melléjök. akik a három lustára takarítottak, fűtöttek, sütöttek, főztek, öltöztették, vetkeztették, mosdatták őket, talán még a falatot is — Megkapod a kolompot. Csengő Palkó! — szólt a fejedelem. Es Csengő Palkó másnap már jókedvűen f enyegette meg az öklével a csiripelő verebeket, fuvolázó sárgarigókat, amelyek a csengő megszokott hangjától már nem féltek. — Megálljatok. huncutok! Majd rátok ijesztek én a kolomppal! Bezzeg elröpültök akkor még a környékről is. Patkó várta napról napra a ntegígért kolompot. A kolomp sehogy sem akart megérkezni. Már a szüret is elmúlott, a rigók és a verebek semmi csipeget nivalót nem találtak a fejedelem szőlőjében. A kolomp nem jött. — Pedig a fejedelem megígérte! — mondta szomorúan Csengő Palkó. Talán megfeledkezett volna legkisebb szolgájáról? — Nem, az nem lehet. A fejedelem nem szokott megfeledkezni az ígéreteiről. Nemsokára azután megtudta Csengő Palkó, hogy miért nem kapta ő meg a várva várt kolompot. Rossz csillagok jártak. A fejedemegrágták, mielőtt a lusták szájába kerülne. így kellett a budavári három lustának a házban élni csúfságra, nevetségre, egész ország csak leste, meddig bírják azt a rettentő semmittevést. Bírta a Mátyás három lustája, egyik jobban bírta, mint a másik. Egész nap hevertek, szuszogtak, mert úgy meghíztak, mint a malac karácsonyra. Ha megunták a hátonfekvést, a hasukra fordultak, ha abból is elég volt, vissza a hátukra. Olyan lusták voltak már, a legyet is lusták voltak elkergetni az orruk hegyéről. Egyszer azután, hogy esett, hogy nem, kigyulladt a Mátyás három lustája felett a tető. A járókelő nép nagyban kiabálta a tüzet odakint, a láng is megcsapta már az ablakot. Akkor az egyik heverő fickó odaszólt a másikhoz, álmosan: — Úgy látom, koma, ég a ház. A másik ásított egy nagyot, azután azt mondta: — Hadd égjen, majd kivitet a király, ha baj lesz. A harmadik nyöszörögve nyitotta ki száját: — Hogy nem restelletek már ennyit beszélni. így lett vége a Mátyás három lustájának, még a halálukon is nevettek az emberek. lem elbujdosott az országból, birtokait. kastélyait elkobozták. Csengő Palkó egy napon arra virradt, hogy új gazdája van a tokaji szőlőnek. Az új gazda megígérte, hogy akkora kolompot vesz Csengő Palkónak. mint a debreceni nagyharang. csak hűséggel szolgálja őt is. mint a fejedelmet. — Nem kell már a kolomp — felelt az ősz. öreg emberke. — De még a csengő sem kell. hl hagyom a szolgálatot a verebekre meg a sárgarigókra. És Csengő Palkó otthagyta negyven esztendő után a tokaji hegyet. Görbe pásztorbotját a kezébe vette, rongyos tarisznyáját a hátára akasztotta, és megindult arrafelé. amerre a bujdosó fejedelem lába nyomát lelte. Soká bolyongott a tokaji szőlőpásztor. Bejárta tán a fél világot is, mikor végre egy napon megtalálta fejedelmét — Törökországban. — Eljöttem a kolompárt — mondta könnybe borult szemmel. — Megkapod, fiam. Harangot kapsz a csengő helyett — szólott megindulva a fejedelem. — Te húzd meg a harangot ezután, ha reggelenként imádkozni a templomba megyek. nő 16
