Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-15 / 34. szám
gyerekek ügyesek, tehetségesek, kész kis színészek — a színrevitel játékossága, a megjelenítés az ő érdemük, de a tanító néni munkája nélkül aligha valósulhatott volna meg ez az összjáték s a siker.... — Ők az én osztályom. Hat éve tanulunk és játszunk együtt. Egy gyereket sem hagytam ki, mert nem hagyhattam ki az együttesből, mind játszik, mindnek jut szerep. S hogy mennyire építi a gyerkőcöket a színjátszás, azt mi tudjuk... Ez az iskola legjobb osztálya, tanulmányi eredményben, magaviseletben, aktivitásban egyaránt. Azt már régebben is megfigyeltem, de náluk most pontosan lemérem, milyen sokat ad ez a fajta tevékenység. A beszédkészségük, a kifejezöképességük merőben más, a fellépésük, a kiállásuk magabiztosabb, fantáziadúsabbak, ötletesebbek, mint a többi velük egykorú gyereké — magyarázta munkájáról és tanítványairól Szikhartné. — Az idén Macskák és egerek harca címmel mutatták be műsorukat. Miként választ darabot védenceinek? — kérdeztem tőle. — Évekig én keresgéltem össze az anyagot, de most már a gyerekek maguk tesznek javaslatot. Ez a darabunk Benedek Elek és Kormos István meséjének a feldolgozásával készült, de az az igazság, hogy egy az egyben sohasem marad meg a cselekmény, mert magunk alakítjuk, formáljuk, bővítjük kedvünk, a kis színészeim adottságai meg a helyi körülmények szerint. Nekem például elsődleges szempont, hogy minden gyerek szerephez jusson, hogy minél játékosabb, vidámabb, örömtelibb legyen az előadás. Hát nem ez keli a sok padban ülés után? — nézett rám kérdőn. Majd azt is elmondta, hogy a gyerekek nemcsak szívesen „színészkednek", hanem örömmel vesznek részt a különféle versenyeken is. Csak hát sokszor olyan elszomorító döntések születnek, amelyek bizony kedvüket szegik. Tavaly például hiába lettek járási győztesek, kerületi harmadikok, a Duna Menti Tavaszra csak egyetlen csoportot vittek, s azok nem ők voltak. Szerencsére a tanulók hamar feledték bánatukat, s új darab tanulásába kezdtek, ebből lett az idén a győzelem ... Tehát megérte! De nemcsak ez, megérte egész eddigi pályafutásának sok-sok erőfeszítése is, mert Szikhart tanító néni tanítványai, első kis színészei mára már SZISZ-tagokként a Csiribiri ifjúsági csoportban folytatják a szép szó hirdetését, tehetségük kamatoztatását. Irodalmi összeállításaikkal sok elismerést szereztek már, és legutóbb Senícában kerületi versenyen képviselték falujukat. — Szeretném, ha ezek a jelenlegi kedvenckéim is vinnék valamire, ha a szépre, jóra fogékony emberekké lennének, csak erre vágyom, ezért képes ! vagyok mindent megtenni. Az ő örömük az enyém is, s nekem már annyi boldog percet szereztek — mondta a tanító néni, s tudom, közben már a jövőn töri a fejét, azon, milyen darabbal indítja a csoportot a következő tanévben, milyen megoldással gazdagítja gyerkőceit meg a közönséget is. BENYÁK MÁRIA Az ítélet jogerős A kórbonctani vizsgálat szerint az 51 cm hosszú 2720 grammos, átlagos testalkatú újszülött fiúgyermek a szülés után még kb. 5—10 percig élt. A helyszínre hivott orvos törülközőbe csavarva találta a halott csecsemőt, akinek a nyakán egy harisnyanadrág volt háromszor áttekerve. Megállapította, hogy a halál kb. egy órával előbb állhatott be, s azt fulladás okozta. A véres fürdőszobai kádban megtalálta a szakszerűtlenül elvágott köldökzsinórt és a használt körömvágó ollót... A most 25 éves szenei (Senec) Éva Jedliőková 1984-ben érettségizett az egészségügyi szakközépiskolában, majd egy Bratislava melletti szociális otthonban dolgozott mint egészségügyi nővér. Amint elmondta, a férjével és két gyermekével — az ötéves MiloSsal és a 14 hónapos Alenkával — Szencen éltek. Házasságuk a kezdettől fogva diszharmonikus volt. A gyakori nézeteltérések és és verések után az elmúlt évben néhány hónapra gyermekeivel a szüleihez költözött. Férje rábeszélése után tavaly júniusban felújították az együttélést. Ezután esett teherbe, de férjének nem akart szólni, mivel az több gyereket már nem akart. Orvoshoz nem ment el, bár latolgatta a terhesség művi megszakítását. Gondolta, majd csak megoldódik valahogy a dolog. Az idő múlt. Férjének, de szüleinek sem szólt. Amint érezte, hogy kissé erősebb lett, elkötötte magát. A szülés idejét 1989 áprilisára számította ki, és gyermekkelengyét is készített. Férje csak a terhesség vége felé kérdezgette tőle, miért olyan gömbölyű a hasa ... Azon a kritkus napon a hajnali órákban még intim kapcsolatuk is volt. Reggel azonban erős hastáji fájdalmai lettek. A fürdőszobába ment, hogy tusolással enyhítse a fájást. Kis idő múlva beengedte a fürdőszobába kislányát, aki a kád mellett játszadozott, ő pedig a fürdőkádban ütt> Érezte, hogy megindult a szülése. Elmondása szerint ez kb. 5 percig tartott. Az újszülött küldökzsinórját körömnyíró ollóval próbálta elvágni, majd kézzel szakította el. Amikor az újszülött hörögni kezdett, kislánya sírásra fakadt. Megijedt, hogy férje meghallja, ezért ráfordította a kulcsot az ajtón, majd az újszülött nyaka köré harisnyát tekert, hogy ne sírjon. Amikor az már nem adott ki semmilyen hangot, egy törülközőbe csomagolta, és a mosógépbe helyezte. Mivel a férje zörögni kezdett azt mondta neki, hogy még nem nyithatja ki az ajtót, mivel vérzik. Férje kintről lekapcsolta a villanyt, így kénytelen volt ajtót nyitni. A vér láttán a férje verni kezdte őt, majd a rendőrségre telefonált. Arra emlékezett még, hogy mentőkocsival kórházba szállították, és az ottani első vallomásában úgy beszélt, hogy nem akarta megölni újszülött gyermekét. Az egészet erősen felizgatott állapotára vezette vissza. Férje elmondta, hogy 1983 novemberében kötöttek házasságot, de kezdettől fogva napirenden voltak a veszekedések. Tavaly felesége a két gyerekkel szüleihez költözött, s mikor felújították az együttélését, az asszony olyan megjegyzést tett neki, hogy kapcsolata volt egy másik férfival. Hogy terhes volt, nem tudta. Azt csak az eset előtt kezdte gyanítani. Aznap reggel kislányuk sírására ébredt, aki az anya után ment a fürdőszobába. Később mintha csecsemősírást hallott volna, ezért a felesége után ment a fürdőszobába, de az ajtó zárva volt. Ráparancsolt, hogy rögtön nyissa ki, s lekapcsolta a villanyt, így végül is ajtót nyitott az asszony. A kádban minden csupa vér volt, ekkor a feleségének két pofont adott. Az asszony kérlelni kezdte, ne szóljon senkinek, de ő a rendőrségre és a kórházba telefonált. Még nem tudta biztosan, hogy neje szült. A bírósági tárgyaláson az ügyész vádirata bizonyítást nyert. Beigazolódott, hogy a vádlott 1989. március 11-én a reggeli órákban szenei lakásuk fürdőszobájában életképes fiúgyermeket hozott a világra, akit a szülés után harisnyanadrággal megfojtott, majd törülközőbe csavart, és a mosógépbe tett. A tárgyaláson a nő úgy vallott, hogy férjétől lett terhes. Tagadta, hogy mással is lett volna viszonya. Férjének felvágásból mondta azt, hogy valakivel lefeküdt. Úgy vélte, ha férje megtudta volna, hogy terhes, képes lett volna őt megölni. Orvoshoz, nőgyógyászhoz félt elmenni. Könnyekkel a szemében magyarázta, hogy nem tudja, mi történt vele, hisz a gyerekeket nagyon szereti. A munkahelyén a vádlottat nagyon pozitívan értékelik, mert a szociális otthon lakóival mindig emberségesen és kedvesen bánt. Lakóhelyén sem észleltek semmi kivetnivalót viselkedésén. A bíróság csecsemőgyilkosságnak minősítette a vádlott tettét, s rámutatott, hogy semmilyen enyhítő körülménynek nem fogható fel az, hogy mint anya és egészségügyi nővér férjével való rossz viszonya miatt kioltson egy ártatlan életet. Tettét a pszichiátriai szakvélemény szerint szellemileg teljesen beszámítható állapotban követte el. A bűncselekmény társadalomra való veszélyességét, és visszafordíthatatlan következményét is figyelembe véve, s tekintettel a vádlott eddigi büntetlen előéletére, a büntetőtanács négyéves szabadságvesztésre ítélre a vádlottat, melyet elsőfokú javító-nevelő intézetben kell majd letöltenie.-íkr-Figyelgetek A négyéves Péter családja temetésről tért haza. A fiú szemrehányást tett a nagymamájának — akihez a legtöbb bizalma volt —. hogy őt miért nem vitték magukkal. Péter nagyijának nem jutott hamarjában más magyarázat az eszébe, hát azt mondta: — Gyerekeket nem visznek temetésre. — No persze, értett egyet nagyijával az értelmes kislegénv. — Nem is járhatnak gyerekek temetésre, hiszen a gyerekeknek nincsen fekete ruhájuk. Nagymama szive megkönnyebbült, hogy a téma ilyen gyorsan lekerült a napirendről. — Na látod, hát ez az... Nem úgy Peti. Ő nem törődött bele olyan hamar saját okoskodásába. Tovább törte a fejét. Ki is talált valamit, és nem is olyan nagy butaságot. — De hiszen temetésre fehér ruhában is szoktak ménni. Léittam a televízióban ... Nagymama elgondolkodott. Régen mondja ő. hogy a gyereknek nem muszáj minden híradót megnézni. Ott látott bizonyára egy mohamedán temetést, megmagyarázta tehát a gyermeknek, hogy léteznek népek, akik fehér ruhában gyászolnak. Mire a kisfiú: — Fehér ruhám nekem is van, — No látod — tért ki a további magyarázkodás elöl nagyi —, hogy ez hamarabb nem jutott eszünkbe. Péter kis ideig hallgatott, láthatólag azon törte a fejét, hogy nem sértődik-e meg a nagyanyja, ha még valamit kérdez tőle. Végül úgy döntött, hogy megkockáztatja. Meglehet, amit kérdezni akar, nem ok a sértődöttségre. Sőt! Legalább tudja magát mihez tartani. Kimondta hát: — Ugye nagyi, te nem fogsz rám haragudni, ha a te temetésedre fehér ruhába megyek ? Mert fehér ruhám nekem is van. Nagyi nem tudta sírjon-e vagy nevessen, véu t néhány percig a felelettel, talán elképzelte unokáját saját temetésén kis fehér nadrágban. Am Péter a nagyi hallgatását saját felfogása szerint magyarázta, ezért még mielőtt választ kapott volna, sietve megjegyezte: — legfeljebb ad rám anyu egy fekete nyakkendőt... De erre már megszólalt nagyi. Azt mondta, hogy ő a nyakkendőhöz nem ragaszkodik. Péter csodálkozva, nagy szemeket meresztve nézett a nagyanyjára, és megkérdezte: — Te ezt komolyan mondod? Nagyi biztosította unokáját. hogy ezt a legkomolyabban gondolja. Ebben maradtak tehát, hogy Péter fehér ruhában megy a nagyi temetésére majd ha meghal Nagyi pedig a diskurzus közben levetette ruháját és egy túli piros kosztümöt vett fel. azután elmentek a cukrászdába j'agylaltozni... nő 7
